A megváltás története

A vakmerőség büntetése

Beth-Semesnek férfiai éppen arattak a mezőn, és nagyon megörültek, amidőn meglátták Istennek frigyládáját a tehenektől húzott szekéren. Tudták, hogy Istennek műve volt ez. A tehenek a frigyládát tartalmazó szekeret egy nagy kőig húzták és ott maguktól megálltak. A leviták levették a frigyládát és a filiszteusok áldozatát és feláldozták a szekeret és a teheneket, amelyek a szent frigyládát vitték és a filiszteusok áldozatát Istennek, mint égő áldozatot. A filiszteusok fejedelmei visszatértek Ekronba és a csapás megszűnt rajtuk. MT 136.1

Beth-Semes férfiai kíváncsiak voltak rá, hogy mi lehet a frigyládában, ami ily csodálatos dolgokat tudott véghezvinni. Egyedül a frigyládát tekintették oly hatalmasnak és nem Istennek tulajdonították a hatalmat. Csak Istentől erre kijelölt egyének nézhettek bele a frigyládába és emelhették fel fedelét anélkül, hogy meghaljanak, mert úgy volt, mintha Istenre tekintettek volna. Amidőn az emberek kielégítették kíváncsiságukat és kinyitották a frigyládát, hogy megtekintsék szent titkát, amit még a pogány bálványimádók se mertek megtenni, — a frigyládát kísérő angyalok több, mint 50 ezret megöltek a nép közül. MT 136.2

Ekkor Beth-Semes lakói megijedtek a frigyládától és így szóltak: “Kicsoda állhat meg az Úr előtt? És kihez megy el mitőlünk? Ekkor követeket küldtek Kirjáth-Jearim lakosaihoz, mondván: A filiszteusok visszahozták az Úrnak frigyládáját, jöjjetek el és vigyétek el azt magatokhoz.” I. Sámuel 6, 20-21. Kirjáth-Jearim lakosai elvitték az Úrnak frigyládáját Abinadáb otthonába és felszentelték fiát, hogy gondozza. Az izraeliták 20 évig voltak a filiszteusok hatalmában és nagyon megalázkodtak és megtértek bűneikből és Sámuel közbenjárt értük, azért az Úr újra kegyelmes volt hozzájuk. Midőn a filiszteusok háborút indítottak ellenük, az Úr újra csodálatos módon cselekedett Izraelért, azért legyőzték ellenségeiket. MT 136.3

A frigyláda Abinadáb házában marad mindaddig, amíg Dá- vidot királlyá választották, aki összegyűjtötte Izrael összes válogatott férfiait, 30 ezret és felment, hogy elhozza Isten frigyládáját. A frigyládát ráhelyezték egy új kocsira és kihozták Abinadáb házából. Uzza és Ahu, Abinadáb fiai hajtották a szekeret. Dávid és egész Izrael háza mindenféle hangszerrel játszottak az Úr előtt. “Mikor Nákonnak szérűjéhez jutottak, kinyújtotta Uzza az ő kezét Isten frigyládájára és megtartotta azt, mert az ökrök félremozdították. Ennekokáért felgerjedt az Úrnak haragja Uzza ellen és megölte őt az Úr vakmerőségéért és meghalt ott az Isten szövetségének ládája mellett. És bosszankodott Dávid, hogy az Úr ilyen rontással rontotta meg Uzzát és nevezte azt a helyet Peres-Uzzának mind e mai napig.” MT 136.4

“Megfélemlett Dávid az Úrtól azon a napon, és monda: Hogyan jöjjön az Úrnak frigyládája énhozzám? És nem akarta Dávid magához vinni az Úrnak frigyládáját Dávidnak városába, hanem letétette azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál. És az Úrnak frigyládája 3 hónapig a Gitteus Edom házánál volt és megáldotta az Úr Obed Edomot és egész háznépét.” II. Sámuel 6, 5-11. MT 137.1

Isten meg akarta tanítani népét arra, hogy amíg frigyládája félelem és halál volt azoknak, kik áthágták a benne levő parancsolatokat, ugyanakkor erő és áldás volt azok számára, akik engedelmeskedtek parancsolatainak. Midőn Dávid meghallotta, hogy az Úr megáldotta Obed Edom házát és mindenben szerencsés volt Istennek frigyládájáért, akkor nagyon óhajtotta elvinni saját városába. Azonban mielőtt Dávid el merte vinni a szent frigyládát, odaszentelte magát Istennek és megparancsolta, hogy az ország legtekintélyesebb emberei tartózkodjanak minden fizikai munkától és mindattól, ami elvonja figyelmüket a szent áhítattól. Így kellett odaszentelni magukat abból a célból, hogy a szent frigyládát felhozhassák Dávidnak városába. “Így Dávid elment és elhozta a frigyládát Obed Edom házából Dávid városába örömmel ... Mikor pedig bevitték az Úr frigyládáját és elhelyezték azt az ő helyére a sátornak közepére, amelyet Dávid számára felállíttatott, akkor áldozott Dávid egészen égő áldozatokat az Úr előtt.” II. Sámuel 6, 12. 17. MT 137.2