Tanácsok a gyülekezetnek

Látomás a Krisztus és Sátán között folyó nagy küzdelemről

1858. március közepén, vasárnap délután, Amerika keleti részén, egy falu kis iskolája megtelt férfiakkal és nőkkel, akik egy fiatalember temetésére gyülekeztek. A gyászbeszédet James White lelkész tartotta. Amint beszédét befejezte, White testvérnő indítást érzett, hogy néhány szót szóljon a gyászolókhoz. Felállt és egy-két percig beszélt, majd elhallgatott. Az emberek felnéztek és várták ajkáról a további szavakat. Azonban kissé meglepődtek a háromszori, fokozatosan erősödő felkiáltáson: “Dicsőség Istennek! Dicsőség Istennek! Dicsőség Istennek!” Ellen White látomást kapott. TGy 9.1

White lelkész beszélt a népnek a White testvérnőnek adott látomásokról. Elmondta, hogy mint egészen fiatal lány, tizenhét éves korától kezdve kapott látomásokat. Megmagyarázta, hogy bár szeme nyitva van, mintha a távolban figyelne valamit, de tökéletesen öntudatlan a környezetével és a körülötte történő dolgokkal szemben. Utalt 4Móz 24:4, 16 versére, ahol valakiről ezt olvashatjuk: “aki hallja Istennek beszédét, és aki tudja a Magasságosnak tudományát, és aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.” TGy 9.2

White testvér megmagyarázta az embereknek, hogy felesége nem lélegzik látomása alatt, és Dániel 10:17-hez lapozva elolvasta Dániel hasonló élményét látomása közben. “Bennem attól fogva nem álla meg az erő, és lélekzet sem marada bennem.” Majd felszólította a jelenlevőket, hogy aki akar, menjen előre és vizsgálja meg White testvérnőt látomása közben. Ilyen vizsgálatokat megengedett mindenkor, és szívesen vette, ha orvos is jelen volt, hogy megvizsgálja feleségét látomása közben. TGy 9.3

Amint az emberek közelebb nyomultak, láthatták, hogy White testvérnő nem lélegzett, szíve mégis szabályosan vert és arcszíne természetes volt. Majd tükröt hoztak és arca elé tartották, de az nem lett párás. Ezután gyertyát hoztak, meggyújtották és közel tartották orrához és szájához. A láng azonban egyenes maradt, egyetlen rebbenés nélkül. A jelenlevők meggyőződtek, hogy nem lélegzik. Járkált a szobában, karját kecsesen mozgatta, amint rövid felkiáltásokban szólt a látomásban kinyilatkoztatott dolgokról. Dánielhez hasonlóan először elvesztette természetes erejét, majd utána természetfeletti erőt nyert. (Lásd: Dán 10:7-8, 18-19) TGy 9.4

White testvérnő látomása két óra hosszat tartott. Ez alatt egyetlenegyszer sem lélegzett. Amikor látomása véget ért, mély lélegzetet vett, körülbelül egy perc szünet után újra lélegzett és hamarosan természetes ütemben lélegzett. Ugyanakkor kezdte felismerni környezetét és tudatára ébredt annak, hogy mi történik körülötte. TGy 9.5

Martha Amadon asszony, aki gyakran látta őt látomás közben, a következő leírást adta róla: TGy 10.1

“Látomása alatt szeme nyitva volt. Nem lélegzett, de vállát, karját és kezét igen kifejezően mozgatta, annak megfelelően, amit látott. Lehetetlen volt, hogy bárki más mozgassa kezét vagy a karját. Gyakran szavakat is szólt, néha pedig egész mondatokat, amelyek kifejezték a körülötte levők számára a látomás természetét, hogy mennyei vagy földi dolgokról szólt. TGy 10.2

Látomása alatt első szava ‘dicsőség’ volt, amely először közelről hallatszott, majd elhalt, mintha a hang messze távolból hangzana. Ez néha megismétlődött... Látomása sem izgalmat, sem félelmet nem keltett a jelenlevőkben. Ünnepélyes, csendes jelenet volt. TGy 10.3

Amikor a látomás véget ért, és a mennyei fény eltűnt szeme elől, mintha újra e földre térne vissza, hosszú, mély sóhajtással felkiáltott, amint első, természetes lélegzetét vette: ‘sötét’. Utána ernyedt volt és erőtelen.” TGy 10.4

Azonban vissza kell térnünk a kétórás látomás történetéhez, amelyet az iskolában kapott. E látomásról később maga Ellen White így ír: TGy 10.5

“A tíz évvel ezelőtt kapott, Krisztus és Sátán között korszakokon át tartó nagy küzdelemről szóló látomásnak legnagyobb részét ismét láttam, és utasítást kaptam, hogy írjam le a látottakat.” TGy 10.6

A látomásban úgy tűnt neki, mintha szemtanúként lett volna jelen az előtte lepergő jeleneteknél. Először úgy tűnt, mintha a mennyben lenne tanúja Lucifer bűnének és bukásának. Majd látta a föld megteremtését és ősszüleinket édeni otthonukban. Látta, amint engedtek a kígyó kísértésének, és látta kiűzetésüket kerti otthonukból. Egymás után peregtek le előtte a Biblia történetei. Látta mindazt, amit Izrael pátriárkái és prófétái átéltek. Majd szemlélte Megváltónknak, Jézus Krisztusnak életét, halálát és mennybemenetelét, aki azóta mint Főpapunk végzi szolgálatát. Ezt követően látta a tanítványokat, amint munkába álltak, hogy terjesszék az evangélium üzenetét a föld végső határáig. Milyen gyorsan követte ezt a hitehagyás, s aztán a sötét középkor! Ezután látomásban szemlélte a reformációt, amikor nemes lelkű férfiak és nők életük kockáztatásával is kiálltak az igazságért. Majd eljutott az ítélet jelenetéhez, amely 1844-ben kezdődött a mennyben, s napjainkhoz is, majd a jövőbe pillanthatott és látta Krisztus eljövetelét az ég felhőiben. Szemlélte a Millennium és az újjáteremtett föld jeleneteit. TGy 10.7

Miután visszatért otthonába ezekkel az élénk képekkel szeme előtt, hozzálátott a látomásban hallott és látott dolgok leírásához. Körülbelül hat hónap múlva megjelent egy kis 219 oldalas kötet “Krisztus és angyalainak nagy küzdelme Sátánnal és angyalaival” címmel. TGy 10.8

A könyvet nagy lelkesedéssel fogadták, mert nagyon élénken festette le azokat a tapasztalatokat, amelyek az egyházra várnak, és felfedte Sátán terveit és módszerét, amelyekkel megkísérli félrevezetni az egyházat és a világot a föld utolsó nagy küzdelmében. Mennyire hálásak voltak az adventisták, hogy Isten szólt hozzájuk ezekben az utolsó napokban a Prófétaság Lelke által úgy, ahogy azt azelőtt megígérte. TGy 11.1

A “Lelki ajándékok” című könyvben a nagy küzdelemről röviden elmondott összegzést később újra kinyomtatták a “Tapasztalatok és látomások” második részében és ott ma is megtalálható. TGy 11.2

Amint azonban az egyház növekedett és az idő is előrehaladt, az Úr sok egymást követő látomásban sokkal részletesebben jelentette ki a nagy küzdelem történetét és White testvérnő átírta azt négy kötetbe 1870 és 1884 között, a “Prófétaság Lelke” címen. “A megváltás története” című könyv a nagy küzdelem történetének e kötetekből gyűjtött fontosabb részeit tartalmazza. Ez a könyv, amelyet több nyelven adtak ki, nagyon sok néppel ismerteti meg a nagy küzdelemről szóló látomások kinyilatkoztatásait. Később White testvérnő a “Korszakok harca” című sorozat öt kötetében Pátriárkák és próféták, Próféták és királyok, Jézus élete, Az apostolok története és A nagy küzdelem leírja az egész nagy küzdelmet a legfontosabb részletekig. TGy 11.3

E könyvek, amelyek a teremtéstől kezdve a keresztény korszakokon át párhuzamosan követik a Bibliában leírt történéseket és elvezetnek az idők végéig, nagy világosságot és bátorítást nyújtanak. Olyan könyvek ezek, amelyek hozzásegítik az adventistákat, hogy a “világosság gyermekeivé”, a “nappal fiaivá” váljanak. Láthatjuk e tapasztalatban az isteni biztosítás beteljesedését: TGy 11.4

“Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7). TGy 11.5

Amikor White testvérnő arról ír, hogy hogyan kapta a világosságot, amelyet könyveiben a nagy küzdelem történeteiként közöl, azt mondja: “A Szentlélek megvilágítása által feltárultak a jó és a gonosz között hosszú ideje folyó küzdelem jelenetei e lapok írója előtt. Időről időre Isten megengedte, hogy szemléljem a nagy küzdelem alakulását a különböző korszakokban, Krisztus, az élet Fejedelme, megváltásunk szerzője, valamint Sátán, a gonoszság fejedelme, a bűn szerzője, Isten törvényének első megrontója között... TGy 11.6

Amint Isten Lelke megnyitotta értelmem előtt Igéjének nagy igazságait és a múlt és a jövő jeleneteit, parancsot kaptam, hogy másokkal is ismertessem meg mindazt, amit ily módon kinyilatkoztatott; hogy nyomon kövessem az elmúlt korszakok küzdelmének történetét, s külö- nősen, hogy úgy mutassam be azokat, hogy fényt vessenek a jövő gyorsan közeledő küzdelmére is.” TGy 11.7