Próféták és királyok

24 — “Elvész az én népem ... tudomány nélkül”

Isten csak az engedelmesség útján járó Izráelt támogatta. A Sinai hegy lábánál szövetséget kötött velük. “Valamennyi nép közt” ők lettek Isten népévé. Ünnepélyesen megígérték, hogy az engedelmesség útján járnak. “Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük” (2 Móz 19:5. 8) — mondták. Amikor néhány nap múlva Isten törvénye elhangzott a Sinai hegyről, és Isten rendeletek és végzések formájában további utasításokat adott Mózes útján, ismét egyhangúlag ígérték: “Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük.” A szövetség megerősítésekor újra együtt jelentette ki a nép: “Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk” (2 Móz 24:3. 7) . Isten Izráelt választotta népéül, ők pedig Istent választották Királyuknak. PK 183.1

A pusztai vándorlás vége felé a nép ismét hallotta a szövetség feltételeit. Baál-Peornál, közvetlen az ígéret földje határánál — ahol sokan áldozatul estek a szövevényes kísértésnek az állhatatosak megújították fogadalmukat. Isten Mózes által figyelmeztette őket a kísértésekre, amelyekkel Sátán támadást intéz majd ellenük. Nyomatékosan intette őket, hogy maradjanak elkülönültek a környező népektől, és egyedül Istent imádják. “Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre — oktatta Mózes a népet -, amelyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, amelyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek. Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek. ...Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (5 Móz 4:1-6.) PK 183.2

Isten különösképpen lelkükre kötötte, hogy ne tévesszék szem elől parancsolatait. Erő és áldás származik abból, ha megtartják őket. “Vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet — üzente az Úr Mózes által -, hogy el ne feledkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival” (5 Móz 4:9). A Sinai-hegyi törvényadást kísérő félelmetes jeleneteket nem volt szabad soha elfelejteniük. Világos és határozott figyelmeztetések voltak azok, amelyekkel Isten a szomszédos népek bálványimádó szokásaitól óvta Izráelt. “Őrizzétek meg... jól a ti lelketeket — hangzott a tanács -, hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak,” “se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.” “Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, amelyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, amiképpen megparancsolta az Úr, a te Istened” (5 Móz 4:15-16. 19. 23). Mózes előre látta, milyen baj származik abból, ha eltérnek Jahve rendeléseitől. Kijelentette, hogy ha a nép — hosszú ígéretföldi tartózkodása után — romlott istentiszteleti formákat vezet be, a faragott képek előtt meghajol, és nem hajlandó újra Istent imádni, akkor az Úr haragra gerjed, fogságba viszi őket, és szétszóródnak a pogányok között. A menny és föld voltak kijelentésének tanúi. PK 183.3

“Elveszvén hamarsággal elvesztek a földről, amelyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt — intette őket -; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla. És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, akik közé visz titeket az Úr. És szolgáltok ott emberi kéz által csinált isteneknek: fáknak és kőnek, amelyek nem látnak, nem is hallanak, nem is esznek, nem is szagolnak” (5 Móz 4:26-28). PK 184.1

Ez a prófécia részben a bírák korában teljesedett; Izráel asszíriai és Júda babiloni fogságával pedig teljesebben, szó szerint megvalósult. PK 184.2

Izráel hitehagyása fokozatosan fejlődött ki. Nemzedékről nemzedékre Sátán ismételten megkísérelte a választott néppel elfeledtetni azokat a parancsolatokat, rendeléseket és végzéseket (5 Móz 6:1), amelyeknek örök megtartására ígéretet tettek. Sátán tudta, hogy ha sikerül Izráellel Istent elfeledtetni, ha Izráel “idegen istenek után jár”, “azoknak szolgál” és meghajol előttük, akkor “végképpen elvesznek” (5 Móz 8:19). PK 184.3

Isten földi egyházának ellensége azonban nem egészen vette számításba, hogy Isten könyörületes, aki “nem hagyja a bűnöst büntetlenül”, de akinek dicsősége az, hogy “irgalmas és kegyelmes, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt” (2 Móz 34:6-7). Sátán megpróbálta meghiúsítani Istennek Izráellel való szándékát. De történelmük legsötétebb óráiban is, amikor úgy tűnt, hogy a gonoszság erői már-már győznek, az Úr irgalmasan nyilatkoztatta ki önmagát. Izráel felé tárta azokat a dolgokat, amelyek a nemzet jólétét szolgálják. “Ha tízezer törvényt is írnék elébe — üzente Hóseással -, idegennek tekintenék azokat.” “Pedig én tanítottam járni Efraimot; ő vette karjaira, de ők nem ismerték el, hogy én gyógyítottam meg őket” (Hós 8:12; 11:3). Az Úr szeretettel bánt velük. Prófétái által oktatta őket; szabályra új szabályt, parancsra új parancsot adott. PK 185.1

Ha Izráel megszívleli a próféták tanításait, megmenekül a megaláztatástól. Isten azért engedte, hogy fogságba vigyék őket, mert makacsul elfordultak törvényétől. “Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való — üzente Isten Hóseás által. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged... És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről” (Hós 4:6). PK 185.2

Isten törvényének áthágása minden korban ugyanilyen következményekkel jár. Noé korában, amikor az ember a jogosság és méltányosság minden elvét megsértette, amikor a gonoszság olyan nagy és olyan általános lett, hogy Isten nem tűrhette tovább, elhangzott a végzés: “Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről” (1 Móz 6:7). Ábrahám korában Sodoma népe nyíltan dacolt Istennel és törvényével. Ennek ugyanolyan gonoszság, romlottság és féktelen mértéktelenség lett a következménye, mint amilyen az özönvíz előtti világot jellemezte. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát, ezért fellobbant ellenük bosszújának tüze. PK 185.3

Az Izráel tíz törzsének fogságát megelőző időt hasonló engedetlenség és gonoszság jellemezte. Isten törvényét semmibe vették. Ezért átszakadt a bűn gátja, és a gonoszság teljességgel Izráelre zúdult. “Pere van az Úrnak a földnek lakóival — nyilatkoztatta ki Hóseás -, mert nincs igazság és nincs szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön. Hamisan esküsznek és hazudnak, és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek, és egyik vér a másikat éri”(Hos 4:1-2). PK 185.4

Az ítéletről szóló ámósi és hóseási próféciákat az eljövendő dicsőség megjövendölése kísérte. Isten nem ígérte a hosszú időn át engedetlenkedő és megátalkodott Izráelnek, hogy előbbi hatalmát teljesen visszakapja Palesztinában. Az idők végéig “bujdosókká lesznek a pogányok” között. A Hóseás által adott prófécia azonban arról is beszél, hogy amikor a föld történelme lezárul, és Krisztus megjelenik mint királyok Királya és uraknak Ura, kiváltságuk lesz, hogy Isten népe között lesznek, azok között, akiket Isten véglegesen helyreállít. A tíz törzs “sok ideig” lesz “király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül” — jelentette ki a próféta. “Azután — folytatta — megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenüket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához az utolsó időkben” (Hós 3 :4-5). PK 186.1

Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő lelket részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izráel akkor kapott az ígéret földjén, amikor hűséges volt Hozzá. Az Úr ezt mondta Izráelről, amely iránt irgalmat akart tanúsítani: “Csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Egyiptomból lett feljövetelének napján. És azon a napon ezt mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé így: Baálom. És kiveszítem az ő szájából a Baálok neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé” (Hós 2:13-16). PK 186.2

A föld történelmének utolsó napjaiban Isten megújítja szövetségét azokkal, akik parancsolatait megtartják. “Azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik. És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony hittel jegyezlek el téged magamnak és megismered az Urat. PK 186.3

És azon a napon meghallgatom, azt mondja az Úr, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet; a föld pedig meghallgatja a búzát és a mustot és az olajat; azok pedig meghallgatják Jezréelt. És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hos 2:17-22.) PK 186.4

“Ama napon... Izrael maradéka és aki megmaradt Jákob házából, ...támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez” (Ésa 10:20). Minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből néhányan örömmel fogadják ezt az üzenetet: “Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája”. Elfordulnak minden bálványtól, amely a földhöz köti őket, és imádják “azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait”. Megszabadulnak mindentől, ami nem tiszta, és életükkel tesznek bizonyságot Isten kegyelméről. Engedelmeskednek Isten kívánalmainak. Ezért angyalok és emberek elismerik róluk, hogy “megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:7. 12). PK 187.1

“Ímé, napok jőnek, ezt mondja az Úr és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak. És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izráelt, és lakoznak bennük. Szőlőket plántálnak és isszák azok borát, és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét. És elplántálom őket az ő földjükbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjükből, amelyet adtam nékik, azt mondja az Úr, a te Istened!”(Amos 9:13-15.) PK 187.2