A megváltás története

Pál végső bizonyságtétele

Pált titokban vezették a kivégzés helyére. Kivégzői megriadva befolyásának nagyságától, attól féltek, hogy még halálának jelenete által is megtérőket nyerhet meg a kereszténységnek. Ennélfogva csak kevés néző lehetett jelen. Azonban a kemény katonák, akiket kijelöltek kíséretére, hallgattak szavaira és csodálkozva szemlélték vidámságát, sőt örömét ily halál közelségében. Gyilkosai iránti megbocsájtó lelkülete és Krisztus iránti rendíthetetlen bizalma az utolsó pillanatig az élet illatát jelentette az életre némelyek számára, akik látták vértanúságát. Nemsokára többen elfogadták az Üdvözítőt azok közül, akiknek Pál prédikált és hitüket félelem nélkül pecsételték meg vérükkel. MT 225.2

Pál élete annak legutolsó órájáig tanúsítja, igazolja szavainak igazságát: “Mert Isten az, aki szólt, a sötétségből világosság ragyogjon, Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk. Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” II. Kor. 4, 6-10. Az ő rátermettsége nem önmagában rejlett, hanem az isteni Lélek jelenlétében és tevékenységében, aki betöltötte szívét és minden gondolatát alárendelte Krisztus aka- ratának. Az a tény, hogy saját életével bizonyította az igazságot, amelyet hirdetett, meggyőző erőt adott prédikálásának és magatartásának. Ezt mondja a próféta: “Aki Reád támaszkodik, megőrződ azt teljes békében, mivel Tebenned bízik.” Esa. 26, 3. Az a mennyei béke, amely arcán is visszatükröződött, nyert meg sok lelket Krisztusnak. MT 225.3

Az apostol nem tekintett bizonytalansággal vagy rettegéssel a nagy túlvilág felé, hanem örömteljes reménységgel és sóvárgó várakozással. Amidőn a vértanúság helyén állott, nem látta a hóhér villogó kardját, vagy a zöld fűvel borított földet, amely nemsokára beissza vérét. Azon nyári napon a nyugodt, kék égen át feltekintett az örökkévaló trónjára. Szava így hangzott: “Uram, Te vagy az én vigaszom és osztályrészem. Mikor ölelhetlek át Téged? Mikor láthatlak meg elhomályosító fátyol nélkül?” MT 226.1

Pál földi életén át magával vitte a menny légkörét. Mindazok, akik összeköttetésben álltak vele, érezték Krisztussal való kapcsolatának és az angyalokkal való társaságának befolyását. Ebben rejlik az igazság ereje. A szent életnek mesterkéletlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb prédikáció, amit a kereszténység érdekében tarthatunk. Az érvek, még ha megcáfolhatatlanok is, csak ellenkezést keltenek, azonban egy isteni példának olyan ereje van, melynek nem lehet teljesen ellenállni. MT 226.2

Miközben az apostol megfeledkezett saját közelgő szenvedéseiről, mély aggódást érzett a tanítványok iránt, akiket nemsokára elhagy, hogy előítélettel, gyűlölettel és üldözéssel találják szembe magukat. Igyekezett erősíteni és bátorítani azt a néhány keresztényt, — akik elkísérték őt a kivégzés helyére, — azáltal, hogy megismételte előttük azokat a becses ígéreteket, amelyek azoknak szólnak, akik üldöztetést szenvednek az igazságért. Biztosította őket, hogy semmi se fog hiányzani abból, amit az Úr mondott megpróbált, hűséges gyermekeinek. Felkelnek majd és világítanak, mert az Úr dicsősége feltámad, megnyilatkozik rajtuk, mert egy kevés ideig nehézségek vehetik körül őket, különféle kísértések közepette nélkülözhetik a földi vigaszt, de szívüket e szavakkal kell bátorítaniuk: “Tudom, kinek hittem, Ő meg tudja őrizni Nála letett kincsemet. Dorgálása egyszer majd véget ér és eljön a béke és tökéletes nap hajnala.” MT 226.3

Üdvösségünk Fejedelme elkészítette szolgáit a nagy utolsó küzdelemre. Megváltva Krisztus áldozata által, megmosva a bűntől az Ő vérében és felöltözve Krisztus igazságának ruháiba, Pál magában hordta annak bizonyosságát, hogy lelke becses Megváltójának szemében. Életét elrejtette Krisztussal Istenben és meg van győződve róla, hogy Ő, aki legyőzte a halált, meg tudja őrizni azt, amit Reá bízott. Lelke megragadja a Megváltó ígéretét: “Feltámasztom őt az utolsó napon.” Ján. 6, 40. Gondolatait és minden reményét Jézus második eljövetelére összpontosítja és amidőn a hóhér kardja lesújt reá, és a halál árnyéka összegyülekezik a vértanú körül, utolsó gondolata előrehatol oda, ami legelső gondolata lesz majd ama nagy felébredéskor, hogy találkozik Életadójával és üdvözölje Őt az áldás örömében. MT 227.1

Közel húsz évszázad telt el azóta, hogy az éltes Pál kiontotta vérét, mint Isten Igéjének és Krisztus bizonyságtételének tanúja. Egy hűséges kéz se jegyezte fel az elkövetkező nemzedékek számára e szent férfiú életének utolsó jeleneteit, de az ihletett írás megőrizte számunkra a haldokló bizonyságtételét. Trombita harsogásához hasonlóan visszhangzik szava a korszakokon át. Bátorságával Krisztus tanúinak ezreit bátorítja, hogy a bánattól lesújtott hívők ezreiben ébressze fel saját diadalmas örömének visszhangját: “Mert én immár megáldoztatom. Végezetre eltétetett nekem az igazságnak koronája, amit megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését.” II. Tim. 4,6-8 MT 227.2