Üzenet az ifjúságnak

364/491

Az áhítat órája

Ha a Biblia-tanulmányok szeretetét fel akarjuk ébreszteni és erősíteni, sok függ attól, hogyan használjuk fel az áhítat óráját. A reggeli és esti istentisztelet a nap legédesebb és leghasznosabb órái legyenek. Ne engedjétek, hogy zavaros, bántó gondolatok vonják el figyelmeteket. Ha a szülők és a gyermekek összegyűlnek, hogy Jézussal találkozzanak és a szent angyalokat hívják meg otthonukba, akkor ezt ne zavarja meg semmi. Az áhítat ideje rövid legyen, de élettel teli, az alkalomnak megfelelően alakuljon, és időnként változtassatok rajta. Mindnyájan egyek legyenek a Biblia-olvasásban, tanulják és ismételjék gyakran Isten törvényeit. A gyermekek érdeklődését növeli, ha néha megengedik nekik, hogy ők válasszák ki a szövegeket. Próbáljátok az igék értelmét világosabbá tenni. Ha nem nyújtjuk meg túlságosan az istentiszteletet, az imában vegyenek részt a kicsik is, és énekeljenek velünk, ha csak egy szakaszt is. ÜI 194.3

Ahhoz, hogy az istentiszteletet azzá tegyük, aminek lennie kell, gondosan elő kell készíteni. A szülők szakítsanak időt naponta, hogy gyermekeikkel tanulmányozzák a Bibliát. Kétségtelen, hogy ez előre gondolkodást, tervezést, lemondást és áldozatot kíván, de törekvésük gazdagon meghozza jó gyümölcsét. ÜI 194.4