Az apostolok története

46/59

Rómából írt levelek

(Pál levele a kolosséiakhoz és a fílippiekhez)

Pál apostolnak már keresztényi tapasztalata kezdetén különös alkalmai adódtak arra, hogy megtanulja Isten akaratát Jézus követését illetőleg, “...elragadtatott a harmadik égig”, “elragadtatott a Paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania” (2Kor 12:2. 4). Bevallotta, hogy többször kapta az Úr megjelenését és kinyilatkoztatását (2Kor 12:1). Az evangélium igazsága elveinek megértésében egyenlő volt a “legfőbb apostolok” -kal (2Kor 12:11). Világosan és teljesen megértette Krisztus minden ismeretét meghaladó szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét (Ef 3:18-19). AT 308.1

Pál nem mondhatott el mindent, amit látomásaiban látott, mert voltak olyan hallgatói is, akik félreértették volna szavait. Amit azonban Isten kinyilatkoztatott neki, képesítette őt, hogy mint vezető és bölcs tanító munkálkodjék, és kialakítsa azt az üzenetet is, amelyet a későbbi években a gyülekezeteknek küldött. A látomása folyamán egykor nyert benyomás állandóan benne élt és képessé tette a keresztény jellem helyes megélésére. Szóval és írásban oly üzenetet hirdetett, mely azóta is mindenkor segítséget és erőt adott Isten egyházának. Ez az üzenet napjaink hívőihez is világosan szól az egyházat fenyegető veszélyekről és a tévtanokról, amelyekkel szembe kell nézniük. AT 308.2

Az apostol azt kívánta azoknak, akikhez tanácsadó és buzdító tartalmú leveleit írta, hogy “...többé ne” legyenek “kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak...”, hanem valamennyien eljussanak “a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra”. A pogányok között élő Jézus-követőknek ezt írta: “...többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől..., megkeményedett a szívük”. “Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt” (Ef 4: 14, 18; 5:15-16). Bátorította a hívőket, hogy várják azt az időt, amikor Krisztus, aki “...szerette az egyházat, és önmagát adta érte”, majd úgy állítja maga elé az egyházat “dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen” (Ef 5:25, 27). AT 308.3

Ezek az üzenetek, melyeket nem ember, hanem Isten ereje által írt, oly tanítást tartalmaznak, amit mindenki tanulmányozhat és haszonnal, gyakran ismételhet. Ezekben a gyakorlati jámborságot körvonalazza, elveket fektet le, amiket minden gyülekezet követhet, és világossá teszi az örök életre vezető utat. AT 309.1

Levelében, amelyet római fogsága alatt írt, “a Krisztusban megszentelt hivő testvéreknek, akik Kolosséban élnek”, Pál kifejezi örömét, hogy a hitben kitartottak, amiről Epafrász értesítette, aki — így írja az apostol — “...hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről. Ezért tehát, attól a naptól fogva — folytatja —, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.” AT 309.2

Pál e szavakkal fejezte ki óhaját a kolosséi hívőknek. Mily magas eszmét tár ez Krisztus követői elé! A keresztény élet csodálatos lehetőségét mutatják be, és megvilágítják, hogy Isten gyermekei korlátlan áldásokban részesülhetnek. Isten ismeretében állandóan növekedhetnek, keresztényi tapasztalatban erőről erőre, magaslatról magaslatra haladhatnak, míg “dicsőségének nagysága... alkalmassá...” teszi őket “arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban” részesüljenek. AT 309.3

Az apostol, hittestvérei előtt Krisztust magasztalta, aki által Isten mindent teremtett és aki megváltásukat munkálta. Kijelentette: az a kéz, amely fenntartja a világot az űrben, és szabályozott rendszerükben, fáradhatatlan tevékenységükben tart fenn minden dolgot Isten világegyetemében, az ugyanaz a kéz, melyet keresztre szegeztek érettük. Pál így írta: “Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett” (Kol 1:16). “Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé” (Kol 1:21-22). AT 309.4

Isten Fia lejött, hogy az elesetteket felemelje. Ott hagyta a magasságban a bűn nélküli világokat, a kilencvenkilencet, akik szerették Őt, és lejött erre a földre, ahol “...a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze” (Ézs 53:5). Minden dologban hasonlóvá vált testvéreihez. Testté lett, amilyenek mi vagyunk. Tudta, mit jelent éhesnek, szomjasnak és fáradtnak lenni. Táplálékkal tartotta fenn életét és alvással frissült fel. Idegen és vándor volt a földön, e világban, de nem e világból; megkísértetett és megpróbáltatott, ahogyan napjainkban is férfiak és nők megkísértetnek és megpróbáltatnak, mégis bűntől mentes életet élt. Gyöngéd, könyörületes, együttérző volt, mindig figyelmes másokkal szemben. Isten jellemét mutatta be. “Az Ige testté lett, közöttünk lakott... telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14). AT 310.1

A kolosséi hívők, kiket a pogányság szokása és befolyása vett körül, abban a veszélyben voltak, hogy eltávolodnak az egyszerű evangéliumtól. Pál óvta őket ettől, rámutatva Krisztusra, az egyetlen biztos vezetőre. “Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért, és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen — írta nekik —, hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére.” AT 310.2

“Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen... Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez és nem Krisztushoz alkalmazkodik. Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” AT 310.3

Krisztus előre megmondta, hogy hitetők lépnek fel, akiknek befolyása által “...megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24:12). Figyelmeztette a tanítványokat, hogy ez a gonoszság nagyobb veszélyt jelent az egyházra, mint az ellenség üldözése. Pál ismételten óvta a hívőket e hamis tanítóktól. Elsősorban ettől a veszélytől őrizkedjenek, mert amennyiben befogadják a hamis tanítókat, a tévelygésnek nyitnak ajtót, amely által az ellenség elhomályosítja a lelki ítélőképességet, megrendíti az evangéliumi hitre nemrég megtértek bizalmát. Krisztus volt az írányadó mérték, aki által kell megvizsgálni az ajánlott tanokat. Mindazt, ami tanításával nincs összhangban, el kell utasítani. A bűnért megfeszíttetett, halottaiból feltámadt és a mennybe ment Krisztus — az üdvösség tudománya, amit tanulniuk és tanítaniuk kellett. AT 311.1

Isten Igéjének figyelmeztetései a keresztény egyházat körülvevő veszélyeket illetően ma is érvényesek. Miként az apostolok idejében igyekeztek az emberek a Írásokba vetett hitet hagyományok és bölcseletek által megsemmisíteni, úgy ma a “magasabb kritika”, a fejlődéselmélet, a spiritizmus, a teozófia és a panteizmus tetszetős felfogásával igyekszik az igazság ellensége tiltott útra vezetni a lelkeket. Sokak számára a Biblia olaj nélküli lámpás, mert értelmükkel az elméleti hit medre felé fordultak, mely félreértéshez és zűrzavarhoz vezet. A “magasabb kritika” munkája — boncolgatva, véleményezve és újraértelmezve — lerombolja a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. Megrabolja Isten Igéjének erejét, nehogy irányítsa, felemelje és ihlesse az ember életét. A spiritizmus arra tanítja a tömeget, higgyék, hogy a vágy a legfőbb törvény; a szabadság engedélyezett; az ember csupán önmagának tartozik felelősséggel. AT 311.2

Krisztus követője is találkozni fog e “megtévesztő szavakkal”, amelyektől óvta az apostol a kolosséi hívőket. Találkozni fog az Írások spiritiszta magyarázatával, de azt ne fogadja el. Az Ő hangját a Szentírás örök igazságának határozott állításaként kell hallania. Szemét Krisztusra szegezve, szilárdan kell előrehaladnia a kijelölt úton, száműzve minden olyan eszmét, mely nincs összhangban tanításával. Isten igazsága legyen szemlélődésének és elmélkedésének tárgya. A Bibliát Isten Szavának kell tekintenie, mely közvetlenül neki szól. Így megtalálja a bölcsességet, amely isteni. AT 311.3

A Krisztusban megnyilatkozott istenismeret az, amivel minden megmentettnek rendelkeznie kell. Ez az ismeret átalakítja a jellemet. Belépve életünkbe, újjáalakítja a lelket Krisztus képmására. Ennek az ismeretnek elfogadására hívja meg Isten az Ő gyermekeit, ami mellett minden más hiábavalóság és semmi. AT 312.1

A jellemfejlesztés igazi alapja minden nemzedékben és minden országban ugyanaz: az Isten Igéjében foglalt alapelvek. Egyetlen megbízható és biztos szabály: azt cselekedni, amit Isten mond. “Az Úr rendelkezései helyesek”, és “aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha” (Zsolt 19:9; 15:5). Isten Igéje volt az, amivel az apostolok koruk hamis tanai ellen szembeszálltak, mondván: “Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül...” (1 Kor 3:11). AT 312.2

A kolosséi hívők, megtérésük és megkeresztelkedésük alkalmával elkötelezték magukat, hogy szakítanak eddigi életük hitszabályaival és szokásaival, s hűek maradnak Krisztus iránti fogadalmukhoz. Levelében Pál emlékeztette őket erre és kérte, ne feledkezzenek el fogadalmuk megtartásáról s állandóan előrehaladva álljanak ellent a gonosznak, mely megkísérli hatalmába keríteni őket. “Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal — mondta —, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” (Kol 3:1-3). AT 312.3

“Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a regi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5:17). Krisztus ereje által férfiak és nők tépték szét bűnös szokásaik láncát. Lemondtak az önzésről. Az istentelen tisztelettudóvá, az iszákos józanná, az erkölcstelen tisztává lett. Lelkek, akik Sátán képmását viselték, átalakultak Isten képmására. Ez a változás a csodák csodája. Az Igének ez az átformáló ereje az Ige legmélyebb titka. Ezt megérteni nem tudjuk, csak hisszük azt, amit az Írás kijelent: “Krisztus tibennetek, aki a dicsőségnek reménysége.” AT 312.4

Ha Isten Lelke uralja a szívet és az értelmet, a megtért lélekből új ének tör fel, mert felismeri, hogy tapasztalatában Isten ígérete teljesült: törvényszegését megbocsátotta és bűnét befedte. Az isteni törvény áthágása miatt bűnbánatot tartott Isten előtt és hitet gyakorolt Krisztusban, aki meghalt az ember megigazulásáért. “Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:1). AT 312.5

Azonban, ha a kereszténynek már van ilyen tapasztalata, ne tegye ölbe kezét, megelégedve azzal, amit érte véghezvittek. Aki elhatározta, hogy Krisztus országába be akar jutni, tapasztalni fogja, hogy a meg nem újult természet minden ereje és szenvedélye a sötétség birodalmának hatalmától támogatva összeesküdött ellene. Mindennap meg kell újítania odaszentelődését és minden nap harcolnia kell a gonosszal. Régi szokások, örökölt rossz hajlamok harcolnak az uralomért, ezekkel szemben állandóan résen kell lennie, miközben Krisztus erejével a győzelemért küzd. AT 313.1

“Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul — írja az apostol a kolossébelieknek — ...ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet... Öltsetek tehát magatokra — mint Isten választottai, szentek és szeretettek — könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhiva az egy testben. És legyetek háládatosak.” AT 313.2

A kolossébeliekhez intézett levél telve van nagy értékű tanításokkal azok számára, akik elkötelezték magukat Krisztus szolgálatára; tanítások, melyek bemutatják a cél őszinteségét, a magasztos célt, mely látható lesz azok életében, akik helyesen képviselik az Üdvözítőt. Megtagadva mindazt, ami akadályoz a felfelé vezető úton, vagy visszatarthatna másokat a keskeny útról, a hívő mindennapi életében irgalmasság, szívesség, alázatosság, szelídség, béketűrés és Krisztus szeretete nyilvánul meg. Legnagyobb szükségünk a magasabb, tisztább és nemesebb élet ereje. Gondolatainkban túl sokat foglalkozunk e világgal és túl keveset Isten országával. AT 313.3

A kereszténynek semmitől sem szabad visszariadnia ama igyekezetében, hogy elérje Isten eszményét. Krisztus kegyelme és ereje által mindenki az erkölcsi és lelki tökéletesség ígéretét kapta. Jézus az erő forrása, az élet kútfeje. Igéjét adja nekünk, és az élet fájáról a bűnbeteg lélek gyógyítására leveleket ajándékoz. Isten trónjához vezet és oly imát helyez ajkunkra, mely által szoros összeköttetésbe jutunk Vele. Érdekünkben mozgósítja a menny minden hatalmát. Minden lépésnél érezhetjük élő erejét. AT 313.4

Isten nem korlátozza azok előrehaladását, akik sóvárognak akaratának ismeretére, minden lelki bölcsességben és értelemben. Ima, éberség, ismeret és értelemben való növekedés által “erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint”. Így készíti fel őket a másokért való munkára. Az Üdvözítő azt kívánja, hogy megtisztult és megszentelt emberek legyenek segítőtársai. Ezért a nagy előjogért mondunk köszönetet néki, “aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába.” AT 314.1

A kolossébeli leveléhez hasonlóan, Pál a filippibelieknek is írt római fogsága ideje alatt. A filippi gyülekezet adományokat küldött számára Epafroditosz által, akit Pál úgy mutat be, mint “...testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen”. Epafroditosz, míg Rómában tartózkodott, “meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta — írta Pál —, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék”. Amikor a filippi hívők hallottak Epafroditosz betegségéről, aggódtak érte, és ő elhatározta, visszatér hozzájuk. “Mivel vágyódott mindnyájatok után — írta Pál —, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett... Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.” AT 314.2

Epafroditosszal Pál levelet küldött a filippi hívőknek, amelyben megköszönte a néki küldött adományokat. Az összes gyülekezet közül a filippi volt a legbőkezűbb az apostol támogatásában. “Azt pedig tudjátok ti is, filippiek — mondja levelében az apostol —, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül, mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek” (Fil 4:15-19). AT 314.3

“Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után... és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1:2-11). AT 315.1

Pált, fogságában Isten kegyelme tartotta meg, és lehetővé tette, hogy nyomorúságában örvendhessen. Hittel és bizalommal írta a filippii testvéreknek, hogy fogsága az evangélium haladására szolgált. “Szeretném, ha tudnátok, testvéreim — jelentette ki —, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét” (Fil 1:12-14). AT 315.2

Pál e tapasztalata Isten munkamódszerére tanít bennünket. Az Úr győzelmet hoz ki abból, amit eredménytelennek és vereségnek látunk. Az a veszély fenyeget, hogy Istenről megfeledkezünk és csak a láthatókra nézünk, ahelyett, hogy a hit szemével a láthatatlanra tekintenénk. Ha szerencsétlenség és nyomorúság ér, készek vagyunk hanyagsággal, kegyetlenséggel vádolni Istent. Ha jónak látja, hogy hasznavehetőségünket valamilyen irányban korlátozza, bánkódunk emiatt s nem gondolunk arra, hogy Isten így is javunkat munkálhatja. Meg kell tanulnunk, hogy a fenyítés Isten tervének egy része; hogy a keresztény a nyomorúság vesszője alatt néha többet tehet Mesteréért, mint amikor tevékeny szolgálatban dolgozik. AT 315.3

Mint példaképük a keresztényi életben, Pál a filippiek figyelmét Krisztusra irányította, “mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2:6-8). AT 316.1

“Ezért tehát, szeretteim — folytatja —, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.” (Fil 2:12-16). AT 316.2

E szavakat megörökítette az Írás, hogy segítségére legyen minden küzdő léleknek. Pál magasra tartja a tökéletesség mértékét és megmutatja, hogyan érhető el. Munkáljátok üdvösségteket — mondja —, mert Isten az, aki munkálkodik bennetek. AT 316.3

Az üdvösség munkálása azt jelenti, hogy munkatársi kapcsolat, együttműködés jön létre a bűnbánó bűnös és Isten között. Ez szükséges ahhoz, hogy az igazság alapelvei a jellemben kialakuljanak. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze azt, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredményt illetően teljesen Istentől függ. Az emberi erőfeszítés önmagában nem elegendő. Isteni erő nélkül eredménytelen. Isten munkálkodik, és az ember is munkálkodik. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez Istentől kapja. Az egyik oldalon a végtelen bölcsesség, a részvét és az erő, a másikon a gyengeség, a bűn és a teljes tehetetlenség. AT 316.4

Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, azonban beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erő és képesség által munkálkodik. Önmagunktól képtelenek vagyunk szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozni Isten akaratával. De ha engedjük, hogy “készségesekké tegyen bennünket”, akkor az Üdvözítő elvégzi ezt helyettünk. Lerombol “...minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek” és foglyul ejt “minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10:5). AT 317.1

Aki erős, megfelelő jellemet akar építeni, és aki kiegyensúlyozott kereszténnyé akar válni, annak mindent oda kell adnia, mindent meg kell tennie Krisztusért, mert a Megváltó nem fogadhat el megosztott szolgálatot. Naponta kell megtanulnia az önátadás jelentőségét. Kutatnia kell Isten Igéjét, meg kell tanulnia annak értelmét és engedelmeskednie kell előírásainak. Így érheti el a keresztényi tökéletességet. Isten napról napra együttmunkálkodik vele, tökéletesíti jellemét, aminek meg kell állnia a végső próba idején. A hívő napról napra emberek és angyalok előtt állja ki a magasztos próbát, bemutatva, mit tehet az evangélium az elesett emberekért. AT 317.2

“... én nem gondolom magamról, hogy már elértem — írja Pál —, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3:13-14). AT 317.3

Pál nagyon sokat tett. Attól az időtől fogva, hogy elkötelezte magát Krisztusnak, élete fáradhatatlan szolgálat volt. Városról városra, országról országra utazott, hirdette a kereszt történetét, lelkeket nyert meg az evangéliumnak és gyülekezeteket alapított. Ezeknek állandóan gondját viselte és sok oktató levelet írt nekik. Időközönként szakmájában dolgozott, hogy mindennapi kenyerét megkeresse. Azonban élete valamennyi elfoglaltsága közt sem tévesztette szem elől az egyetlen nagy célt, hogy magasztos elhívatását betöltse. Egyetlen célt tartott szilárdan maga előtt — hű maradjon ahhoz, aki Damaszkusz kapujánál kinyilatkoztatta magát neki. E céltól semmi sem tudta eltántorítani. A golgotai kereszt magasztalása volt a mindent átfogó indíték, ami szavait és tetteit ihlette. AT 317.4

A nagy cél, mely Pált kényszerítette, hogy minden nehézséggel és akadállyal szembenézve előre törekedjen, késztessen minden keresztény munkást arra, hogy fenntartás nélkül szentelje életét Isten szolgálatára. Világi csábítások tárulnak elé, hogy eltereljék figyelmét a Megváltóról, de törekedjen célja felé! Mutassa meg a világnak, az angyaloknak és az embereknek, hogy minden áldozatot és erőfeszítést megér annak a reménységnek a beteljesülése, hogy Isten arcát megláthatja. AT 317.5

Noha Pál fogoly volt, nem csüggedt el. Sőt, győzelmi ének hatja át leveleit, melyeket Rómából írt a gyülekezetekhez. “Örüljetek az Úrban mindenkor! — írta a filippieknek. — Ismét mondom: örüljetek... Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe” (Fil 4:4-8)! AT 318.1

“Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban... A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!” AT 318.2