Az apostolok története

50/59

Pál utolsó levele

(Pál második levele Timóteushoz)

Pál a császár ítélőszékétől cellájába tért vissza. Tudta, csak rövid halasztást nyert. Tudta, hogy ellenségei addig nem nyugszanak, amíg halálra nem adják. Azt is tudta, egyelőre az igazság győzött. Az, hogy hirdethette a megfeszített és feltámadt Üdvözítőt az őt hallgató hatalmas tömeg előtt, már önmagában győzelem volt. E napon oly munka kezdődött, mely növekedett és erősödött, melyet hiába akart megakadályozni és elpusztítani Néró vagy Krisztus valamennyi ellensége. AT 328.1

Mialatt Pál nap nap után sivár cellájában ült, tudta, Néró egyetlen szavára vagy intésére feláldozhatják életét. Timóteusra gondolt, s elhatározta, érte küld. Amikor Pál utolsó útjára Rómába ment, Efezusban a gyülekezet gondját Timóteusra bízta és ezért ott hagyta. Pál és Timóteus szokatlanul mély és erős rokonszenvvel kötődött egymashoz. Megtérése óta Timóteus osztozott Pál munkájában és szenvedésében, s a kettőjük közötti barátság erősebb, mélyebb és egyre szentebb lett, annyira, hogy ami egy fiú lehet a szeretett és tisztelt atyjának, az volt Timóteus az idős, megfáradt apostolnak. Nem is csoda, hogy Pál magányában és magára hagyatottságában vágyott, hogy őt láthassa. AT 328.2

A legkedvezőbb körülmények között is néhány hónapnak kellett eltelnie, míg Timóteus Kisázsia tartományból Rómába érhetett. Pál tudta, hogy élete bizonytalan, és félt, hogy Timóteus túl későn érkezik, és már nem látja őt. Fontos tanácsa és tanítása volt a fiatalember számára, akire oly nagy felelősséget ruháztak; és amíg sürgette, hogy késedelem nélkül jöjjön, tollba mondta végrendeletét arra az esetre, ha személyesen már nem közölhetné vele. Lelke telve volt féltő szeretettel fiáért az evangéliumban és a gondjára bízott gyülekezetért; Pál vágyott, hogy Timóteusban tudatosítsa szent megbízatása iránti hűségének fontosságát. AT 328.3

Pál ily üdvözlettel kezdi levelét: “Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben.” AT 328.4

Az apostol a hitben való állhatatosság szükségességét hangsúlyozta Timóteusnak: “Ezért emlékeztetlek téged — írta —, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.” Pál azután kérte, gondolja meg, hogy Isten “szent hívással” hívta el, hirdetni annak hatalmát, aki “...az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet”. Önmagáról pedig kijelentette: “Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.” AT 329.1

Hosszú szolgálatának ideje alatt Pál sohasem ingott meg Megváltója iránti hűségében. Bárhol volt is, akár a haragos farizeusok vagy római hatalmasságok előtt; akár a lisztrai dühöngő tömeg vagy a macedóniai börtön megtért bűnösei között; akár a megrémült hajósokkal vitatkozott a zátonyra futott hajon, vagy egyedül állt Néró előtt, védőbeszédet mondva életéért, sohasem szégyellte a képviselt ügyet. Keresztény életének egyetlen nagy célja volt, hogy annak szolgáljon, kinek nevét egykor teljesen megvetette. E céltól sem ellenállás, sem üldözés nem tántoríthatta el. Hite, mely a munkában megerősödött és áldozat által megtisztult, megtartotta és megerősítette őt. AT 329.2

“Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van — folytatta Pál. — És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” AT 329.3

Istennek igaz szolgája nem menekül el a nehézségektől, sem a felelősségtől. Abból a forrásból merít ő is erőt, mely sohasem apad ki azok számára, kik komolyan kérik az isteni segítséget, mely képessé tesz a kísértések feletti győzelemre és az Istentől kapott kötelességek teljesítésére. Az elfogadott kegyelem növeli képességét Isten és Fia megismerésére. Lelke sóvárog arra, hogy Mestere tetszésére szolgáljon. Amint előbbre halad a keresztény ösvényen, megerősödik a kegyelemben, mely a Krisztus Jézusban van. Ez a kegyelem képessé teszi, hogy hűségesen tanúságot tegyen mindarról, amit hallott. Nem veti meg és nem hanyagolja el az Istentől kapott ismeretet, hanem rábízza hűséges emberekre, akik szintén továbbadják azt másoknak. AT 329.4

Pál, Timóteushoz intézett ez utolsó levelében, magasztos eszmét tár az ifjú munkás elé. Rámutat kötelességére, amely reá, mint Krisztus szolgájára hárul. “Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt — írta az apostol —, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” “Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot.” AT 330.1

Az apostol óvta Timóteust a hamis tanítóktól, akik megpróbálnak bejutni az egyházba. “Azt pedig tudd meg — írja —, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek... Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől.” AT 330.2

Majd folytatja: “A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre... A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Isten bőségesen gondoskodott eszközökről, hogy sikeresen harcoljunk a gonosszal szemben, mely a világban van. A Biblia az a fegyvertár, ahonnan a küzdelemre elláthatjuk magunkat. Derekunkat az igazság övezze körül! Mellvértünk a megigazulás legyen! A hit pajzsa kezünkben, az üdvnek sisakja pedig fejünkön legyen! A Lélek kardjával, mely Isten Igéje, törjünk utat magunknak a bűn akadályán és nehézségen át! AT 330.3

Pál tudta, hogy nagy veszély leselkedik az egyházra. Tudta, hogy hűséges, komoly munkát kell végezniük azoknak, akiket a gyülekezet gondviselésével bíztak meg. Ezért írta Timóteusnak: “Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” AT 331.1

Ez az ünnepélyes megbízás, — annak, aki oly buzgó és hűséges volt, mint Timóteus — hatalmasan bizonyítja az evangélium munkásának munkája fontosságát és felelősségét. Pál, Isten ítélőszéke elé idézi Timóteust és meghagyja neki, hogy ne az emberek szavát, hanem az Igét hirdesse; legyen kész bizonyságot tenni Istenről, bárhol kínálkozik erre alkalom; akár nagy összejöveteleken, akár magánkörökben; úton vagy családi tűzhelynél; barátok vagy ellenségek előtt; biztonságban, vagy nehézségek, veszélyek, gyalázkodások és veszteségek között. AT 331.2

Miután Pál attól félt, hogy Timóteust szelíd és engedékeny természete visszatarthatja munkájának lényeges részétől, ezért bátorította, legyen hűséges a bűn megrovásában, sőt élesen feddje meg azokat, akik durva bűnöket követnek el. Mindazáltal ezt “teljes türelemmel és tanítással” kellett végeznie. Krisztus türelmét, szeretetét kellett kinyilatkoztatnia, az Ige igazsága által megmagyarázva és erősítve rosszallását. AT 331.3

Gyűlölni és megfeddni a bűnt, ugyanakkor a bűnös iránt részvétet és gyengédséget tanúsítani — nehéz feladat. Minél komolyabban igyekszünk szívünk és életünk megszentelődésére, annál élesebben érzékeljük bűneinket, annál határozottabban helytelenítjük az igaztól való bármely eltérést. Tartózkodjunk a szükségtelen szigortól a panasztevőkkel szemben, de vigyázzunk, nehogy szem elől tévesszük, hogy mennyire súlyos dolog a bűn. Szükséges, hogy a tévelygő iránt krisztusi türelmet és szeretetet tanúsítsunk, de az is veszélyes, ha olyan elnézőek vagyunk tévedésével szemben, hogy úgy érzi, nem szolgált rá a feddésre, és elutasítja azt, mint szükségtelent és jogtalant. AT 331.4

Az evangélium szolgái hosszútűrésükkel olykor nagy kárt okoznak, mivel a tévelygővel szembeni türelmük a bűn megtűréséig fajul, így abban még részt is vesznek. Készek mentegetni és enyhíteni azt, amit Isten elítél; idővel pedig oly vakká válnak, hogy még dicsérik is azokat, akiket Isten parancsa szerint feddeniük kellene. Aki eltompította lelki felfogóképességét a bűn elnézése által, olyanokkal szemben, kiket Isten elítél, az nemsokára szigorúsággal és keménységgel súlyos bűnt követ el azok ellen, akiket Isten elismer. AT 332.1

Emberi bölcsesség büszkesége miatt, a Szentlélek befolyásának semmibevétele miatt, Isten szava igazságának ellenőrzése miatt sokan, akik kereszténynek vallják és alkalmasnak vélik magukat mások tanítására, elfordulnak Isten követelményétől. Pál kijelenti Timóteusnak: “Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” AT 332.2

Az apostol itt nem a nyíltan vallástalanokra, hanem hitvalló keresztényekre utal, akiket hajlamaik vezetnek, ezáltal önmaguk rabjai. Ezek csak olyan tanokat készek meghallgatni, melyek nem dorgálják meg bűneiket, s nem ítélik el szórakozó életmódjukat. Krisztus hűséges szolgáinak egyenes szavai sértik őket, ezért oly tanítókat választanak, kik dicsérő és hízelgő szavakat mondanak nekik. A lelkészek között vannak, akik emberi véleményt prédikálnak Isten Igéje helyett. Hűtlenek a rájuk bízott dolgokban, így tévelygésbe viszik azokat, akik lelki vezetést várnak tőlük. AT 332.3

Szent törvényének előírásaiban Isten az élet tökéletes szabályát adta és kijelentette, e törvény változatlanul, az utolsó pontocskáig igényt tart az emberre az idők végéig. Krisztus azért jött, hogy ezt a törvényt felmagasztalja és dicsővé tegye. Bemutatta, hogy ez Isten és az ember iránti szeretet széles alapjára épül, és az előírása iránti engedelmesség magába foglalja az ember kötelességét. Saját életével adott példát az Isten törvénye iránti engedelmességre. A hegyi beszédben pedig kifejtette, hogy annak követelménye hogyan terjed túl a külső cselekedeten, tudomásul véve a gondolatok és a szív indítékait. AT 332.4

Az ember a törvénynek engedelmeskedve megtagadja “a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen” él e világban (Tit 2:12). De a minden igazság ellensége foglyul ejtette e világot, és az embereket a törvény iránti engedetlenségre vezette. Tömegesen távolodnák el — miként azt Pál előre látta — Isten Igéjének világos igazságaitól, és oly tanítókat választanak, akik kívánságuk szerinti mesékkel táplálják őket. A lelkészek és a nép közül sokan lábbal tiporják Isten törvényét. Ezzel a világ Teremtőjét sértik meg, Sátán pedig ujjong elért sikerén. AT 332.5

Isten törvényének növekvő semmibevevése fokozza a vallás iránti ellenszenvet, a büszkeség növekedését, az élvezetek iránti szeretetet, a szülők iránti engedetlenséget és az önzést. A gondolkodó elme mindenütt aggódva kérdi: Mit lehet tenni e nyugtalanító gonoszság ellen? A feleletet Pálnak Timóteushoz intézett figyelmeztetésében olvassuk: “Hirdesd az Igét!” A Bibliában találjuk cselekedeteink egyedüli biztos irányelveit. Ez Isten akaratának írásba foglalása, az isteni bölcsesség kifejezése. Feltárja az emberi értelem előtt az élet nagy kérdéséit, és mindazoknak, akik gondosan figyelnek szabályaira, tévedhetetlen vezetőnek bizonyul, s megőrzi őket attól, hogy életüket rosszul irányított erőfeszítések következtében elpazarolják. AT 333.1

Isten kinyilatkoztatta akaratát, s emberi ostobaság kétségbe vonni azt, ami Isten szájából származik. Miután a végtelen Bölcsesség szólt, az ember számára nincs semmi kétes kérdés, amit előterjesszen, sem ingadozó lehetőség az Isten szavához való igazodásban. Mindaz, amit megkövetel tőle, az az őszinte, komoly megegyezés Isten kinyilvánított akaratával. Az engedelmesség az indítéknak és a lelkiismeretnek legfőbb parancsa. AT 333.2

Pál folytatja intelmeit: “Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” Pál élete befejezése előtt állt; óhaja az volt, hogy Timóteus töltse be az ő helyét, őrizze a gyülekezetet a meséktől és az eretnekségektől, amelyek által az ellenség különböző módon igyekszik őket az evangélium egyszerűségétől eltéríteni. Intette: kerüljön minden világi tevékenységet és az azokba való belekeveredést, mely akadályozhatná, hogy teljesen Isten munkájának szentelje magát; örömmel viseljen el ellentmondást, szemrehányást és üldözést, melyet hűsége vált ki; adja lelkészi szolgálatának teljes bizonyságát, hatáskörén belül felhasználva minden eszközt, jót téve azokkal, akikért Krisztus meghalt. AT 333.3

Pál élete szemléltette a tanított igazságokat; ebben rejlett ereje. Szíve telve volt a felelősség mély, maradandó érzetével, és szoros közösségben dolgozott Vele, aki a jogosság, a kegyelem és az igazság forrása. Krisztus keresztjéhez, mint sikerének egyetlen biztosítékához ragaszkodott. Az Üdvözítő szeretete volt kimeríthetetlen indítéka, amely segítette önmagával és a gonosszal szembeni küzdelmében, amint Krisztus szolgálatában előrehaladt a világ barátságtalansága és ellenségeinek ellenállása ellenére. AT 334.1

Amire az egyháznak e veszedelmes napokban szüksége van, az a munkások ama hada, akik Pálhoz hasonlóan hasznossá nevelték magukat, akik Isten dolgaiban mély tapasztalatra tettek szert és komolysággal, buzgósággal teljesek. Megszentelt, önfeláldozó férfiakra van szükség, akik nem riadnak vissza a megpróbáltatástól és a felelősségtől, akik bátrak és hűek; akiknek szívében kialakult Krisztus, “...reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1.21), és szent tűzzel érintett ajakkal hirdetik az Igét. Ilyen munkások hiánya miatt szenved Isten ügye, és a végzetes tévtanok halálos méregként fertőzik az emberiség nagyobb részének erkölcsét és megfosztják őket reménységüktől. AT 334.2

Mialatt a hűséges, agyonhajszolt zászlóvivők az igazságért életüket áldozzák, kik töltik be helyüket? Vajon ifjaink átveszik-e atyáik kezéből a szent megbízatást? Készek-e a hűségesek halála által okozott űr kitöltésére? Figyelnek-e az apostol kérelmére, meghallják-e a kötelesség hívó szavát az önzésre és a nagyravágyásra való ösztönzés közepette, mely csábítja a fiatalságot? AT 334.3

Pál különböző emberekhez intézett személyes üzenettel fejezte be levelét, és még egyszer megismételte sürgős kérelmét, hogy Timóteus hamarosan, lehetőleg még a tél beállta előtt, jöjjön hozzá. Beszélt magányáról, melyet néhány barátjának önkéntes távozása, és mások szükségszerű távolléte okozott. És nehogy Timóteus aggódjon, hogy az efezusi gyülekezetnek szüksége van munkájára, Pál kijelenti, már elküldte Tükhikoszt, aki betölti helyét. AT 334.4

Azután Néró előtti kihallgatásáról, testvérei elfordulásáról, valamint a szövetségét megtartó Isten fenntartó kegyelméről beszél. Pál azzal fejezte be levelét, hogy szeretett Timóteusát a Főpásztor oltalmába ajánlotta, aki — bár az alpásztorokat megölhetik — nyájáról mindig gondoskodik. AT 334.5