Az apostolok története

53/59

Hű mindhalálig

(Péter második levele)

Péter második levelében, melyet azokhoz intézett, akik vele együtt “...ugyanabban a drága hitben részesültek”, az apostol feltárja a keresztényi jellem fejlesztésére szolgáló isteni tervet. AT 348.1

Ezt írja: “Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. AT 348.2

Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.” AT 348.3

E szavak tele vannak tanítással, és a győzelem alaphangját ütik meg. Az apostol a hívők elé tárja a keresztényi fejlődés létráját, melynek minden foka bemutatja az istenismeretben való előbbrehaladást, amelyben nincs megállás. Hit, igaz emberség, ismeret, önuralom, állhatatosság, kegyesség, testvéri szeretet és ember iránti szeretet a létra egy-egy foka. Meg vagyunk mentve, midőn fokról fokra lépésről lépésre haladva a krisztusi eszmény magaslatát elérjük. Így lesz Ő számunkra bölcsességünk, igazságunk, szentségünk és váltságunk. AT 348.4

Isten dicsőségre és szentségre hívta el népét; ezek megnyilvánulnak mindazok életében, kik őszinte kapcsolatban vannak vele. Ha pedig részeseivé lettek a mennyei adománynak, törekedjenek a tökéletességre, mint akiket “...Isten hatalma őriz hit által” (1 Pt 1:5). Isten dicsősége, hogy tisztaságát gyermekeinek adja. Szeretné látni, hogy az emberek elérik a legmagasabb szinvonalat. Amikor hitben megragadják Krisztus erejét, amikor kifogyhatatlan ígéreteiért könyörögnek és azokat úgy igénylik, mintha a sajátjuk lenne, amikor sürgető kéréssel, melyet nem tagadnak meg tőlük, a Szentlélek erejét keresik, akkor tökéletessé lesznek őbenne. AT 348.5

Ha elfogadta az evangéliumi hitet, a hivő következő feladata, hogy jelleméhez erényt tűzzön, s így tisztítsa meg szívét és készítse elő értelmét Isten ismeretének befogadására. Ez az ismeret az alapja minden igaz nevelésnek és minden őszinte szolgálatnak. Ez az egyetlen biztos védelem a kísértések ellen; egyedül ez tesz jellemben hasonlóvá Istenhez. Az Isten, és Fiának, Jézus Krisztusnak ismerete által kapja a hívő mindazt, “ami az életre és kegyességre hasznos”. Semmi jó adomány nincs megtagadva attól, aki őszintén vágyik elnyerni Isten igazságát. AT 349.1

Krisztus mondta: “Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17:3). Jeremiás próféta pedig kijelentette: “...Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem — így szól az Úr!” (Jer 9:22-23). Az emberi értelem alig tudja felfogni, hogy a szellemi képességek mily szélességét, mélységét és magasságát érheti el az, aki erre az ismeretre törekszik. AT 349.2

A saját körében mindenki eljuthat a keresztényi jellem tökéletességére. Krisztus áldozata által nyílt meg a lehetősége annak, hogy a hívő elnyerje mindazt, ami az élethez és a kegyességhez szükséges. Isten felszólít a tökéletesség színvonalának elérésére és elénk tárja példaképül Krisztus jellemét. Földi életében, mely a gonosszal szemben állandóan ellenálló élet által tökéletesedett, a Megváltó bemutatta, hogy az Istenséggel való együttmunkával az emberek elérhetik a tökéletes jellemet. Isten így biztosít bennünket, hogy mi is teljes győzelmet arathatunk. AT 349.3

A hívő elé tárul a Krisztushoz való hasonlóság csodálatos lehetősége, a törvény minden tétele iránti engedelmesség. De az ember önmagától képtelen eleget tenni a feltételnek. Az Isten igéje szerinti szentség, amit el kell érnie, hogy üdvözülhessen, az isteni kegyelem munkájának eredménye, ha alázatosan meghajol az igazság Lelke fegyelmező és fékező befolyása előtt. Az ember engedelmessége csak Krisztus szentségének jó illata által tehető tökéletessé, mely isteni illattal tölti be az engedelmesség valamennyi tettét. A keresztény része, hogy kitartóan küzdjön minden fogyatkozása ellen. Folyton könyörögjön Megváltójához, hogy gyógyítsa meg bűnbeteg lelke rendellenességét. Nem bölcs és nem erős, hogy győzzön; ez az Úrra tartozik, aki megadja mindazoknak, akik alázatosan és töredelmesen keresik segítségét. AT 349.4

A szentségtelenből a szentté alakítás munkája állandó folyamat. Napról napra munkálkodik Isten az ember megszenteléséért, és az embernek erejét összeszedve vele együtt kell működnie a helyes szokások gyakorlásának igyekezetében. Ő kegyelmet kell adjon a kegyelemhez; és amint az ember így dolgozik a kiegészítés tervén, ez alatt Isten érette a megsokasítás terve szerint munkálkodik. Megváltónk mindenkor kész meghallgatni és megválaszolni a bűnbánó szív imáját; megsokszorozza hűségesei iránti kegyelmét és békességét. Örömmel árasztja rájuk áldását, melyre szükségük van az őket körülvevő gonosz elleni küzdelemben. AT 350.1

Sokan megpróbálnak a keresztényi előrehaladás létrájára fellépni. Azonban feljebb jutva, emberi erőben kezdenek bizakodni és csakhamar szem elől tévesztik Jézust, hitük megkezdőjét és bevégzőjét. Ennek következménye a kudarc: az eddigi eredmények elvesztése. Valóban szánalomra méltó azok állapota, kik az úton elfáradva, engedik, hogy őket a lélek ellensége az eddig elért keresztényi kegyelemtől megfossza, melyet szivükben és életükben kifejlesztettek. “Akiben pedig ezek nincsenek meg — jelenti ki az apostol —, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.” AT 350.2

Péter apostolnak sok tapasztalata volt az isteni dolgokban. Isten megmentő hatalmába vetett hite az évek folyamán annyira megerősödött, hogy bizonyíthatta: kudarc nem érheti azt, aki hitben a létrán fokról fokra felfelé, a legmagasabb fok felé halad, mely a menny kapuját is eléri. AT 350.3

Péter már hosszú évek óta buzdította a hívőket, hogy a kegyelemben és az igazság ismeretében állandóan növekedjenek. És most, amikor már tudta, hogy hitéért hamarosan vértanúhalál vár reá, figyelmüket még egyszer ráirányította azokra az értékes kiváltságokra, melyeket minden hívő elérhet. Az agg apostol hitének teljes tudatában inti testvéreit állhatatos kitartásra a keresztényi életben. Kérte őket: “Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhivatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. És így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.” Mily becses bizonyosság! A hívő előtt a reménység dicsősége, amint hit által a keresztényi tökéletesség magaslatai felé halad. AT 351.1

Az apostol folytatta: “Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak ti teket, bár ismeritek mindezt, és a közöttünk jelenlevő igazságban szilárdak vagytok. De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről.” AT 351.2

Az apostol joggal beszélhetett Istennek az emberiségre vonatkozó tervéről, mert Krisztus földi szolgálata idején sokat látott és hallott az Isten országához tartozó dolgokról. Emlékeztette a híveket: “...nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: ‘Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm’, ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen.” AT 351.3

Bármennyire meggyőző volt a hívők reménysége bizonyosságának bizonyítéka, ennél még meggyőzőbb a próféciák bizonyossága, mely által a hit megszilárdul és biztos horgonyt vet. Péter kijelenti: “Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.” AT 351.4

Míg felmagasztalta az igen biztos prófétai beszédet, mint biztos vezetőt a veszély idején, az apostol ünnepélyesen óvta az egyházat a hamis prófécia fáklyájától, melyet “hamis tanítók” emelnek fel, “...akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat”. E hamis tanítókat, akik fellépnek a gyülekezetben és akiket sok hittestvér igaznak tart, az apostol “víztelen források” -hoz, “forgószéltől sodort ködfoszlányok” -hoz hasonlítja, “akiknek a sötétség homálya van fenntartva”. Amint állította: “ez utóbbi állapotuk rosszabb lesz az elsőnél. Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.” AT 352.1

Áttekintve az évszázadokon az idők végezetéig, Péter a Szentlélek sugallatára leírta azokat az állapotokat, melyek Krisztus második eljövetelét közvetlen megelőzik. Írja, hogy “...az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: ‘Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.’” De “amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás...” (1Thessz 5:3). Ám nem mindenkit hálózhat be az ellenség fortélya. Amikor minden földi dolog vége közeleg, lesznek hűségesek, akik észre veszik az idők jeleit. Mialatt a magukat keresztényeknek vallók tömegei cselekedeteikkel megtagadják hitüket, a maradék mindvégig kitart. AT 352.2

Péter megőrizte szívében Krisztus visszatérésének reménységet és biztosította az egyházat a Megváltó ígéretének biztos teljesedéséről. “És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is” (Jn 14:3). A megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnhet, hogy a jövetel sokáig késik, de az apostol biztosítja őket: “Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. AT 352.3

Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! AT 353.1

Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek — a neki adott bölcsesség szerint — ... Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.” AT 353.2

Gondviselésében Isten megengedte, hogy Péter Rómában fejezze be lelkipásztori szolgálatát; Néró császár elrendelte bebörtönzését Pál utolsó őrizetbe vétele idején. Így a két öreg apostolnak, akiket évek során munkájuk elválasztott egymástól, most a világ fővárosában kellett bizonyságot tenniük Krisztusról; együtt hullatták vérüket, mint magvetést a szentek és vértanúk aratására. AT 353.3

Krisztus megtagadása utáni beiktatása óta Péter megingathatatlan bátorsággal nézett szembe a veszéllyel, és nemes kiállással tanította a megfeszített, feltámadt és mennybe ment Megváltót. Cellájában felídézte a szavakat, melyeket Krisztus mondott néki: “Bizony, bizony mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentel, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod” (Jn 21:19). Ezzel Jézus ismertette a tanítvánnyal halálának módját, sőt előre megmondta karjainak kifeszítését is a kereszten. AT 353.4

Pétert, mint zsidót és idegent megkorbácsolásra és keresztre feszítésre ítélték. Borzalmas halálának kilátásában az apostol arra a nagy bűnére gondolt amikor Jézust kihallgatásának órájában megtagadta. Aki egykor készületlen volt a kereszt elismerésére, most örült, hogy odaadhatta életét az evangéliumért. Csak azt érezte, hogy néki, aki Urát megtagadta, túl nagy megtiszteltetés ugyanolyan módon meghalnia, mint ahogy Mestere halt meg. Jóllehet ezt a bűnét őszintén megbánta és Krisztustól is bocsánatot nyert, amit a juhok és a nyáj legeltetésére vonatkozó megbízatás igazolt, magának azonban soha nem bocsátott meg. Még az utolsó, rettenetes óra gyötrelmeinek gondolata sem tudta enyhíteni szomorúságának és bűnbánatának keserűségét. Utolsó kegyként azt kérte hóhéraitól, hogy fejjel lefelé szegezzék keresztre. Ezt a kérést teljesítették és így halt meg Péter, a nagy apostol. AT 353.5