Az apostolok története

Pünkösd

(Az apostolok cselekedetei 2:1 39)

Amikor a tanítványok az Olajfák hegyéről visszatértek Jeruzsálembe, az emberek a bánat, a zavar és a levertség kifejezése helyett örömet és győzelmet olvastak le arcukról. Már nem szomorkodtak szertefoszlott reményeik miatt. Látták a feltámadt Megváltót és búcsúígéretének szavai állandóan fülükben csengtek. AT 23.1

Krisztus parancsának engedelmeskedve, Jeruzsálemben várakoztak az Atya ígéretére, a Lélek kiárasztására. Nem semmittevéssel várakoztak. A jelentés mondja: “mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lk 24:53). Összegyűltek és kéréseiket Jézus nevében az Atya elé terjesztették. Tudták, hogy képviselőjük, szószólójuk van a mennyben Isten trónjánál. Ünnepélyes tisztelettel borultak le imában, ismételvén az ígéretet: “...amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16:23-24). Egyre magasabbra emelték a hit kezét azzal az érvvel: “...A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk” (Róm 8:34). AT 23.2

Mialatt a tanítványok az ígéret beteljesedésére vártak, őszinte bűnbánattal alázták meg szívüket és vallották meg hitetlenségüket. Visszaemlékeztek Krisztusnak halála előtt mondott szavaira, s jobban megértették azok értelmét. Az emlékezetükből kiesett igazságok felelevenedtek bennük és ezeket ismételték egymásnak. Önváddal illették magukat, amiért a Megváltót félreértették. Csodálatos életének jelenetei egymás utáni képekben vonultak el szemük előtt. Amint tiszta, szent életéről elmélkedtek, úgy érezték, hogy semmilyen fáradtság nem lehet túl terhes, semmilyen áldozat túl nagy, ha életükben bizonyságot tehetnek Krisztus szeretetreméltó jelleméről. Ó, ha még egyszer átélhetnék az elmúlt három esztendőt — gondolták —, mily másként cselekednének! Ha a Mestert csak még egyszer viszontláthatnák, mennyire igyekeznének iránta érzett mély szeretetüket kimutatni, s mily őszintén bánkódnának minden egyes szó vagy hitetlen cselekedet által neki okozott fájdalom miatt. De vigasztalta őket az a gondolat, hogy bocsánatot nyertek. Elhatározták, amennyire lehet, jóvá teszik hitetlenségüket és Krisztust bátran megvallják a világ előtt. AT 23.3

Igen komolyan imádkoztak a tanítványok az emberekkel való találkozás alkalmáért és napi kapcsolatukban oly szavak szólásáért, amely Krisztushoz vezeti a bűnösöket. Félretettek minden nézeteltérést, hatalom utáni vágyat és szoros keresztényi közösségbe kerültek egymással. Közelebb és közelebb jutottak Istenhez és megértették, mily kiváltságban volt részük, amikor Krisztussal oly közeli kapcsolatban lehettek. Szomorúság töltötte be szívüket, amint arra gondoltak, hányszor okoztak neki fájdalmat nehéz felfogásukkal, tanítása iránti értetlenségükkel, pedig Ő minden szavával javukat akarta szolgálni. AT 24.1

Az előkészület e napjai a szív mély kutatásának az ideje volt. A tanítványok érezték lelki szükségletüket és szent kenetért kiáltottak az Úrhoz, mely alkalmassá teszi őket a lélekmentési munkára. Nemcsak a maguk számára kértek áldást. Rájuk nehezedett a lélekmentés terhe. Megértették, hogy az evangéliumot el kell vinniük az egész világnak és igényelték a Krisztus által ígért erőt. AT 24.2

A pátriárkális korszakban a Szentlélek befolyása gyakran megnyilatkozott észrevehető módon, de sohasem a maga teljességében. Most a Megváltó szavainak engedelmeskedve, a tanítványok könyörögtek ez adományért, és a mennyben Krisztus hozzátette az ő könyörgését. Jogot formált a Szentlélek ajándékára, hogy népére kitölthesse. AT 24.3

“ Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égböl, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.” AT 24.4

A Lélek minden szívet érintve bőven áradt a várakozó, imádkozó tanítványokra. A Végtelen hatalmasan nyilatkoztatta ki magát egyházának. Úgy tűnt, mintha évszázadok óta ez a kiárasztás vissza lett volna tartva és most a menny örül, hogy kitöltheti egyházára a Lélek kegyelmének gazdagságát. A Lélek befolyása alatt a bűnbánat és a bűnvallomás szavai vegyültek a megbocsátott bűnökért felhangzó dicséret énekével. A hálaadás és a prófécia szavai voltak hallhatók. Az egész menny lehajolt, hogy lássa és imádja az egyedülálló, a megfoghatatlan szeretet bölcsességét. Csodálattal elragadtatva kiáltottak az apostolok: “Ez a szeretet!” A kapott adományt megragadták. És mi volt az eredménye? A Lélek kardja új erővel élesítve, a menny villámaival edzve áttörte a hitetlenséget! Ezrek tértek meg egy napon. AT 24.5

Tanítványainak mondta Jézus: “...jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.” “Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (Jn 16:7, 13). AT 25.1

Krisztus mennybemenetele volt a jele annak, hogy követői elnyerik a megígért áldást. Erre kellett várniuk, mielőtt munkájukat megkezdték. Miután Krisztus a mennyei kaput átlépte, angyalok imádata közepette megkoronázták. Amint ez a szertartás véget ért, a Szentlélek gazdagon áradt a tanítványokra és Krisztus valóban megdicsőíttetett azzal a dicsőséggel, mellyel öröktől fogva rendelkezett Atyjánál. A Lélek pünkösd napi kiárasztásával a menny azt üzente: a Megváltó ünnepélyes felkenetése megtörtént. Ígérete szerint elküldte követőire a mennyből a Szentlelket annak jeléül, hogy mint pap és király, átvett minden hatalmat mennyen és földön, és népének Felkentje lett. AT 25.2

“ Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” A Szentlélek tüzes nyelvek alakjában nyugodott meg az összegyűlteken. Akkor a juttatott adomány jelképe volt ez a tanítványok számára, mely képessé tette őket oly nyelveken való folyékony beszélésre, melyeket azelőtt sohasem ismertek. A tűz megjelenése azt az izzó buzgóságot fejezte ki, mellyel az apostolok működni fognak, s azt az erőt, mely munkájukat kíséri. AT 25.3

“Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.” A szétszóratás alatt a zsidók elkerültek a lakott föld majdnem minden részébe, és számkivetésükben különböző nyelveket tanultak meg. Ez alkalommal e zsidók közül sokan tartózkodtak Jeruzsálemben, hogy ott részt vegyenek a vallásos ünnepségeken. Az egybegyűltek által minden ismert nyelv képviselve volt. Az evangélium hirdetését a különféle nyelvek nagyon akadályozták, Isten ezért csodálatos módon pótolta az apostolok hiányosságát. A Szentlélek olyasvalamit tett értük, amit egész életükben sem tudtak volna megvalósítani. Most széltébenhosszában hirdethették az evangélium igazságát, jól beszélvén azoknak a nyelvét, akikért dolgoztak. Ez a csodálatos adomány hatalmasan bizonyította a világnak, hogy megbízatásuk magán viseli a menny pecsétjét. Ettől kezdve az apostolok beszéde tiszta, egyszerű és hiteles volt, akár anyanyelvükön, akár idegen nyelven szóltak. AT 25.4

“Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: ‘Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatta őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?’” AT 26.1

A papok és a főemberek e csoda láttán nagyon felbőszültek, de nem mertek szabad utat engedni indulataiknak, mert attól féltek, hogy a nép haragja ellenük fordul. Halálra ítélték a Názáretit; íme, most itt vannak szolgái, Galilea írástudatlan férfiai, kik elmondják az akkor beszélt nyelveken életének és működésének történetét. A papok elhatározták, hogy az apostolok csodálatos erejének valamilyen természetes magyarázatot adnak, s kijelentették, hogy a tanítványok megrészegedtek az ünnepre készített újbor túl sok élvezetétől. A jelenlevő nép legtudatlanabbjának némelyike igazságként fogadta el e magyarázatot, de az értelmesebbek tudták, hogy ez nem igaz, mert akik értették a különböző nyelveket, bizonyították: a tanítványok tökéletesen beszélnek e nyelveken. AT 26.2

A papok vádjára adott válaszában Péter rámutatott arra, hogy ez az esemény Jóel próféciájának közvetlen beteljesedése, melyben megjövendölte, ily erő árad a férfiakra, hogy alkalmassá tegye őket a rendkívüli munkára. “Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” AT 26.3

Péter világosan és hatalommal tett bizonyságot Krisztus haláláról és feltámadásáról: “Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkál és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” AT 27.1

Péter nem hivatkozott Krisztus tanításaira, hogy helyzetét igazolja, mert tudta, hallgatóinak nagyfokú előítélete miatt szavai teljesen hatástalanok maradnának. Inkább Dávidról beszélt nekik, akit a zsidók nemzetük egyik ősatyjaként tiszteltek. “Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson... AT 27.2

Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.” AT 27.3

A színhely tele van érdeklődőkkel. Íme, minden irányból jönnek, hogy hallgassák a tanítványok bizonyságtevését az igazságról, ami Jézusban van. A tömeg tolong, megtöltik a templomot. Papok és főemberek vannak jelen a rosszindulat sötét tekintetével arcukon; szívük még mindig maradandó gyűlölettel van tele Krisztus iránt, kezük tisztátalan a kiontott vértől, mivel megfeszítették a világ Szabadítóját. Azt gondolták, hogy az apostolokat az elnyomás és a gyilkosság erős kezétől megfélemlítve találják, ehelyett félelemtől mentesen, Lélekkel telve látják őket, kik a názáreti Jézus istenségét nagy erővel hirdetik. Hallják a bátor kijelentéseket, hogy a nemrég megalázott, kigúnyolt, kegyetlen kezekkel megkorbácsolt és keresztre feszített Jézust, az Élet Fejedelmét jobbjára emelte Isten. AT 27.4

A jelenlevők közül néhányan tevékenyen részt vettek Krisztus elítéltetésében és halálában. Hangjuk a csőcselék hangjával keveredett, amikor megfeszítését követelték. Midőn Jézus és Barabbás előttük állt a törvénycsarnokban és Pilátus megkérdezte: “Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?” — azt kiáltozták: “Barabbást!” És mikor Pilátus kiszolgáltatta nékik Jézust eme szavakkal: “Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek” — “Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!”, így kiáltoztak: “Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére”(Mt 27:21; Jn 19:6; Mt 27:24-25)! AT 28.1

Most pedig hallhatták a tanítványok kijelentését, hogy Isten Fia volt a megfeszített. A papok és a főemberek reszkettek. Rábizonyítás és félelem lett úrrá a népen. “Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ‘Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’” A tanítványok hallgatói között voltak jámbor zsidók, akik őszintén hittek. A szónok beszédét kísérő erő meggyőzte őket a megfeszített Jézus messiási voltáról. AT 28.2

“Péter így válaszolt: ‘Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.’” AT 28.3

Péter az Ige által találva érzett emberek elé tárta azt a tényt hogy Krisztust megvetették, mert a papok és a vezetők félrevezették őket; és hogyha továbbra is ez emberektől várják a tanácsot és azt, hogy elismerjék Krisztust, még mielőtt ezt maguk meg mernék tenni, úgy sohasem fogják Őt elfogadni. E befolyásos emberek, bár jámboroknak akartak feltűnni, földi gazdagságra és dicsőségre vágytak. Nem akartak Krisztushoz jönni, hogy világosságot nyerjenek. AT 28.4

Krisztus által a tanítványoknak magyarázott íráshelyek most mennyei megvilágítás hatása alatt a tökéletes igazság teljes fényével álltak előttük. A lepel, mely akadályozta szemüket a megtörtént események kimenetelének meglátásában, most elvétetett, és Krisztus missziójának célja s országának természete teljesen világossá lett előttük. Nagy erővel beszélhettek a Megváltóról, és amikor a megváltási tervet fejtegették a hallgatók előtt, sokan meggyőződtek bűnösségükről. Szakítottak a papok által beléjük oltott hagyományokkal és babonákkal, s elfogadták az Üdvözítő tanításait. AT 28.5

“Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” AT 29.1

A zsidó vezetők azt hitték, hogy Krisztus halálával munkája is bejeződött; de ehelyett tanúi voltak a pünkösd napi csodalátos eseményeknek. Hallották a tanítványokat, amint eddig ismeretlen erővel és hatalommal felruházva prédikálták Krisztust, s szavaikat jelek és csodák igazolták. Jeruzsálemben, a zsidóság fellegvárában, ezrek vallották meg nyíltan hitüket a názáreti Jézusban, mint Messiásban. AT 29.2

A tanítványok csodálkoztak és igen örültek e nagy lelki aratásnak. Nem tekintették e csodás eredményt saját munkájuk erőfeszítésének; felfogták, hogy más munkájába léptek. Már Ádám bukása óta, Krisztus kiválasztott szolgákra bízta Igéjének magvát, hogy hintsék el azt a szivekben. Földi élete alatt ezt tette ő is állandóan, saját vérével öntözve azt. A pünkösdnapi megtérés ennek a magvetésnek volt az eredménye: Krisztus munkájának aratása, tanítása, hatalmának megnyilatkozása. AT 29.3

Csupán az apostolok érvei, bár világosak és meggyőzőek voltak, nem oszlatták volna el az oly sok bizonyítéknak ellenálló előítéletet. De a Szentlélek isteni erővel győzte meg a szíveket. Az apostolok szavai, hogy a dicsőség Urát elutasították és megvetették, a Mindenható éles nyilaként győzték meg az embereket borzalmas bűnükről. AT 29.4

Krisztus tanításait hallgatva a tanítványok rádöbbentek a Lélek szükségességére. A Lélek tanítása útjain pedig a végső kiképzést kaptak, és elindultak életük munkájára. Többé nem voltak tudatlanok és műveletlenek; nem voltak független egységek csoportjai, sem egymással ellenkező és egymásnak ellentmondó emberek. Többé nem vágytak világi nagyságra. “...egy szívvel, egy lélekkel voltak” (ApCsel 2:46). Krisztus töltötte be gondolataikat, országának előrehaladása volt céljuk. Lelkületük, jellemük hasonlóvá vált Mesterükéhez, és az emberek láthatták rajtuk, “...hogy Jézussal voltak” (ApCsel 4:13). AT 29.5

Pünkösd ünnepe a mennyei megvilágítást hozta számukra. Azok az igazságok, melyeket nem tudtak megérteni míg Krisztus velük volt, most feltárultak előttük. Soha nem ismert hittel és bizonyossággal fogadták a Szent Ige tanításait. Többé nem volt részükre hit dolga, hogy Krisztus Isten Fia. Tudták, noha emberi testet öltött, valóban a Messiás volt, és e tapasztalatukat oly határozottan hirdették a világnak, hogy az mindenkit meggyőzött: Isten volt velük. AT 29.6

Jézus nevét biztonsággal ejthették ki; hát nem legjobb barátjuk és idősebb testvérük volt-e? Szoros közösség jött létre Krisztussal, vele tartózkodtak mennyei helyeken. Mily ékes nyelvezettel fejezték ki gondolataikat, amikor bizonyságot tettek róla! Szívük annyira túláradt messzemenő jóindulattal, hogy képesek voltak akár a világ végére is elmenni, hogy bizonyságot tegyenek Krisztus erejéről. Teljes szívből vágytak az általa megkezdett munka továbbvitelére. Felismerték a mennyel szembeni tartozásukat és munkájuk felelősségét. A Szentlélek adománya által megerősödve, nagy buzgalommal láttak munkához, hogy a kereszt győzelmet biztosítsák. A Lélek elevenítette meg őket és beszélt általuk. Arcukról Krisztus békéje sugárzott. Eletüket szolgálatának szentelték, egész lényük bizonyságot tett a bennük végbement átalakulásról. AT 30.1