Az apostolok története

A tizenkét tanítvány kiképzése

Krisztus nem választotta művének folytatására a zsidó magastanács tudását és ékesszólását, sem Róma hatalmát. Önigazultságuk miatt mellőzte a zsidó tanítókat; munkatársul, a világot megmozgató igazság hirdetésére alázatos, tanulatlan férfiakat választott. Őket akarta egyháza tanítóivá és nevelőivé kiképezni. Nekik viszont másokat kellett tanítaniuk és kiküldeniük az evangélium hirdetésére. Hogy munkájuk eredményes legyen, a Szentlélek erejét kapták. Nem emberi hatalommal vagy bölcsességgel kellett az evangéliumot hirdetniük, hanem Isten ereje által. AT 12.1

A világ legnagyobb Tanítója a tanítványokat három és fél évig oktatta. Személyes kapcsolat és a velük való közösség által képezte ki őket Krisztus a szolgálatra. Mindennap vele jártak, beszéltek vele, hallották vigasztaló szavait a fáradt és megterhelt emberek érdekében. Látták hatalmának megnyilatkozását a betegek és szenvedők segítésekor. Olykor a hegyek lejtőjén közöttük ülve tanított; máskor a tenger partján vagy az úton haladva Isten országának titkait tárta fel előttük. Ahol nyitott szíveket talált az isteni üzenet befogadására, feltárta a megváltás útjának igazságát. Nem parancsolta meg a tanítványoknak, hogyan cselekedjenek, de azt mondta: “Kövess engem!” Magával vitte őket városi és vidéki útjaira, hogy lássák, hogyan tanitja az embereket. Helyről helyre mentek vele. Egyszerű ételében részesültek, hozzá hasonlóan néha éhesek és gyakran fáradtak voltak. Vele voltak az utcák tömkelegében, a tenger partján és a magányos pusztában. Az élet minden mozzanatában látták őt. AT 12.2

A tizenkettő beiktatása első lépése volt az egyház megszervezésének, mely Krisztus mennybemenetele után e földön folytatta munkáját. A beiktatásról a feljegyzés így szól: “Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét” (Mk 3:13-14). AT 12.3

Figyeld e megható jelenetet! Ime, a menny Fenséget körülvette a választott tizenkettő! Krisztus most küldi ki őket munkájukra. E gyenge eszközök által, Igéjén és Lelkén keresztül szándékozik a megváltást mindenki szamara elérhetővé tenni. AT 13.1

Isten és angyalai boldog örvendezéssel szemlélik e jelenetet. Az Atya tudja, hogy e férfiak által fog ragyogni a menny világossága; és kimondott szavuk, mellyel bizonyságot tesznek Fiáról, visszhangzik majd nemzedékről nemzedékre az idők végezetéig. AT 13.2

A tanítványokat tanúiként küldte Krisztus a világba, hogy kinyilatkoztassák azt, amit tőle láttak és hallottak. Ennél fontosabb szolgálatra Isten még nem hívott el embereket. Munkájuknál csak Krisztus szolgálata nagyobb A tanítványok Isten munkatársai lettek az emberiség megmentésére. Miként az Ótestamentumban a tizenkét pátriárka képviselte Izraelt, ugy az evangéliumi egyhazat a tizenkét apostol képviseli. AT 13.3

Krisztus már földi szolgálata alatt megkezdte a zsidók és a pogányok között fennálló válaszfal lebontását, és a megváltást hirdette az emberiségnek Habár zsidó volt, semmibe vette a zsidók farizeusi szokását a megvetett samaritánusokkal szemben, és tőlük függetlenül tartotta velük a kapcsolatot. Házukban aludt, asztaluknál étkezett és utcáikon tanított. AT 13.4

A Megváltó hosszan magyarázta a tanítványoknak a zsidók és más nemzetek közötti “elválasztó fal” ledöntését illető igazságot, hogy “...a pogányok örököstársaink… Krisztus Jézusért az evangélium által” (Ef 2:14: 3:6). Ezt az igazságot Krisztus már akkor kinyilatkoztatta, amikor a kapernaumi százados hitét megjutalmazta, és amikor Sikár lakosságának hirdette az evangéliumot. Még világosabban nyilvánult ez meg föníciai látogatása alkalmával, amikor a kananeus asszony leányát meggyógyította. E tapasztalatok segítették a tanítványokat annak megértésére, hogy akiket méltatlannak tekintenek az üdvösségre azok között az igazság világosságát éhező lelkek vannak. AT 13.5

Krisztus így akarta megtanítani a tanítványoknak azt az igazságot, hogy Isten országában nincs területi határvonal, nincs faj, sem főnemesség; nekik minden nemzethez el kell vinniük a Megváltó szeretetének üzenetét. Csak később értették meg teljesen, hogy Isten “az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem” (ApCsel 17:26-27). AT 13.6

Az első tanítványok feltűnően különböztek egymástól. A világ tanítóivá kellett lenniük, de sokfajta jellemet képviseltek. Az eredményes munkálkodás érdekében, melyre elhívattak, szükséges volt, hogy e különböző természetű, felfogású férfiak érzésben, gondolatban és cselekvésben egységre jussanak. Krisztus feladata volt ez egység biztosítása. E célból kívánta őket önmagával egységbe hozni. Érettük való munkájának terhét Atyjához mondott imájában fejezi ki: “hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem” (Jn 17:21). Állandóan azért imádkozott, hogy az igazság által megszenteltek legyenek; ezt bízvást kérhette, tudván, hogy a Mindenható elrendelte azt már a világ teremtése előtt. Tudta, hogy az Isten országának evangéliumát tanítani fogják bizonyságul minden népnek; tudta, hogy az igazság, a Szentlélek hatalmával felvértezve győz a gonosszal vívott harcban, s a vérrel áztatott zászló egy napon győzelmesen lobog követői felett. AT 14.1

Amikor földi szolgálatának végéhez közeledett Krisztus, és tudta, hogy nemsokára elhagyja tanítványait, akik a munkát személyes felügyelete nélkül viszik tovább, igyekezett őket bátorítani és a jövőre előkészíteni. Nem hitegette őket hamis reményekkel. Nyitott könyvként mondta el, mi fog történni. Tudta, neki el kell válnia tőlük, és úgy hagyta itt őket, mint juhokat a farkasok között. Tudta, miként üldözik majd, hogyan taszítják ki a zsinagógákból és vetik tömlöcbe őket. Tudta hogy közülük néhányat megölnek majd, róla, a Messiásról tett bizonyságtételükért. Mindebből néhány dolgot elmondott nekik. Jövőjükről beszélve érthető és határozott volt, hogy az elkövetkező próbában emlékezzenek majd szavaira, és hitük benne, mint Megváltójukban, megerősödjék. AT 14.2

A remény és a bátorítás szavait mondta: “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol en vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” (Jn 14:1-4). Érettetek jöttem e világra, érettetek dolgoztam. Ha elmegyek, buzgón fogok munkálkodni érettetek. Azért jöttem e világra, hogy kinyilatkoztassam magamat néktek, hogy higgyetek bennem. Elmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, hogy vele munkálkodjam érettetek. AT 14.3

“Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek.” (Jn 14:12). Krisztus ez alatt nem azt értette, hogy a tanítványok magasztosabb erőfeszítéseket tesznek, mint Ő, hanem hogy munkájuk nagyobb kiterjedésű lesz. És ezt nem csupán a csodatételekre vonatkoztatta hanem mindarra, ami a Szentlélek tevékenysége alatt történik. “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyatól szármázik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok” (Jn 15:26-27). AT 15.1

Mily csodálatosan teljesedtek e szavak! A Szentlélek kiárasztása után a tanítványokban olyan nagy szeretet élt Jézus és azok iránt akikért meghalt, hogy a szívek meglágyultak a mondott szavak és az érettük elhangzó imák által. A Lélek erejével szóltak, és e hatalom befolyása alatt ezrek tértek meg. AT 15.2

Az apostolok Krisztus képviselőiként döntő benyomást tettek a világra. Az a tény, hogy alázatos emberek voltak, nem csökkentette befolyásukat, sőt növelte azt, mert ezáltal a hallgatók elméjét önmagukról Krisztusra irányították, aki bár láthatatlan volt, mégis velük munkálkodott. Az apostolok csodálatos tanítása a bátorítás és a hit szavai mindenkit meggyőztek arról, hogy nem saját erejükkel, hanem az Üdvözítő hatalmával munkálkodnak. Magukat megalázva hirdették, hogy az, akit a zsidók megfeszítettek, az Élet Fejedelme, az élő Isten Fia, és amit az Ő nevében tesznek, mindazt Ő is cselekedte. AT 15.3

A keresztre feszítés előtti estén tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében a Megváltó nem említette a már átélt, sem a még előtte levő eseményeket. Nem beszélt a reá váró megaláztatásról, hanem elméjüket a hitet erősítő gondolatokra igyekezett irányítani, rávezetve őket, hogy előre nézzenek, a győztesre váró örömre. Örült annak a tudatnak, hogy többet tehetett és tesz követőiért, mint amennyit megígért; hogy oly szeretet és részvét árad majd tőle, mely megtisztítja a lélek templomát és az embereket hozzá hasonló jelleművé teszi; hogy igazsága a Lélek erejével felvértezve győzelemről győzelemre halad előre. AT 15.4

“Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33). Krisztus sosem tévedett és sosem csüggedt el, és a tanítványoknak is ugyanilyen állhatatos természetű hitet kellett mutatniuk. Úgy kellett dolgozniuk, amint Ő dolgozott, az Ő erejétől függve. Bár útjukat látszólag legyőzhetetlen akadályok nehezítik, kegyelme által előre haladnak. Sose essenek kétségbe, mindenkor reménykedjenek! AT 16.1

Krisztus befejezte a reá bízott munkát Kiválasztotta azokat, akik folytatják munkáját az emberek között. Kijelentette: “...és megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” “De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek... én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél” (Jn 17:10-11, 20-23). AT 16.2