Próféták és királyok

18 — A vizek meggyógyítása

A patriarkális korban Jordán völgye, a folyó “egész melléke bővizű föld” volt, olyan, “mint az Úr kertje”. Ezt a gyönyörű völgyet választotta otthonául Lót, amikor “sátoroz vala Sodomáig” (1 Móz 13 :10, 12). Amikor a síkság városai megsemmisültek, a vidék körös-körül elhagyott pusztasággá lett, és azóta Júda pusztájához tartozik. PK 145.1

A gyönyörű völgy egyes részein megmaradtak az életadó források és vízfolyások, az emberek örömére. Ebben a gabonamezőkben, datolyapálma erdőkben és más gyümölcstermő fákban gazdag völgyben ütött tábort Izráel serege, miután átkelt a Jordánon. Ekkor ettek először az ígéret földje gyümölcséből. Előttük álltak Jerikó, a pogány erődítmény falai. Jerikó a kanaánita bálványimádás legútálatosabb és legerkölcstelenebb formájának, az Astoret-imádásnak központja volt. Falai nemsokára leomlottak, és lakóit megölték. Bukásakor ez az ünnepélyes nyilatkozat hangzott el egész Izráel jelenlétében: “Átkozott legyen az Úr előtt az a férfiú, aki felkél, hogy megépítse e várost, Jerikót! Az ő elsőszülöttjére rakja le annak alapját s legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit!” (Józs 6:26). Elmúlt öt évszázad. A hely kihalt volt. Isten megátkozta. A pusztító átok a forrásokra is kihatott, amelyek pedig azelőtt nagyon kívánatos lakóhellyé tették a völgynek ezt a részét. Akháb hitehagyása idején azonban, amikor Jézabel befolyására újjáéledt az Astoret-imádás, Jerikó, ennek a vallásnak a székhelye, újra felépült; de az építő rettenetes árat fizetett érte. A bétheli Hiel “elsőszülött fiának, Abirámnak élete árán veté meg annak fundamentomát, és az ő kisebbik fiának, Ségubnak élete árán állítá fel annak kapuit, az Úr beszéde szerint” (1 Kir 16:34). PK 145.2

Jerikótól nem messze, bőven termő ligetek között volt az egyik prófétaiskola. Oda ment Elizeus, miután Illés mennybe szállt. Ott tartózkodása alatt a város férfiai eljöttek hozzá és ezt mondták: “Ímé e város jó lakhely volna, mint Uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.” Az egykor tiszta és életadó forrás, amely a város és környéke vízellátását jórészt biztosította, most használhatatlan volt. PK 145.3

Jerikó férfiai panaszára Elizeus ezt válaszolta: “Hozzatok nekem egy új csészét, és tegyetek sót belé.” Miután megkapta, “kiment a forráshoz, és beleveté a sót, és monda : Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam a vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés” (2 Kir 2:19-21). PK 146.1

Elizeus nem emberi bölcsességgel gyógyította meg Jerikó vizeit, hanem Isten csodát művelő beavatkozásával. Akik a várost újra felépítették, nem érdemelték meg a menny kegyét. De “aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt 5:45), jónak látta könyörületével megmutatni, hogy kész Izráelt lelki betegségéből is kigyógyítani. PK 146.2

A víz gyógyulása maradandó volt. “Egészségesekké lőnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, amelyet szólott” (2 Kir 2:22). A víz ömlött korszakról korszakra, és a völgynek ezt a részét gyönyörű oázissá tette. PK 146.3

A víz meggyógyításának történetéből sok lelki tanulságot meríthetünk. Az új csésze, a só, a forrás — mind nagyszerű szimbólumok. PK 146.4

A keserű forrásba dobott sóval Elizeus ugyanazt a lelki tartalmú tanítást adta, mint amit századokkal később a Megváltó nyújtott tanítványainak ezzel a kijelentésével: “Ti vagytok a földnek savai” (Mt 5:13). A fertőzött forrással összevegyülő só megtisztította a vizet. Életet és áldást teremtett ott, ahol előbb minden hervadt és pusztult. Isten sóhoz hasonlítja gyermekeit, mert meg akarja értetni velük, hogy miért árasztja rájuk kegyelmét. Azért kapják kegyelmi ajándékait, hogy eszközök legyenek mások megmentésében. Isten nemcsak azért emelt ki egy népet a világ minden népe közül, hogy fiaivá és leányaivá fogadhassa őket, hanem azért is, hogy általuk eljuthasson a világhoz az üdvösséget hozó kegyelem. Az Úr nemcsak azért választotta ki Ábrahámot, hogy különleges barátjává legyen, hanem hogy közvetítse azokat a különleges kiváltságokat, amelyeket adni akar a nemzeteknek. PK 146.5

A világnak szüksége van az őszinte kereszténység bizonyítékaira. A bűn mérgezi a társadalmat. A nagy- és kisvárosokat átitatta a bűn és az erkölcsi romlottság. A világ tele van betegséggel, szenvedéssel, gonoszsággal és igazságtalansággal. Közelben és távolban nyomorgó és aggódó emberek élnek. Rájuk nehezedik a bűntudat, és elvesznek, mert nem árad rájuk mentő befolyás. Állandóan eléjük tárják az evangélium igazságát, mégis elvesznek, mert a halál lehellete árad azoknak a példájából, akiknek életet kellene árasztaniuk. Lelkük keserűséget szív magába, mert a források mérgezettek, pedig olyanoknak kellene lenniük, mint az örök életet árasztó víznek kútfeje. PK 146.6

A sónak vegyülnie kell azzal az anyaggal, amelybe beleteszik. Át kell járnia, át kell itatnia, hogy konzerválódjék. Ugyanígy személyes kapcsolat és barátság útján érinti az embert az evangélium megmentő hatása. Az emberek nem közösen térnek meg, hanem külön-külön. A személyes befolyás hatalom. Krisztusi befolyást kell árasztanunk munkánk közben. Krisztus követségében járva nyújtsunk segítséget, tolmácsoljuk a helyes elveket, és vessünk gátat a világ romlottságának! Sugározzuk a kegyelmet, amelyet egyedül Krisztus adhat! Emeljük, gazdagítsuk mások életét, tegyük szebbé jellemüket a tiszta élet, a buzgó hit és szeretet példamutatásával ! PK 147.1

Az addig fertőzött jerikói forrásról az Úr kijelentette: “Meggyógyítottam a vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.” A szennyezett víz jelképezi az Istentől elszakadt embert. A bűn nemcsak elválaszt Istentől, hanem el is fojtja az emberi lélek vágyát és képességét arra, hogy megismerje Istent. A bűn megzavarja az ember egész szervezetét, megrontja értelmét, megfertőzi képzeletét, gyengíti lelki képességeit. Hiányzik a tiszta vallás és a szív szentsége. Isten megtérést hozó ereje nem formálta át a jellemet. A lélek gyenge, és a győzedelmeskedő erkölcsi erő hiánya miatt fertőzött és eldurvult. PK 147.2

A megtisztult szív számára minden megváltozik. Jellemünk átalakulása tanúsítja a világnak, hogy Krisztus bennünk lakik. Isten Lelke új életet teremt lelkünkben; gondolatainkat és vágyainkat Krisztus akarata alá rendeli. Belső emberünk megújul, és Krisztust tükrözi. Gyönge és tévedő emberek tanúsítják a világnak, hogy a megváltó hatalom és kegyelem a sérült jellemű embert kiegyensúlyozott, sőt gyümölcsöt termő egyéniséggé tudja tenni. PK 147.3

Az Isten beszédét befogadó szív nem olyan, mint a vizét elpárologtató tavacska vagy mint a repedezett víztároló, amely elveszti kincsét; hanem mint a kiapadhatatlan források táplálta hegyi patak, amelynek friss, habzó vize szikláról sziklára csörgedez, és felüdíti a fáradt, szomjas, teher alatt roskadozó embert. Olyan, mint az állandóan áramló folyó, amely útjában egyre mélyül és szélesedik, amíg életadó vize szétárad az egész földre. A patak, amely csobogva halad útján, hátrahagyja ajándékait — a zöldellő természetet és a termékenységet. Partjain üdébb a fű zöldje, dúsabb a fák lombja, és több virág nyílik. Amikor a föld csupaszra és barnára égett a nap perzselő hevétől, zöldellő sáv jelzi a folyó útját, így van ez Isten hűséges gyermekeivel is. Krisztus vallása éltető, mindent átható elvekben, élő, tevékeny lelkiségben mutatkozik meg. Ha szívünk nyitott az igazság és szeretet mennyei befolyása előtt, ezek az elvek úgy áradnak tova, mint patakok a kietlenben; gyümölcsöt teremnek a sivárság és terméketlenség helyén. PK 147.4

Ha a Biblia igazságának ismerete által megtisztult és megszentelődött emberek szívvel-lélekkel dolgoznak lelkek megmentésén, akkor igazán életet lehelnek. Amint naponta isznak a kegyelem és ismeret kimeríthetetlen forrásából, azt tapasztalják, hogy szívük csordultig megtelik Mesterük lelkével, és önzetlen szolgálatuk által sok ember részesül fizikai, szellemi és lelki áldásokban. A fáradtak felüdülnek, a betegek meggyógyulnak, és a bűn terhe alatt roskadozók megkönnyebbülnek. Távoli országokban hálaadás hallatszik azoknak ajkáról, akik a bűn szolgaságából az igazsághoz tértek. PK 148.1

“Adjatok, néktek is adatik” (Lk 6:38); mert az Isten Igéje “kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról” (Én Én 4:15). PK 148.2