Az apostolok története

Munka nehéz körülmények között

Míg Pál gondosan a megtértek elé tárta az Írás tanítását Isten műve támogatását illetően, és — mint az evangélium lelkésze — erre igényt tartva írta: “...nincs szabadságunk arra, hogy ne dolgozzunk?” (1 Kor 9:6), mégis, világi foglalkozásban, önfenntartására, lelkészi szolgálata közben időnként a nagyobb kultúrközpontokban kézmívesként dolgozott. AT 228.1

A zsidóknál a fizikai munka nem volt idegen vagy lealázó. Mózes által a zsidók arra lettek oktatva, hogy gyermekeiket mesterségre tanítsák, és bűnnek tekintették, ha ifjaiknak megengedték a fizikai munka semmibevevését. Sőt, ha a gyermeket szent hivatásra nevelték is, a gyakorlati élet ismerete szükséges volt. Minden ifjúnak, akár gazdag, akár szegény szülők gyermeke volt, szakmát kellett tanulnia. Azokat a szülőket akik elmulasztották gyermekeik ily nevelését, úgy tekintették, mint akik eltértek az Úr utasításától. E szokásnak megfelelően, Pál már kora ifjúságában megtanulta a sátorkészítést. AT 228.2

Mielőtt Pál Krisztus tanítványa lett, magas tisztséget töltött be és megélhetéséhez nem volt szüksége a fizikai munkára. De később, miután egész vagyonát felhasználta Krisztus ügyének fejlesztésére, önmaga fenntartása érdekében időnként mesterségéhez folyamodott. Ezt különösen akkor tette, amikor oly helyen dolgozott, ahol szándékát félreértették. AT 228.3

Ez történt Thesszalonikában, s Pál működésével kapcsolatban először olvassuk, hogy mialatt hirdette az Igét, keze munkájával kereste meg kenyerét. Az ottani hívő gyülekezetet emlékeztetve írja, hogy “élhettünk volna tekintélyünkkel”, de hozzáteszi: “...emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát” (1Thessz 2:7.9). A hozzájuk intézett második levelében ismét kijelenti, hogy amikor ő és munkatársai náluk időztek: “nem éltünk senkinél ingyen kenyéren...”, éjjel és nappal dolgoztunk, “nehogy valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2Thessz 3:8-9). AT 228.4

Thesszalonikában olyanokkal találkozott Pál, akik megtagadták a kétkezi munkát. Ezekről írja később: “Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek”. Miközben Pál Thesszalonikában dolgozott különösen ügyelt arra, hogy az ilyeneknek jó példaképül szolgáljon. “Mert akkor is, amikor nálatok voltunk — írja —, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thessz 3:11-12. 10). AT 229.1

Sátán mindenkor megkísérelte, hogy a fanatizmus lelkülete által gyengítse Isten szolgáinak fáradozásait a gyülekezetben. Így volt ez Pál napjaiban és így volt a későbbi századokban, a reformáció korszakában is. Wycliffe, Luther és sokan mások, kik befolyásukkal és hitükkel a világ áldására voltak, oly csalárdságokkal találkoztak, melyekkel az ellenség megkísérelte, hogy a túlbuzgó, kiegyensúlyozatlan és megszenteletlen lelkületű tagokat fanatizmusba vigye. Félrevezetett lelkek azt tanították: az igazi szentség elérése az elmét a földi gondolatok fölé emeli, és az embert a munkától való teljes tartózkodásra vezeti. Mások a Szentírás bizonyos szövegeit szélsőségesen értelmezve azt tanították, hogy a munka bűn — a keresztény ne törődjön sem saját, sem családja jólétével, hanem egész életét a lelki dolgoknak szentelje. Pál apostol tanítása és példaadása megfeddi az ilyen szélsőséges nézeteket. AT 229.2

Thesszalonikában Pál önmaga fenntartása miatt nem volt teljesen független keze munkájától. Később e városban való tartózkodásának élményeire hivatkozva azt írta a filippibeli hívőknek a tőlük kapott ajándékok elismeréseként: “egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre” (Fil 4:16). Annak ellenére, hogy ezt a segítséget kapta, állhatatosan vigyázott, hogy a thesszalonikaiak előtt példakép legyen a szorgalomban; egyrészt, hogy jogosan senki se vádolhassa kapzsisággal, másrészt, hogy gyakorlati feddést kapjanak a fizikai munkáról fanatikus nézeteket vallók. AT 229.3

Amikor Pál első ízben látogatta meg Korinthust, oly emberek közé került, akik gyanakodva fogadták az idegenek szándékait. A tengerparti görögök lelkes kereskedők voltak. Annyira begyakorolták magukat a ravasz üzleti szokásokba, hogy azt hitték, a haszon istenes dolog és a pénzszerzés tisztességes, még tisztességtelen úton is. Pál ismerte jellemvonásukat. Nem akart okot adni oly beszédre, hogy az evangéliumot a maga gazdagodására hirdeti. Joggal követelhetett volna támogatást korinthusi hallgatóitól, de lemondott e jogáról, nehogy prédikátori munkásságának és eredményességének ártson az az igazságtalan gyanúsítás, hogy az evangéliumot nyereségért prédikálja. Megpróbálta a hamis beállítás minden alapját kiküszöbölni, nehogy üzenete veszítsen erejéből. AT 229.4

Korinthusba érkezése után nemsokára “...találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával...”, akinek “ugyanaz volt a mestersége”. Klaudiusz rendeletére, mely szerint minden zsidónak el kellett hagynia Rómát, Akvila és Priszcilla Korinthusba mentek, ahol sátorkészítéssel foglalkoztak. Pál tudakozódott felőlük és értesült, hogy istenfélők és kerülik az őket körülvevő szennyező befolyást; “...náluk lakott, együtt is dolgozott velük... Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket” (ApCsel 18:2-4). AT 230.1

Később Szilász és Timóteus csatlakozott Pálhoz Korinthusban. E testvérek magukkal hozták a macedón gyülekezetek anyagi adományát a mű támogatására. AT 230.2

A korinthusi hívőkhöz írt második levelében, miután ott erős gyülekezetet alapított, Pál visszatekintett a köztük töltött életére. “Vagy talán bűnt követtem el — kérdezte —, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát? Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra. Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok. A Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ettől a dicsekvésemtől Akhája vidékén sem fognak megfosztani” (2Kor 11:7-10). AT 230.3

Pál megmondta, hogy miért követte ezt a módszert Korinthusban. Azért, hogy ne adjon okot a szemrehányásra azoknak, “...akik... keresnek alkalmat” (2Kor 11:12) rá. Miközben sátorkészitőként dolgozott, hűségesen hirdette az evangéliumot. E munkáról maga jelenti ki: “Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, csodákban és isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek. — És hozzáfűzi —: Mert mi az, amiben a többi gyülekezethez képest hátrányba kerültetek, hacsak az nem, hogy én magam nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot! Íme, most kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket... Én pedig nagyon szívesen hozok áldozatot, sőt magamat is feláldozom a ti lelketekért...” (2Kor 12:12-15). AT 230.4

Efezusi működésének hosszú ideje alatt, három éven át az egész kornyéken erőteljes evangélizációt fejtve ki, Pál ismét folytatta mesterségét. Efezusban csakúgy, mint Korinthusban, Akvila és Priszcilla jelenlétének örvendett, akik elkísérték Ázsiába is, második misszióútjának befejezésére. AT 231.1

Egyesek kifogásolták, hogy Pál keményen dolgozik, kijelentve, ez nem egyeztethető össze az evangélium szolgájának munkájával. Miért kell Pálnak, a legmagasabb rangú lelkészek egyikének összekötnie mesterségét az ige hirdetésével? Nem méltó-e a munkás az ő berére? Miért töltse idejét sátrak készítésével, amikor minden azt mutatja, hogy jobban is fel tudná azt használni? AT 231.2

Pál azonban nem tekintette az így eltöltött időt elveszettnek. Mialatt Akvilával dolgozott, kapcsolatban maradt a nagy Tanítóval, és megragadott minden alkalmat, hogy az Üdvözítőről bizonyságot tegyen és a szűkölködőkön segítsen. Értelme egyre gazdagodott a lelkiek megismerésében. Oktatta munkatársait a lelki dolgokban, és példát mutatott a szorgalomban és az alaposságban. Ügyes, gyors munkás, mesterségében szorgalmas, lélekben buzgó volt, az Úrnak szolgálván (Róm 12:11). Mestersége által a társadalom olyan rétegeihez is hozzáfért, akiket egyébként nem érhetett volna el. Társainak megmutatta, hogy a mindennapi foglalkozásban való ügyesség Isten ajándéka, aki gondoskodik mind az ajándék, mind a bölcsesség helyes felhasználásáról. Tanította, hogy még a mindennapi munkával is Isten legyen dicsőítve. Munkában megkérgesedett keze semmivel sem csökkentette keresztény lelkészkénti szenvedélyes felhívásának erejét. AT 231.3

Pál néha éjjel-nappal dolgozott, nemcsak saját fenntartására, hanem, hogy munkatársainak is segítsen. Keresetét megosztotta Lukácscsal és Timóteussal. Időnként éhezett, csakhogy mások szükségletein könnyítsen. Önzetlen életet élt. Szolgálatának vége felé, Miletoszban az efezusi vénekhez intézett búcsúbeszédében felmutatta kérges kezét, mondván: “Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20:33-35). AT 232.1

Ha a lelkészek úgy érzik, hogy Krisztus ügyéért nehézséget és ínséget szenvednek, képzeljék magukat abba a műhelybe, ahol Pál dolgozott. Tartsák szem előtt, hogy Istennek e választott embere a sátorlap szabásával azért a kenyérért dolgozott, amelyet apostoli munkálkodásával jogosan kiérdemelt volna. AT 232.2

A munka áldás, nem átok. A tétlenség lelkülete lerontja a jámborságot és megszomorítja Isten Lelkét. Az álló vizű mocsár visszataszító, de a tiszta folyóvíz egészséget és örömöt áraszt a földön. Pál tudta, hogy akik a fizikai munkát elhanyagolják, csakhamar elgyengülnek. Arra kívánta tanítani a fiatal lelkészeket, hogy kezük munkájával, izmuk és erejük használata által elég erősek lesznek az evangélium mezején rájuk váró feladatok és nehézségek elviselésére. Megértette, hogy tanítása veszítene életerejéből, ha nem tartaná meg a korábban gyakorolt módszer minden részét. AT 232.3

A rest eljátssza azt a tapasztalatot, amit az élet mindennapi kötelességének hűséges teljesítése által nyerhetne. Az emberek ezrei csak azért vannak, hogy fogyasszák az áldásokat, amelyeket Isten kegyelemből ad nekik. Elfeledkeznek a rájuk bízott javakból az Úrnak hálaáldozatot adni. Elfelejtik, hogy a nekik kölcsönzött talentumok bölcs felhasználása által termelők és fogyasztók kell legyenek. Ha megértenék a munkát, amit Isten segítő kézként kíván tőlük, akkor nem félnének a felelősségtől. AT 232.4

Fiatal emberek hasznavehetősége, — akik úgy érzik, hogy Isten az Ige hirdetésére hívta el őket — nagyrészt attól függ, hogy miként kezdik meg munkájukat. Akiket Isten a szolgálat munkájára választott, azok magasztos elhivatásukat bizonyítani fogják; tőlük telhetőleg igyekezni fognak, hogy alkalmas munkásokká fejlődjenek. Oly tapasztalatokra törekednek, melyek alkalmassá teszik őket a tervezésre, a szervezésre és a megvalósításra. Értékelve elhivatásuk szentségét, önfegyelem által mindinkább Mesterükhöz hasonlóvá válnak, kinyilatkoztatva jóságát, szeretetét és igazságát. És amint komolyságot tanúsítanak a rájuk bízott talentumok tökéletesítésében, a gyülekezet józanul segíteni fogja őket. AT 232.5

Ne bátorítsunk mindenkit, aki elhivatottnak érzi magát az ige hirdetésére, hogy úgy a maga mint családja részére állandó támogatást igényeljen az egyháztól! Veszély van abban, ha kevés tapasztalattal rendelkezőket hízelgéssel és helytelen bátorítással elrontanak, akik aztán teljes támogatást várnak el, függetlenül attól, hogy tesznek-e komoly erőfeszítéseket. Az Isten műve fejlesztésére felajánlott anyagi javakat nem szabad oly munkásokra pazarolni, akik csak azért akarnak prédikálni, hogy támogatást kapjanak és így kényelmes élettel elégítsék ki önző törekvésüket. AT 233.1

Azok a fiatal emberek, akik a prédikátori hivatásban óhajtják képességüket kamatoztatni, hasznos tanulságot találnak Pál thesszalonikai, korinthusi, efezusi és más helyeken való példaadásában. Noha kiváló szónok volt és Isten rendkívüli munkára hívta el, sosem szégyellte a kétkezi munkát, és sosem fáradt el áldozatot hozni a szeretett ügyért. A korinthusiakhoz így ír: “Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk” (1 Kor 4:11-12). AT 233.2

Az emberiség egyik legnagyobb tanítója, Pál, jókedvűen teljesítette mind az egyszerű, mind a legnagyobb kötelességeket. Ha Krisztusért végzett szolgálatában körülményei megkívánták, készségesen dolgozott mesterségében. Mindazáltal kész volt bármikor világi foglalkozását abbahagyni, hogy az evangélium ellenségeivel vetekedjen, vagy egy-egy rendkívüli alkalmat megragadjon a lélekmentésre. Buzgalma és szorgalma dorgálta a lustaságot és a kényelemszeretetet. AT 233.3

Az apostol példát mutatott a gyülekezetet befolyásoló ama felfogással szemben, hogy az evangéliumot eredményesen csak azok hirdethetik, akik a fizikai munkától teljesen szabadok. Gyakorlati úton szemléltette, hogy mit tehetnek a megszentelt tagok oly helyeken, ahol az emberek még nem ismerik az evangéliumi igazságokat. Példaadása sok alázatos munkást ösztönzött, hogy Isten művének fejlesztésére minden tőlük telhetőt megtegyenek s ugyanakkor munkájukkal megkeressék mindennapi kenyerüket. Akvila és Priszcilla nem kapott elhivatást arra, hogy egész idejüket az evangélium szolgálatára szenteljék, mégis ez alázatos munkásokat felhasználta Isten, hogy Apollósnak az igazság útját még tökéletesebben megmutassák. Szándéka megvalósítására az Úr különböző eszközöket használ fel. Néha kiválaszt különleges képességű embereket, hogy egész idejüket és minden erejüket az evangélium tanítására és hirdetésére szenteljék, másoknak pedig, — akiket kézrátétellel sohasem avatnak fel — fontos részük van a lélekmentésben. AT 233.4

Az önfenntartó evangéliumi munkások előtt igen nagy terület áll nyitva. Sokan, akik az idő egy részében keményen dolgoznak a fizikai munka valamilyen ágában, értékes tapasztalatokat szerezhetnek a szolgálatban, és ily módon hasznos munkásokká fejlődhetnek az ínséges területek fontos szolgálatára. AT 234.1

Isten önfeláldozó szolgája, aki fáradhatatlanul hirdeti és tanítja az Igét, súlyos terhet hordoz szívén. Munkáját nem órák szerint méri. Bére nem befolyásolja munkáját, kötelességét nem hagyja fel kedvezőtlen feltételek miatt. Megbízását a mennyből kapta és onnan várja jutalmát, miután a rábízott munkát elvégezte. AT 234.2

Isten terve, hogy az ilyen munkások a fölösleges gondoktól mentesüljenek, és minden lehetőségük meglegyen, hogy Pál Timóteushoz írt figyelmeztetésének engedelmeskedjenek: “Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz...” (lTim 4:15). Amíg arról gondoskodnak, hogy gyakorolják lelkük és testük megfelelő erőben tartását, Istennek mégsem az a terve, hogy idejük nagy részét világi foglalkozásukkal kényszerüljenek eltölteni. AT 234.3

Noha e hűséges munkások készek az evangéliumért áldozatot hozni és feláldoztatni, nem mentesek a kísértésektől. Amikor az egyház mulasztása miatt nem kapnak megfelelő anyagi támogatást, a gond gátolja és terheli őket, akkor néhányukat a kísértő hevesen támadja. Amikor látják, hogy munkájukat oly felületesen díjazzák, elcsüggednek. Igaz, előre tekintenek az ítélet idejére, amikor elnyerik jogos jutalmukat, és ez bátorítja őket, de még családjukat élelmezniük és ruházniuk kell. Ha úgy éreznék, hogy isteni megbízatásuk alól fel vannak mentve, szívesen élnének kezük munkájából. Azonban tudatában vannak, hogy idejük Istené, tekintet nélkül azok rövidlátására, kiknek elegendő anyagiakkal kellene ellátni őket. Felülemelkednek ama kísértésen, hogy oly tevékenységbe fogjanak, mely hamar megszüntetné hiányukat, és folytatják munkájukat annak az ügynek előmozdítására, mely kedvesebb életüknél. Hogy ezt megtehessék, kénytelenek Pál példáját követve egy időre mesterségükben dolgozni, miközben folytatják lelkészi munkájukat. Ezt azonban nem saját érdekükért, hanem Isten földi ügyének előmeneteléért teszik. AT 234.4

Lesz idő, amikor Isten szolgái lehetetlennek látják a szükséges munka elvégzését, mert hiányzik az anyagi eszköz a hatékony, megbízható munkához. Egyesek félnek, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel nem tudják mindazt véghezvinni, amit kötelességüknek tartanak. De ha hitben mennek előre, látják a megmentő Isten dicsőségének megnyilatkozását, és fáradozásukat eredmény kíséri. Ő, aki megparancsolta követőinek, hogy menjenek el e széles világra, eltartja minden munkását, aki parancsának engedelmeskedve hirdeti üzenetét. AT 235.1

Müvének felépítésénél az Úr nem tár minden tervet szolgái elé. Néha próbára teszi népe bizalmát oly körülmények által, melyek kényszeritik őket, hogy hitben haladjanak előre. Gyakran súlyos és kellemetlen helyzeteket teremt és előrehaladást parancsol nekik, amikor lábukat a Jordán hulláma érinti. Ez oly időkben van, amikor szolgáinak imái komoly hitben szállnak fel, s Isten utat nyit előttük és tágas térre vezeti őket. AT 235.2

Amikor Isten hírnökei felismerik felelősségüket az Úr szőlőskertjének még szükséget szenvedő részével szemben, és a Mester szellemében fáradhatatlanul dolgoznak lelkek megtéréséért, Isten angyalai készítik az utat előttük és gondoskodnak a mű előrehaladásához szükséges eszközökről. Akik világosságot kaptak, korlátlanul támogatják a munkát. Szívesen és bőkezűen tesznek eleget minden segélykérésnek és Isten Lelke készteti szívüket, hogy az Úr ügyét ne csak otthon, hanem a külmisszió területén is támogassák. Így erő árad a más helyeken dolgozó munkásokra és az Úr műve az általa kijelölt úton halad előre. AT 235.3