Az apostolok története

Figyelmeztető és kérlelő üzenet

(Pál első levele a korinthusiakhoz)

Pál a korinthusi gyülekezethez intézett első levelét efezusi tartózkodásának utolsó idejében írta. Senki más iránt nem tanúsított nagyobb érdeklődést és nem fejtett ki nagyobb erőfeszítést, mint a korinthusi hívőkért. Másfél évig tevékenykedett közöttük, bemutatva nekik a megfeszített és feltamadt Megváltót, mint üdvösségük egyetlen lehetőségét, és fenntartás nélküli bizalomra, kegyelme átalakító erejének elfogadására buzdította őket. A gyülekezeti közösségbe való befogadásuk előtt a keresztényi hitvallást tevőknél gondoskodott arról, hogy rendkívüli oktatást adjon nékik a keresztény hívők jogáról és kötelességéről, s komoly erőfeszítéssel segítette őket a keresztségi fogadalmuk iránti hűségükben. AT 197.1

Pál világosan érzékelte azt a küzdelmet, melyet minden léleknek meg kell vívnia az állandóan megtévesztésre és tőrbe csalásra törekvő gonosz hatalmakkal. Fáradhatatlanul munkálkodott az újonnan megtértek erősítésén és megalapozásán. Kérte őket, teljesen adják át magukat Istennek, mert tudta, ha valaki ezt elmulasztja, az nem szabadult meg a bűntől, az étvágy és a szenvedély még mindig küzd a hatalomért, s a kísértés megzavarja a lelkiismeretet. AT 197.2

Az átadás tökéletes kell legyen. Minden gyenge, kétkedő, küzdő lélek, ha teljesen átadja magát az Úrnak, közvetlen kapcsolatba kerül a győzelmet lehetővé tevő erőkkel. A menny közel van hozzá; a kísértés és az ínség bármely idejében támogatást és segítséget kap az irgalom angyalaitól. AT 197.3

A korinthusi gyülekezet tagjait a bálványimádás és az érzékiség legcsábítóbb formái vették körül. Amíg az apostol velük volt, e benyomások alig hatottak rájuk. Pál szilárd hite, buzgó imái és komoly tanításai, de mindenekfelett istenfélő életmódja segítette őket, hogy inkább megtagadják magukat Krisztusért, minthogy a bűn gyönyörének örüljenek. AT 197.4

Azonban Pál eltávozása után a körülmények kedvezőtlenül alakultak; az ellenség által elhintett konkoly megjelent a búza között és nemsokára megteremte gonosz gyümölcsét. Ez a korinthusi gyülekezet kemény próbája volt. Az apostol már nem volt velük, hogy serkentse buzgalmukat és segítse törekvésüket, hogy Istennel összhangban éljenek, így lassanként igen sokan gondtalanokká és közömbösekké váltak, s természetes vágyaik, hajlamaik irányították őket. Ő, aki oly gyakran buzdított a tisztaság és a becsületesség magasztos eszményére, már régen nem volt velük, és néhányan, kik megtérésükkor felhagytak rossz szokásaikkal, visszaestek a pogányság lealjasító bűneibe. AT 198.1

Pál tömören írt a gyülekezetnek, figyelmeztetve őket, “hogy nem szabad kapcsolatot tartani” olyan tagokkal, akik kitartanak az erkölcstelenségben. A hívők közül azonban sokan kiforgatták az apostol szándékát, csűrték-csavarták szavait és mentegetőztek, amiért tanításait nem vették figyelembe. AT 198.2

A gyülekezet levelet küldött Pálnak, tanácsot kérve különböző űgyekben, ellenben semmit sem mondtak el a köztük levő súlyos bűnökről. De az apostol a Szentlélektől azt a határozott benyomást kapta, hogy a gyülekezet valódi állapotát elhallgatták, és e levéllel megpróbálnak tőle oly kijelentéseket kapni, amiket az írók saját céljaikra használnának. AT 198.3

Ez időben érkeztek Efezusba a Korinthusban nagy tekintélyű Khloé nevű keresztény család házanépének tagjai. Pál kikérdezte őket a dolgok felől és ők elmondták, hogy a gyülekezet részekre szakadt. Az Apollós látogatása idején már uralkodó nézeteltérések nagyban fokozódtak. Hamis tanítók rávették a tagokat Pál tanításának megvetésére. Az evangélium tanításait és rendeleteit elferdítették. A gőg, a bálványimádás és az érzékiség állandóan fokozódott azok között, akik egykor a keresztényi életben buzgók voltak. AT 198.4

Amikor bemutatták előtte ezt a képet, Pál látta, hogy az legrosszabb félelmét is túlszárnyalta. Mindazáltal nem akart azzal a gondolattal foglalkozni, hogy munkája hiábavaló volt. “Szívbeli szorongással és sok könnyhullatással” Istenhez fordult tanácsért. Szívesen látogatott volna azonnal Korinthusba, ha ez bölcs megoldás lett volna. Azonban tudta, hogy a hívők jelenlegi állapotában nem használna munkájával és ezért elküldte Tituszt, hogy későbbi látogatásának útját előkészítse. Az apostol félretett minden személyes érzelmet azok irányában, akik meglepően romlott magatartást mutattak, s lelke vezetését Istenre bízva, egyik legértékesebb, legtanulságosabb és leghatásosabb levelét intézte a korinthusi gyülekezethez. AT 198.5

Rendkívül világosan válaszolta meg a gyülekezet által felhozott különböző kérdéseket. Általános alapelveket fektetett le, melyeket ha figyelembe vesznek, magasabb lelki színvonalat érhetnek el. Veszélyben voltak és ő nem tudta elviselni azt a valóra nem váló gondolatot, hogy e kritikus időben nem tudja elérni szívüket. Hűségesen figyelmeztette őket a fenyegető veszélyekre és megfeddte bűneiket. Ismét Krisztushoz irányította őket és igyekezett felerősíteni újra korábbi odaadásuk buzgalmát. AT 199.1

Az apostolnak a korinthusi hívők iránti nagy szeretete a gyülekezet gyengéd köszöntésében nyilvánul meg. Hivatkozott tapasztalataikra, amikor a bálványok imádásából az igaz Isten imádásához és szolgálatához fordultak. Emlékeztette őket a Szentlélek adományaira amelyeket kaptak, és megmutatta előjogukat a keresztényi élet folyamatos előrehaladásában, míg elérik Krisztus tisztaságát és szentségét. “Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.” AT 199.2

Pál érthetően beszélt a széthúzásról, amely a korinthusi gyülekezetben fellobbant, és intette a tagokat, hogy hagyjanak fel a viszállyal. “A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz.” AT 199.3

Az apostol jogosnak érezte, hogy megemlítse, ki által értesült a gyülekezetben levő viszályról: “Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek.” AT 199.4

Pál Isten Lelke által vezetett apostol volt. Azokat az igazságokat, amelyeket tanított, “kinyilatkoztatás által” nyerte; mindazáltal az Úr nem nyilatkoztatta ki előtte mindenkor közvetlenül népének állapotát. Ebben az esetben azok, akik érdekeltek voltak a korinthusi gyülekezet előrehaladásában, és akik látták a gonosz becsúszását, az ügyet az apostol elé tárták, és Pál az előzőleg nyert isteni kinyilatkoztatások alapján képes volt megítélni a fejlemények jellegét. A tények ellenére a jelen időre az Úr nem adott neki újabb kinyilatkoztatást. Azok, akik komolyan keresték a világosságot, üzenetét Krisztus akaratának kifejezéseként fogadták el. Az Úr megmutatta neki a nehézségeket és a veszélyeket, amelyek a gyülekezetben támadhatnak, és amikor a bajok jelentkeztek, az apostol felismerte jelentőségüket. A gyülekezet védelmére lett rendelve; a lelkekre úgy vigyázott, mint aki Isten előtt számot kell adjon róluk. Nem volt-e következetes és helyes, hogy a híveket figyelmeztesse a közöttük levő zűrzavart és szakadást illetően? Kétségtelenül a küldött feddés Isten Lelkének ihletése alatt íródott, mint bármely más levele. AT 199.5

Az apostol nem említette meg a tévtanítókat, akik igyekeztek munkájának gyümölcseit megsemmisíteni. A gyülekezet lelki sötétsége és a szakadás miatt bölcsen kerülte, hogy őket ilyen célzásokkal izgassa, nehogy egyesek teljesen elforduljanak az igazságtól. Figyelmüket a közöttük folytatott tevékenységére irányítottá, amikor mint bölcs építőmester lefektette az alapot, amelyre azután mások építettek. Ezáltal nem magát magasztalta, mert kijelentette: “Isten munkatársai vagyunk.” Nem tulajdonította magának a bölcsességet, hanem elismerte, hogy egyedül Isten ereje képesítette őt, hogy az igazságot Istennek tetsző módon mutassa be. Krisztussal, a legnagyobb Mesterrel egyesülve volt Pál képes közölni az isteni bölcsesség tanításait, amelyek megfeleltek az emberiség minden osztálya szükségletének, kívánalmának, és amelyeket minden időben, minden helyen és minden körülmények között alkalmaztak. AT 200.1

A korinthusi hívők között mutatkozó legsúlyosabb bűn az volt, hogy visszatértek a pogányság lealacsonyító szokásaihoz. Az egykor megtértek egyike annyira visszaesett, hogy parázna életmódjával még az erkölcsileg alacsony fokon álló pogányok között is megütközést keltett. Az apostol szót emelt a gyülekezet érdekében, hogy “távolitsátok el azért a gonoszt magatok közül”. “Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok...” AT 200.2

A másik súlyos baj, mely a gyülekezetbe belopódzott, az volt, hogy a hittestvérek bevádolták egymást a törvényszéknél, bár bőséges utasítással rendelkeztek a hívők között előforduló problémák kezelésének módjához. Krisztus világos utasításokat adott arra, hogyan kell az ilyen dolgokat elrendezni. “Ha vétkezik atyádfia — mondta az Üdvözítő —, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is” (Mt 18:15-18). AT 201.1

A korinthusi hívőket, akik szem elől tévesztették e világos tanácsot, Pál félreérthetetlenül megintette és megfeddte: “Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a birói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát?” AT 201.2

Sátán állandóan arra törekszik, hogy bizalmatlanságot, elidegenülést és rosszhiszeműséget honosítson meg Isten népe között. Gyakran kísért az a gondolat, hogy jogainkat sértik, még akkor is, ha erre semmi okunk sincsen. Azok, akik Krisztusnál és művénél jobban szeretik magukat, saját érdeküket téve az első helyre, minden eszközt megragadnak önmaguk megvédésére. Sokakat, akik látszólag lelkiismeretes keresztények, büszkeségük és önbecsülésük tartja vissza a tévelygők személyes felkeresésétől, hogy velük Krisztus szellemében beszéljenek és egymásért imádkozzanak. Amikor azt gondolják, hittestvéreik megbántották őket, törvénykeznek, ahelyett, hogy a Megváltó szabályait követnék. AT 201.3

Keresztények ne forduljanak világi törvényszékhez a gyülekezeti tagok között támadt ügyek elrendezéséért! Ilyen nézeteltéréseket — Krisztus utasításának megfelelően — négyszemközt vagy a gyülekezet által rendezzenek le. Még ha történt is igazságtalanság, a szelíd és alázatos Jézus követője elszenvedi “inkább a bántalmazást”, mintsem felfedje hittestvérének bűnét a világ előtt. AT 202.1

A testvérek közötti pereskedés az igazság ügyének szégyene. Keresztények, akik törvényszék elé mennek, a gyülekezetet az ellenség számára gúnnyá, nevetségessé teszik, és a sötétség hatalmának győzelmét mozdítják elő. Újra megsebzik Krisztust és nyilvánosan megszégyenítik. A gyülekezet tekintélyének mellőzése által megvetik Istent, aki a gyülekezetnek hatalmat adott. AT 202.2

E korinthusi levélben Pál Krisztus hatalmát igyekezett bemutatni, amely megőriz a gonosztól. Tudta, hogy ha a gyülekezet eleget tesz a bemutatott feltételeknek, megerősödik a Magasságos erejében. Segíteni akarta őket abban, hogy megszabaduljanak a bűn rabszolgaságából, s így munkálhassák megszentelődésüket az Úr félelmében. Szívükbe akarta vésni Annak követelményeit, aki egykor odaszentelte életét megmentésükre. Így írt nekik: “Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.” AT 202.3

Az apostol világosan vázolta a tiszta és szent élettől való elfordulás és a pogányság romlott gyakorlatának következményeit. “Ne tévelyegjetek — irta nekik —: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők... sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolok nem fogják örökölni Isten országát.” Kérte, fékezzék a lealázó szenvedélyeket és vágyakat. “Vagy nem tudjátok — kérdezte —, hogy testetek... a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” AT 202.4

Pál magas szellemi adottsággal rendelkezett: élete kivételes bölcsességet mutatott, mely gyors áttekintésre és szívből fakadó együttérzésre, másokkal való szoros kapcsolat kialakítására képesítette, ami felébresztette hallgatóinak jobb természetét, és magasabb életformára ösztökélte őket. Szíve komoly szeretettel volt tele a korinthusi hívők iránt. Vágyott hogy bensőséges kegyességben lássa őket, mely megerősít a kísértéssel szemben. Tudta, hogy a keresztényi ösvényen tett minden lépésnél Sátán seregével állnak szemben, és naponta kell felvenniük a harcot régi szokásaikkal és természetes hajlamaikkal; állandóan éberen és imádkozva kell védekezniük az ellenség óvatos közeledése ellen. Pál tudta, hogy magasabb rendű keresztényi ismeret csak imával és állandó éberséggel érhető el s ezt értelmükbe próbálta vésni. De azt is tudta hogy a megfeszített Krisztusban elegendő erő rejlik nemcsak megtérésükre, hanem arra is, hogy képesek legyenek a gonosz minden kísértésének ellenállni. Istenbe vetett hittel, mint harci vértezetükkel, s Igéjével, mint harci fegyverzetükkel olyan belső erőt nyernek, amellyel az ellenség minden támadását eredményesen visszaverhetik. AT 202.5

A korinthusi hívőknek lelki dolgokban mélyebb tapasztalatra volt szükségük. Még nem értették teljesen, mit jelent Isten dicsőségét szemlélni; mit jelent a jellem fokozatos átalakulása. Ők a dicsőség közeli hajnalának első sugarait láthatták. Pál azt kívánta, ismerjék meg Őt, akinek eljövetele olyan, mint a hajnal pirkadása, s folyton Tőle tanuljanak, amíg eljutnak a tökéletes evangéliumi hit teljes világosságára. AT 203.1