A Nagy Reménység

A szombatnap szakadatlan igazsága

A parancsolatok kihirdetésének napjától kezdve mindig voltak emberek, akik ismerték Isten törvényét, és megtartották a negyedik parancsolatot, a szombat parancsát. „A bűn emberé”-nek sikerült ugyan Isten szent napját a sárba taposni, de még parancsuralmának idején is voltak hűséges emberek, akik rejtekhelyükön tiszteletben tartották a szombatot. NR 84.3

A reformáció óta minden nemzedékben éltek olyanok, akik megünnepelték ezt a napot. Jóllehet sokszor gyalázat és üldözés közepette, de állandóan hangzott a bizonyságtevés Isten törvényének örökérvényűségéről, és a teremtés szombatjához fűződő szent kötelességről. NR 84.4

Ezekről az igazságokról — amelyeket a Jelenések könyve 14. fe-jezetében található „örökkévaló evangélium” rejt — lehet felismerni Krisztus egyházát az advent idején. A hármas üzenet gyümölcse ez: „Itt van helye a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és a Jézus hitét” (Jelenések könyve 14:12). NR 85.1

A mennyei szentélyről szóló tanítás szorosan összefügg Isten parancsolataival, hiszen a szentély legszentebb részében van a helye Isten parancsolatainak. Akik a szentélyről és az Isten törvényének vál- tozhatatlanságáról szóló tanítást elfogadták, kimondhatatlanul örültek és csodálták az előttük feltárulkozó igazság szépségét és harmóniáját. Vágytak arra, hogy az a világosság, amely oly értékes, eljusson minden keresztényhez. Meg voltak győződve arról, hogy ők is örömmel fogják fogadni. De Krisztus állítólagos követői közül sokan nem szívesen fogadták azokat az igazságokat, amelyek szembeállították őket a világgal. NR 85.2

Sokan, amikor a szombat parancsolatát megismerték, a világ érveivel hozakodtak elő. Ezt mondták: „Mindig a vasárnapot tartottuk, apáink is azt tartották. Sok jó és kegyes vasárnapot ünneplő ember boldogan halt meg. Ha nekik igazuk volt, akkor nekünk is. Ha most a szombatot tartanánk meg, szembekerülünk a világgal, és akkor nem tudjuk befolyásolni. Mit tud ez a kis szombatünneplő csoport elérni a vasárnapot ünneplő világgal szemben?” A zsidók is hasonló érvekkel próbálták igazolni magukat, amikor Krisztust megtagadták. Atyáikat Isten elfogadta a bemutatott áldozatokért, hát miért ne üdvözülhetné- nek gyermekeik ugyanazon az úton? A Luther korabeli pápisták is úgy okoskodtak, hogy számos igaz keresztény halt meg a katolikus hitben, ezért ez a vallás elégséges az üdvösséghez. Ilyen érveléssel sikerült meggátolni a vallásos hit és gyakorlat minden előrelépését. NR 85.3

Sokan hangoztatták, hogy a vasárnapünneplés hosszú századok óta bevezetett tantétel és általánosan elterjedt szokás az egyházban. Érvelésüket viszont cáfolta az a tény, hogy a szombatünneplés sokkal régebbi; olyan régi, mint maga a világ, és magán hordja mind Isten, mind az angyalok jóváhagyó pecsétjét. A Biblia jóváhagyásának hiányában sokan — elfelejtve, hogy így okoskodtak az emberek Krisz-tussal és apostolaival szemben is — lankadatlan szívóssággal hang-oztatták: „Miért nem értik meg nagyjaink a szombatproblémát? Csak kevesen hiszik azt, amit ti. Nem lehet, hogy nektek van igazatok, és a világ tudósai tévednek.” NR 86.1

Ilyen érvek megcáfolására egyedül a Szentírás tanításait kell idézni, és azt, hogy a különböző korokban az Úr miként bánt népével. Isten azok által munkálkodik, akik hallgatják és követik szavát, akik — ha kell — kemény igazságokat is hirdetnek; akik nem félnek megróni a gyakori bűnöket. Isten azért nem bíz meg gyakrabban tudós, magas állású embereket a reformmozgalmak vezetésével, mert saját hitval-lásukban, elméleteikben és teológiai rendszerükben bíznak, és nem érzik, hogy Istentől kell tanulniuk. Isten néha iskolázatlan embereket bíz meg az igazság hirdetésével, nem azért, mert neki fontosabbak a tanulatlanok, hanem mert ők nem tartják rangjukon alulinak, hogy Istentől tanuljanak. Krisztus iskolájába járnak; alázatosságuk és enge-delmességük pedig naggyá teszi őket. Isten rájuk bízza igazságának hirdetését. E megbecsüléshez képest minden földi dicsőség és emberi nagyság elveszti jelentőségét. NR 86.2