Az apostolok története

Az erőfeszítés és megpróbáltatás napjai

(Az apostolok cselekedetei 19:21-41; 20:1)

Több mint három éven át Efezus volt Pál munkásságának központja. Virágzó gyülekezet épült itt, és e városból terjedt el az evangélium az egész Ázsia tartományban mind a zsidók, mind a pogányok között. AT 193.1

Az apostol azonban már egy idő óta másik misszióutat vett tervbe. “...Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy.” E tervvel összhangban “elküldött Macedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt...”, de elhatározta, hogy pünkösd utánig marad, mert érezte, hogy Efezusban a mű igényli jelenlétét. Csakhamar azonban oly esemény jött közbe, mely elutazását siettette. AT 193.2

Évente egyszer Diana istennő tiszteletére különleges ünnepséget tartottak Efezusban, mely nagy tömeget vonzott a tartomány minden részéből. Ilyenkor nagy pompa és ragyogás kísérte a rendezvényt. AT 193.3

Ez az ünnepi időszak megpróbáltatás volt a nemrégen megtértek számára. A hívők csoportja, amely Tirannosz iskolájában gyűlt össze, zavaró hangként hatott az ünnepi ujjongásban, és ezért gúny, szemrehányás és sértegetés zúdult rájuk. Pál munkássága súlyos csapást mert a pogány bálványimádásra; ennek következménye a nemzeti ünnepen résztvevők és a tiszteletet adók számának észrevehető csökkenése volt. Tanításának befolyása messze túl terjedt a ténylegesen megtért hívőkön. Sokan nem fogadták el nyíltan az új tant, de annyira felvilágosultakká váltak, hogy elvesztették bizalmukat pogány isteneikben. AT 193.4

Az elégedetlenségnek más oka is volt. Kiterjedt és jövedelmező üzlet alakult ki az ereklyék és képek, a templom-utánzatok és Dianaszobrok árusításából. Ez iparban érdekeltek észrevették, hogy bevételük megcsappant, és mindnyájan egyetértettek abban, hogy a nem kívánt változást Pál munkájának tulajdonítsák. AT 193.5

Demeter, az ezüst ereklyék készítője, összehívta szaktársait, mondván: “Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk. De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét.” Ezek a szavak nagy izgalomba hozták a népet; “...haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: ‘Nagy az efezusi Artemisz!’ ”. (Artemisz = Diana — a szerk.) AT 193.6

Ennek a beszédnek gyorsan híre szállt. “A zűrzavar kiterjedt az egész városra.” Keresték Pált, de nem találták. Hittestvérei, amikor a veszélyről értesültek, sürgősen eltávolították. Isten elküldte angyalait az apostol védelmére; vértanúságának ideje még nem érkezett el. AT 194.1

Mivel nem sikerült megtalálniuk haragjuk alanyát, a tömeg megragadta “...Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait,” és ezekkel “egy akarattal a színházba rohantak”. AT 194.2

Pál rejtekhelye nem volt messze innen és csakhamar értesült szeretett testvérei veszedelmes helyzetéről. Saját biztonságával nem törődve, azonnal a színházba akart sietni, hogy a zendülőkhöz szóljon. De “...nem engedték a tanítványok”. Nem Gájusz és Arisztarkhosz volt a keresett zsákmány, ezért nem érte őket komoly bántalom. Ha azonban meglátnák az apostol sápadt, gondterhelt arcát, ez azonnal felkeltené a tömeg féktelen indulatát és lehetetlen volna életét megmenteni. AT 194.3

Pál mégis égett a vágytól, hogy az igazságot a sokaság előtt védelmezze, de a színházból érkező figyelmeztető üzenet visszatartotta. “Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba.” AT 194.4

A tömeg a színházban folytonosan nőtt. “...az egyik ezt, a másik azt kiáltotta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkollott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze.” A tény miatt, hogy Pál és néhány kísérője héber származású volt, a zsidók alig várták, hogy bebizonyíthassák, sem vele, sem tevékenységével nem rokonszenveznek. Ezért előhoztak saját tagjaik közül egyet, tárja az ügyet a nép elé. Szónoknak a rézműves mesterembert, Sándort választották, akit Pál később úgy említ, hogy sok bajt okozott neki (2Tim 4:14). Sándor tekintélyes ember volt; minden erejével igyekezett a nép haragját Pálra és társaira irányítani. Amikor a tömeg látta, hogy Sándor zsidó, félrelökte és egyetlen kiáltásban tört ki, “...mintegy két órán át: ‘Nagy az efezusi Artemisz!’” AT 194.5

Végül teljesen kimerülve elhallgattak és rövid nyugalom állt be. A városi jegyző ekkor a tömeg figyelmét magára vonta és tiszténél fogva meghallgatásra talált. A nép elvi álláspontjának eleget téve megmutatta, semmi okuk sincs a jelen lázadásra. Józanságukra hivatkozva így szólt: “‘Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője? Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot. Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók és nem is káromolják a mi istennőnket. Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással. Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni. Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet.’ Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.” AT 195.1

Demeter azt mondta beszédében: “...ez a mesterség csődbe jut...”. Ezek a szavak mutatják az efezusi lázadás és az apostolok munkáját követő üldözés igazi okát. Demeter és a kézmívesek látták, hogy az evangélium tanítása és terjedése a szobrok készítésének üzletét veszélybe sodorta. A pogány papok és kézmívesek bevétele forgott kockán, és ezért a leghevesebb ellenállást szították Pál ellen. AT 195.2

A jegyzőnek, valamint a város más, tiszteletreméltó főtisztviselőinek határozata Pált a törvényellenes cselekedetekben ártatlannak nyilvánította ki a nép előtt. Ez a kereszténységnek a tévelygés és a babona fölötti újabb győzelmét jelentette. Isten a város elöljáróját használta fel, hogy apostolát megvédje és a lázongó tömeget megfékezze. Pál szíve hálával telt el Isten iránt, hogy életét megmentette, s a kereszténység az efezusi lázadás miatt nem került rossz hírbe. AT 195.3

“Miután megszűnt a zavargás, magához hivatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába.” Ezen az útján két hűséges efezusi testvér: Tükhikosz és Trofimosz kísérte el. AT 195.4

Pál tevékenysége Efezusban befejeződött. Itteni szolgálata a szüntelen munka, sok kísértés és az aggodalom időszaka volt. A népet nyilvánosan és házanként tanította; könnyek között oktatta és intette. Emellett a zsidók állandó ellenállást fejtettek ki és egyetlen alkalmat sem mulasztottak el a közvélemény ellene hangolására. AT 196.1

Míg Pál így küzdött az ellenállással, fáradhatatlan buzgalommal vitte előre az evangélium munkáját, védelmezte a hitben fiatal gyülekezet érdekeit, lelkén viselte valamennyi gyülekezet súlyos terhét. AT 196.2

Az általa alapított gyülekezetekben némelyek hitehagyása nagy bánatot okozott neki. Félt, hogy érdekükben tett erőfeszítése hiábavalónak bizonyul. Sok álmatlan éjszakát töltött el imában és komoly elmélkedésben, amikor hallott a munkája megsemmisítésére alkalmazott módszerekről. Amint alkalma volt és körülményei megengedték, írt a gyülekezeteknek; feddte, tanácsolta, intette és bátorította őket. E levelekben az apostol nem említette saját küzdelmeit, időnként mégis bepillanthatunk a Krisztus ügyéért folytatott küzdelmeibe és szenvedéseibe. Verést és bebörtönzést, hideget, éhséget és szomjúságot; veszedelmet szárazon és vízen, a városban és a pusztában, saját honfitársaitól, a pogányoktól és hamis testvérektől — mindezeket eltűrte az evangéliumért. Rágalmazták, szidalmazták, “mindeneknek söpredékévé” lett, aggódva, üldözve; “mindenütt nyomorgatva”, “minden órában veszedelemben”, mindenkor “halálra adatunk a Jézusért”. AT 196.3

Az ellenállás állandó viharának közepette, az ellenség lármája és a barátok elfordulása miatt a rettenthetetlen apostol majdnem elcsüggedt. De feltekintve a Golgotára, új buzgalom kényszerítette a kereszt ismeretének terjesztésére. Azon a véráztatta úton ment, amelyet előtte Krisztus kitaposott. Nem kívánt felmentést küzdelme alól mindaddig, amíg fegyverzetét le nem rakhatta Megváltója lába elé. AT 196.4