Az apostolok története

Óvás a képmutatástól

(Az apostolok cselekedetei 4:32-5:11)

Midőn a tanítványok Jeruzsálemben hirdették az evangélium igazságait, Isten igazolta szavaikat és sokan hívőkké lettek. A hívők nagytöbbségét a zsidók vakbuzgósága és fanatizmusa nagyon hamar elszakította családjától és baráti körétől, ezért szükségessé vált az elhelyezésükről, táplálásukról való gondoskodás. AT 47.1

A feljegyzés kijelenti: “Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem”, és azután elmondja, hogyan segítettek a szükségbe jutottakon. Azok a hivők, akiknek pénzük és vagyonuk volt, jókedvűen áldozták oda az ínségesek megsegítésére. Házukat vagy földjüket eladták, a pénzt elhozták “...és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá”. AT 47.2

A hívők e nagylelkűsége a Szentlélek kitöltésének volt az eredmenye. Aki elfogadta az evangéliumot, “...szivében és lelkében egy volt”. Egyetlen közös érdek uralta őket: a rájuk bízott misszió sikere. A haszonlesésnek nem volt helye életükben. Testvéreik és a magukévá tett ügy iránti szeretetük nagyobb volt a pénz és a vagyon szereteténél. Munkájuk bizonyította, hogy az ember lelkét többre becsülték a földi jólétnél. AT 47.3

Ez így lesz mindig, valahányszor Isten Lelke birtokba veszi az életet. Akiknek szívét Krisztus szeretete tölti be, híven követik annak példáját, aki érettünk szegénnyé lett, hogy az Ő szegénysége által gazdagok legyünk. Az Isten kezéből nyert minden adományt — pénzt, időt, befolyást — az evangélium előrehaladásának eszközeként értékelnek. Így volt ez az ősegyházban. És ha a ma egyházában az lesz látható, hogy a Lélek erejével a tagok a világ dolgaitól elfordulnak, és készek áldozatot hozni abból a célból, hogy embertársaik hallhassák az evangéliumot, a hirdetett igazságok hatalmas befolyást árasztanak a hallgatókra. AT 47.4

A hívők önzetlen jótékonyságával szemben éles ellentét volt Anániás és Szafira magatartása, kiknek tapasztalatát ihletett toll írta le, sötét foltként az ősegyház törtenetében. Ezek az állítólagos tanítványok a többiekkel együtt abban a kiváltságban részesültek, hogy az evangéliumot az apostoloktól hallották. A többi hívővel együtt jelen voltak, amikor az apostolok imája után “...megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel...”. Szilárd meggyőződés nyugodott az összes jelenlevőn, és Isten Lelkének közvetlen befolyása alatt Anániás és Szafira megfogadták, hogy bizonyos birtokuk eladásának árát az Úrnak adják. AT 47.5

Később Anániás és Szafira megszomorították a Szentlelket, mert engedtek a kapzsiságnak. Ígéretüket megbánták és csakhamar eloszlott annak az áldásnak éltető befolyása, mely szívüket hő vággyal töltötte el, hogy Krisztus ügyéért nagy dolgot tegyenek. Úgy érezték, elhamarkodták ezt, és elhatározásukat meg kellene gondolniuk. Megbeszélték e dolgot és eldöntötték, nem teljesítik fogadalmukat. Miután látták, hogy a hívők nagyra becsülték azokat, akik szegényebb testvéreik szükségleteinek kielégítésére megváltak vagyonuktól, és szégyellték testvéreik tudomására hozni, hogy önző lelkük sajnálja azt, amit ünnepélyesen felajánlottak Istennek, szándékosan elhatározták, hogy vagyonukat eladják, és azt színlelik, hogy az egész bevételt a közös alapba teszik, de valójában annak nagy részét megtartják maguknak. Így akartak megélhetésüket biztosítani a közös vagyonból és ugyanakkor elnyerni testvéreik nagyrabecsülését. AT 48.1

Isten azonban gyűlöli a képmutatást és a hamisságot. Anániás és Szafira Istennel szembeni csaló eljárásukkal a Szentléleknek hazudtak s bűnükre gyors és borzalmas ítélet jött. Amikor Ananiás elhozta adományát, Péter így szólt hozzá: “Ananiás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” AT 48.2

“Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.” AT 48.3

“Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg” — mondta Péter. Anániást senki sem kényszerítette, hogy áldozza fel tulajdonát a közös célra. Szabad elhatározásból cselekedett. De amikor a tanítványokat akarta megcsalni, a Mindenhatónak hazudott. AT 48.4

“Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. Péter megkérdezte tőle: ‘Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?’ Ő így felelt: ‘Úgy van, ennyiért.’ Péter erre így szólt hozza: ‘Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.’ Az asszony pedig azonnal összeesett lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.” AT 49.1

A végtelen Bölcsesség látta, hogy az isteni haragnak e rendkívüli megnyilatkozására szükség volt annak érdekében, hogy a fiatal egyhazat az erkölcsi romlástól megóvja. Tagjainak száma gyorsan növekedett. Az egyhazat veszély fenyegetné, ha a megtérők számának gyors növekedésével oly férfiak és nők jutnának be sorai közé, akik — miközben azt állítják, hogy Istent szolgálják — a mammont imádják. Ez az ítélet bebizonyította, hogy az emberek nem csaphatják be és nem téveszthetik meg Istent, mert ő leleplezi a szív rejtett bűneit. Figyelmeztetés volt ez a gyülekezet számára, hogy kerüljön minden színlelést és képmutatást, s óvakodjék attól, hogy meglopja Istent. AT 49.2

Nemcsak az ősegyhaznak, hanem minden jövendő nemzedéknek vészjelként adatott ez az eset, ami azt példázza, hogy Isten gyűlöli a kapzsiságot a csalást és a képmutatást. Anániás és Szafira elsősorban a kapzsiságot dédelgette. A vágy, hogy visszatartsanak valamit abból, amit Istennek ígértek, csaláshoz és képmutatáshoz vezette őket. AT 49.3

Isten az evangélium hirdetését népe munkájától és adományától tette függővé. Az önkéntes adományok és a tízed képezik Isten művének jövedelmét. Isten az emberekre bízott eszközök meghatározott részét a tízedet igényli. Azonban mindenkinek szabad elhatározására bízza: akar-e többet adni ennél? De ha a Szentlélek késztetésére a szív megmozdul és fogadalmat tesz bizonyos összeg adására, a fogadalmat tevő nem tarthat többé igényt az odaszentelt részre. Még az embereknek tett ilyen ígéret is kötelezőnek tekintendő, mennyivel inkább kötelező az Istennek tett ígéret! Avagy a lelkiismeret ítélőszéke előtt tett ígéret kevésbé kötelező, mint az emberek közötti írásos egyezmény? AT 49.4

Ha az isteni világosság szokatlan fénnyel és erővel világít a szívbe, a megszokott önzés alábbhagy, és vágy támad az Isten ügyére való adakozásra. Ne gondolja azonban senki se, hogy szabadon teljesítheti ígéretét anélkül, hogy Sátán ellenállásával találkozna! Ő nem szívesen látja, ha a földön a Megváltó országát építik. Azt sugallja, hogy az ígéret túlzott volt, s az gátolja az embereket vagyonszerzési vagy családi igényeik kielégítésére való törekvéseikben. AT 50.1

Isten az embereket javakkal áldja meg, hogy módjuk legyen műévének előbbrevitelére adakozni. Küld napsugarat és esőt; növekedést ad a növényeknek; ad egészséget és képességet eszközök szerzésére. Minden áldás jóságos kezéből származik. Ennek viszonzásául olyan férfiakat és nőket akar látni, akik hálájukat azzal mutatják meg, hogy visszaadják neki az Ő részét tizedben és áldozatokban, azaz önkéntes, hála és bűnbánati áldozatban. Ha az Isten által meghatározott terv szerint minden jövedelem tízede befolyna az önkéntes adományok kincstarába, akkor bőség lenne az Úr művének előmozdítására. AT 50.2

Az emberek szívét azonban az önzés megkeményíti. Anániáshoz és Szafirához hasonlóan kísértésbe esnek és az összeg egy részét visszatartják, s közben Isten követelményeinek teljesítését színlelik. Sokan élvezeti célokra pazarolják pénzüket. Férfiak és nők kedvtelésük után járnak és kielégítik ízlésüket, míg Istennek majdnem vonakodva hoznak fukar áldozatot. Elfelejtik, hogy Isten egy napon pontos számadást kér majd tőlük javaik felhasználásáról, és azt az alamizsnát, melyet kincstárába juttatnak, éppúgy nem fogadja el, mint ahogy nem fogadta el Anániás és Szafira adományát sem. AT 50.3

Isten e hamisan esküvőkre kiszabott szigorú büntetésből velünk is meg akarja tanítani, hogy lássuk meg, mily mélyen gyűlöl és megvet minden képmutatást és csalást. Anániás és Szafira a Szentléleknek hazudtak, amikor azt színlelték, hogy mindent odaadtak; ezáltal elveszítették mind a földi, mind az eljövendő életet. Ugyanaz az Isten, aki őket megbüntette, ma is elítél minden hazugságot. A hazug ajak utálatos előtte. Kijelentette, hogy a szent városba “...tisztátalanok pedig nem jutnak be..., sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek...” (Jel 21:27). Az igazmondást ne kezeljük lazán és bizonytalanul! Legyen az életünk részévé! Az igazsággal játszani és őnző terveink kedvéért alakoskodni, a hit hajótörését jelenti. “Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját” (Ef 6:14). Aki hazugságot szól, olcsó áron eladja lelkét. A hazugság szükséghelyzetben látszólag jól jön. De aki azt hiszi, hogy így üzleti előnyt szerez, melyet becsületes úton nem érne el, végül oda jut, hogy többé senkiben sem bizhat meg. Mivel maga hazug, mások szavában sem hisz többé. AT 50.4

Anániás és Szafira esetében az Istennel szembeni csalás bűnét gyors megtorlás követte. Az egyház későbbi törtenelmében ugyanez a bűn gyakran megismétlődött, sőt a mi időnkben is sokan elkövetik. Ha nem is látható azonnal Isten nemtetszésének megnyilvánulása, ez a bűn az ő szeme előtt most is éppoly förtelmes, mint volt az apostolok idejében. Figyelmeztetést kaptunk. Isten világosan kinyilvánította gyűlöletét e bűnnel szemben. Minden képmutató és kapzsi biztos lehet abban, hogy saját lelkét teszi tönkre. AT 51.1