Az apostolok története

Efezus

(Az apostolok cselekedetei 19:1-20)

Mialatt Apollós Korinthusban hirdette az Igét, Pál, betartva ígéretét, visszatért Efezusba. Rövid látogatást tett Jeruzsálemben, majd kevés időt Antiókhiában töltött, korábbi működésének színhelyén. Innen Kisázsián át “...végigjárta Galácia vidékét és Frigiát...” (ApCsel 18:23), meglátogatta a gyülekezeteket, amelyeket alapított, és erősítette a hívők hitét. AT 186.1

Az apostolok idejében Kisázsia nyugati része Roma ázsiai tartományaként volt ismeretes. Efezus, a főváros, jelentős kereskedelmi központ volt. Kikötője tömve volt hajókkal, és utcái zsúfolva voltak minden országból való néppel. Korinthushoz hasonlóan biztató misszióterületnek látszott. AT 186.2

A zsidók, akik minden civilizált országba szétszóródtak, általában várták a Messiás jövetelét. Amikor Keresztelő János prédikált, az évenkénti ünnepekre Jeruzsálembe látogatók közül sokan kimentek a Jordán partjára, hogy hallgassák őt. Ott hallották, amint Jézus a megígértként lett kinyilatkoztatva, és ezt a hírt elvitték a világ minden részébe. A Gondviselés így készítette elő az utat az apostolok munkája szamára. AT 186.3

Amikor Pál Efezusba érkezett, tizenkét testvért talált ott, akik Apollóshoz hasonlóan Keresztelő János tanítványai voltak és Krisztus missziójáról bizonyos ismerettel rendelkeztek. Nem voltak oly tehetségesek, mint Apollós, azonban ugyanazzal az őszinteséggel és hittel igyekeztek terjeszteni az elfogadott ismeretet. AT 186.4

Ezek a testvérek mit sem tudtak a Szentlélek munkájáról. Amikor Pál megkérdezte, vettetek-e Szentlelket, azt felelték: “Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. ...Akkor hogyan keresztelkedtetek meg? — kérdezte Pál, s ők azt mondták: — A János keresztségével.” AT 186.5

Ekkor az apostol eléjük tárta a keresztény reménység alapjának nagy igazságait. Beszélt nekik Krisztus földi életéről és kegyetlen haláláról. Elmondta, miként törte át az élet Ura a sír korlátját és miként támadt fel, diadalmaskodva a halál felett. Elismételte a Megváltó parancsát, melyet tanítványainak adott: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28:18-19). Krisztus ama ígéretéről is beszélt, hogy elküldi a Vigasztalót, akinek ereje által hatalmas jeleket és csodákat művel. Vázolta, hogy ez az ígéret mily dicsőségesen teljesedett pünkösdkor. AT 186.6

Mély érdeklődéssel és hálás, csodálkozó örömmel hallgatták a testvérek Pál szavait. Hit által megragadták Krisztus engesztelő áldozatának csodálatos igazságát és elfogadták őt Megváltójuknak. Ekkor megkeresztelkedtek Jézus nevében, és amikor Pál “...reájuk tette kezét”, elnyerték a Szentlélek keresztségét is, és képesek voltak más népek nyelvén beszélni és prófétálni. Képesek voltak misszionáriusokként dolgozni Efezusban s környékén, és Kisázsiába is elmentek hirdetni az evangéliumot. AT 187.1

Az alázatos és tanulékony lelkület gyakorlása által e férfiak tapasztalatot szereztek, mely képesítette őket, hogy munkásként menjenek ki az aratás mezejére. Példájuk nagy értékű leckét nyújt a keresztényeknek. Sokan a lelki életben csak csekély mértékben haladnak előre, mert túlzottan önelégültek ahhoz, hogy elfoglalják a tanulók helyét. Elégedettek Isten Igéjének felületes ismeretével. Nem kívánnak változtatni sem hitükön, sem szokásaikon, és ezért nem tesznek erőfeszítést nagyobb világosság elnyerésére. AT 187.2

Ha Krisztus követői komolyan törekednének bölcsességre, az igazságnak eddig számukra teljesen ismeretlen, gazdag területére jutnának. Aki teljesen átadja magát Istennek, azt isteni kéz vezeti. Lehet valaki egyszerű, látszólag tehetségtelen, de ha szeretetteljes és bízó szívvel engedelmeskedik az isteni akarat valamennyi közlésének, erői megtisztulnak, nemesednek, megelevenednek és adottságai növekednek. Ha értékeli az isteni bölcsesség tanításait, szent megbízásban részesül; képes lesz Isten dicsőségére és a világ áldására élni. “Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket” (Zsolt 119:130). AT 187.3

A Szentléleknek a szívben végzett munkáját illetően sokan ma is éppoly tudatlanok, mint amilyenek az efezusi hívők voltak, noha Isten Igéje egyetlen igazságot sem tanít világosabban. Próféták és apostolok fejtegették e témát. Krisztus maga irányítja figyelmünket a növényzet növekedésére, annak példájaként, ahogy a Szentlélek a lelki életet fenntartja. A szőlő gyökeréből felszívódó nedv szétárad az ágakba, növekedést ad, virágot és gyümölcsöt terem. Éppen így a Szentléleknek a Megváltótól eredő életadó ereje átjárja a lelket, megújítja az indítékot és a hajlamot, sőt a gondolatokat is alárendeli Isten akaratának, és alkalmassá teszi az embert a szent cselekedetek drága gyümölcsének termésére. AT 187.4

E lelki élet szerzője láthatatlan; és magyarázatot adni pontos módszerére, amellyel ezt az életet közli és fenntartja, az az ember bölcsességét meghaladja. Mégis a Lélek működése mindenkor összhangban van az írott Igével a természeti és a lelki világban is. A természeti életet pillanatról pillanatra isteni erő tartja fenn; annak megőrzése mégsem közvetlen csoda által történik, hanem a részünkre elérhető áldások felhasználásával. Hasonlóan a lelki életet is azok az eszközök tartják fenn, amelyeket a gondviselés juttat számunkra. Ha Krisztus követője fel akar nőni “...a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra” (Ef 4:13), akkor az élet kenyeréből kell ennie és az üdvösség vizéből kell innia. Őrködnie, imádkoznia, munkálkodnia kell, és minden dologban figyelmet kell szentelnie az Isten Igéjében adott tanításokra. AT 188.1

E megtért zsidók tapasztalataiból további tanulságot is meríthetünk. Amikor János megkeresztelte őket, még nem értették teljesen Jézus bűnhordozói misszióját. Súlyos tévedéseik voltak. De a teljesebb világosság fényében örömmel fogadták el Krisztust Megváltójuknak, s ezzel a lépéssel kötelezettségük is megváltozott. Amint elfogadták a teljesebb hitet, az megfelelő változást hozott életükbe. Átalakulásuk, valamint Krisztusba vetett hitük elismerése jeléül újból megkeresztelkedtek, Jézus nevében. AT 188.2

Pál, szokásához híven, Efezusban is a zsidók zsinagógájában való prédikálással kezdte el munkáját, “...ahol három hónapon át bátran szólt, vitázott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országának dolgairól”. Eleinte szívesen hallgatták, azonban csakhamar itt is, mint egyéb helyeken, hevesen ellenálltak neki. “Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket...”. Miután kitartóan elvetették az evangéliumot, az apostol felhagyott a zsinagógai prédikálással. AT 188.3

Isten Lelke Pállal és Pál által munkálkodott honfitársai megtéréséért. Elegendő bizonyítékot mutatott be mindazok meggyőzésére, akik őszintén óhajtották megismerni az igazságot. Sokan megengedték maguknak, hogy az előítélet és hitetlenség irányítsa őket, és elutasították a legmeggyőzőbb bizonyítékokat. Félve, hogy a hívők hitét veszélyezteti az igazság eme ellenzőivel való állandó kapcsolat, Pál elszakadt tőlük. A tanítványokat külön csoportba gyűjtötte, és nyilvános oktatását Tírannosz, a neves tanító iskolájában folytatta. AT 189.1

Pál látta hogy “nagy és sokat ígérő kapu nyílt...” előtte, bár “az ellenfél is sok” (1 Kor 16:9). Efezus Ázsiának nemcsak legnagyszerűbb, hanem legromlottabb városa is volt. Babona és érzéki élvezet uralta a nagyszámú népet. Templomaik árnyékában mindenfajta vétek menedéket talált, s a legaljasabb bűnök burjánoztak. AT 189.2

Efezus népszerű központja volt Diana tiszteletének. Az “efezusi Diana” csodálatos templomának híre Ázsiában és az egész világon elterjedt. Páratlan pompája nemcsak a városnak, hanem az egész nemzetnek büszkesége volt. A templom belsejében álló bálvány, a hagyomány szerint, az égből szállt alá. A rajta levő feliratok képletes jellegűek voltak s ezeknek nagy hatalmat tulajdonítottak. Az efezusiak könyveket írtak, melyekben e szimbólumok jelentését és alkalmazását magyarázták. AT 189.3

E drága könyvek alapos tanulmányozói között varázslók is voltak, akik a templomban levő szobor babonás tisztelőire hatalmas befolyást gyakoroltak. AT 189.4

Pál apostol efezusi munkájakor az isteni kegyelem különös jeleit kapta. Fáradozásait Isten ereje kísérte és sokan meggyógyultak testi betegségükből. “Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük.” A természetfölötti erőknek ez a megnyilvánulása messzemenően erősebb volt az eddig Efezusban tanítottaknál, és ez olyan jellegű volt, amit sem a szemfényvesztők ügyességei, sem az ördöngösök varázslatai nem tudtak utánozni. Miután ezek a csodák a názáreti Jézus nevében történtek, az emberek láthatták, hogy a menny Istene sokkal hatalmasabb azoknál a varázslóknál, akik Diana istennőt imádták. Az Úr így magasztalta fel szolgáját a bálványimádók és a leghatalmasabb, legkedveltebb varázslók előtt. AT 189.5

De Isten, akinek alá van vetve minden gonosz lélek, szolgáinak hatalmat adott fölöttük, s még nagyobb szégyent és vereséget készült hozni azokra, akik megvetették és megszentségtelenítették szent nevét. A varázslást Mózes törvénye tiltotta és halálbüntetéssel sújtotta; mindazáltal a hitehagyott zsidók időről időre titokban mégis űzték azt. Pál efezusi látogatása idején “a vándorló zsidó ördögűzők”, amikor látták az általa véghezvitt csodákat, vakmerően elhatározták, hogy “...a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét”. Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. AT 190.1

Találkoztak egy gonosz lélektől megszállt férfival, akit megszólítottak: “Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” De “a gonosz lélek... visszafelelt, és azt mondta nekik: ‘Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?’ Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.” AT 190.2

Ez félreérthetetlenül bizonyította Krisztus nevének szentségét és a veszélyt, amelynek kiteszik magukat azok, akik a Megváltót isteni küldetésének hite nélkül segítségül hívják. “...félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét.” AT 190.3

Az eddig eltitkolt tények napfényre kerültek. Néhány hívő, amikor elfogadta a kereszténységet, nem hagyott fel teljesen babonájával. Bizonyos mértékben még mindig folytatták a varázslást. Most, meggyőződve tévedésükről, “a hivők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket”. Még néhány varázslóra is kiterjedt a jó munka; “azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.” AT 190.4

A bűvészet könyveinek elégetésével az efezusi megtértek kifejezték, hogy megutálták azokat a dolgokat, amikben egykor örömüket lelték. Varázslásukkal nagymértékben megbántották Istent és saját lelküket veszélyeztették; most ellenszenvvel tekintettek a varázslásra és szembefordultak vele. Így bizonyságát adták igazi megtérésüknek. AT 190.5

A jóslásról szóló tanulmányok a gonosz lelkekkel való érintkezés szabályait és előírásait tartalmazták. Ezek Sátán imádásának szabályai voltak: útbaigazítások segítségének nyomatékos kérésére és tájékoztatásának megnyerésere. Ha a tanítványok megtartották volna e könyveket, kísértésnek tették volna ki magukat; ha pedig eladják, másokat tettek volna ki a kísértés veszélyének. Elszakadtak a sötétség birodalmától, és nem riadtak vissza semmi áldozattól, hogy ezt a hatalmat lerombolják. Így diadalmaskodott az igazság az emberek előítélete és a pénz szeretete fölött. AT 190.6

Krisztus hatalmának e megnyilatkozása által a kereszténység a babona e fellegvárában hatalmas győzelmet aratott. A végbement hatás sokkal kiterjedtebb volt, mint ahogy azt Pál felfogta. Efezusból a hír messze terjedt és erős lendületet adott Krisztus ügyének. Hosszú idő múltával is, amikor az apostol már befejezte földi pályafutását, e jelenet élénken élt az emberek emlékezetében, s az evangélium számára lelkek megnyerésének eszköze volt. AT 191.1

Szeretnénk feltételezni, hogy a pogány babonák eltűntek a XX. század kultúrájából. De Isten Igéje és a tények szigorú tanúsága kijelenti, hogy e korban a babona éppúgy gyakorlatban van, mint a régi idők varázslásának napjaiban. Az ókor varázslási rendszere valóban ugyanaz, mint ami most modern spiritizmusként ismert. Sátán sikeresen férkőzik a lelkek ezreihez elhalt barátok megjelenése alatt ajánlva magát. A Szentírás kijelenti: “...a holtak semmiről sem tudnak...” (Préd 9:5), gondolatuk, szeretetük, gyűlöletük megszűnt. A halottaknak semmi kapcsolatuk sincs az élőkkel. De régi fortélyához híven Sátán ismét alkalmazza ezt a fogást a lelkek feletti ellenőrzés megszerzése céljából. AT 191.2

Sok beteg, az elhunytak hozzátartozói, s a kíváncsiak a spiritizmus révén érintkeznek a gonosz lelkekkel. Mindazok, akik ezt megkísérlik, veszélyes talajon állnak. Az igazság Igéje kijelenti, hogy Isten hogyan tekinti ezeket. Már az ókorban szigorú ítéletet mondott arra a királyra, aki pogány jóstól kért tanácsot: “...Talán nincs Isten Izráelben, hogy ti Baalzebúbot, Ekrón istenét mentek megkérdezni? Ezért így szól az Úr: Nem kelsz fől abból az ágyból, amelybe lefeküdtél, hanem meg fogsz halni!” (2Kir 1 3-4). AT 191.3

Napjainkban a spiritiszta médiumok, látnokok és jövendőmondók hasonmásai a pogány idők varázslóinak. A titokzatos hangok, amelyek egykor Endorban és Efezusban szóltak, ma is hazug szavakkal csábítják az embereket. Ha a fátylat szemünkről fellebbenthetnénk, láthatnánk a gonosz angyalokat, hogy minden furfangjukat csalásra és pusztításra használják. Ahol olyan befolyáson fáradoznak, hogy elfeledtessék az emberrel Istent, ott Sátán elbűvölő hatalmát gyakorolja. Amikor az ember enged ennek a befolyásnak, még mielőtt ennek tudatára ébred, értelme zavart és lelke megrontott lesz. Az apostolnak az efezusi gyülekezethez intézett figyelmeztetését ma is meg kell szívlelnie Isten népének: “és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket!” (Ef 5:11). AT 191.4