Próféták és királyok

23 — Az asszír fogság

Izrael balsorsú királyságának utolsó éveit olyan erőszak és vérontás jellemezte, amelyet Akháb háza uralkodása alatti igen küzdelmes és nyugtalan időszakokban sem tapasztalhattak. A tíz törzs uralkodói két évszázadon át — vagy tovább is — szelet vetettek; így most aratták a vihart. Egyik királyt a másik után gyilkolták meg, hogy újabb becsvágyóknak nyissanak utat. “Királyt emeltek ők — nyilatkoztatta ki az Úr a hitetlen trónbitorlókról -, de nem én általam; fejedelmet választottak, de tudtomon kívül” (Hós8:4). A jogosság minden alapelvét elvetették. Akiknek az isteni kegyelem őrzőiként kellett volna állniuk a föld népei előtt, “hűtlenül cselekedtek az Úr ellen” (Hós 5:7), és elárulták egymást. PK 175.1

Isten a megátalkodott nemzetet kemény dorgálásokkal akarta ráébreszteni a küszöbön álló pusztulás veszélyére. Hóseás és Ámós próféta által egyik üzenetet a másik után küldte a tíz törzsnek, és teljes, tökéletes bűnbánatra buzdította őket. A próféták azt is meghirdették, hogy katasztrófa következik, ha megmaradnak vétkeikben. “Istentelenséget szántottatok — jelentette ki Hóseás álnokságot arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban és vitézeidnek sokaságában! Azért zendülés támad a te néped között, és minden te erősséged elpusztíttatik...; hajnalra bizony elvész Izráel királya!” (Hós 10:13-15.) PK 175.2

Efraimról¹ a próféta ezt a kijelentést tette: “Idegenek emésztik erejét, de ő nem veszi észre. Ősz hajjal is hintve van már, és azt sem veszi észre.” “Megvetette Izráel a jót”, “Összetörve az ítélettől”, képtelen felfogni, hogy gonosz eljárásának végzetes következménye lesz. A tíz törzs nemsokára “bujdosó”-vá lesz “a pogányok között” (Hós 7:9; 8:3; 5:11; 9:17). PK 175.3

Izráel egyes vezetőit fájdalmasan érintette tekintélyük elvesztése, és nagyon szerették volna visszaszerezni. Ahelyett azonban, hogy elhagyták volna az országot meggyengítő szokásaikat, vétkeztek, és azzal áltatták magukat, hogy alkalomadtán politikai hatalomra tesznek szert a pogányokkal való szövetkezés útján. “Látta ugyan Efraim a maga betegségét, Júda is a maga sebét, és Efraim Assiriához folyamodott.” “És olyan lett Efraim, mint áz együgyű galamb: balgatag! Egyiptomhoz kiáltanak, Assiriához folyamodnak.” “Frigyet szereznek az Assirussal” (Hós 5:13; 7:11; 12:1). PK 175.4

Isten embere által, aki megjelent Béthelben az oltár előtt, majd Illés és Elizeus által, valamint Ámos és Hóseás útján az Úr ismételten a tíz törzs elé tárta engedetlenségéből fakadó gonoszságát. A feddés és kérlelés ellenére Izráel egyre mélyebbre süllyedt hitehagyásában. “Szilajkodik Izráel mint a szilaj üsző” — nyilatkoztatta ki az Úr. “Az én népem átalkodottan hajlandó elfordulni tőlem” (Hós 4:16; 11:7). PK 176.1

Voltak idők, amikor a menny igen súlyos ítélettel sújtotta az engedetlen népet. Megvertem “a próféták által — nyilatkoztatta ki Isten — és megölöm őket az én számnak beszédével. Bizony, a te ítéleteid olyanok, mint a kelő nap. Mert szeretetet kívánok és nem áldozatot; az Istennek ismeretét inkább, mintsem égő áldozatokat. De ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget; ott cselekedtek hűtlenül ellenem” (Hós 6:5-7). PK 176.2

“Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai” — szólt hozzájuk végül Isten: “Mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkeztem én is a te fiaidról. Mennél számosabbak lettek, annál inkább vétkeztek ellenem; de gyalázatra fordítom dicsőségüket!... megbüntetem őket az Ő utaikért, és megfizetek néki cselekedeteiért” (Hós 4:1. 6-9). PK 176.3

Az asszír fogság előtti fél évszázadban olyan volt Izráel gonoszsága, mint Noé korának és minden olyan kornak gonoszsága, amikor az emberek elvetették Istent. Teljesen a bűnözésre adták magukat. A természetnek Isten fölé emelése, a Teremtő helyett a teremtmény imádása mindig a legdurvább bűnökkel járt együtt. Amikor Izráel népe Baál és Astoret imádásával hódolattal adózott a természet erőinek, elszakadt mindattól, ami felemelő és nemesítő, s így a kísértés könnyű zsákmánya lett. Lelkük védelmi bástyája leomlott. A tévútra vezetett híveket semmi sem védte a bűn ellen, és engedtek az emberi szív szenvedélyeinek. PK 176.4

A próféták felemelték szavukat koruk kiáltó zsarnoksága, felháborító igazságtalansága, szokatlan fényűzése, botrányos dőzsölése, égbekiáltó feslettsége és züllöttsége ellen. De hiába tiltakoztak, hiába bélyegezték meg a bűnt. “Azt, aki feddőzik a kapuban — nyilatkoztatta ki Ámos — gyűlölik, és utaljak azt, aki feddhetetlenül beszél. “Igazak nyomorgatói, váltságdíj-szedők vagytok; és elnyomják a szegényeket a kapuban” (Amos 5: io. 12). PK 176.5

Ilyen bűnök származtak abból, hogy Jeroboám felállította a két aranyborjút. Az istentisztelet megalapozott formáitól való első eltérés a bálványimádás durvább formáinak bevezetéséhez vezetett, míg végül az ország majdnem minden lakosa a természetimádás csábító szokásainak hódolt. Alkotójáról elfeledkezve, Izráel “mélyen elfajult” (Hós 9:9). PK 177.1

A próféták továbbra is tiltakoztak a bűnök ellen, és könyörögtek a népnek, hogy cselekedjék igazságot. “Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint!” — kérlelte őket Hóseás. “Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon nektek.” “Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben.” “Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt!... Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot! És fogadd el azt, ami jó” (Hós 10:12; 12:6; 14:2-3). PK 177.2

A törvényszegők sok alkalmat kaptak a megtérésre. Amikor a legmélyebbre süllyedtek a hitehagyásban, és a legnagyobb volt nyomoruk, Isten a megbocsátás és a remény üzenetét küldte hozzájuk. “Romlásodra lett Izráel — hirdette -, hogy ellenem törekedtél, a te segítőd ellen. Hol van hát a te királyod, hol van, hogy megoltalmazzon?” (Hós 13 :9~io.) ,,Jertek, térjünk vissza az Úrhoz — könyörgött a próféta -, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket! Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt. Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet” (Hós 6:1-3). Az Úr gyógyulást és békességet kínált azoknak, akik szem elől tévesztették korszakokat átfogó tervét, amelyet a Sátán hatalmával tőrbe csalt bűnösök megszabadítására készített. “Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből — mondta -, mert elfordult tőlük az én haragom. Olyanná leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon. Kiterjednek az Ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné. PK 177.3

Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; híre olyan lesz, mint Libánon boráé. Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprusfa! Tőle származik a te gyümölcsöd!” PK 178.1

“Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket?
Kicsoda az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket?
Bizony igazak az Úrnak utai,
És az igazak járnak azokon,
Az istentelenek pedig elesnek rajtuk” (Hós 14:5-10). PK 178.2

Az Isten kereséséből fakadó áldások erős hangsúlyt kaptak. “Engem keressetek — kérlelte őket az Úr -, és éltek! És ne keressétek Béth-Elt; Gilgálba se menjetek; Beér-Sebába se menjetek át. Mert Gilgál fogságba megy, Béth-El pedig semmivé lesz.” PK 178.3

“Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak” (Ámos 5:4-5, 14-15). Azok túlnyomó többsége, akik hallották a felhívásokat, nem fordították hasznukra. A megátalkodottak gonosz vágyaival annyira ellentétben álltak Isten küldötteinek szavai, hogy a bétheli bálványimádó pap ezt az üzenetet küldte Izráel uralkodójának: “Pártot ütött ellened Ámos az Izráel házában; nem tűrheti az ország az ő mindenféle beszédét” (Ámos 7:10). PK 178.4

Hóseás útján az Úr kinyilatkoztatta: “Amikor gyógyítani akarnám Izráelt, akkor tudódik ki Efraim vétke és Samária gonoszsága.” “Izráel ellen az ő büszkesége tesz tanúbizonyságot, és még sem térnek vissza az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és nem keresik őt mindennek dacára sem” (Hós 7:1, 10). PK 178.5

Az Úr nemzedékről nemzedékre elnéző volt makacs gyermekeivel. Kihívó lázadásuk ellenére még mindig vágyott arra, hogy szabadítójukként nyilatkoztassa ki önmagát. “Mit cselekedjem veled Efraim? — kiáltotta — Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő és mint a korán múló harmat” (Hós 6:4). PK 178.6

Az országot elárasztó gonoszság már gyógyíthatatlanná vált. Izráelen elhangzott a félelmetes ítélet: “Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd hát magára!” “Elérkeztek a számadásnak napjai; elérkeztek a megtorlásnak napjai; megtudja majd Izráel!” (Hós 4:17; 9:7). PK 179.1

Izráel tíz törzsének aratnia kellett hitehagyásának gyümölcsét, amely a Béthelben és Dánban felállított idegen oltárokban öltött formát. Isten ezt az üzenetet küldte nekik: “Megutálta a te borjúdat, oh Samária! Haragom felgerjedt ellenük. Meddig nem lehetnek még tiszták? Mert ez is Izráelből való! kézműves csinálta azt, és nem Isten az. Bizony forgáccsá lesz Samária borjúja!” “Beth-Aven borjúi miatt aggódnak Samária lakói. Bizony megsiratja azt az ő népe, és papjai is remegnek miatta... Azt magát is Assiriába vonszolják ajándékul Járeb (Szanhérib) királynak” (Hós 8:5-6; 10:5-6). PK 179.2

“Ímé, az Úr Isten szemmel tartja a bűnös országot, és eltörlöm azt a földnek színéről. Mindazáltal még sem pusztítom el egészen a Jákobnak házát, ezt mondja az Úr! Mert ímé, én parancsolok és szétrázom Izráel házát minden népek között amint a rostával rázogatnak; de nem esik a földre egy szemecske sem. Fegyver által halnak meg az én népemnek minden bűnösei, akik azt mondják: Nem ér el minket és nem jő reánk a veszedelem.” PK 179.3

“Elpusztulnak az elefántcsont-házak is; megsemmisülnek a nagy házak, ezt mondja az Úr.” “A Seregek Ura az, aki megérinti a földet és elolvad az, és jajgat annak minden lakója.” “Fiaid és leányaid fegyver által hullanak el; földedet felosztják kötéllel, és te magad tisztátalan földön halsz meg, az Izráel pedig fogságba vitetik az ő földéről.” “Minthogy pedig ekképpen cselekszem veled, készülj Istened elé, oh Izráel!” (Amós 9:8-10; 3:15; 9:5; 7:17; 4:12.) PK 179.4

Isten egy ideig késleltette a megjövendölt büntetést, és II. Jeroboám hosszú uralkodása alatt Izráel seregei jelentős győzelmeket arattak. De a jólét idején sem változott meg a megátalkodottak szíve, és végül Isten úgy rendelkezett, hogy “fegyver által hal meg Jeroboám, az Izráel pedig fogságba vitetik az ő földéről!” (Ámós 7:11.) PK 179.5

A királyt és a népet nem érintette a kijelentés bátor hangvétele. Már ilyen messzire mentek a megátalkodottságban. Amáziást, a bétheli bálványimádó papok egyik vezetőjét felkavarta a prófétának a nép és királyuk ellen mondott világos beszéde, és így szólt Ámóshoz: “Menj el, próféta! PK 179.6

Fuss el a Júda földére; ott egyed kenyered és ottan prófétálj! Béth-Elben pedig ne prófétálj többé, mert a király szenthelye és az ország székháza ez!” (Ámós 7:12-13.) PK 180.1

A próféta határozottan válaszolt erre: “Így szól az Úr:... az Izráel... fogságba vitetik” (Ámós 7:17). PK 180.2

A hitehagyó törzsek ellen mondott beszéd szó szerint beteljesedett. Az ország pusztulása azonban fokozatosan történt. Az ítélet során az Úr nem feledkezett el az irgalmasságról és amikor “rátört Pul, Assíria királya az országra”, nem vitték el Menáhemet, Izráel királyát fogságba, hanem a trónon maradhatott az asszír birodalom hűbéreseként. “Menáhem Pulnak ezer tálentom ezüstöt adott azért, hogy legyen néki segítséggel az ő birodalmának megerősítésében. És Menáhem adót vetett Izráelben a gazdagokra, ötven ezüst siklust minden egyes emberre, hogy az Assiria királyának adja” (2 Kir 15:19-20). Miután az asszírok megalázták a tíz törzset, egy időre visszatértek a saját országukba. PK 180.3

Menáhem távolról sem bánta meg azt a gonoszságot, amely országa vesztét okozta. Folytatta ,Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit... aki vétekbe ejtette az Izráelt”. Két utóda, Pekája és Péka, szintén “gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt” (2 Kir 15:18. 24. 28). “Pékának... idejében”, aki húsz évig uralkodott, Tiglát-Pileser, Asszíria királya rátört Izráelre, és foglyok sokaságát vitte magával a Galileában és a Jordántól keletre lakó törzsek közül. A rubeniták, gáditák, Manasse félnemzetsége, és mások is Gileád, Galilea és Nafthali egész földjéről szétszóródtak a pogányok között, Palesztinától messze távol levő országokban. (Lásd: 1 Krón 5:26; 2 Kir 15:29.) PK 180.4

Az északi királyság sohasem heverte ki ezt a rettenetes csapást. Az erőtlen maradék formailag megmaradt államnak, de hatalma már nem volt. Csak egy uralkodó — Hóseás — követte még Pékát. A birodalmat nemsokára végleg elsöpörték. Isten azonban e szomorú és gyötrelmes időben is megemlékezett irgalmáról, és még egy lehetőséget adott a népnek arra, hogy megtérjen bálványimádásából. Hóseás uralkodásának harmadik évében az igaz Ezékiás király lépett trónra Júdában, és amilyen gyorsan csak lehetett, fontos reformokat foganatosított a jeruzsálemi templomszolgálatban. Intézkedéseket tett a húsvét megünneplésére. Erre az ünnepségre nemcsak Júda és Benjámin törzsét hívta meg — amelyeknek Ezékiás volt a felkent királya -, hanem az északi királyság minden törzsét is. Kihirdették “egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe páskhát szentelni az Úrnak, Izráel Istenének, mert már régóta nem tartották meg úgy, amint megíratott”. PK 180.5

“Elmenének azért a híradók a király levelével és a fejedelmekével az egész Izráelhez és Júdához” ezzel a sürgető felhívással: “Izráel fiai! térjetek meg az Úrhoz, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istenéhez s Ő is megtér a maradékhoz, mely megmaradt köztetek az Assíriabeli királyok kezéből... meg ne keményítsétek nyakatokat, mint a ti atyáitok; adjatok kezet az Úrnak, és bemenvén az ő szent helyébe, amelyet megszentelt örökké, szolgáljatok az Úrnak, a ti Isteneteknek, és elfordul rólatok haragja. Mert hogy ha ti megtérendetek az Úrhoz, a ti atyátokfiai és fiaitok kegyelmet találnak azoknál, akik őket fogságba vitték, és megtérnek erre a földre, mert irgalmas és kegyelmes az Úr, a ti Istenetek, és nem fordítja el orcáját tőletek, ha őhozzá megtérendetek” (2 Krón 30:5-9). “Városról városra menének az Efraim és Manassé földén, mind Zebulonig” a hírvivők, akiket Ezékiás küldött, és vitték az üzenetet. Izráelnek e meghívásban fel kellett volna ismernie a bűnbánatra és Istenhez térésre szólítást. De a tíz törzs maradéka, amely az egykor virágzó északi királyság területén lakott, a Júdából jövő királyi hírnökökkel közömbösen, sőt megvetéssel bánt. “Nevetik és csúfolják vala őket.” Azonban voltak egy kevesen, akik örömmel fogadták a hívást. “Némelyek az Áser, Manassé és a Zebulon nemzetségéből megalázák magukat, és eljövének Jeruzsálembe... hogy a kovásztalan kenyerek ünnepét megtartsák” (2 Krón 30:10-13). PK 181.1

Mintegy két évvel később — Salmanasszár uralkodása alatt — Samáriát körülzárták az asszír seregek. Az ostrom során — amely ezután következett — tömegek pusztultak el nyomorultul éhségtől és betegségtől, valamint kard által. A város és a nemzet elesett, a tíz törzs elkeseredett maradékát pedig fogságba vitték, és szétszóródtak az asszír birodalom tartományaiban. PK 181.2

Az északi királyságot sújtó pusztulás a menny közvetlen ítélete volt. Az asszírok csupán eszközök voltak, akiket Isten felhasznált szándéka véghezvitelére. Ésaiás útján, aki nem sokkal Samária eleste előtt kezdett prófétálni, az Úr úgy utalt az asszír seregre, mint “haragja” “botjára”. “Pálca az ő kezében — mondta — az én búsulásom!” (Esa 10:5.) PK 181.3

Izráel fiai súlyosan “vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenük ellen,... és gonosz dolgokat cselekedtek”. “Nem engedelmeskedtek, hanem... megvetették az ő rendeléseit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött, és az ő bizonyságtételeit, amelyekkel megintette őket.” Ez azért történt, mert “elhagyták az Úrnak, az ő Istenüknek minden parancsolatját, és öntött képeket csináltak maguknak, két borjút, és készítettek Aserát, és meghajlottak az ég minden seregei előtt, és a Baált tisztelték,” és semmiképpen nem voltak hajlandók megtérni. Úgyhogy az Úr “megsanyargatta őket, és a kóborlók kezébe adta őket, mígnem mind elvetette az ő szemei elől”, azokkal a jól érthető figyelmeztetésekkel összhangban, amelyeket “minden ő szolgái a próféták által” küldött nekik. PK 181.4

“Így hurcoltatott el fogságra az Izráel az ő földéből Assiriába”, “mert nem hallgattak az Úrnak, az ő Istenüknek szavára, hanem megszegték az ő szövetségét, mindazokat, amelyeket Mózes, az Úr szolgája parancsolt” (2 Kir 17:7. 11. 14-16. 20-23 ; 18:12). PK 182.1

Az Úrnak bölcs és irgalmas szándéka volt a tíz törzset sújtó büntetéssel. Úgy próbálta megvalósítani azt, amit atyáik földjén nem tudott már általuk elérni, hogy szétszórta őket a pogányok között. Meg kell valósulni tervének, amelyet mindazoknak megváltására készített, akik részesülni akarnak az emberiség Megváltója által nyújtott bocsánatban. Isten ki akarta nyilatkoztatni dicsőségét a föld pogány népei előtt. Izráel megsanyargatásával készítette el ennek az útját. Nem volt mindenki megátalkodott azok között, akiket fogságba vittek. Voltak, akik hűségesek maradtak Istenhez, és olyanok is, akik megalázták magukat Előtte. Isten azt akarta, hogy általuk, az “élő Istennek fiai” (Hós 1:10) által, az asszír birodalomban tömegek ismerjék meg jellemét és törvényének áldásait. PK 182.2