A Nagy Reménység

Az igazságból kisarjadó helyreállítás

Ézsaiás próféta megjövendölte az utolsó idők szombatreformját. „Ezt mondja az Úr: Tartsátok meg a törvényt, cselekedjetek igazságosan, mert hamarosan eljön szabadításom, és nyilvánvaló lesz igazságom. Boldog az a halandó, aki így cselekszik, az az ember, aki ehhez ragaszkodik: vigyáz, hogy meg ne sértse a szombatot, és vigyáz, hogy keze semmi rosszat ne tegyen.” „Az idegeneket, akik csatlakoznak az Úrhoz és őt szolgálják, akik szeretik az Úr nevét és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak.” (Ézsaiás 56:1-2; 6-7) NR 82.1

Ezek a szavak — ahogy a szövegösszefüggésből kitűnik — a keresztény korszakra vonatkoznak. „Így szól az én Uram, az Úr, aki összegyűjti a szétszóródott Izraelt, Még gyűjtök azokhoz, akiket összegyűjtöttem!” (Ézsaiás 56:8) A próféta áldást mond azokra, akik tisztelik a szombatot, és előre jelzi, hogy az evangéliuma pogányok között is gyümölcsöt terem. Tehát a negyedik parancsolat érvényes Krisztus kereszthalála, feltámadás és mennybemenetele után is, amikor szolgáinak minden nemzethez el kell vinniük az örömüzenetet. NR 82.2

Az Úr ugyancsak Ézsaiás próféta által ezt a parancsot adja: „Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára” (Ézsaiás 8:16). Isten törvényének pecsétje a negyedik parancsolatban található. A tíz közül egyedül ez tünteti fel a Törvényadó nevét és rangját. Ez a parancsolat hirdeti, hogy Isten az ég és a föld Teremtője, és ezért mindenkinél nagyobb tisztelet és imádat illeti meg. A Tíz-parancsolatnak csak ez az egy rendelkezése utal arra, hogy a törvényt milyen hatalmas lény alkotta. A pápai hatalom a szombat megváltoz-tatásával a törvényt megfosztotta a pecséttől. Jézus tanítványainak az a feladatuk, hogy a negyedik parancsolat — a szombat — megszentelé-sével jogos helyére állítsák vissza a teremtés emlékünnepét. NR 82.3

A protestánsok ma azt hangoztatják, hogy Krisztus vasárnapi feltámadása a keresztények szombatjává tette a vasárnapot. Erre azonban nincs semmi szentírási bizonyíték. Krisztus és az apostolok nem méltatták ilyen tiszteletre ezt a napot. A vasárnap keresztény intézményként való megtartása „a törvényszegés titokban már folyó” bűnéhez vezethető vissza (2Thesszalonika 2:7), amely már Pál apostol korában tapasztalható volt. Mivel lehet elfogadhatóan megindokolni egy olyan változtatást, amelyet a Szentírás nem hagy jóvá? NR 82.4

A protestáns írások egyike bevallja, hogy az Újtestamentum „teljesen hallgat arról, ami a szombat (a hét első napjának, a vasárnapnak elődjeként) elhagyását vagy megtartását kifejezetten szabályozná.” ^* NR 83.1

Másvalaki ezt mondta: „Krisztus haláláig semmi változtatás nem történt e nap vonatkozásában” — és „amennyire a történelem tanúsítja, az apostolok (...) sem adtak kifejezett parancsot a hetedik napi szombat elhagyására, és annak a hét első napján való megtartására”. ^** NR 83.2

Számos római katolikus is elismeri, hogy a szombatot egyházuk változtatta meg. Kijelentették, hogy a protestánsok a vasárnap meg-tartásával elismerik a római egyház hatalmát. A „Catholic Catechism of Christian Religion” válaszként arra a kérdésre, hogy melyik napot kell megtartani a negyedik parancsolat szerint, ezt a kijelentést teszi: „A régi törvény alatt a szombat volt a megszentelt nap; de az egyház Jézus Krisztus utasítására, és Isten Lelkének irányítására a szombat helyére a vasárnapot tette; ezért ma az elsőt, és nem a hetedik napot szenteljük meg. A vasárnap azt jelenti, hogy az Úr napja, és most valóban az is.” NR 83.3

Isten ezt is megparancsolja: „Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi a vétke!” Azaz: nem a gonosz világot kell megdorgálni a bűnei miatt, hanem azokat, akiket az Úr „népem”-nek nevez. Isten ezt is mondja: „Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, akinek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét” (Ézsaiás 58:1-2). Ézsaiás itt egy olyan csoportról beszél, amely igaznak véli magát, és úgy tesz, mintha érdeklődne Isten szolgálata iránt. De az emberi szív Vizsgálójának szigorú, súlyos dorgálásából kiderül, hogy parancsait lábbal tiporja. NR 83.4

A próféta ezt mondja a félredobott törvényről: „Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra, a rések be- falazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyu-galom (szombat) napját gyönyörűségesnek hívod, és azzal dicsőítesz meg, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban” (Ézsaiás 58:12-14). Ez a prófécia a mi korunknak is szól. A rést Isten törvényén akkor ütötték, amikor a római hatalom megváltoztatta a szombatot. Elérkezett azonban e mennyei rendelkezés visszaállításának ideje. A törést ki kell javítani, és az emberöltők alapzatait fel kell állítani. NR 84.1

A bűntelen Ádám, az Éden lakója is megünnepelte a szombatot, még a bűneset után is, amikor száműzték boldog lakhelyéről. Minden pátriárka megtartotta ezt a napot, Ábeltől az igaz Noéig, Ábrahámtól Jákobig. Amikor pedig az Úr megszabadította Izraelt, félelmes fényes-ségben kihirdette törvényét az összegyűlt sokaságnak, hogy tudják meg, mi az akarata; hogy örökre féljék Őt, és engedelmeskedjenek neki. NR 84.2