Próféták és királyok

7 — Jeroboám

Jeroboám, Salamon egykori szolgája — akit a Dávid háza ellen fellázadt tíz izráeli törzs ültetett trónra — bölcs reformokat hozhatott volna mind polgári, mind vallási vonatkozásban. Salamon uralkodása idején tehetségesnek és józan ítélőképességűnek mutatkozott. Hűséges szolgálata alatt szerzett ismeretei alkalmassá tehették volna megfontolt uralkodásra. Jeroboám azonban nem Istenre támaszkodott. PK 65.1

Jeroboám a legjobban attól félt, hogy a Dávid trónján ülő uralkodók majd egyszer a maguk oldalára állítják alattvalóit. Úgy okoskodott, hogy ha a tíz törzs gyakran ellátogathat a zsidó állam ősi székhelyére — ahol a templomi szolgálatok továbbra is úgy folytak, mint Salamon uralkodása éveiben -, sokan talán hajlandók lesznek a Jeruzsálemben központosuló kormányzatnak tett hűségfogadalmuk megújítására. Miután megbeszélést folytatott tanácsadóival, elhatározta, hogy egy vakmerő lépéssel, amennyire lehet, csökkenti az uralkodása elleni lázadás lehetőségét. Ezt úgy akarta elérni, hogy két istentiszteleti központot állított fel újonnan alakult birodalmának határain belül: egyet Béthelben, a másikat pedig Dánban. A tíz törzset pedig felszólítja, hogy Jeruzsálem helyett ezeken a helyeken gyűljön össze istentiszteletre. PK 65.2

Jeroboámnak arra is volt gondja — miközben ezt az áthelyezést intézte -, hogy valamilyen látható ábrázolással hasson a zsidók képzeletére. A láthatatlan Isten jelenlétét akarta szimbolizálni. Csináltatott két aranyborjút, és ezeket a kijelölt istentiszteleti központok szentélyében helyezték el. Amikor Jeroboám Istent akarta ábrázolni, áthágta Jahve világos parancsát: ,,Ne csinálj magadnak faragott képet... Ne imádd és ne tiszteld azokat” (2 Móz 20:4-5). PK 65.3

Jeroboám annyira szerette volna a tíz törzset távol tartani Jeruzsálemtől, hogy szem elől tévesztette tervének alapvető gyengeségét. Nem vette figyelembe, hogy milyen nagy veszélynek teszi ki Izráelt, ha elébük állítja az Istenséget szimbolizáló bálványt, amelyet őseik jól ismertek az egyiptomi szolgaság századaiban. Amikor Jeroboám — nem sokkal azelőtt — Egyiptomban tartózkodott, megtanulhatta volna, hogy milyen ostoba dolog ilyen pogány ábrázolásokat a nép elé helyezni. Feltett szándéka azonban, hogy a népet távol tartsa a szent város évenkénti meglátogatásától, arra késztette, hogy ezt az oktalan intézkedést megtegye. “Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek” — hangoztatta. “Imhol vannak a te isteneid, óh Izráel, akik téged kihoztak Egyiptomnak földéből” (i Kir 12:28). Tehát arra biztatta őket, hogy hajoljanak meg az arany bálványok előtt, és fogadjanak el idegen istentiszteleti formákat. PK 65.4

A király megpróbálta rávenni a lévitákat — akik közül egyesek birodalmán belül éltek -, hogy teljesítsenek papi szolgálatot az újonnan emelt bétheli és dáni szentélyekben. De próbálkozása nem járt sikerrel. Ezért arra kényszerült, hogy “a nép aljából” papokká emeljen férfiakat (1 Kir 12:31). Sok hűséges zsidó — köztük számos lévita — megrémülve a kilátásoktól, Jeruzsálembe menekült, ahol a menny kívánalmai szerint tarthattak istentiszteletet. PK 66.1

“Szerze Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, a Júdabeli ünnep módja szerint, és áldozék az oltáron. Hasonlóképpen cselekedék Béthelben is, áldozván a borjúknak, amelyeket csinált vala, és szerze Béthelben papokat a magaslatokhoz, amelyeket csinált vala” (1 Kir 12:32). PK 66.2

A király merészen szembeszegült Istennel. Félretette rendelkezéseit. Vakmerő intézkedése nem maradhatott dorgálás nélkül. Éppen tömjént égetett a Béthelben emelt idegen oltár felavatásakor, amikor megjelent előtte az Isten embere Júdából. Isten azért küldte, hogy ítéletet mondjon ki a királyra, amiért új istentiszteleti formát akart bevezetni. A próféta “kiálta az oltár ellen... és monda: Oltár, oltár! ezt mondja az Úr: Ímé egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Józsiás lészen, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most terajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad. PK 66.3

És ugyanazon napon csudát tőn, mondván: E lészen jegye, hogy az Úr mondotta légyen ezt: Ímé az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van. És meghasadt az oltár, és kiomlott a hamu az oltárról a jel szerint, amelyet tett vala az Isten embere az Úrnak beszéde által” (1 Kir 13:2-3, 5). PK 66.4

Jeroboám — ezt látva — megtelt daccal Istennel szemben. Megpróbálta elhallgattatni az üzenet közvetítőjét. Dühösen “kinyújtá... kezét az oltártól, és ezt kiáltotta: “Fogjátok meg őt!” Meggondolatlan tettét gyors megrovás követte. A Jahve követe elleni kinyújtott keze azonnal tehetetlenné vált, “és megszárada”. Nem tudta visszahúzni. PK 66.5

A király rémülten könyörgött a prófétának, hogy járjon közbe érdekében Istennél. “Könyörögj az Úrnak, a te Istenednek — esedezett -, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem. És amikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajla a király keze, és olyan lőn, mint azelőtt” (1 Kir 13:4. 6). PK 67.1

Jeroboám hiába próbálta az idegen oltár felavatását ünnepélyessé tenni, és tiszteletet ébreszteni az iránt, ami a Jahve jeruzsálemi templomában folyó istentisztelet lebecsüléséhez vezetett. A próféta üzenetének bűnbánatra kellett volna Izráel királyát késztetnie, és arra, hogy hagyjon fel gonosz szándékával: ne térítse el a népet az igaz Isten tiszteletétől! Jeroboám azonban megkeményítette szívét, és úgy döntött, hogy a maga választotta utat követi. PK 67.2

A bétheli ünnepség idején a zsidók szíve még nem volt egészen kemény. Sokan fogékonyak voltak a Szentlélek befolyása iránt. Az Úr meg akarta állítani azokat — mielőtt túl késő lenne -, akik hitehagyásukban gyorsan távolodtak tőle. Elküldte követét, hogy szakítsa meg a bálványozó cselekményt. Tárja fel a király és a nép előtt, hogy hová vezet a hitehagyás! Az oltár széthasadása azt jelezte, hogy Isten haragszik az Izráelben véghezvitt utálatosság miatt. PK 67.3

Az Úr menteni akar, nem pusztítani. Örül a bűnösök szabadulásának. “Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában.” (Ez 33 :11.) Intéssel és kérleléssel szólítja az önfejűt, hogy hagyjon fel gonoszságával. Forduljon Istenhez, és éljen! Szent bátorsággal ruházza fel követeit, hogy a hallgatókat megfélemlítsék és bűnbánatra indítsák. Milyen keményen dorgálta meg Isten embere a királyt! Szükség volt erre a határozottságra. Más módon nem lehetett a gonoszságot megfeddni. Az Úr bátorságot adott szolgájának, hogy maradandó benyomást keltsen hallgatóiban. Az Úr követeinek sosem szabad emberektől félniük, hanem rendíthetetlenül ki kell állniuk az igazságért. Ameddig bizalmukat Istenbe helyezik, nem kell félniük. Aki megbízatást ad nekik, oltalmazó gondviseléséről is biztosítja őket. PK 67.4

A próféta — miután átadta üzenetét — elindult, hogy visszatérjen Júdába, de Jeroboám így szólt hozzá: “Jere haza velem és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni.” ,,Ha a te házadnak felét nékem adnád is — válaszolt a próféta -, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen. Mert azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által, mondván: Ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, amelyen elmenéndesz” (1 Kir 13:7-9). PK 67.5

Jó lett volna, ha a próféta kitart szándéka mellett, és késedelem nélkül visszatér Júdeába. Amikor a másik úton hazafelé ment, utolérte egy öreg ember, aki prófétának mondta magát, de félrevezette Isten emberét, így szólt: “Én is olyan próféta vagyok mint te, és nékem angyal szólott az Úrnak beszédével, mondván: Hozd vissza őt veled a te házadba, hogy kenyeret egyék és vizet igyék.” Újra meg újra elmondta ezt a hazugságot; és megint csak hívta Isten emberét, amíg rávette a visszatérésre. Mivel az igaz próféta letért a kötelesség útjáról, és ellenkező irányba indult, Isten megengedte, hogy vétkéért bűnhődjék. Mialatt ő és az, aki Béthelbe visszahívta, együtt ültek az asztalnál, a Mindenható ihlette a hamis prófétát. “Kiálta az Isten emberének, aki Júdából jött vala, ezt mondván: Ezt mondja az Úr: Mivelhogy engedetlen voltál az Úr szájának, és meg nem tartottad a parancsolatot, amelyet néked az Úr, a te Istened parancsolt volt;... nem temettetik a te tested a te atyáid sírjába” (1 Kir 13:18-22). PK 68.1

A megjövendölt végzet nemsokára szó szerint beteljesedett. “Miután evett kenyeret és ivott, megnyergelték a szamarat a prófétának... És mikor elment, egy oroszlán találá őt az úton, amely megölé őt; és az ő teste az úton fekszik vala, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett állanak vala. És ímé az arra menő emberek láták az úton heverő testet... és elmenvén, elbeszélék a városban, amelyben a vén próféta lakott. Amit mikor meghallotta a próféta, aki visszahozta őt az útról, mondta: Az Isten embere az, aki engedetlen volt az Úr szájának” (1 Kir 13:23-26). PK 68.2

A hűtlen szolgát ért büntetés is bizonyította, hogy igaz az oltárról mondott prófécia. Ha a próféta — miután megszegte Isten parancsát — minden baj nélkül elmehetett volna, a király ezt saját engedetlensége igazolására használta volna fel. Az oltár széthasadásában, karja megbénulásában és a Jahve határozott parancsát megszegő próféta rettenetes sorsában Jeroboámnak látnia kellett volna a megsértett Isten gyorsan megmutatkozó haragját. Az ítéletsorozatnak arra kellett volna intenie, hogy hagyja el bűneit. Jeroboám azonban nem érzett semmi bűnbánatot, “hanem ismét papokat rendele a nép aljából a magaslatokra, és aki akarja vala, azt szentelé fel, hogy legyen a magaslatok papja”. Tehát nemcsak ő maga vétkezett súlyosan, hanem “az Izráelt is bűnbe ejtette”. “És ez a dolog lett az oka a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtásának és megsemmisíttetésének” (1 Kir 13:33-34; 14:16). PK 68.3

Jeroboám huszonkét évig tartó zűrzavaros uralkodása végén az Abijával, Roboám utódjával vívott küzdelmében végzetes vereséget szenvedett. “Nem jutott többé erőhöz Jeroboám Abija idejében, hanem megveré őt az Úr, és meghala” (2 Krón 13:20). PK 69.1

A Jeroboám uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre erősödött, míg végül Izráel országának teljes összeomlását okozta. Jeroboám halála előtt ezt mondta Ahija, az idős silói próféta — aki hosszú évekkel előbb megjövendölte Jeroboám trónra jutását -: “Megveri az Úr Izráelt, mint ahogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, amelyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvízen túl, mivelhogy Aserákat csináltak maguknak, hogy az Urat ingereljék. És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki maga is vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette” (1 Kir 14:15-16). PK 69.2

Az Úr azonban nem mondott le addig Izráelről, amíg minden lehetőt meg nem tett, hogy újra hűségre bírja. A hosszú, sötét évek alatt, amikor egyik uralkodó a másik után vakmerőén egyre mélyebb bálványimádásba sodorta Izráelt, Isten újra és újra üzenetet küldött bűneibe visszaeső népének. Prófétái által megadott minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát és visszatérjenek Hozzá. A birodalom kettészakadását követő években élt és munkálkodott Illés és Elizeus. Az ország hallotta Hóseás, Amos és Abdiás meleg szeretettel áthatott kérlelését is. Isten sohasem hagyta Izráelt nemes szívű tanúbizonyságok nélkül, akik hirdették Isten csodálatos, bűntől megmentő hatalmát. Néhányan még a legsötétebb órákban is hűségesek maradtak mennyei Urukhoz, és a szent Isten előtt feddhetetlenül éltek a bálványimádás közepette. Ezek a hűségesek a szent maradékhoz tartoztak, amely által Jahve örökkévaló terve végül megvalósul. PK 69.3