Az apostolok története

János, a szeretett tanítvány

János azzal tűnik ki a többi apostol közül, hogy az a tanítvány volt, “...akit Jézus szeretett” (Jn 21:20). Úgy látszott, Krisztus nagymértékben részesítette barátságában, és a Megváltó bizalmának és szeretetének sok jelét kapta. A három tanítvány egyike volt, aki tanúja lehetett Krisztus megdicsőülésének a hegyen és lelki gyötrelmének a Gecsemáné kertben. Szenvedéseinek utolsó órájában Urunk a kereszten édesanyját az ő gondjaira bízta. AT 355.1

A Megváltó vonzalmát a szeretett tanítvány buzgó átadása minden erejével viszonozta. Amint a szőlő a támasztó oszlopához kapaszkodik, úgy ragaszkodott János Jézushoz. Mesteréért bátran szembenézett a törvényház veszélyével, ott időzött a kereszt lábánál. Krisztus feltámadásának hírére annyira sietett a sírhoz, hogy buzgalmában a heves Pétert megelőzte. AT 355.2

A János életében és jellemében megnyilvánuló bizakodó szeretet és önzetlen átadása a keresztény egyháznak felbecsülhetetlen értékű tanítást nyújt. Természeténél fogva nem volt szeretetre méltó, mint ahogy az későbbi éveiben megnyilatkozott. Jellemének komoly fogyatékosságai voltak. Nemcsak büszke, önhitt, becsvágyó, indulatos, hanem ha megsértették, haragtartó volt. Ezért őt és fivérét “a mennydörgés fiai” -nak nevezték. Rossz természetű, bosszúálló, kritizáló lelkületű volt a szeretett tanítvány. A mennyei tanító mindezek mögött őszinte, szerető szívet látott. Jézus megfeddte önzését, kiábrándította nagyravágyásából, próbára tette hitét. Azonban kinyilatkoztatta előtte azt, amire lelke annyira vágyott: a szentség szépségét, a szeretet átalakitó hatalmát. AT 355.3

János jellemhibái a Megváltóval való személyes kapcsolatában számtalanszor megmutatkoztak. Egy alkalommal hírnököket küldött Krisztus egy samáriai faluba azzal a kéréssel, hogy készítsenek frissítőt neki és tanítványainak. De amikor a Megváltó elérte a falut, úgy tett, mintha pihenő nélkül tovább akarna menni Jeruzsálembe. Ez felkeltette a samáriaiak irigységét és a meghívás helyett még annyi szívességet sem tettek, mint amennyit minden közönséges utasnak megadtak. Jézus sohasem kényszeríti jelenlétét senkire, így a samáriaiak elvesztették azt az áldást, melyben részesülhettek volna, ha felkérik, hogy legyen a vendégük. AT 355.4

A tanítványok tudták Krisztus célját, hogy jelenlétével meg akarja áldani a samáriaiakat, és a Mesterük iránt tanúsított ridegség, féltékenység és tiszteletlenség meglepte és felháborította őket. Különösen Jakab és János háborodott fel. Így bánni azzal, akit ők oly nagyon becsültek, túlságosan nagy igazságtalanságnak látszott, amit nem lehet azonnali büntetés nélkül hagyni. Ezért buzgóságukban az Illés próféta elfogatására kiküldött samáriai főemberek és csapatuk elpusztítására gondolva, így szóltak: “...Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: ‘Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!’?” Meglepve látták, hogy szavaik felett Jézus elszomorodott, és még nagyobb csodálkozással hallgatták ajkáról a következő dorgálást: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse” (Lk 9:54-56). AT 356.1

Krisztus nem kényszerít arra, hogy befogadjuk Őt. Sátán és az ő lelke által működő emberek törekednek a lelkiismeret kényszerítésére. Buzgóságot színlelve az igazságért, a gonosz angyalokkal szövetkezett emberek saját vallási nézetük kényszerítésével, időnként szenvedéseket okoznak embertársaiknak. De Krisztus irgalmassággal és szeretetének kinyilvánításával igyekszik a lelkeket megnyerni. A szívben nem tűr el vetélytársat, osztott szolgálatot sem fogad el; csak önkéntes szolgálatra vágyik, a szív készséges, szeretetből fakadó átadására. AT 356.2

Más alkalommal, Jakab és János, anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztséget foglalhassák el. Nem gondoltak Krisztusnak országa lényegét illető tanításaira. E két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki fiai számára velük együtt ebben az országban a megtisztelő helyet kérte, így szólt: “...Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban” (Mt 20:21). AT 356.3

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: “...Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Visszaemlékeztek a próbákra és szenvedésekre utaló titokzatos kijelentésekre, mégis magabiztosan felelték: “Meg tudjuk tenni.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri. AT 357.1

“Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek” — jelentette ki Krisztus. Trón helyett a kereszt vár reá; társnak jobb és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedésében; az egyikre kard általi gyors halál várt, a másik az összes tanítvány közül a legtovább követte Mesterét a munkában, a szégyenben és az üldöztetésben. Jézus így folytatta: “de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett” (Mk 10:35-40). AT 357.2

Jézus megértette a kérés indítékát és megdorgálta a két tanítvány büszkeségét, becsvágyát: “...a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20:25-28). AT 357.3

Isten országában kivételezés által nem nyerhető tisztség. Ott nincs sem érdem, sem önkényes adományozás. A jellem jutalma ez. A korona és a trón a megvalósított feltételek jelképei, önmagunk feletti győzelem jelvényei a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme által. AT 357.4

Jóval később, amikor szenvedéseiben való közösség által János eggyé vált Krisztussal, az Úr Jézus kinyilatkoztatta néki, milyen feltétel mellen lehet országához közeledni. Ő mondta: “Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán” (Jel 3:21). Az áll majd legközelebb Krisztushoz, aki legmélyebben ivott önfeláldozó szeretetének lelkületéből. A szeretetből, mely “...nem kérkedik nem fuvalkodik fel... nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat” (1 Kor 13:4-5). Szeretet, mely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent odaadjanak, ezért éljenek, dolgozzanak és áldozzanak mindhalálig. AT 357.5

Más alkalommal, még evangéliumi munkájuk kezdetén, Jakab és János találkoztak valakivel, aki nem követte Krisztust, de ördögöket űzött nevében. A tanítványok úgy gondolták, joguk van megtiltani ez ember tevékenységét. De amikor az ügyet Krisztus elé vitték, megdorgálta őket, mondván: “...Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem” (Mk 9:39). Senkit sem kell elutasítani, aki bármi módon jóindulatot mutat Krisztus iránt. A tanítványoknak nem a szűkkeblű, kirekesztő lelkületet kellett ápolniuk, hanem ugyanazt a messzemenő együttérzést kellett tanúsítaniuk, mint amelyet Mesterüknél láttak. Jakab és János azt gondolták, hogy az Úr szemében tiszteletet nyernek, ha ezt a férfit a munkától eltiltják, azonban belátták irigységüket, beismerték tévedésüket és elfogadták a feddést. AT 358.1

Krisztus tanításaiban a szelídség, alázat és szeretet tanúsítása, — ami lényeges az Úr munkájában a kegyelemben és alkalmasságban való növekedésre — János számára a legnagyobb érték volt. Nagyra becsült minden tanítást, és törekedett életét az isteni mintaképpel összhangba hozni. János kezdte megkülönböztetni a remélt és tanult világi pompától és hatalomtól Krisztus dicsőségét, mely “...telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14). AT 358.2

János mély és buzgó vonzalma Mesteréhez nem Krisztusnak iránta érzett szeretetéből fakadt, hanem a szeretet eredménye volt. János vágyott, hogy hasonlóvá váljék Krisztushoz. Jézus szeretetének átalakító befolyása szelíddé és alázatossá tette. Elrejtette énjét Jézusban. János minden tanítványtársánál jobban átadta magát e csodálatos élet hatalmának. Így elmondhatta: “Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk...” (1 Jn 1:2). “Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (Jn 1:16). János tapasztalatból ismerte az Üdvözítőt. Mesterének tanítása bevésődött szívébe. Amikor bizonyságot tett a Megváltó kegyelméről, egyszerű nyelvezete ékesen szólt az egész lényét uraló szeretetről. AT 358.3

Krisztus iránti mély szeretete arra serkentette, hogy mindig szorosan haladjon mellette. Az Üdvözítő szerette mind a tizenkettőt, azonban János volt a legfogékonyabb lelkületű. Fiatalabb lévén a többinél, inkább a gyermek jóhiszemű bizalmával nyitotta meg szívét Jézus előtt. Így került a többieknél bensőségesebb kapcsolatba Krisztussal, és általa a Megváltó mély lelki tanításokat közölt a néppel. AT 358.4

Jézus szereti azokat, akik az Atyát képviselik, és János úgy tudott az Atya szeretetéről beszélni, mint senki más a tanítványok közül. Kinyilatkoztatta embertársainak, amit lelkében érzett, és jellemében szemléltette Isten tulajdonságait. Arca az Úr dicsőségét fejezte ki. A szentség szépsége, mely átalakította, Krisztushoz hasonló fénnyel ragyogott arcáról. Imádattal és szeretettel csüggött az Üdvözítőn, s a Krisztushoz való hasonlóság és a vele való barátság lett egyedüli óhaja. Jellemében Mestere jelleme tükröződött. AT 359.1

“Lássátok meg — mondta —, mily nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket... Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1 Jn 3:1-2). AT 359.2