Az apostolok története

45/59

A császár udvara

Az evangélium mindig az egyszerűbb néprétegnél érte el legnagyobb eredményét. “... nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők” (1 Kor 1:26). Így nem is volt várható, hogy Pál, a szegény, elhagyatott fogoly, képes lenne a gazdag, nemes római polgárok figyelmét felkelteni. A bűn minden csillogó vonzerejét nyújtotta nekik és fogságában tartotta őket. De az elnyomás agyonhajszolt, nélkülöző áldozatai, sőt a szegény rabszolgák közül is sokan boldogan hallgatták Pál szavait. Krisztus hitében reménységet és békességet találtak, mely nehéz sorsukban vigasztalta őket. AT 303.1

Noha az apostol működésé az egyszerű és alacsony származású emberek között kezdődött, befolyása terjedt, s végül elérte a császár palotáját. AT 303.2

Ez időben Róma a világ fővárosa volt. A büszke császárok adták a törvényeket a föld majdnem minden nemzetének. A király és udvarnokai vagy semmit sem tudtak az alázatos Názáretiről, vagy gyűlölettel és megvetéssel illették Őt. És mégis, nem egészen két év alatt az evangélium a fogoly egyszerű otthonából utat talált a császár termeibe. Pál ugyan gonosztevőként van megbilincselve, “...az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve” (2Tim 2:9). AT 303.3

Korábbi éveiben az apostol meggyőző erővel nyilvánosan hirdette Krisztus hitét és jelek, csodák által félreérthetetlen bizonyítékát adta isteni jellemének. Nemes határozottsággal állt ki Görögország bölcsei elé; tudásával és ékesszólásával elhallgattatta büszke bölcseletük érveit. Rettenthetetlen bátorsággal állt királyok, uralkodók előtt és az igazságot, mértékletességet, s az eljövendő ítéletet fejtegette. A büszke uralkodók remegtek, mintha már látnák az Úr napjának rettenetes voltát. AT 303.4

Ilyen alkalomra most nem volt lehetősége az apostolnak, mert saját lakóhelyére korlátozva csak azoknak hirdethette az evangéliumot, akik felkeresték őt. Nem kapott isteni parancsot — mint Mózes és Áron —, hogy lépjen az erkölcstelen császár elé és kegyetlenségét, zsarnokságát a hatalmas “Vagyok” nevében feddje meg. És mégis, éppen ezekben a napokban, amikor a Vagyok fő szószólója el volt vágva a nyilvános munkától, aratta az evangélium nagy győzelmét; mert a császár udvarából tagokkal növekedett a gyülekezet. AT 303.5

A kereszténység részére sehol sem létezhetett kedvezőtlenebb légkör a római udvarnál. Úgy látszott, Néró kiirtotta lelkéből az isteni, sőt még az emberi szikra utolsó nyomát is, és helyette Sátán bélyegét viseli. Környezete és udvarnokai általában hasonló jelleműek voltak, féktelenek, kegyetlenek és romlottak. A látszat szerint lehetetlen a kereszténység számára, hogy megvesse lábát Néró udvarában és palotájában. AT 304.1

Ebben az ügyben is, mint annyi másban igazolódott Pál állításának igazsága, hogy harci fegyverei “...erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására” (2Kor 10:4). A kereszt még Néró udvarában is győzelmi jellé vált. A gonosz császár gonosz környezetéből megtért emberek Isten gyermekeivé lettek. Nem titokban voltak keresztények, hanem nyíltan. Nem szégyellték hitüket. AT 304.2

És milyen eszközökkel vívta ki a belépést és vetette meg lábát a kereszténység ott, ahova a bekerülés lehetetlennek látszott? Pál, Filippibeliekhez intézett levelében, saját fogságának tulajdonítja az eredményt, hogy Néró udvarából megtérteket nyert a hitre. Nehogy azt gondolják, szenvedései gátolják az evangélium előrehaladását, félve biztosította őket: “Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja” (Fii 1:12). AT 304.3

Amikor a keresztény gyülekezetek először értesültek, hogy Pál Romába megy, előre örültek az evangélium kiemelkedő győzelmének e városban. Pál sok országba elvitte az evangéliumot; hirdette azt a nagy városokban. A hit bajnoka a világ fővárosában ne lenne sikeres a lélekmentésben? De reményeik szertefoszlottak arra a hírre, hogy Pál fogolyként ment Rómába. Bizalommal remélték, hogy az evangélium, ha e nagy központban gyökeret ver, gyorsan terjed minden néphez és uralkodó hatalommá lesz a földön! Mily nagyot csalódtak! Emberi reményeik meghiúsultak. De Isten szándéka nem. AT 304.4

Nem Pál prédikációi, hanem bilincsei hívták fel az udvar figyelmét a kereszténységre. Mint fogoly, sok lélek bilincsét oldotta meg, mely a bűn szolgaságában tartotta őket. De ez nem minden. Kijelentette: “úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét” (Fil 1:14). AT 304.5

Hosszú és igazságtalan fogsága alatt Pál türelme és derűje, bátorsága és hite állandó prédikáció volt. Lelkülete, mely eltért a világ lelkületétől, bizonyította, hogy a földinél magasabb hatalom volt vele. Példaadása nagyobb buzgóságra késztette a keresztényeket, mint az ügy képviselőit a nyilvános munkában, amelyből Pál ki lett zárva. Ily módon volt az apostol bilincse befolyással, hogy amikor erejét és használhatóságát látszólag gátolták, és minden arra mutatott, hogy a legkevesebbet teheti, akkor gyűjtött be kévéket Krisztus számára oly területről, mely teljesen lehetetlennek látszott. AT 305.1

Pál, eme kétéves fogságának vége előtt elmondhatta: “mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is...”, hogy Krisztusért rab. És azok között, akik üdvözletet küldtek a filippieknek, különösen kiemelte “...a császár udvarából valók” -at (Fil 1:13; 4:22). AT 305.2

A türelemnek, valamint a bátorságnak is meg van a maga győzelme. Nemcsak a bátor kiállással, hanem a megpróbáltatás alatti béketűréssel is nyerhető lélek Krisztusnak. Az a keresztény, aki gyász és szenvedés alatt türelmet és derűt tanúsít, sőt, aki a tántoríthatatlan hit békességével és nyugalmával néz szembe a halállal, többet tehet az evangéliumért, mint amennyit egy hosszú élet hűséges munkájával elérhetett volna. Gyakran, amikor Isten kivonja munkását az aktív szolgálatból, s a titokzatos gondviselést rövidlátásunk siratná, Isten ezáltal oly munka megvalósulását célozza meg, melyet egyébként sosem végeztek volna el. AT 305.3

Krisztus követője ne gondolja, hogy amikor már képtelen nyíltan és tevékenyen munkálkodni Istenért és igazságáért, akkor neki nincs elvégzendő szolgálata, sem jutalmát nem kell biztosítania. Krisztus hű tanúja soha sincs félretéve. Isten felhasználja őket egészségben és betegségben, életben és halálban. Midőn Krisztus szolgáit Sátán rosszindulata következtében üldözték, munkálkodásukat gátolták, amikor börtönbe vetették, vérpadra vagy máglyára vonszolták, az igazság annál nagyobb győzelmet arathatott. Amint e hűségesek vérükkel pecsételték meg tanúbizonyságukat, lelkek, akik eddig kétségben és bizonytalanságban voltak, meggyőződtek Krisztusban való hitükről és kiálltak bátran érette. A mártírok pora gazdag aratást eredményezett. AT 305.4

Pál és munkatársai buzgósága és hűsége, úgyszintén a Krisztushoz megtértek hite és engedelmessége az ily félelmes körülmények között megfeddi Krisztus szolgáinak tunyaságát és hitetlenségét. Az apostol és munkatársai azzal érvelhettek volna: hiábavaló munka Néró szolgáit bűnbánatra és Krisztusba vetett hitre hívni, mint olyanokat, akik vad kísértésekkel, félelmes akadályokkal voltak körülvéve és keserű ellenállásnak voltak kitéve. Még ha meg is győződnének az igazságról, hogyan engedelmeskedhetnének? Pál azonban nem így érvelt; hittel hirdette az evangéliumot ezeknek a lelkeknek, és akik hallották, néhányan elhatározták, hogy bármily áron is, engedelmeskednek. Az akadályok és veszélyek ellenére elfogadták a világosságot és bíztak Istenben, hogy segíti őket és a világosságukat másokra is árasztja. AT 306.1

Nemcsak, hogy a császár udvarából lelkek tértek meg az igazsághoz, hanem ott is maradtak megtérésük után. Nem láttak okot arra, hogy feladják hivatali helyüket csak azért, mert környezetükkel többé nem voltak rokon érzelműek. Az igazság ott találta meg őket, és ők ott maradtak, megváltozott életükkel és jellemükkel bizonyítva az új hit átalakító erejét. AT 306.2

Kísértésnek érzi-e valaki, hogy körülményeire hivatkozva mentegetőddzön, amiért nem tesz bizonyságot Krisztusról? Vegyük fontolóra a tanítványok helyzetét a császár udvarában; a császár romlottságát, az udvar feslettségét. Alig képzelhetünk el a vallásos élet számára kedvezőtlenebb körülményt és vele járó nagyobb áldozatot vagy ellenállást, mint amiben e hívők találták magukat. És mégis! A veszélyek és nehézségek közepette hűségesek maradtak. A legyőzhetetlennek látszó akadályok miatt a keresztény megkísérelheti ugyan mentegetni magát, amiért nem engedelmeskedik a Jézusban való igazságnak; azonban elfogadható mentséget nem hozhat fel. Ha ezt meg tudná tenni, bizonyítaná, hogy Isten igazságtalan, mert gyermekei elé az üdvösség teljesíthetetlen feltételeit adja. AT 306.3

Aki szívből igyekszik szolgálni Istennek, alkalmat fog találni a bizonyságtevésre. A nehézségek nem akadályozzák azt, aki elhatároz- ta, hogy először Isten országát és annak igazságát keresi. Az ima és az Írás tanulmányozása által nyert erővel az erkölcsi tisztaságra és a bűn elhagyására törekszik. Feltekint Jézusra, hitének megkezdőjére és bevégzőjére, aki elviselte a bűnösök ellenállását. A hivő is készségesen viseli el a megvetést és gúnyt. Ő, akinek szava igazság, elegendő segítséget és kegyelmet ígér minden körülmények között. Örökkévaló karja öleli át azt a lelket, aki hozzá fordul segítségért. Bizton nyugodhatunk oltalmában és elmondhatjuk: “Ha félek is, benned bízom!” (Zsolt 56:4). Isten beteljesíti ígéreteit mindazokon, akik benne reménykednek. AT 306.4

Az Üdvözítő saját példájával mutatta meg, hogy követői élhetnek e világban és mégsem e világból valók. Nem azért jött, hogy részt vegyen csalfa élvezeteiben, szokásai irányítsák és kövesse gyakorlatát, hanem azért, hogy teljesítse Atyja akaratát, és megkeresse, megtartsa azt, ami elveszett. Ha a keresztény ezt a célt tartja szem előtt, tisztán megáll minden körülmények között. Bármilyen beosztása vagy körülménye legyen, magas vagy alacsony, mindenkor hűséges kötelességteljesítésben nyilvánítja ki az igaz vallás erejét. AT 307.1

Nem a megpróbáltatásoktól mentesen, hanem azok kellős közepében fejlődik ki a keresztény jellem. Krisztus követőjét a visszautasítás és az ellenállás nagyobb éberségre, komolyabb imára készteti. A komoly küzdelem, ha Isten kegyelme által elviseljük, türelmet, éberséget, állhatatosságot, mélységes, maradandó bizalmat fejleszt ki. A keresztény hit diadala: képessé teszi követőjét, hogy a szenvedésben is erős legyen; engedelmeskedjen és győzzön; egész nap öldököljék, mégis él; hordozza a keresztet és így nyeri el a dicsőség koronáját. AT 307.2