Az apostolok története

Hű tanúbizonyság

(János levelei)

Krisztus mennybemenetele után János hűségesen és komolyan munkálkodott a Mesterért. Pünkösdkor, a többi tanítvánnyal együtt, ő is örvendett a Szentlélek kitöltésének, és új buzgalommal és erővel hirdette az embereknek az élet Igéjét. Igyekezett gondolataikat a Láthatatlanra irányítani. Hatalmas, buzgó, nagyon komoly szónok volt. Szép nyelvezettel, kellemes hangon szólta Krisztus igéjét és munkáját, oly módon beszélve, hogy a hallgatók szívét érintette. Szavainak egyszerűsége, a hirdetett igazságok fenséges ereje és buzgalma által, mely tanítását jellemezte, hozzáfért minden társadalmi réteghez. AT 360.1

Az apostol élete összhangban állt tanításával. A szívében lángoló krisztusi szeretet komoly, fáradhatatlan munkára indította embertársaiért és különösen a keresztény egyházban levő testvéreiért. AT 360.2

Krisztus megparancsolta tanítványainak, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Ő szerette őket. Ezzel bizonyítják a világ előtt, hogy Krisztus, a dicsőség reménysége, átformálta őket. “Új parancsolatot adok nektek — mondta —, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (Jn 13:34)! Akkor, amikor e szavak elhangzottak, a tanítványok nem értették meg azokat, de miután szemtanúi voltak Krisztus szenvedésének, keresztre feszítésének, feltámadásának és mennybemenetelének; miután pünkösdkor a Szentlélek megnyugodott rajtuk, világosan megértették Isten szeretetét és a szeretet természetét, amellyel egymást kell szeretniük. Ekkor János elmondhatta tanítványtársainak: AT 360.3

“Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért” (1 Jn 3:16). AT 360.4

A Szentlélek kiárasztása után, amikora tanítványok kimentek hirdetni az élő Megváltót, egyetlen vágyuk a lelkek üdvössége volt. Örültek a szentekkel a közösség szépségének. Tapintatosak, figyelmesek, önmegtagadók és az igazságért minden áldozatra készek voltak. Naponkénti kapcsolatukban azt a szeretetet nyilvánították ki, amelyet Krisztus rájuk hagyott. Ezt a szeretetet igyekeztek önzetlen szavak és cselekedetek által mások szívében felkelteni. AT 360.5

Ily szeretetet kellett a hívőknek mindig ápolniuk. Az új parancsolat iránti készséges engedelmességben kellett előrehaladniuk. Oly szorosan kellett egyesülniük Krisztussal, hogy képesek legyenek teljesíteni követelményeit. Életük oly Megváltónak a hatalmát magasztalta, aki igazsága által megigazította őket. AT 361.1

De fokozatosan változás történt. A hívők kezdték egymás hibáit keresni. Miközben mások hibáira néztek, helyet adva a szeretetlen bírálgatásnak, szem elől tévesztették a Megváltót és szeretetét. Szigorúbbá váltak a külső szertartásokat illetően és nagyobb súlyt helyeztek az elméletre, mint a hit gyakorlására. Buzgalmukban másokat itéltek, szemet hunyva saját hibáik felett. Így vesztették el a Krisztus parancsolta testvéri szeretetet, s a szomorú az volt, hogy veszteségükről nem is tudtak. Nem vették észre, hogy eltűnt életükből a boldogság és az öröm, és hogy — miután elzárták szívüket Isten szeretetétől — hamarosan sötétségben járnak. AT 361.2

János, tudomásul véve, hogy a testvéri szeretet eltűnt az egyházból, e szeretet állandó gyakorlására serkentette a hívőket. Levelei e gondolattal vannak tele. Így ír: “Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást” (1 Jn 4:7-11). AT 361.3

Arról, hogy a hívők milyen értelemben gyakorolják ezt a szeretetet, az apostol ezt írja: “Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató: aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” “Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.” “...aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk, ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért” (1 Jn 2:8-11; 3:11. 14-16). AT 361.4

Krisztus egyházát nem a világ ellenállása veszélyezteti. A hívők szívében a gonosz ápolása okozza a legfájdalmasabb kárt, és legbiztosabban ez akadályozza Isten ügyének előrehaladását. A lelki élet gyengítésének legbiztosabb módja a táplált irigység, gyanakvás, bírálgatás, gonosz rágalom. Másrészt, hogy Isten elküldte Fiát a világra, annak legerősebb bizonyítéka az egyházat alkotó különböző természetű emberek közötti összhang és egység megléte. Krisztus követőinek kiváltsága ennek bebizonyítása. De hogy ez így legyen, engedelmeskedniük kell Krisztus parancsának. Jellemüket jelleméhez, akaratukat akaratához kell szabniuk. AT 362.1

Krisztus mondta: “Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (Jn 13:34)! Mily csodálatos állítás, mégis alig gyakoroljuk! Isten egyházában ma a testvéri szeretet sajnálatos hiány. Sokan, kik állítják, hogy szeretik a Megváltót, nem szeretik egymást. A hitetlenek figyelik, vajon a magukat keresztényeknek vallók hite megszentelő hatással van-e életükre; hamarosan felfedezik jellemhibáikat, és hitvallomásuknak ellentmondó cselekedeteiket. A keresztény ne adjon lehetőséget, hogy az ellenség mutogasson rá, mondván: Nézzétek, hogy gyűlölik egymást ezek, kik Krisztus zászlaja alatt állnak! A keresztények mindannyian egy család tagjai, valamennyien ugyanannak a mennyei Atyának gyermekei, a halhatatlanság ugyanazzal az áldott reménységével. Nagyon szoros és gyöngéd legyen az őket összekötő kötelék! AT 362.2

Az isteni szeretet akkor érinti legjobban a szívet, amikor ugyanannak a gyöngéd együttérzésnek tanúsítására szólít fel, amit Krisztus bemutatott. Csak az szereti igazán Istent, aki önzetlenül szereti testvérét. Az igaz keresztény nem hagyja, hogy a veszélyben és ínségben levő lélek figyelmeztetés és gondoskodás nélkül maradjon. A tévelygőtől nem fordul el, nehogy mélyebbre süllyedjen szerencsétlenségében és csüggedésében, vagy Sátán martalékává legyen. AT 362.3

Aki sohasem tapasztalta Krisztus gyöngéd, megnyerő szeretetét, az nem tud másokat az élet forrásához vezetni. Az Ő szeretete a szívben kényszerítő hatalom, mely arra vezeti az embert, hogy kinyilatkoztassa Őt társalgásában, gyöngéd, könyörülő lélekben azok életének felemelésére, akikkel kapcsolatban van. Krisztus munkásainak fáradozása csak akkor eredményes, ha ismerik Krisztust, és azért kell elismerniük Őt, hogy ismerjék szeretetét. A menny aszerint ítéli meg alkalmasságukat, hogy tudnak-e úgy szeretni, ahogy Krisztus szeretett, és úgy dolgozni, ahogy Ő dolgozott. AT 363.1

“Ne szóval szeressünk — írja az apostol —, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan” (1 Jn 3:18). A keresztényi jellem tökéletességére akkor jutunk el, ha a másokon való segítés és áldás indítéka állandóan belülről fakad. Ha ennek a szeretetnek a légköre veszi körül a hívőt, akkor élet illata az életre, és Isten megáldja munkáját. AT 363.2

Szeretni Istent mindenekfelett és önzetlenül egymást — ez a legjobb ajándék, mellyel mennyei Atyánk megajándékozhat. Ez a szeretet nem fellángolás, hanem isteni alapelv, maradandó erő. A meg nem szentelt szívből nem eredhet, az nem is hozhatja létre. Csak abban a szívben található, amelyben Jézus uralkodik. “Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1 Jn 4:19). Az isteni kegyelem által megújult szívben a cselekedet uralkodó alapelve a szeretet. A jellemet átalakítja, fékezi az ösztönöket, uralja a szenvedélyt és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet szívünkbe fogadjuk, életünket megédesíti, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre. AT 363.3

János igyekezett megértetni a hívőkkel azokat a magasztos előjogokat, melyek a szeretet gyakorlása által lesznek az övék. Ha ez a megváltó hatalom betölti a szívet, minden más indítékot ellenőrizve tulajdonosát a világ romboló befolyása fölé emeli. És amint e szeretetnek teljes befolyást engednek és életük hajtóerejévé válik, az Istenbe és bánásmódjába vetett bizodalmuk teljessé lesz. A hit teljes bizalmával járulhatnak eléje, tudván, hogy tőle mindent megkapnak, amire jelen és örök javuk érdekében szükségük lehet. “Abban lett teljessé a szeretet közöttünk — írta —, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” “Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle” (1 Jn 4:17-18; 5:14-15). AT 363.4

“...ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.” “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1 Jn 2:1-2: 1:9). Isten kegyelme elnyerésének feltételei egyszerűek és méltányosak. Az Úr nem kíván tőlünk nehéz dolgot hogy elnyerjük a bűnbocsánatot. Nincs szükségünk hosszú, fáradságos búcsújárásokra, fájdalmas önsanyargatásra, hogy a menny Istenének ajánljuk lelkünket, vagy hogy vétkeinkért vezekeljünk. “...aki...megvallja és elhagyja — vétkét —, az irgalmat nyer” (Péld 28:13). AT 364.1

A mennyei szentélyben Krisztus könyörög egyházáért; könyörög mindazokért, kiket vére árán megváltott. Évszázadok és évezredek sem tudják engesztelő áldozatának erejét csökkenteni. Sem élet, sem halál, sem magasság vagy mélység nem választhat el bennünket Isten szeretetétől, mely Jézus Krisztusban van. Nem azért, mert mi tartjuk Őt erősen, hanem mert Ő tart bennünket erősen. Ha üdvösségünk saját erőfeszítéseinktől függne, sohasem üdvözülnénk; de tőle függ, aki minden ígéretét betartja. Ragaszkodásunk erőtelennek látszhat, de az Ő szeretete olyan, mint az idősebb testvéré. Mindaddig, amíg az egységet fenntartjuk vele, kezéből senki ki nem ragadhat. AT 364.2

Amint az évek múltak és a hívők száma növekedett, János fokozódó hűséggel és komolysággal munkálkodott testvéreiért. Abban az időben sok veszély fenyegette a gyülekezetet. Mindenütt létezett a sátáni csalás. Félrevezetés és hamisság által Sátán megbízottai ellenállást igyekeztek kelteni Krisztus tanai ellen; ennek következtében széthúzás és eretnekség veszélyeztette az egyházat. Krisztus egyes követői állították, hogy a szeretet felmenti őket az Isten törvénye iránti engedelmesség alól. Sokan pedig a zsidó szokások és szertartások megtartását szorgalmazták, mert szerintük a törvény puszta megtartása a Krisztus vérében való hit nélkül is elégséges az üdvösséghez. Egyesek úgy vélték, Krisztus jó ember volt, de tagadták istenségét. Mások színlelték Isten ügye iránti hűségüket, hitetők voltak és a valóságban tagadták Krisztust és evangéliumát. A törvény áthágása által eretnekséget hoztak az egyházba. Így jutottak sokan a kételkedés és csalás útvesztőjébe. AT 364.3

János szomorúsággal telt el, amint látta, hogyan szivárognak be e mérgező tévtanok az egyházba. Látta a veszélynek kitett egyházat, s a válsággal gyorsan és határozottan szembeszállt. János levelei a szeretet lelkületét árasztják. Úgy tűnik, mintha írásánál tollát a szeretetbe mártotta volna. De amikor kapcsolatba került azokkal, akik Isten törvényét áthágták és mégis állították, hogy bűn nélkül élnek, nem habozott félelmes tévedésükre figyelmeztetni őket. AT 365.1

Az evangéliumi munkában segítő, jó hírnévnek és széles körű befolyásnak örvendő asszonynak írva ezt mondta: “Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel” (2 Jn 7-11). AT 365.2

Fel vagyunk jogosítva, hogy a szeretett tanítványhoz hasonlóan ugyanúgy minősítsük azokat, akik állítják, hogy Krisztusban vannak, holott Isten törvényét áthágják. Ez utolsó napokban hasonló bajok fenyegetik az egyház fejlődését, mint amelyek az ősegyházat támadták; e pontokban tehát János apostol tanításait gondosan meg kell szívlelnünk. “Gyakoroljátok a szeretetet!” — hallatszik mindenfelől, de különösen azoktól, akik állítják szentségüket. Az őszinte szeretet tisztább annál, semhogy egyetlen be nem vallott bűnt elfedezzen. Miközben szeretjük a lelkeket, kikért Krisztus életét adta, nem kell megegyeznünk a gonosszal. Ne egyesüljünk a lázadókkal, szeretetnek nevezvén ezt! Isten megkívánja népétől a jelen időben, hogy az igazságért oly rendíthetetlenül álljunk ki, amint János is szembeszállt a lélekromboló tévelygésekkel. AT 365.3

Az apostol tanítja, hogy míg keresztényi udvariasságot tanúsítunk, kötelesek vagyunk a bűnnel és a bűnössel szemben határozottan eljárni. Ez nem mond ellent az igazi emberszeretetnek. “Aki bűnt cse- lekszik — írja —, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés. Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt” (1 Jn 3:4-6). AT 365.4

Krisztus tanújaként János sohasem bocsátkozott vitába vagy fárasztó szócsatába. Azt hirdette, amit tudott, látott és hallott. Szoros kapcsolata volt Jézussal; hallgatta tanításait és látta hatalmas csodáit. Csak néhányan láthatták Krisztus jellemének szépségét úgy, mint János látta. Számára eloszlott a sötétség; reá az igaz világosság sugárzott. A Megváltó életéről és haláláról szóló tanúsága világos és hathatós volt. A Megváltó iránti szeretettel túláradó szív bőségéből beszélt, és semmi erő nem tartóztathatta fel szavait. AT 366.1

“Ami kezdettől fogva volt — bizonyította —, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről... Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Jn 1:1,3). AT 366.2

Minden igaz hívő képes lehet saját tapasztalatával megpecsételni, “... hogy Isten igaz” (Jn 3:33). Bizonyságot tehet arról, amit látott, hallott és érzett Krisztus erejéből. AT 366.3