Az apostolok története

22/59

Távoli tartományokban

(Az apostolok cselekedetei 16:7-40)

Elérkezett annak az ideje, hogy az evangéliumot Kisázsia határain túl is hirdessék. Pál és munkatársai számára elő volt készítve az út, hogy átmenjenek Európába Tróászban, a Földközi-tenger partján “...éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: ‘Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!’” AT 141.1

E meghívás parancsoló volt és nem tűrt halasztást. “A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába — magyarázza Lukács, aki elkísérte európai útjára Pált, Szilászt és Timóteust —, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot. Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, onnan pedig Filippibe, amely Macedonia vidékének első varosa, római település volt...” AT 141.2

Lukacs így folytatja: “Szombaton kimentünk a városkapun kivülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” Örömmel elfogadta az igazságot. Hazanépével együtt megtért, megkeresztelkedett és kérte az apostolokat, tekintsék házát otthonuknak. AT 141.3

Amikor a kereszt hírnökei elkezdték a tanítást, egy leány követte őket, aki a jövendölés lelkével rendelkezett, s így kiáltozott: “‘Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!’ Ezt több napon át is művelte.” AT 141.4

A leány Sátánnak különleges eszköze volt, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Befolyásával megerősítette a bálványimádást. Sátán tudta, betörtek birodalmába, tehát ehhez az eszközhöz folyamodva állt ellen Isten munkájának, remélve, hogy bölcseletét összevegyítheti az evangélium hírnökei által hirdetett igazsággal. A leány ajánlása ártott az igazság ügyének, mert elvonta az emberek figyelmét az apostolok tanításától és rossz hírbe hozta az evangéliumot, mivel sokan azt hitték, hogy e férfiakat — akik Isten Lelke és ereje által szóltak — ugyanaz a lélek vezeti, mint Sátán ama követét. AT 141.5

Az apostolok egy ideig tűrték ezt az ellenkezést, majd Pál a Szentlélek indítására megparancsolta a gonosz léleknek, hagyja el a leányt. Rögtöni elhallgatása bizonyította, hogy az apostolok Isten szolgái, és a démon is annak ismerte el őket, mivel engedelmeskedett parancsuknak. AT 142.1

A leány megszabadult a gonosz lélektől és visszanyerte tiszta értelmét. Elhatározta, Krisztus követője lesz. Ekkor gazdái megrémültek. Látták, hogy a jövendölésből és a jóslásból történő pénzszerzésük minden reménye elveszett és bevételük forrása hamarosan teljesen megszűnik, ha az apostoloknak megengedik az evangéliumi munka folytatását. AT 142.2

A városban többen érdekeltek voltak a sátáni csalások általi pénzszerzésben, és mert féltek annak a hatalomnak befolyásától, mely működésűket oly hatásosan leállította, nagy kiáltozásba kezdtek Isten szolgái ellen. Az apostolokat az elöljáróság elé hurcolták e vaddal: “Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” AT 142.3

A felizgatott tömeg a tanítványok ellen fordult. A tömeghangulat eluralkodott és az elöljáróság szentesítette azt; letépték az apostolok felsőruháit és megparancsolták, hogy vesszőzzék meg őket. “Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.” AT 142.4

Az apostolok nagy kínokat álltak ki e fájdalmas helyzetben, de nem zúgolódtak. Ellenkezőleg, a börtön teljes sötétjében és elhagyatottságában ima szavaival bátorították egy mást, hogy méltónak találtattak Krisztusért a szenvedésre. Szívük felvidult a Megváltójuk ügye iránti mély és forró szeretettől. Pál Krisztus tanítványainak az üldözésére gondolt melyben közreműködött, és örvendett, hogy szeme megnyílt a látásra, és szíve érzi a dicsőséges igazság hatalmát amit egykor megvetett. AT 142.5

A többi fogoly csodálkozva hallgatta a belső börtönből kicsendülő ének és ima hangját. Megszokták, hogy kiabálás, nyögés, átkozódás és káromkodás töri meg az éjszaka csendjét, de eddig sohasem hallottak e sötét cellából imát és dicséneket felhangzani. Az örök és foglyok csodálkozva kérdezték egymástól: kik ezek az emberek, akik fáznak, éheznek, megkínzottak és mégis örülnek? AT 143.1

Időközben a város elöljárói azzal a jó érzéssel tértek otthonukba, hogy gyors és határozott intézkedésükkel felkelést fojtottak el. Hazafele menet további részleteket hallottak azoknak a férfiaknak a jelleméről és működéséről, akiket megvesszőztek és börtönre ítéltek. Látták a sátáni befolyás alól felszabadult leányt, és meglepődtek megváltozott arckifejezésén és viselkedésén. Sok bajt és nehézséget okozott azelőtt a városnak, most pedig csendes és békés volt. Amikor ráeszmélték, hogy a római törvények által előírt szigorú büntetést valószínűleg két ártatlan emberen hajtották végre, nehezteltek magukra és elhatározták, reggel megparancsolják a foglyok titkos szabadon bocsátását, és a tömegtől óva kikísérik őket a városból. AT 143.2

De míg az emberek kegyetlenek és bosszúállók voltak, s a rájuk háruló ünnepélyes felelősséget bűnösen elhanyagolták, Isten nem feledkezett el, hogy kegyelmes legyen szolgáihoz. Az egész menny érdeklődött ez emberek iránt, akik Krisztus ügyéért szenvedtek, és angyalokat küldött a foglyok meglátogatására. Lépéseik alatt rengett a föld. A nehéz reteszekkel lezárt börtönajtók felnyíltak, a láncok és a béklyók lehullottak a foglyok kezéről és lábáról. Fénylő világosság töltötte be a börtönt. AT 143.3

A börtönőr ámulva hallgatta a fogoly apostolok imáit és énekeit. Mikor bekísérték őket, látta dagadt és vérző sebeiket; lábaikat pedig ő maga tétette kalodába. Várta, hogy elkeseredett nyögéseket és káromkodásokat fog hallani, ehelyett dicséneket és imát hallott. A börtönőr e hangokkal fűlében aludt el. Álmából a földrengés és a börtönfalak ingása ébresztette fel. AT 143.4

Hirtelen felriadva rémülten látta hogy az összes börtönajtó nyitva van. Félelem fogta el a foglyok elmenekülése miatt. Emlékezett, hogy Pált és Szilászt mily határozott váddal bízták gondjára előző este, és biztos volt abban, hogy halál lesz látszólagos hűtlenségének büntetése. Kétségbeesésében jobbnak látta, ha inkább saját kezével vet véget életének, minthogy szégyenletesen kivégezzék. Kardját kivonta és már kész volt az öngyilkosságra, amikor Pál bátorító szavát hallotta: “Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” Egy fogolytárson keresztül gyakorolt isteni hatalom által visszatartva mindenki a helyén volt. AT 143.5

A börtönőr szigorú bánásmódja nem váltotta ki az apostolok haragját. Pált és Szilászt nem a bosszúállás, hanem Krisztus Lelke uralta. Szívük a Megváltó szeretetével volt telve, és abban nem volt helye az üldözőikkel szembeni rosszindulatnak. AT 144.1

A börtönőr leeresztette kardját, világosságot kért és besietett a belső börtönbe. Látni akarta, milyenek azok a férfiak, akik a kegyetlen bánásmódot szívességgel viszonozzák. Az apostolokhoz érve, eléjük vetette magát és bocsánatukat kérte, azután kivitte őket az udvarra és megkérdezte: “Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” AT 144.2

Reszketett, amint látta Isten haragjának megnyilvánulását a földrengésben, amikor arra gondolt, hogy a foglyok elmenekülése miatt önkezével akart véget vetni életének; de most ezek a dolgok jelentéktelennek látszottak előtte, összehasonlítva ez új, különös félelemmel, mely felkavarta értelmét. Vágyott arra a nyugalomra, ami a szenvedés és durva bánásmód ellenére az apostolokból áradt. Tekintetükben mennyei fényt látott. Tudta hogy Isten csodálatos módon lepett közbe életük megvédéséért. Félelmes erővel emlékezett a megszállt leány szavaira: “Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” AT 144.3

Mély alázattal kérte az apostolokat, mutassák meg neki az élet útját. “‘Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!’ — felelték. — Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak.” A börtönőr ezután kimosta az apostolok sebeit és szolgált nekik, majd egész házanépével megkeresztelkedett. A börtönlakokra megszentelő befolyás áradt: értelmük nyitott volt az apostolok által mondott igazság hallgatására. Meggyőződtek, hogy az az Isten, akit e férfiak szolgáltak, csodálatos módon szabadította meg őket kötelékeiktől. AT 144.4

Filippi lakosságát a földrengés megrémítette. Amikor a börtönőr reggel az elöljárókat értesítette az éjjel történtekről, azok nagyon megijedtek és poroszlókat küldtek az apostolok kiszabadítására. Pál azonban kijelentette: “Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!” AT 144.5

Az apostolok római polgárok voltak. Törvénytelen volt egy rómait — súlyos bűntény elkövetését kivéve — megvesszőzni vagy szabadságatól törvényes eljárás nélkül megfosztani. Pált és Szilászt nyilvánosán vetették börtönbe; most — az elöljáróság részéről megfelelő magyarázat nélkül — visszautasították a titkos szabadonengedést. AT 145.1

Amikor ezt az elöljáróságnak elmondták, féltek, hogy az apostolok panaszt tesznek a császárnál. Azonnal a börtönbe mentek, bocsánatot kértek Páltól és Szilásztól az elkövetett igazságtalanságért és kegyetlenségért; személyesen vezették ki a börtönből és kérték őket, hagyják el a várost. Az elöljáróság féltette a népet az apostolok befolyásától, de még inkább féltek attól a hatalomtól, mely közbenjárt ez ártatlan emberekért. AT 145.2

A Krisztustól kapott utasítás szerint, az apostolok nem erőltették jelenlétüket ott, ahol azt nem kívánták. “Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.” AT 145.3

Filippiben végzett munkájukat nem tekintették hiábavalónak. Sok ellenállássál és üldözéssel találkoztak, de a Gondviselés érdekükben való közbenjárása a börtönőr és házanépe megtérése kárpótolta őket az átélt gyalázatért és szenvedésen. Igazságtalan bebörtönöztetésük és csodalatos szabadulásuk híre az egész vidéken elterjedt, és sokak figyelmet felhívta az apostolok munkájára, akikhez az üzenet máskent el sem ért volna. AT 145.4

Pál apostol filippi működése a gyülekezet megalakulását eredményezte, melynek taglétszáma állandóan növekedett. Buzgalma és odaadása, mindenekfölött Krisztus ügyéért való készséges szenvedése mély és tartós befolyást gyakorolt a megtértekre. Nagyra becsülték azokat az értékes igazságokat, melyekért az apostol oly sok áldozatot hozott és szívvel-lélekkel odaszentelték magukat Megmentőjük ügyére. AT 145.5

Ez a gyülekezet sem kerülte el az üldöztetést, ami kitűnik Pálnak hozzájuk intézett leveléből. Ezt írja: “Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok.” De a hitben mégis oly állhatatosak voltak, ahogy azt kijelenti: “Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig” (Fii 1:29-30, 3-5). AT 145.6

Borzalmas az a küzdelem, mely a jó és rossz erő között folyik a fontosabb központokban, ahová az igazság hírnökeit munkára hívják Pál kijelenti: “Meri a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef 6:12). Az idők végéig tart a küzdelem Isten egyháza és azok között, akik a gonosz angyalok irányítása alatt állnak. AT 146.1

Az őskeresztények gyakran szálltak szembe a sötétség hatalmával. Az ellenség álokoskodással és üldözéssel igyekezett eltéríteni őket az igaz hittől. Napjainkban is, midőn a földön minden dolgok vége gyorsan közeledik. Sátán kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a világ tőrbecsalására. Terveket eszel ki az elme lekötésére, hogy elterelje a figyelmet a megváltás igazságának lényegéről. Isten törvényével szembehelyezkedő eszközeit minden városban szorgalmasan csoportokba szervezi. Az őscsaló azon van, hogy zavart és lázadást keltve a tömegben oly buzgalmat szítson, amely minden értelemnek ellene van. AT 146.2

A gonoszság tetőfokára hág, az evangélium sok szolgája mégis így kiált: “Béke és biztonság!” De Isten hűséges hírnökeinek állhatatosan kell előremenniük munkájukkal. A menny fegyverzetét felöltve, félelem nélkül, győzelmesen haladjanak előre; a harcot ne adják fel, míg hatáskörükön belül minden lélek meg nem ismerte a napjainknak szóló igazság üzenetét. AT 146.3