Az apostolok története

13/59

Üldözőből tanítvány

(Az apostolok cselekedetei 9:1 18)

A zsidó vezetők közül, akiket az evangélium hirdetésének sikere különösen felrázott, kitűnt a tárzuszi Saul. Szűletésenél fogva római polgár, mindazonáltal származása szerint zsidó volt és iskoláit Jeruzsálemben, a leghíresebb rabbiknál végezte. “Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen...” (Fil 3:5-6). A rabbik nagy jövőjű ifjúnak tartották, és szép reményeket fűztek hozzá, mint a régi hit tehetséges és buzgó védelmezőjéhez. A nagytanács tagjául történt kinevezése a hatalom birtokába helyezte őt. AT 76.1

Saulnak kiemelkedő része volt István kihallgatásában és elítélésében. Isten jelenlétének feltűnő megnyilatkozása a vértanún, kételkedést támasztott Saulban a Jézus követői ellen képviselt ügy jogosságát illetően. Lelkében mélységesen zaklatott lett. Tanácstalanságaban azokhoz fordult, kiknek bölcsességében és ítéletében teljesen megbízott. A papok és főemberek érvei végül meggyőzték, hogy István Istent káromló volt: az a Krisztus pedig, akit a vértanú prédikált: csaló, és azoknak van igazuk, akik a szent tisztségben szolgálnak. AT 76.2

Saul komoly küzdelem után vonta le ezt a következtetést. De végül neveltetése és előítélete, korábbi tanítói iránti tisztelete és a népszerűségéből adódó büszkesége megerősítették, hogy lelkiismeretének hangja és Isten kegyelme ellen lázadjon. Döntése, hogy a papoknak és az írástudóknak van igazuk, Sault nagyon elkeseredetté tette a Jézus tanítványai által hirdetett tanokkal szemben. Tevékenysége következtében szent férfiakat és nőket hurcoltak a bírák elé, vetettek börtönbe, néhányát halálra is ítéltek csupán azért, mert Jézusban hittek. Eljárása szomorúságot és gyászt hozott az újonnan megszervezett egyházra, és sokakat menekülésre késztetett. AT 76.3

Akiket az üldözés száműzött Jeruzsálemből, azok “...szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét” (ApCsel 8:4). Az így elért városok között volt Damaszkusz is, ahol nagyon sokan az új hitre tértek. AT 77.1

A papok és főemberek remélték, hogy éber erőfeszítéssel és szigorú üldözéssel elnyomhatják az eretnekséget. Szükségesnek tartották, hogy az új tan ellen a Jeruzsálemben alkalmazott rendszabályokat egyéb helyeken is alkalmazzák. A Damaszkuszban végrehajtandó különleges munkára Saul ajánlotta fel szolgálatát. “...fenyegetéstől és öldökléstől lihegve, elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.” Így “a főpapok felhatalmazásával és megbízásával” (ApCsel 26:12) felszerelve, tárzuszi Saul férfiúi erejének teljében, téves buzgalommal indult el arra a nevezetes útra, amelynek különleges eseménye egész életútjára kihatott. AT 77.2

Útjuk utolsó napján “...déltájban...” a fáradt utasok Damaszkusz felé közeledtek. Nagy kiterjedésű, gyönyörű kertek és termőföldek tárultak szemük elé, melyeket a közeli hegyekből fakadó patak hűs víze öntözött. A kietlen pusztaságon át vezető hosszú út után e táj üdítően hatott. Amikor Saul és társai csodálattal tekintettek a gyümölcstermő síkságra és a szép városra, őt és kísérőit — miként azt később elbeszélte — “...a nap fényénél is ragyogóbb világosság...” (ApCsel 26:13) vette körül: oly dicsőség, amit halandó szem nem viselhetett el. Megvakulva és megzavarodva Saul megsemmisülten esett a földre. AT 77.3

Míg a fény továbbra is körülvette őket, “...hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: ‘Saul, Saul, miért üldözöl engem?’ ...Erre azt kérdeztem: ‘Ki vagy, Uram?’ Az Úr pedig így válaszolt: ‘Én vagyok Jézus, akit te üldözöl’”(ApCsel 26:14-15). AT 77.4

Saul társai félelemmel telve és a fény erejétől majdnem elvakítva hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit. Saul azonban megértette az elhangzott szavakat. Neki világosan megnyilatkozott az, aki szólt — Isten Fia. Az előtte álló dicső lényben meglátta a Megfeszítettet. A Megváltó képe örökre bevésődött a megsebzett zsidó lelkébe. A hallott szavak rettentő erővel találták szíven. Értelme sötét rejtekeibe a fény özöne áradt, felfedve előtte eddigi életének tudatlanságát és tévedéseit, valamint a Szentlélek megvilágosításának mostani szükségét. AT 77.5

Saul most meglátta, hogy Jézus követőinek üldözésével valójában Sátán munkáját végezte. Látta, hogy az igazságról, a kötelességéről való meggyőződése nagyrészt a papokba és a vezetőkbe vetett fenntartás nélküli bizalmán alapult. Elhitte nekik állításukat, hogy a feltámadás története a tanítványok ravasz koholmánya. Most, hogy Jézus önmagát kinyilatkoztatva állt előtte, meggyőződött a tanítványok állításának hitelességéről. AT 78.1

A mennyei megvilágosítás ez órájában Saul értelme bámulatos gyorsasággal működött. A szent iratok prófétikus feljegyzései megnyíltak értelme előtt. Látta, hogy a próféták megjövendölték Jézus zsidók általi elvettetését, megfeszítését, feltámadását és mennybemenetelét s ez bizonyossá tette előtte, hogy Ő a megígért Messiás. Élénken felidéződött emlékezetében Istvánnak a vértanúsága előtti beszéde, és megértette, hogy a vértanú valóban látta Isten dicsőségét, amikor azt mondta: “.. Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll” (ApCsel 7:56). A papok e szavakat káromlásnak nyilvánították, de Saul most már tudta, hogy azok igazak voltak. AT 78.2

Micsoda kinyilatkoztatás volt ez az üldöző részére! Saul most már biztosan tudta, hogy a megígért Messiás mint a názáreti Jézus jött le a földre, és azok vetették el és feszítették meg, akiknek megmentésére jött. Tudta azt is, hogy az Üdvözítő diadalmasan feltámadt a sírból és felment a mennybe. Az isteni kinyilatkoztatás e pillanatában rémülettel gondolt vissza arra, hogy Istvánt, aki bizonyságot tett a megfeszített és feltámadt Üdvözítőről, az ő beleegyezésével végezték ki, és később, az ő közreműködésével Jézus sok értékes követője lelte halálát kegyetlen üldözése által. AT 78.3

A Megváltó, István vitathatatlanul világos okfejtése által szólt Saulhoz. A művelt zsidó látta a vértanú arcát, mely Krisztus dicsőségének a fényét tükrözte vissza és olyan volt, “mint egy angyalé” (ApCsel 6:15). Tanúja volt István ellenségeivel szembeni hosszútűrésének és megbocsátásának. Szemtanúja volt mindazok állhatatosságának és lemondásának, akiknek fájdalmat és szenvedést okozott. Látta, hogy egyesek hitükért még életüket is örömmel áldozták fel. AT 78.4

Mindezek a dolgok nagy hatást gyakoroltak Saulra, és néha belehasított elméjébe az ellenállhatatlan meggyőződés: Jézus volt a megígért Messiás. Ilyenkor éjjeleken át küzdött e meggyőződés ellen és a küzdelmet mindig azzal a hittel zárta le, hogy Jézus nem a Messiás és követői becsapott rajongók. AT 79.1

Most Krisztus személyesen szólt Saulhoz: “Saul, Saul, miért üldözöl engem?” — és kérdésére: “Ki vagy, Uram?” ugyanaz a hang felelte: “Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Krisztus itt azonosította magát népével. Jézus követőinek üldözésében Saul közvetlen a menny Urára mért csapást. Ellenük felhozott hamis vádakkal és tanúvallomásokkal hamisan vádaskodott és tanúskodott a világ Megváltója ellen. AT 79.2

Saul nem kételkedett abban, hogy az, aki hozzá beszélt, a názáreti Jézus, a régen várt Messiás. Izráel vigasztalója és Megváltója. Az Úr pedig monda néki: “...kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” AT 79.3

Miután a dicsfény eltűnt és Saul felemelkedett a földről, érezte, teljesen elvesztette látását. Krisztus dicsőségének fénye túl erős volt halandó szemének, és amikor az tőle elvonult, az éj sötétje borult rá. Hitte, hogy e vakság büntetés Istentől Jézus követőinek kegyetlen üldözéséért. Ebben a rettenetes sötétségben csak tapogatott körös-körül, kísérői pedig, telve félelemmel és csodálkozással, “.. kézen fogva vezették be Damaszkuszba”. AT 79.4

Eme eseményteljes nap reggelén Saul öntelten közeledett Damaszkusz felé a főpap által belé helyezett bizalommal. Súlyos kötelességet helyeztek rá. Megbízták, hogy támogassa a zsidó vallás érdekeit; ha lehet, akadályozza meg az új vallás terjedését Damaszkuszban. Elhatározta, küldetését sikerrel teljesíti, és várakozással tekintett a reá váró élmények elé. AT 79.5

Mennyire másként történt a városba való bemenetele! Vaksággal verve, tehetetlenül, lelkiismeret-furdalástól gyötörve, nem tudva milyen további ítélet várhat még reá, kereste fel Júdas tanítvány otthonát, ahol a magányban bőséges alkalma volt az elmélkedésre és az imára. AT 79.6

Saul “...három napig nem látott, nem evett, és nem ivott”. A lelki gyötrelemnek e napjai éveknek tűntek szamára. Gyötrődő lélekkel újból és újból felidézte István mártíromságában való részvételét. Rémülettel gondolt bűnére, amikor engedte, hogy a papok és a főemberek gonoszsága és előítélete uralja őt még akkor is, amikor István arca már mennyei fényben ragyogott. Bánkódva és töredelmes lélekkel idézte fel azt az időt, amikor bezárta szemét és fülét a leghathatósabb bizonyítékok előtt, s könyörtelenül buzdított a názáreti Jézus követőinek üldözésére. AT 79.7

Az alapos önvizsgálatnak és a szív megalázásának e napjait magányos visszavonultságban töltötte. A hívők hírt kapva Saul damaszkuszi útjának céljáról, féltek, hogy színlelésből olyan szerepet játszik, amellyel még inkább megtéveszti őket; ezért távol tartották magukat és nem mutattak iránta együttérzést. Saul nem vágyott a megtéretlen zsidókhoz folyamodni, akikkel egyesült a hívők üldözésében, mert tudta, meg sem hallgatnák történetét. Ily módon el volt vágva minden részvéttől. A segítség egyedüli reménye Isten irgalma volt, és így megtört szívvel hozzá fordult. AT 80.1

A hosszú órák alatt, melyeket Saul egyedül töltött Istennel, viszszaemlékezett a Krisztus első adventjére vonatkozó íráshelyekre. Gondosan levezette a próféciákat a meggyőződéstől kiélesedett emlékezettel, mely uralmába vette értelmét. Amikor eme jövendölések jelentésén gondolkozott, csodálkozott eddigi vakságán, és általában a zsidók vakságán, amely Jézusnak, a megígért Messiásnak megtagadásához vezetett. Megvilágosodott látásában most minden egyszerűnek látszott. Tudta, hogy korábbi előítélete és hitetlensége homályosította el lelki felfogóképességét és ez gátolta abban, hogy a názáreti Jézusban felismerje a megjövendölt Messiást. AT 80.2

Miután Saul teljesen engedett a Szentlélek meggyőző erejének, látta életének tévedéseit és felismerte Isten törvényének messze ható követelményeit. Ő, a büszke farizeus, aki jó cselekedeteiben bizott, most a kisgyermek alázatosságával és őszinteségével hajolt meg Isten előtt megvallva saját érdemtelenségét, s a megfeszített és feltámadt Megváltó érdemeiért könyörgött. Saul a megbocsátás és elfogadás hő vágyában buzgón könyörgött a kegyelem trónjához. AT 80.3

A bűnbánó farizeus imája nem volt hiábavaló. Szívének legbensőbb gondolatai és érzései az isteni kegyelem által átalakultak és nemes képességei összhangba kerültek Isten örök szándékával. Saul számára Krisztus és igazsága értékesebb lett az egész világnál. AT 80.4

Saul megtérése a Szentlélek csodálatos hatalmának meglepő bizonyítéka, aki meggyőzi az embereket bűneikről. Valóban hitte, hogy a názáreti Jézus semmibe vette Isten törvényét és azt tanította tanítványainak, hogy az érvénytelen lett. Megtérése után azonban Saul felismerte Jézusban azt, aki azzal a kifejezett szándékkal jött e világra, hogy Atyja törvérnyének érvényt szerezzen. Meggyőződött arról, hogy Jézus a létrehozója az egész zsidó áldozati rendszernek. Felismerte, hogy a keresztre feszítéskor a valóság találkozott az árnyképpel és Jézusban teljesedtek be az ótestamentumi jövendölések Izráel Megváltóját illetően. AT 81.1

Saul megtérésének törtenete fontos elveket közöl velünk, amire szüntelen gondoljunk. Saul közvetlenül Jézus színe elé került. Ő egyike volt azoknak, akiknek Krisztus rendkívül fontos munkát szánt. “Választott eszköz” -évé kellett lennie, azonban az Úr nem egyszerre mondta el a számára kijelölt feladatot. Csak feltartóztatta útjában és meggyőzte bűneiről. A Megváltó a farizeust kapcsolatba hozta egyházával, hogy ott megismerje személyére vonatkozóan Isten akaratát. AT 81.2

Isten műve volt az a csodálatos fény, mely megvilágította Saul sötétségét, de a tanítványoknak is munkálkodniuk kellett Saul érdekében. Krisztus véghezvitte a kinyilatkoztatás és megtérés munkáját, és most a bűnbánó abban az állapotban volt, hogy tanulnia kellett azoktól, akiket Isten az igazsága hirdetésére rendelt. AT 81.3

Mialatt Saul magányosan imádkozott és könyörgött Júdás házában, az Úr látomásban megjelent egy tanítványnak Damaszkuszban, név szerint Anániásnak, és megmondta neki, hogy a tárzuszi Saul imádkozik és segítségre szorul. “Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak — mondta a mennyei küldött — és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anáníás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.” AT 81.4

Anáníás alig tudta elhinni az angyal szavait, mert Saulról egész Jeruzsálemben elterjedt az a hír, hogy milyen elkeseredetten üldözi a szenteket. Ezért tiltakozni merészelt: “...Uram, sokaktól hallottam erről a férfiről, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” De a parancs felszólító volt. “Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé.” AT 81.5

Anániás az angyal utasításának engedelmeskedve felkereste azt a férfit, aki mostanában fenyegetésekkel illette a Jézus nevében hívőket. Kezeit ráhelyezte a szenvedő bűnbánó fejére és így szólt: “Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. AT 82.1

És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett.” AT 82.2

Jézus így szentesítette megszervezett egyháza tekintélyét és Sault kapcsolatba hozta e földön választott eszközeivel. Krisztusnak megvolt már az egyháza, mely képviselje őt e földön, és feladata volt, hogy megmutassa a megtérő bűnösnek az élet útját. AT 82.3

Sokan azt hiszik, hogy elismert földi kővetőitől függetlenül, egyedül Krisztusnak tartoznak közvetlen felelősséggel a kapott világosságért és tapasztalatokért. Jézus a bűnösök barátja, és szíve megindul szenvedéseiken. Övé minden hatalom mennyen és földön, azonban tiszteletben tartja az eszközöket, melyeket az emberek üdvösségére és felvilágosítására rendelt. A bűnösöket a gyülekezethez utalja, melyet a világosság közvetítőjévé tett a világ számára. AT 82.4

Amikor vak tévelygésében és előítélete közepette Saul az általa üldözött Krisztusról kinyilatkoztatást kapott, közvetlen összeköttetésbe került az egyházzal, amely a világ világossága. Ebben az esetben Anániás képviselte Krisztust és egyszersmind Krisztus szolgáit e földön, akik elhívattak, hogy helyette cselekedjenek. Krisztus helyett Anániás érintette meg Saul szemeit, hogy visszanyerje látását. Krisztus helyett tette rá kezét, és míg Krisztus nevében imádkozott, Saul megkapta a Szentlelket. Minden Krisztus nevében és hatalmában történt. A forrás Krisztus, az egyház az összekötő kapocs. AT 82.5