Az apostolok története

A hű pásztor

(Péter első levele)

Az Apostolok cselekedeteinek könyvéből nem tudunk meg sokat Péter apostol későbbi munkálkodásáról. A Szentlélek pünkösdnapi kiárasztása után, lelkipásztori szolgálatának mozgalmas évei közben, fáradhatatlanul igyekezett elérni a zsidókat, kik az évenkénti ünnepek idején Jeruzsálembe jöttek imádkozni. AT 338.1

Amint a hívők száma megsokszorozódott Jeruzsálemben és a kereszt hírnökei által felkeresett más helyeken, Péter képességei felbecsülhetetlen értéket jelentettek az őskeresztény egyház számára. A názáreti Jézusról tett bizonyságainak hatása mindenütt elterjedt. Kettős felelősséget hordozott. Határozott bizonyságot tett a Messiásról a hitetlenek előtt és komolyan munkálkodott megtérésükért; ugyanakkor sajátos munkát végzett a hívőkért, erősítve őket Krisztusba vetett hitükben. AT 338.2

Miután Péter megtanulta az önmegtagadást és a teljes bizalmat az isteni hatalomban, pásztori elhívást kapott. Még mielőtt Péter megtagadta Krisztust, így szólt hozzá a Megváltó: “...ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lk 22:32). E szavak arra a nagy kiterjedésű és eredményes munka jelentőségére mutatnak, melyet az apostolnak a jövőben a hitre jutottakért végeznie kellett. Erre a munkára Pétert saját bűne, szenvedése és bűnbánati tapasztalata készítette elő. Mindaddig, amíg be nem látta gyengeségét, nem tudta, hogy a hívő Krisztustól függ. A kísértés viharában értette meg, hogy az ember csak akkor van biztonságban, amikor önmagát teljesen a Megváltóra bízza. AT 338.3

Krisztus utolsó találkozása tanítványaival a Genezáret tavánál, a háromszor megismételt “...szeretsz-e engem?” (Jn 21:15-17) kérdés által megvizsgálva, Pétert visszahelyezte a tizenkettő közé. Munkája ekkor lett kijelölve: legeltesse az Úr nyáját. Most, hogy megtért és vissza lett fogadva, nemcsak a nyájon kívüliek megmentését kereste, hanem a nyáj pásztora lett. AT 338.4

Krisztus a szolgálatnak csupán egy feltételét említette Péternek: “Szeretsz-e engem?”. Ez a lényeges képesítés. Bár Péter minden egyébbel rendelkezhet, krisztusi szeretet nélkül nem lehet hűséges pásztora Isten nyájának. A tudás, a jóakarat, az ékesszólás, az igyekezet mind lényeges a jó munkához, de Krisztus szeretete nélküli szívvel a keresztény szolga munkája sikertelen. AT 338.5

Krisztus szeretete nem alkalmi érzés, hanem élő alapelv, amely a szívben maradandó erőként kell megnyilvánuljon. Ha a pásztor jelleme és magatartása szemlélteti az igazságot, amelyet hirdet, az Úr tetszésének pecsétjét nyomja munkásságára. Pásztor és nyáj eggyé lesz a Krisztusban való közös remény által. AT 339.1

Az Üdvözítő Péterrel való bánásmódja tanulság az ő és testvérei számára. Noha Péter megtagadta Urát, de az a szeretet, mellyel Krisztus hordozta őt, sohasem ingott meg. Amikor az apostol megkezdte munkáját, hogy másoknak hirdesse az Igét, türelmes, együttérző és megbocsátó szeretettel közeledett a bűnöshöz. Emlékezett saját gyöngeségére és bukására, s a reábízott juhokkal és bárányokkal ugyanolyan gyöngéden kellett bánnia, mint ahogyan Krisztus bánt vele. AT 339.2

Emberek, akik maguk is kísértések áldozatai, hajlamosak arra, hogy a megkísértettel és a tévelygővel keményen bánjanak. Nem tudnak olvasni a szívben, és nem tudnak annak küzdelméről, szenvedéséről. Meg kell tanulniuk a feddésből a szeretetet, az ütésből a sebek gyógyítását és az intésből a remény szavait. AT 339.3

Péter, szolgálata alatt, hűségesen őrködött a reá bízott nyáj felett és így méltónak bizonyult az Üdvözítő által kapott megbízatásra és felelősségre. A názáreti Jézust, mint Izráel reménységét és az emberiség Üdvözítőjét állandóan magasztalta, saját életet a Mester munkájának fegyelme alá vetette. A hívőket lehetőségein belül minden eszközzel tevékeny szolgálatra igyekezett nevelni. Kegyes példája és fáradhatatlan tevékenysége sok ígéretes ifjú embert buzdított arra, hogy magukat teljesen a szolgálat munkájára szenteljék. Mint nevelő és vezető apostolnak, az idők folyamán növekedett a befolyása, s noha sohasem csökkent a zsidókért végzett munkájának terhe, mégis sok országban tett bizonyságot, és sokak hitét erősítette az evangéliumban. AT 339.4

Szolgálatának utolsó éveiben Isten sugallatára Péter levelet írt a “...Pontusz, Galácia, Kappadúcia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek”. Levele a bátorság újraélesztésének és a próbák, szenvedések alatt lévők számára a hit erősítésének eszköze volt, hogy felélessze a jó munkára azokat, kik a sokféle kísértésben Istenbe vetett reménységük elvesztésének veszélyében voltak. E levél magán viseli annak hatását, hogy írója Krisztus szenvedésében, de vigasztalásában is részesült, akinek lényét a kegyelem teljesen átalakította és akinek reménye az örök életre biztos és állhatatos volt. AT 339.5

Istennek ez idős szolgája első levelét dicsérettel és hálaadással kezdi: “Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja — jelentette ki —, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” AT 340.1

A megújított föld biztos öröklésének eme reményében, az őskeresztények még a legerősebb kísértések és szenvedések közepette is örvendeztek. Péter ezt írta: “Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét” (1 Pt 1:6-9). AT 340.2

Szavait az apostol minden idők hívőinek tanítására írta, de különös jelentőséggel bírnak azok számára, akik akkor élnek, amikor “minden dolog vége elközelgett”. Intelmeire, figyelmeztetéseire, a hit és bátorítás szavaira minden léleknek szüksége van, aki hitében “...mindvégig szilárdan” meg akar maradni (Zsid 3:14). AT 340.3

Az apostol igyekezett a hívőket arra tanítani, milyen fontos féken tartani gondolataikat, nehogy tiltott területekre térjenek vagy erejüket értéktelen dolgokra pazarolják. Aki nem akar Sátán fortélyának áldozatul esni, annak jól kell őriznie a lelkéhez vezető utat. Kerülje annak olvasását, nézését vagy hallgatását, ami tisztátalan gondolatokat ébreszt. Gondolataink ne időzzenek szabadjára mindenféle tárgynál, melyet a lélek ellensége sugall. A szívet híven kell őrizni, különben a kívülről jövő gonoszság belső gonoszságot ébreszt és lelkünk a sötétségben jár. Ezeket írja Péter: “Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok... ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem — mivel ő, a Szent hívott el titeket — magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: ‘Szentek legyetek, mert én szent vagyok.’” AT 340.4

“...félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen” (1 Pt 1:13-21). AT 341.1

Ha ezüst és arany elegendő lett volna az emberiség üdvösségének megvásárlására, mily könnyen megtehette volna Ő, aki mondta: “Enyém az ezüst, enyém az arany” (Aggeus 2:8). Azonban csak Isten Fiának drága vére válthatta meg a bűnöst. A megváltási terv áldozaton alapul. Pál apostol írta: “Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8:9). Krisztus önmagát adta érettünk, hogy megváltson minden bűntől. Az üdvösség áldásának koronája, “...Isten kegyelmi ajándéka... az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 6:23). AT 341.2

Péter így folytatja: “Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.” Isten Igéje, az igazság az az út, mely által az Úr kinyilatkoztatja lelkét és hatalmát. Az Ige iránti engedelmesség érleli az elvárt minőségi gyümölcsöt, a “képmutatás nélküli testvérszeretetet”. Ez a szeretet mennyei, magasztos indítékokra és önzetlen tettekre késztet. AT 341.3

Amikor az igazság életünk maradandó alapelvévé válik, a lélek újjászületik “...nem romlandó, hanem romolhatatlan magból... Isten élő és maradandó igéje által”. Ez újjászületés eredménye az, ha Krisztust úgy fogadjuk el, mint Isten Igéjét. Amikor a Szentlélek az isteni igazságokat a szívbe vési, az értelem megváltozik és az eddig szunnyadó erőket felébreszti Isten szolgálatára. AT 341.4

Ezt tapasztalták Péter és tanítványtársai is. Krisztus kinyilatkoztatta a világnak az igazságot. Elhintette a romolhatatlan magot — Isten Igéjét — az emberek szívébe. Azonban a nagy Tanító legértékesebb tanításainak legtöbbjét azoknak mondta, akik nem értették meg. Mennybemenetele után, amikor a Szentlélek a tanítványok emlékezetében felidézte e tanításokat, felébredt szunnyadó értelmük. Ez igazságok jelentése új kinyilatkoztatásként villant át értelmükön és a tiszta, hamisítatlan igazság utat tört magának. Az Ő életének csodálatos tapasztalata azután az övéké lett. Az Ige általuk, Isten elhívott emberei által tett bizonyságot és ők hirdették a hatalmas igazságot: “Az Ige testté lett, közöttünk lakott... telve kegyelemmel és igazsággal.” “Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (Jn 1:14.16). AT 342.1

Az apostol intette a hívőket, tanulmányozzák az Írásokat, melynek helyes megértése által tartós munkát végezhetnek az örökkévalóság számára. Péter tudatában volt annak, hogy minden lélek tapasztalatában, akik végül győztek, ott van a rémület és a próba ideje; de azt is tudta, hogy az Írások ismerete a megkísértettet arra képesíti, hogy emlékezzen azokra az ígéretekre, amelyek szívét megvigasztalják és a Mindenhatóba vetett hitét megerősítik. AT 342.2

“...minden test olyan, mint a fű és minden dicsősége, mint a mező viraga — jelentette ki Péter —: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. Levetvén tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1 Pt 1:24-2:3). AT 342.3

A hívők közül, akikhez leveleit címezte Péter, sokan pogány környezetben éltek, és sok minden függött attól, hogy hűek maradnak-e magasztos elhivatásukhoz. Az apostol emlékeztette őket azokra a kiváltságaikra, amiket mint Jézus Krisztus követői élveztek: “Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe — írta —, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. AT 342.4

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” AT 343.1

A hívőknek a világi hatóságokkal szemben követendő magatartását is világosan körülírja az apostol: “Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” AT 343.2

A szolgáknak tanácsolta, hogy “...teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az — magyarázta az apostol —, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” AT 343.3

Az apostol a hívő asszonyokat a tiszta beszédre, a szerény öltözködésre, magaviseletre intette. “Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek — tanácsolta —, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.” AT 343.4

A tanítás minden korok hívőire érvényes: “Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7:20). A szelíd és csendes lélek benső ékessége felbecsülhetetlen értékű. Az igaz keresztény életében mindig összhangban áll a külső díszítés a belső békével és szentséggel. “...Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” — mondta Jézus (Mt 16:24). Önmegtagadás és áldozat jellemzi a keresztény életét. Hogy ízlésükben is megtértek, az látható lesz azok ruházkodásában, akik az Úr megváltottainak ösvényén járnak. AT 344.1

Helyes, ha szeretjük a szépet és kívánjuk azt; de Isten óhaja, hogy elsősorban a legmagasztosabb szépséget, a romolhatatlant szeressük és keressük. Nincs olyan külső szépség, mely felérne értékben vagy kedvességben a “szelíd és csendes” lelkülettel, a tiszta fehér gyolccsal (Jel 19:14), melyet majd a földnek minden szentje viselni fog. Ez a ruházat széppé és kedvessé teszi őket itt és azután belépésre jogosítja a Király palotájába. Ígérete így hangzik: “Fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá” (Jel 3:4). AT 344.2

Látnoki szemmel tekintett előre a veszélyes időkre, melyek Krisztus egyházára következnek: az apostol intette a hívőket, hogy állhatatosak legyenek a megpróbáltatások és szenvedések között. “Szeretteim! — írta. — A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok...” AT 344.3

A megpróbáltatás Krisztus iskolájában a nevelés része, hogy megtisztítsa Isten gyermekeit a földiesség salakjától. Éppen azért, mert Isten vezeti gyermekeit, megpróbáltatások érik őket. A próbák és akadályok a fegyelmezés választott eszközei, Isten által elrendelt feltételei a sikernek. Ő, aki olvas az emberek szívében, jobban ismeri gyengeségüket, mint saját maguk. Látja, hogy egyeseknek olyan képességeik vannak, melyeket, ha helyesen irányítanak, műve előrehaladására lehetne felhasználni. Gondviselésében e lelkeket különféle helyzetekbe, változó körülményekbe hozza, hogy felismerhessék azokat a hibáikat, melyek még önmaguk előtt is rejtve voltak. Alkalmat ad nekik e hibáik legyőzésére és a szolgálatra való felkészülésre. Gyakran megengedi, hogy a szenvedések tüzében tisztuljanak meg. AT 344.4

Isten szüntelenül gondot visel örökségére. Gyermekeinek csak annyi szenvedést enged meg, mely jelenlegi és örök javukra szolgál. Megtisztítja egyházát, miként Krisztus is megtisztította a templomot földi szolgálata idején. Mindaz, amit próbaként és kísértésként népére hoz, azért van, hogy mélyebb kegyességet és több erőt nyerjenek a kereszt győzelmének előrevitelére. AT 345.1

Péter tapasztalatában volt idő, amikor Krisztus művében vonakodott látni a keresztet. Midőn az Üdvözítő a tanítványoknak a közelgő szenvedéseiről és haláláról beszélt, Péter így kiáltott fel: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16:22). Önsajnalata, mely visszariadt a Krisztus szenvedésében való közösségtől, sarkallta Pétert a tiltakozásra. Keserű lecke volt számára és csak lassan tanulta meg, hogy Krisztus útja e földön a gyötrelmeken és a megaláztatásokon keresztül vezet. De a tüzes kemence hevében meg kellett tanulnia leckéjét. Most, midőn az egykor energikus lényét az évek és a munka terhe megviselte, írhatta: “Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.” AT 345.2

A gyülekezeti véneknek, mint Krisztus nyája felelős pásztorainak, így írt az apostol: “legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” AT 345.3

A pásztori tisztséget betöltők éber szorgalommal örködjenek az Úr nyája fölött. Ez ne legyen parancsoló, hanem bátorításra, erősítésre és felemelésre irányuló éberség. A prédikátori tisztség több az ige hirdetésénél; az komoly, személyes munkát jelent. Az egyház e földön tévelygő férfiakból és nőkből áll, akik türelmes, gondos erőfeszítést igényelnek, hogy ez életben elfogadható, szakképzett, fegyelmezett munkásokká legyenek, és az eljövendő életben elnyerjék a dicsőség és a halhatatlanság koronáját. Lelkipásztorokra, hűséges pásztorokra van szükség, akik nem hízelegnek Isten népének, sem keményen nem bánnak vele, hanem az Élet Kenyerével táplálják. Férfiak kellenek, akik életükben naponta tapasztalják a Szentlélek átalakító hatalmát, akik erős, önzetlen szeretettel fordulnak azok felé, akikért munkálkodnak. AT 345.4

Tapintatosan kell munkálkodnia a pásztornak, mert arra kapott elhívást, hogy szembe nézzen a gyülekezetben az elhidegüléssel, a keserűséggel, az irigységgel és a féltékenységgel, továbbá szükséges, hogy Krisztus lelkületével hozza rendbe az ügyeket. Hűségesen intsen, bűnöket feddjen, a helytelenségeket hozza rendbe, ne csak a szószéki szolgálat által, hanem személyes munkával. A kemény szív kifogásolhatja az üzenetet, tévesen ítélheti meg és bírálhatja Isten szolgáját. Ilyenkor a pásztor gondoljon arra, hogy “a felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem kép mutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek” (Jak 3:17-18). AT 346.1

Az evangélium szolgájának munkája, “...hogy világossá” tegye “mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Ef 3:9). Aki erre a munkára vállalkozott, s a legkevesebb önfeláldozást igénylő részt — a prédikálást — választja, a személyes munkát pedig másokra hagyja, annak a munkáját Isten nem fogadhatja el. A jól végzett személyes munka hiányában pusztul el sok lélek, akikért Krisztus meghalt; elhibázza hivatását az, aki szolgálatra vállalkozva vonakodik a személyes munkától, amit a nyáj gondozása megkíván. AT 346.2

A jó pásztor elfelejtkezik önmagáról. Saját személye a háttérbe szorul, hogy Isten munkáját végezhesse. Az Ige hirdetése és a nép otthonaiban végzett személyes munka által megismeri nyája szükségleteit, bánatukat, megpróbáltatásaikat, és együttmunkálkodik a nagy Teherhordozóval. Osztozik a rábízottak szenvedéseiben, bánatukban vigasztalja őket, lelki éhségüket csillapítja és szívüket megnyeri Isten-nek. E munkában a lelkészt a menny angyalai segítik: maga is tanulja az igazságot és általa világosságot nyer, mely bölccsé teszi az üdvösségre. AT 346.3

Akik bizalmi tisztséget viselnek a gyülekezetben, azok oktatásával kapcsolatosan néhány általános alapelvet fektetett le az apostol, amelyeket követniük kellett azoknak, akik a gyülekezethez csatlakoztak. Serkentette a nyáj ifjabb tagjait, hogy kövessék a vének példáját a keresztényi alázat gyakorlásában: “Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan...” AT 346.4

Ezeket írta Péter a hívőknek a gyülekezetet ért különös megpróbáltatások idején. Már sokan részesedtek Krisztus szenvedésében; nemsokára rettenetes üldözést kellett elviselniük. Még néhány rövid esztendő és a gyülekezet tanítói és vezetői közül sokan áldozták életüket az evangéliumért. Nemsokára borzalmas farkasok jöttek közéjük, akik nem kímélték a nyájat. De ez nem kellett, hogy elcsüggessze azokat, akik Krisztusban reménykedtek. Péter bátorító, vigasztaló szavakkal a hívők gondolatait a jelen megpróbáltatásáról és a várható szenvedésekről a romolhatatlan és hervadhatatlan örökségre irányította. Buzgón imádkozott érettük: “A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkönörökké. Ámen” (1 Pt 5:10-11). AT 347.1