Próféták és királyok

16 — Akháb házának pusztulása

[1 KIR 21; 2 KIR 1. fejezet]

Jézabel gonosz befolyása, amelyet kezdettől fogva gyakorolt férjére, Akháb életének későbbi éveiben is érvényesült. Olyan gyalázatos és erőszakos cselekedetek következtek ebből, amelyekhez fogható ritkán fordult elő a szent történelemben. “Bizonyára nem volt Akhábnak mása, aki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei előtt, amelyre az ő felesége Jézabel ösztökélte őt.” PK 129.1

Jézabel erősítette és táplálta Akháb kapzsi hajlamait. A király addig követte gonosz szívének parancsait, amíg az önzés teljesen hatalmába kerítette. Nem tudta elviselni, ha kívánságait megtagadták. Úgy érezte, hogy joga van mindahhoz, amit megkíván. PK 129.2

Akhábnak ez a kirívó vonása, amely utódai idején olyan végzetesen kihatott az ország sorsára, megmutatkozik a következő eseményben is, ami akkor történt, amikor még Illés próféta volt Izráelben. A jezréeli Nábótnak volt egy szőlője a királyi palota közvetlen közelében. Akháb pedig megkívánta azt a szőlőt. Meg akarta venni, vagy helyébe másik darab földet adni. “Add nékem a te szőlődet — mondta Nábótnak -, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szőlőt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát.” PK 129.3

Nábót nagyra értékelte ezt a szőlőt, mert atyáié volt, és nem akart tőle megválni. “Isten őrizzen — mondta Akhábnak — hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.” A lévitai törvénv szerint semmilyen telket nem lehetett véglegesen másra átruházni — sem eladni, sem elcserélni. Izráel fiai közül mindenki “ragaszkodjék az ő atyái törzsének örökségéhez” (4 Móz 36:7). PK 129.4

Az önző uralkodót beteggé tette, hogy Nábót megtagadta kérését. “Haza méné Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, amelyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót... és lefeküvék az ő ágyára, és arcát a fal felé fordítá és nem evék kenyeret.” PK 129.5

Jézabel csakhamar megtudta a részleteket. Felháborodott azon, hogy valaki megtagadta a király kérését. Azt bizonygatta Akhábnak, hogy nem kell szomorkodnia. “Te bírod-é most az Izrael királyságát?” — kérdezte. “Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szőlőjét.” PK 129.6

Akháb nem törődött azzal, hogy felesége hogyan éri el a vágyott célt. Jézabel pedig azonnal gonosz szándéka megvalósításához fogott. Leveleket írt a király nevében, a király pecsétjével ellátva. Elküldte őket Nábót lakóvárosa véneinek és főembereinek. Ez állt bennük: “Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére; és ültessétek vele szembe két istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon.” PK 130.1

A parancsot teljesítették. “Ekképpen cselekedének a vének és a főemberek,... amint Jézabel... a levélben megírta, amelyet nékik küldött.” Ezután Jézabel visszament a királyhoz, és azt mondta neki, hogy keljen fel és foglalja el a szőlőt. Akháb pedig — nem törődve a következményekkel — vakon követte Jézabel tanácsát, és lement, hogy birtokba vegye a megkívánt földet. PK 130.2

A király nem élvezhette büntetlenül azt, amihez csalás és vérontás árán jutott. “Szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván: Kelj fel, és menj Akhábnak, az Izráelbeli királynak eleibe, aki Samáriában lakik, ímé ott van a Nábót szőlőjében, amelybe lement, hogy azt elfoglalja. És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é?” Az Úr ezután arra utasította Illést, hogy iszonyú ítéletet mondjon ki Akhábra. PK 130.3

A próféta sietett végrehajtani a mennyei parancsot. Amikor a vétkes uralkodó szemtől szembe találkozott Jahve szigorú követével, ezekkel a szavakkal adott kifejezést riadt félelmének: “Rám találtál, ellenségem?” Az Úr követe tétovázás nélkül felelt: “Rád találtam; mert te magadat mindenestől arra adtad, hogy gonoszságot cselekedjél az Úr szemei előtt, ímé azt mondja az Úr: veszedelmet hozok reád, és elvesztem a te maradékaidat.” Nincs irgalom. Akháb házát teljesen el kell pusztítani, “mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baasának, az Abija fiának házát” — nyilatkoztatta ki az Úr szolgáján keresztül, “amiért haragra ingereltél engem, és amiért bűnbe ejtetted az Izráelt”. PK 130.4

Jézabelről pedig ezt mondta az Úr: “Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kőfala előtt. Azt, aki Akháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg; azt pedig, aki a mezőben hal meg, az égi madarak eszik meg.” Amikor a király meghallotta ezt a félelmetes üzenetet, “megszaggatá az ő ruháit, és zsákba öltözék és böjtöle, és a zsákban hála, és nagy alázatossággal jár vala. PK 130.5

És szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván: Nem láttad-é, hogy Akháb hogyan megalázta magát előttem? Mivelhogy pedig megalázta magát előttem, nem hozom reá a veszedelmet az ő életében, hanem csak az ő fia idejében hozom el a veszedelmet az ő házára.” PK 131.1

Három év sem telt el, és Akháb király meghalt a szíriaiak keze által. Utóda, Akházia: “gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, járván az ő atyjának és anyjának útján, és Jeroboám útján... Szolgála a Baálnak és azt imádá és haragra indítá az Urat, Izráel Istenét”, ahogy atyja is tette (I Kir 22:52-53). Az engedetlen királyt hamar utolérte bűneinek büntetése. A Moábbal vívott végzetes háború, valamint életveszélyes balesete tanúsította, hogy Isten haragszik rá. PK 131.2

Akházia súlyosan megsérült, amikor “felházának korlátján”, kiesett. Félve az esetleges következményektől, elküldte néhány szolgáját Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, hogy kérdezzék meg, vajon meggyógyul-e vagy sem. Ekronról azt tartották, hogy — papjai közvetítésével — tájékoztatást ad a bekövetkező eseményekről. Sokan mentek hozzá, hogy kérdezősködjenek tőle a jövőről. Jövendölései és közlései azonban a sötétség fejedelmétől származtak. PK 131.3

Akházia szolgái találkoztak egy emberrel — az Isten emberével -, aki ezzel az üzenettel küldte vissza őket a királyhoz: “Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérni? Azért ezt mondja az Úr: Az ágyból, amelyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.” A próféta elmondta üzenetét, és eltávozott. A megdöbbent szolgák siettek vissza a királyhoz, és elmondták neki, amit Isten emberétől hallottak. A király megkérdezte: “Milyen volt az a férfiú?” A szolgák így válaszoltak: “Egy szőrruhás ember, derekán bőr övvel felövezve.” “Thesbites Illés volt” — kiáltott Akházia. Tudta, hogy ha az idegen, akivel szolgák találkoztak, valóban Illés volt, a kimondott ítélet biztosan teljesedik. Szorongva vágyott arra, hogy elhárítsa a meghirdetett büntetést. Ezért elhatározta, hogy magához hívatja a prófétát. Akházia kétszer küldött egy-egy csapat katonát a próféta megfélemlítésere, és Isten büntetése kétszer sújtott le rájuk. A harmadik csapat megalázta magát Isten előtt. Vezetőjük, amint az Úr szolgája közelébe ért, “térdre borult Illés előtt, és könyörögvén neki, mondá: Oh, Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid előtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!” PK 131.4

“Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. És szóla néki: Ezt mondja az Úr: Amiért követeket küldöttél tanácsot kérdeni Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, akinek a beszédéből tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz az ágyból, amelyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.” PK 132.1

Atyja uralkodása alatt Akházia szemlélhette a magasságos Isten csodálatos cselekedeteit. Látta azokat a félelmetes dolgokat, amelyekkel Isten tanúsítani akarta a hitehagyó Izráelnek, hogyan tekint azokra, akik semmibe veszik a törvényében kimondott követelményeket. Akházia úgy viselkedett, mintha ezek a félelmes valóságok csupán mendemondák lennének. Ahelyett, hogy megalázta volna szívét az Úr előtt, Baált követte. Végül pedig istentelensége legvakmerőbb tettére vetemedett. Az engedetlen és megtérni nem akaró Akházia meghalt “az Úrnak beszéde szerint, amelyet szólott Illés”. PK 132.2

Akházia király vétkének és büntetésének története olyan figyelmeztetést rejt magában, amelyet senki sem mellőzhet büntetlenül. A ma embere talán nem hódol pogány bálványoknak, de ezrek áldoznak Sátán templomában éppúgy, mint ahogy Izráel királya tette. A bálványimádás szelleme elterjedt a világon. Jóllehet a tudomány és műveltség hatására kifinomultabb és vonzóbb formákat öltött, mint amikor Akházia Ekron istenéhez fordult. Nap mint nap újabb szomorú bizonyítékok tanúsítják, hogy a biztos prófétai beszédbe vetett hit egyre fogy, és hogy helyette babonaság és sátáni bűvölet ejti foglyul sok ember lelkét. PK 132.3

A pogány istentisztelet misztériumait felváltották a spiritiszta médiumok titkos találkozásai és szeánszai, zavaros és csodás dolgai. E médiumok közléseit ezrek hallgatják kíváncsian, akik nem hajlandók elfogadni Isten Igéje tanítását és Lelke világosságát. A spiritizmus hívei talán gúnyolódva beszélnek a régi idők mágusairól, de a nagy csaló diadalmasan nevet, amikor más formában jelentkező mesterkedései előtt hódolnak. PK 132.4

Sokan visszariadnak attól a gondolattól, hogy spiritiszta médiumokhoz forduljanak tanácsért. Ugyanakkor a spiritizmus tetszetősebb formáinak vonzó körébe kerülnek. Másokat a “Christian Science” tanításai, valamint a teozófia és más keleti vallások miszticizmusai vezetnek tévútra. A spiritizmus majdnem minden formájának apostolai azt állítják, hogy van hatalmuk gyógyítani. Ezt a hatalmat az elektromosságnak, mágnesességnek, illetve az okkultizmusnak vagy az emberi lélekben szunnyadó erőknek tulajdonítják. Sokan vannak — még ebben a keresztény korszakban is -, akik elmennek a kuruzslókhoz, ahelyett, hogy az élő Isten hatalmában a jólképzett orvosok szaktudásában bíznának. A gyermeke betegágyánál virrasztó anya így kiált: Képtelen vagyok többre! Nincs orvos, aki meg tudja gyógyítani gyermekemet? Beszélnek neki valamilyen látnok vagy mágneses erővel rendelkező csodálatos gyógyításairól, és drága gyermekét az ő gondjaira bízza. Valójában pedig Sátán kezébe tette, mintha az ördög az ő javát akarná. Sok esetben a gyermek életét később sátáni erő irányítja, amelyet szinte lehetetlen megtörni. PK 132.5

Akházia gonoszsága Isten jogos haragját vonta maga után. Mit meg nem tett Isten azért, hogy megnyerje Izráel népe szívét, és hogy bizalmat keltsen bennük önmaga iránt! Hosszú időn át példátlan jóságot és szeretetet tanúsított népe iránt. Kezdettől fogva megmutatta, hogy “gyönyörűség”-ét leli “az emberek fiaiban” (Péld 8:31). Igen bizonyos segítség volt mindazoknak, akik őszintén keresték. Most pedig Izráel királya elfordult Istentől, és népének legnagyobb ellenségétől kért segítséget. Ezáltal azt hirdette a pogányoknak, hogy jobban bízik bálványaikban, mint a menny Istenében. Ugyanígy gyalázák meg az emberek Istent, amikor elfordulnak az erő és bölcsesség forrásától, hogy a sötétség hatalmától kérjenek segítséget és tanácsot. Ha Akházia cselekedete haragra gerjesztette Istent, vajon hogyan tekint azokra, akik nagyobb világosság birtokában hasonlóképpen járnak el? PK 133.1

Akik a Sátán bűvkörébe lépnek, talán kérkednek azzal, hogy nagy áldásokban részesülnek; de vajon ez bizonyítja-e azt, hogy eljárásuk bölcs és biztonságos? És ha sokáig élünk, és ha földi előnyökhöz jutunk, érdemesnek találjuk-e a végén, hogy figyelmen kívül hagytuk Isten akaratát? Minden ilyen látszólagos nyereség végül pótolhatatlan veszteségnek bizonyul. Egyetlen olyan korlátot sem dönthetünk le büntetlenül, amelyet Isten azért emelt, hogy népét Sátán hatalmától védje. PK 133.2

Mivel Akháziának nem volt fia, ezért testvére, Jórám követte a trónon. PK 133.3

Jórám tizenkét évig uralkodott a tíz törzsön. Jézabel még élt Jórám egész uralkodása alatt, és továbbra is gonoszul befolyásolta a nemzet ügyeit. A nép közül még mindig sokan gyakorolták a bálványimádó szokásokat. Jórám maga is “gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, amelyet az ő atyja készíttetett volt. De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól” (2 Kir 3:2-3). PK 134.1

Jórám izraeli uralkodása alatt Josafát meghalt, és fia — akit szintén Jórámnak hívtak — lépett Júda trónjára. A judabeli Jórám — Akháb és Jézabel lányával kötött házasságával — szoros kapcsolatba jutott Izráel királyával. Uralkodásában Baált követte, “amint cselekszik vala az Akháb háznépe”. “Ő is csináltatott magaslatokat Júda hegyein és azt műveié, hogy a jeruzsálembeliek paráználkodának, sőt Júdát is felbiztatá erre” (2 Krón 21:6, 11). PK 134.2

Isten nem engedte, hogy Júda királya feddés nélkül folytassa rettenetes hitehagyását. Illést még nem ragadta el az Úr, és a próféta nem hallgathatott, mialatt Júda országa ugyanazon az úton haladt, amely az északi királyságot a pusztulás határához vitte. A próféta a júdabeli Jórámnak írott üzenetet küldött, amelyben a gonosz király ezeket a félelmes szavakat olvasta: PK 134.3

“Ezt mondja az Úr, a te atyádnak Dávidnak Istene: Mivel nem jársz a te atyádnak Josafátnak útján, sem a Júda királyának Asának útján; hanem jársz az Izráel királyainak útján, és azt műveléd, hogy Júda és Jeruzsálem lakói paráználkodjanak, amint az Akháb háza is paráználkodik; annak felette testvéreidet, atyádnak házát megöléd, akik jobbak voltak nálad: ímé az Úr nagy csapást bocsát a te népedre, fiaidra, feleségeidre, és minden jószágodra. Te pedig súlyos betegségbe... esel.” PK 134.4

A prófécia beteljesedett. “Felindítá... az Úr Jórám ellen a Filiszteusok és az Arábiabeliek elméjét, akik a szerecsenekkel határosak valának. És feljövének Júda ellen és megtámadván őt zsákmányul vivék mindazt a vagyont, ami a király házában található volt, sőt fiait és feleségeit is, és nem maradt néki más fia, csak Joakház, a legkisebbik. PK 134.5

És mindezek után megveré őt az Úr felette nagy bélbajjal, mely gyógyíthatatlan vala. És ez így volt napról napra, egészen a második év végéig... meghala nagy kínokban.” “És uralkodék Akházia, az ő fia, ő helyette” (2 Krón 21:12-19; 2 Kir 8:24). PK 134.6

Jórám, Akháb fia, még uralkodott Izráel országában, amikor unokaöccse, Akházia Júda trónjára lépett. Akházia csak egy évig uralkodott. Eközben anyjának, Atháliának befolyására, aki “tanácsadója” volt “az istentelen cselekedetre”, “járt az Akháb házának útjain, és gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt” (2 Krón 22:3-4; 2 Kir 8:27). Nagyanyja, Jézabel még élt, és Akházia vakmerően szövetkezett nagybátyjával, az izráeli Jórámmal. PK 135.1

A júdabeli Akházia élete nemsokára tragikus véget ért. Akháb házának még élő tagjai “voltak tanácsadói atyja halála után, az ő veszedelmére” (2 Krón 22:3-4). Mialatt Akházia látogatóban volt nagybátyjánál Jezréelben, Elizeus prófétának Isten azt parancsolta, küldje el az egyik próféta ifjút Rámóth Gileádba, hogy felkenje Jéhut Izráel királyává. Ebben az időben Júda és Izráel összevont csapatai a Rámóth Gileád-i szíriaiak ellen folytattak hadjáratot. Jórám megsebesült a csatában, és a királyi seregeket Jéhu gondjára bízva, visszatért Jezréelbe. PK 135.2

Amikor Elizeus követe felkente Jéhut, ezt mondta: “Királlyá kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen”. Azután ünnepélyesen közölte Jéhuval a menny különleges megbízatását: “Elveszítsed Akhábnak, a te uradnak házanépét, mert bosszút állok az én szolgáimnak, a prófétáknak vérén, és mind az Úr szolgáinak véréért Jézabelen. És kivész egészen az Akháb háza” (2 Kir 9:6-8). PK 135.3

Jéhu — miután a sereg királlyá kiáltotta ki — Jezréelbe sietett, és megkezdte azoknak a kivégzését, akik szántszándékkal választották a bűnözést, és azt, hogy másokat is bűnbe visznek. Jéhu megölte az izráeli Jórámot, a júdabeli Akháziát, valamint Jézabelt, a király anyját, mindazokkal együtt, “akik megmaradtak volt az Akháb házából Jezréelben, és minden főemberét, egész rokonságát és minden papját”. Kardélre hányatta “a Baál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját”, akik a Samária közelében levő Baál-istentiszteleti központban laktak. A bálvány ábrázolásokat összetörték és elégették. Baál templomát pedig lerombolták, “Így veszté ki Jéhu a Baált Izráelből” (2 Kir 10:11, 19, 28). PK 135.4

A kivégzés-sorozat híre eljutott Atháliához, Jézabel leányához, aki még mindig vezető szerepet töltött be Júdában. Amikor látta, hogy fia, Júda királya meghalt, “felkele és megölé a Júda háznépének minden királyi sarját.’’ E mészárlás során Dávidnak minden leszármazottja elpusztult, aki igényt tarthatott volna a trónra. Kivéve egyet, a Joás nevű csecsemőt, akit Jójada főpap felesége elrejtett a templomban. A gyermeket hat évig rejtegették, míg ,,Athália... uralkodék az ország felett” (2 Krón 22: 10-12). PK 135.5

Ennek az időszaknak a végén ,,a Léviták és az egész Júda” (2 Krón 23 :8) egyetértett Jójadával, a főpappal, amikor a gyermek Joást megkoronázta és felkente. Közösen kiáltották ki királyukká. “És kezeikkel tapsolván, kiáltának: Éljen a király!” (2 Kir 11:12). PK 136.1

,,Mikor pedig meghallotta Athália a futkosó nép szavát, akik a királyt dicsérik vala; akkor ő is felméne a nép közé az Úr házába” (2 Krón 23: 12). “És mikor szétnézett, ímé a király ott állott az emelvényen, amint szokás, és a király előtt állottak a fejedelmek és a trombitások, és az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak.” PK 136.2

“Megszaggatá Athália az ő ruháit, és kiáltván, mondta: Összeesküvés! Összeesküvés!” (2 Kir 11:14.) Jójada pedig megparancsolta a hadnagyoknak, hogy híveivel együtt fogják el Atháliát, és vezessék ki a templomból a kivégzés helyére, ahol meg kell halniuk. PK 136.3

Így pusztult el Akháb házának utolsó sarja is. Az a rettenetes gonoszság, amelyet Jézabellel szövetségben művelt, addig tartott, amíg utolsó leszármazottja el nem pusztult. Még Júda földjén is, ahol hivatalosan soha nem törölték el az igaz Isten imádását, sikerült Atháliának sok embert megrontani. A megátalkodott királynő kivégzése után azonnal “elment az egész föld népe a Baál templomába, és azt lerombolta, és oltárait és bálványait teljesen összetörte, és Mathánt, a Baál papját az oltárok előtt ölték meg” (2 Kir 11:18). PK 136.4

Ezután reformáció következett. Akik Joást királlyá kiáltották ki, ünnepélyesen elkötelezték magukat, hogy “az Úr népe” lesznek. Most pedig, hogy Jézabel lányának gonosz befolyása megszűnt Júda országában, Baál papjait megölték és templomát elpusztították, “örvendezett a föld minden népe, és a város is megnyugovék” (2 Krón 23:16-21) PK 136.5