Az apostolok története

Tárgyalás Cézáreában

(Az apostolok cselekedetei 24. fejezet)

Pál Cézáreába érkezése után öt nappal vádlói is megjöttek Jeruzsálemből Tertullusz ügyvéd kíséretében, akit tanácsadóként alkalmaztak. Engedélyezték az ügy azonnali tárgyalását. Pált a gyűlés elé hozták és Tertullusz panaszt tett ellene. Feltételezte, hogy hízelgéssel nagyobb befolyással lehet a római helytartóra, mint az igazság és jog egyszerű közlésével; a ravasz szónok beszédét Félix dicsérésével kezdte: “Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el.” AT 276.1

Itt Tertullusz arcátlanul hazudott, mert Félix jelleme aljas, megvetendő volt. Feljegyezték róla, hogy “mindennemű erkölcstelenséget, kegyetlenkedést a király hatalmával, de a rabszolga lelkületével hajtott végre” (Tacitus: Történelem 5. fejezet, 9. oldal). Akik hallották Tertulluszt, tudták, hogy hízelgő szava hazugság; azonban vágyuk, hogy Pált elítéljék erösebb volt igazságszeretetüknél. AT 276.2

Beszédében Tertullusz Pált oly bűnnel vádolta, amely miatt, ha bebizonyul, az uralkodóval szembeni felségárulásért kellett volna elítélni. “Mi ugyanis megállapítottuk — jelentette ki a vádló —, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk...” Tertullusz azután elbeszélte, hogy Líziász, a jeruzsálemi helyőrség ezredese Pált erőszakkal vette ki a zsidók kezéből, amikor ők egyháztörvényük alapján ítélkezni akartak felette, és kényszerítette őket, hogy Félix elé hozzák az ügyet. Azért mondta ezeket, hogy rávegye a helytartót, adja át Pált a zsidó törvényszéknek. A jelenlevő zsidók az összes vádat buzgón támogatták és egyáltalán nem igyekeztek leplezni a fogoly iránti gyűlöletüket. AT 276.3

Félix megfelelő éleslátással felismerte Pál vádolóinak természetét és jellemét. Tudta, mi készteti őket hízelgésre és látta azt is, hogy Pál elleni vádjaikat nem tudják bizonyítani. A vádlotthoz fordult, intett neki, hogy védje magát. Pál egyetlen szót sem vesztegetett bókra, hanem egyszerűen megállapította, örömmel védi magát Félix előtt, mivel már régóta helytartója az országnak és ezért jól ismeri a zsidó törvényeket és szokásokat. Az ellene felhozott vádakra vonatkozólag világosan kimutatta, hogy egyetlen egy sem igaz. Kijelentette, hogy Jeruzsálem egyetlen részében sem okozott zavart, sem a szentélyt nem szentségtelenítette meg. Azt mondta: “De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.” AT 276.4

Noha beismerte, hogy “...aszerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak” atyái Istenét imádta, de állította, hogy mindenkor hitt “... mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében”, és összhangban az Írások világos tanításával, hisz a halottak feltámadásában. Kijelentette továbbá, élete fő célja, hogy lelkiismerete “mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt”. AT 277.1

Elfogulatlanul, egyenesen mondta el jeruzsálemi látogatásának célját, letartóztatásának és vizsgálati fogságának körülményeit: “Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be. A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.” AT 277.2

Az apostol komolyan és kézzelfogható őszinteséggel beszélt, szavai a meggyőzés erejével hatottak. Klaudiusz Liziász Félixhez intézett levelében hasonló bizonyságot tett az apostol magatartásáról. Félix sokkal jobban ismerte a zsidó vallást, mint ahogy azt sokan feltételezték. Ahogyan Pál a tényállást egyszerűen feltárta, lehetővé tette, hogy Félix még világosabban értse az indítékot, amely által a zsidók megkísérelték az apostol zendülését és hitszegését bizonyítani. A helytartó nem járhatott kedvükben, hogy egy római polgárt igazságtalanul elítéljen, nem is akarta Pált kiszolgáltatni nekik, hogy becsületes vizsgálat nélkül megöljék. Azonban Félix az önérdeknél nem ismert magasabb indítékot és a dicséret szeretete, az előléptetés iránti vágy irányította. A zsidók megbántása miatti félelme visszatartotta attól, hogy ennek az embernek igazságot szolgáltasson, kiről tudta, hogy ártatlan. Ezért elhatározta, hogy a tárgyalást elnapolja, míg Liziász is jelen lesz, mondván “Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben.” AT 277.3

Az apostol továbbra is fogoly maradt; azonban Félix megparancsolta a századosnak, kit őrzésére kijelöltek, hogy “... tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban; és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen”. AT 278.1

Nem sokkal ezután Félix és felesége, Druszilla Pálért küldtek azon célból, hogy magánbeszélgetésen meghallgassák “...a Krisztus Jézusban való hitről”. Készek voltak rá, hogy buzgón hallgassák az új igazságokat; oly igazságokat, amelyeket talán soha többé nem hallhatnak, és amelyek — visszautasítva — Isten nagy napján bizonyságot tesznek ellenük. AT 278.2

Pál ezt Isten-adta alkalomnak tekintette, amelyet hűségesen ki használt. Tudta, hogy az előtt áll, akinek hatalma van halálra ítélni, vagy szabadon engedni őt, mégsem szólította meg Félixet és Druszillát dicséröen vagy hízelgően. Tudta, hogy szava az élet, vagy a halál illata lesz számukra, ezért elfelejtett minden önző megfontolást és fel akarta hívni figyelmüket a rájuk váró veszedelemre. AT 278.3

Az apostol megértette, hogy az evangéliumnak igénye van mindazokra, akik hallgatják szavát, hogy egy napon vagy a tiszták és szentek között a nagy fehér trón körül állnak, vagy azokkal lesznek, akiknek Krisztus azt mondja: “...távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7:23). Tudta, hogy találkozni fog minden egyes hallgatójával a menynyei törvényszék előtt, s ott számot kell adnia nemcsak arról, amit mondott vagy tett, hanem szavainak és tetteinek lelki indítékairól is. AT 278.4

Félix életvitele oly sértő és gonosz volt, hogy csak kevesen merték előtte sejtetni, hogy jelleme és élete nem hibátlan. Azonban Pál nem félt tőle. Világosan tett bizonyságot Krisztusba vetett hitéről és hitének okáról, ami arra késztette őt, hogy különösen a keresztényi jellem alapvető erényeiről beszéljen, melyekben az előtte levő gőgös házaspár feltűnően szűkölködött. AT 278.5

Feltárta Félix és Druszilla előtt Isten jellemét, igazságosságát, pártatlanságát, valamint törvényének természetét. Világosan rámutatott, hogy az ember kötelessége a józan, mértékletes élet élése; szenvedélyeinek Isten törvénye szerint a józan ész ellenőrzése alatt való tartása, testi és szellemi erőinek egészségben való megőrizése. Kijelentette, hogy eljön az ítélet napja, amikor mindenki élete cselekedetei szerinti jutalmát veszi és amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy az ember számára erőtelen a vagyon, a rang, a cím Isten kegyének elnyerésére, vagy a bűn következményeitől való megszabadításra. Megmutatta, hogy ez az élet az ember előkészületének ideje az örök életre. Ha elhanyagolja jelen kiváltságait és alkalmait, örök kárt szenved, nem kap újabb kegyelmi próbaidőt. AT 279.1

Pál különösen hosszan fejtegette Isten törvényének messze ható követelményeit. Bemutatta, hogy az behatol az ember erkölcsi életének rejtett mélységébe, s fénye megvilágítja mindazt, ami az emberi tekintet és ismeret előtt rejtve van. Ami kézzelfogható, vagy szavakkal kifejezhető, — ami külsőleg látható — csak tökéletlenül tükrözi az ember erkölcsi jellemét. A törvény kutatja gondolatait, indítékait és szándékait. A sötét szenvedélyeket, amelyek rejtve vannak az emberi tekintet elől, a féltékenységet, gyűlöletet, testi vágyat, nagyravágyást, a gonosz tettek feletti elmélkedést a lélek sötét mélységeiben, — amelyek alkalom híján sohasem lettek végrehajtva — mindezeket Isten törvénye megítéli. AT 279.2

Pál igyekezett hallgatói gondolatait a nagy bűnáldozatra irányítani. Rámutatott azokra az áldozatokra, amelyek az eljövendőnek árnyékai voltak, azután pedig bemutatta Krisztust, mint akiben az összes ceremoniális törvény beteljesedett; akire utaltak, aki az élet és az elbukott ember életének és reménységének egyetlen forrása. A régi idők szent emberei a Krisztus vérébe vetett hit által üdvözülnek. Midőn az áldozati állatok haláltusáját látták, évszázadokon át Isten Bárányára tekintettek, “aki elveszi a világ bűneit”. AT 279.3

Isten jogosan igényli valamennyi teremtménye szeretetét és engedelmességét. Törvényében az igazság tökéletes mértékét adta. De sokan elfelejtik Teremtőjüket és akarata ellenére, saját útjukat követik. Ellenségeskedéssel viszonozzák szeretetét, amely magas, mint a menny, és széles, mint a világegyetem. Isten nem csökkentheti törvényének követelményeit, hogy alkalmazkodjon a bűnös ember színvonalához; az ember viszont, saját erejéből, nem tehet eleget a törvény követeiményeinek. Csak a Krisztusba vetett hit tisztíthatja meg a bűnöst vétkétől és képesítheti arra, hogy Mestere törvényének engedelmeskedjék. AT 279.4

Pál, a fogoly, mind a zsidókat, mind a pogányokat buzdította az isteni törvény betartására, és bemutatta Jézust, a megvetett Názáretit, mint Isten Fiát, a világ Megváltóját. AT 280.1

A zsidó hercegnő jól ismerte a törvény szent jellegét, melyet oly arcátlanul áthágott; azonban a Kálvária embere iránti előítélete megkeményítette szívét az élet igéjével szemben. De Félix sohasem hallott még az igazságról és amint Isten Lelke meggyőzte, mélyen lett érintve. Felébredt lelkiismerete hallatta szavát és érezte, hogy Pál szava igaz. Visszaemlékezett a bűnös múltra. Borzalmas világossággal tárult fel előtte korábbi kicsapongó és vérontó életének titka és későbbi évei sötét feljegyzése. Kicsapongónak, kegyetlennek, kapzsinak látta magát. Soha azelőtt az igazság nem találta így szíven. Soha azelőtt nem telt el lelke ily rémülettel. Arra a gondolatra, hogy bűnös pályafutásának minden titka nyilvánvaló Isten szeme előtt és hogy cselekedete szerint veszi ítéletét, reszketett a félelemtől. AT 280.2

Ahelyett azonban, hogy meggyőződése bűnbánatra vezette volna, megpróbált szabadulni kellemetlen emlékeitől. Beszélgetését Pállal félbeszakította. “Most menj el — mondta —, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” AT 280.3

Mily nagy a különbség Félix és a filippi börtönőr magatartása között! Az Úr szolgáit bilincsekben vitték a börtönőrhöz, mint Pált most Félixhez. Bizonyítékát adták az isteni hatalom megtartásának; a szenvedés és kegyvesztettség alatti örömüknek; bátorságuknak, amikor a föld ingott a földrengéskor; és Krisztushoz hasonló megbocsátó lelkületüknek, mely meggyőzte a börtönőr szívét, ki remegve vallotta meg bűnét és bocsánatot talált. Félix is remegett, de nem bánta meg bűneit. A börtönőr Isten Lelkét örömmel fogadta szívébe és otthonába. Félix elutasította magától Isten hírnökét. Az egyik azt választotta, hogy Isten gyermeke és a menny örököse legyen, a másik a gonosztevők sorsához kötötte sorsát. AT 280.4

Két évig minden további eljárás szünetelt Pál ellen, mégis fogoly maradt. Félix többször meglátogatta és figyelmesen hallgatta szavait. Látszólagos barátságának valódi indítéka a nyereségvágy volt és közölte, hogy Pál nagyobb összeg lefizetése elleneben biztos lehet felmentésében. Az apostol azonban nemesebb jellemű volt, semhogy szabadságát megvesztegetés árán vásárolja meg. Semmi bűncselekményt nem követett el és nem akart lealacsonyodni, hogy elkötelezze magát szabadsága visszanyerése céljából. Egyébként túl szegény volt, hogy váltságdíjat fizessen, még ha akart volna is, de nem óhajtott saját érdekében a megtért hívek rokonszenvéhez és nagylelkűségéhez folyamodni. Azt is érezte, Isten kezében van és nem akarta a reá vonatkozó isteni tervet keresztezni. AT 280.5

Végül Félixet a zsidók ellen elkövetett durva igazságtalanságaiért Rómába idézték. Mielőtt Cézáreát elhagyta, hogy ennek az idézésnek eleget tegyen, kedveskedni akart a zsidóknak és így elrendelte Pál további fogva tartását. Azonban Félixnek nem sikerült a zsidók bizalmát megnyernie. Kegyvesztett lett és megfosztották hivatalától. Utódául Porciusz Fesztuszt nevezték ki cézáreai székhellyel. AT 281.1

Mennyei világosság sugara ragyogott Félixre, amikor Pál az életszentségről, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt néki. A menny alkalmat adott, hogy meglássa és elhagyja bűneit. Ő azonban így szólt Isten hírnökéhez: “Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hivatlak.” Megvetette az utolsó kegyelmi ajánlatot. Soha többé nem kapott még egy hívást Istentől. AT 281.2