Próféták és királyok

8 — A nemzeti hitehagyás

Jeroboám halálától addig, amíg Illés megjelent Akháb előtt, Izráel népe egyre csak hanyatlott lelkileg. Olyan emberek uralkodtak rajta, akik nem félték Jahvét, és akik furcsa istentiszteleti formák tartására vették rá őket. A nép többsége nagyon hamar szem elől tévesztette, hogy az élő Istent kell szolgálnia, és sok bálványimádó szokást sajátított el. PK 70.1

Nádáb, Jeroboám fia, csak néhány hónapig ült Izráel trónján. Gonosz pályafutásának hirtelen véget vetett egy összeesküvés, amelyet egyik hadvezére, Baása vezetett. Ő akarta átvenni az uralmat. Nádábot és családja minden tagját — akik követhették volna a trónon — megölték “az Úrnak beszéde szerint, amelyet megmondott volt az ő szolgája, a Silóbeli Ahija által, a Jeroboám vétkeiért, amelyekkel vétkezék és az Izráelt is vétekbe ejté” (1 Kir 15:29-30). PK 70.2

Így pusztult el Jeroboám családja. Az általa bevezetett bálványimádás a menny megtorló ítéletét hozta a vétkesekre. Ennek ellenére az utána következő uralkodók — Baása, Ela, Zimri és Omri — majdnem negyven évig jártak a gonoszságnak ezen a végzetes útján. PK 70.3

Amíg Izráelben ez a hitehagyás tartott, Júdában jórészt Asa uralkodott. Hosszú évekig “Asa mindazt cselekedé, ami jó és igaz vala az Úr előtt, az ő Istene előtt; elrontá az idegen istenek oltárait és a magaslatokat; a bálványokat eltöreté, és az Aserákat kivágatá; és megparancsolá Júdának, hogy az Urat, az ő atyáik Istenét keressék, és cselekedjék az Isten törvényét és parancsolatját. Kipusztítá Júda minden városaiból a magaslatokat és a nap-oszlopokat, és az ország csendes lőn alatta” (2 Krón 14:2-5). Asa hitének kemény próbája volt az, amikor “a szerecsen Zérah, ezerszer ezer emberrel és háromszáz szekérrel” (2 Krón 14:9) betört az országba. Ebben a válságos helyzetben Asa nem Júda “megerősített” városaiban bízott, amelyeket “kerítéssel, tornyokkal, kapukkal, zárakkal” épített, sem az “erős vitézek”-ben (2 Krón 14:6-8), a gondosan kiképzett hadseregben. A király bizalma a seregek Urában volt, akinek nevében csodálatos szabadulások történtek a régi Izráel életében. Csatasorba állította hadseregét, és Isten segítségét kérte. PK 70.4

Az ellenséges seregek szemtől szemben álltak egymással. Próbatétel és megpróbáltatás ideje volt ez azok számára, akik az Urat szolgálták. Vajon bevallották-e minden bűnüket? Júda emberei bíznak-e teljesen Isten szabadító hatalmában? Ilyen gondolatok foglalkoztatták a vezetőket. Emberi szemszögből nézve várható volt, hogy a hatalmas egyiptomi sereg elsöpör mindent maga előtt. A békesség idején azonban Asa nem a saját szórakozását és élvezeteit kereste. Készült a válságos helyzetre. Küzdelemhez edzett hadserege volt. Igyekezett népét úgy vezetni, hogy Istennel békességben legyenek. És most, bár hadereje kisebb volt, mint az ellenségé, nem gyengült meg hite abban, Akibe bizalmát helyezte. PK 71.1

A király a jólét idején az Urat kereste. Ezért most, a viszontagságos napokban támaszkodhatott Reá. Könyörgéséből kitűnik, hogy nem volt ismeretlen előtte Isten csodálatos hatalma. “Nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed!” — esedezett. “Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! Oh, Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt” (2 Krón 14:11). PK 71.2

Asa imáját minden hivő keresztény imádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de nem “test és vér ellen”, hanem “a fejedelemségek” és “hatalmasságok ellen”, “a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12). Az élet harcában találkozunk gonosz erőkkel, amelyek felsorakoznak az igazság ellen. Reménységünk nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és bizonyossággal számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti mindenhatóságát az emberi eszközök igyekezetével neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden ellenségen. PK 71.3

Isten különösképpen megjutalmazta Asa király hitét. “Megveré ... az Úr a szerecseneket Asa és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek. És üldözé őket Asa az ő seregével Gerárig, és elhullának a szerecsenek közül sokan, hogy közülük senki sem marada életben, mert leverettek az Úr előtt és az ő serege előtt” (2 Krón 14:12-13). PK 71.4

Amikor Júda és Benjámin győztes serege visszatért Jeruzsálembe, “Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten Lelke, aki Asa elé lépett és monda: Hallgassatok meg engem Asa s egész Júda és Benjámin! Az Úr van veletek, ha ti is ővele lesztek; ha őt keresénditek, megtaláljátok; de ha őt elhagyándjátok, ő is elhagy titeket.” “Ti azért bátorságosok legyetek, kezeiteket le ne eresszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van” (2 Krón 15:1-2.7) PK 71.5

E szavak nagyon felbátorították Asát, és nemsokára újabb reformációt kezdett Júdában. “Elpusztítá a Júda és Benjámin földéről mindenestől a bálványokat, a városokból is, amelyeket elfoglalt az Efraim hegységén, és megújítá az Úr oltárát is, amely az Úr tornáca előtt volt. PK 72.1

És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, akik jövevények valának köztük az Efráim, Manassé és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának őhozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene ő vele volt. Összegyűlének azért Jeruzsálembe a harmadik hónapban, Asa királyságának tizenötödik esztendejében. És áldozának az Úrnak azon a napon a nyert zsákmányból hétszáz ökörrel és hétezer juhval; és fogadást tettek, hogy ezután az Urat az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni.” ,,És megtaláltaték általuk, és az Úr nyugodalmat szerze nékik minden felől” 2 Krón 15: 8-12, 15. PK 72.2

Asa hűséges szolgálatának hosszú történetét elcsúfította néhány hibája, amelyeket akkor követett el, amikor nem helyezte bizalmát teljesen Istenbe. Egy alkalommal, amikor Izráel királya behatolt Júda országába és elfoglalta Rámát, a Jeruzsélemtől csupán 8 km-re levő erődített várost, Asa Benhadáddal, Szíria királyával szövetségre lépve keresett szabadulást. Mulasztását — mivel a szükség idején nem egyedül Istenben bízott — Hanáni, a próféta, szigorúan megfeddte. Ezzel az üzenettel jelent meg Asa előtt: PK 72.3

,,Mivel a Szíriabeli királyban volt bizodalmad és nem az Úrban, a te Istenedben bízál: ezért szabadult meg a Szíriabeli király hada a te kezedből. Avagy nem vala-é a Szerecseneknek és a Líbiabelieknek nagy seregük, felette sok szekereik és lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adá azokat; mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak; bolondul cselekedél ebben; azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened” (2 Krón 16:7-9). PK 72.4

Ahelyett, hogy hibája miatt megalázta volna magát Isten előtt, “megharaguvék Asa a prófétára, és veté őt a tömlöcházba, mert igen megharagudott vala e szóért reá; és ugyanakkor Asa a nép közül is sokat megnyomoríta” (2 Krón 16:10). PK 72.5

“Királyságának harminckilencedik esztendejében” Asa beteg lett “lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége; mindazáltal betegségében is nem az Urat kerésé, hanem az orvosokat” (2 Krón 16:12). A király, uralkodásának negyvenegyedik esztendejében meghalt, és fia, Josafát követte a trónon. PK 72.6

Asa halála előtt két évvel Akháb kezdett uralkodni Izráel országában. Uralkodását kezdettől fogva valami furcsa és iszonyú hitehagyás jellemezte. Atyja, Omri, Samária alapítója “gonoszul cselekedék... az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladá mind az ő előtte valókat” (1 Kir 16:25); de Akháb bűnei még nagyobbak voltak. “Jobban haragra indítá Akháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya, akik ő előtte voltak.” “Nem elégedék meg azzal, hogy Jeroboámnak a Nébát fiának bűneiben járjon” (1 Kir 16:33. 31). Nem érte be azzal, hogy a Béthelben és Dánban végzett vallási szertartások követésére biztatta a népet, hanem vakmerően belevitte a legmélyebb pogányságba, Baál imádásáért félretéve Jahve tiszteletét. PK 73.1

Akháb feleségül vette Jézabelt, “Ethbaálnak a Sidonbeli királynak” Baál főpapjának “leányát, és... a Baálnak szolgála, és meghajtá magát annak. És oltárt emele a Baálnak a Baál házában, amelyet Samáriában épített” (1 Kir 16:31-32). PK 73.2

Nemcsak a fővárosban vezette be Baál imádatát, hanem Jézabel irányítása mellett pogány oltárokat emelt sok ,,magaslat”-on. A papok és mások is, akiknek kapcsolatuk volt a csábító bálványimádattal, kifejtették átkos befolyásukat a környező ligetek rejtekében, végül majdnem az egész Izráel Baált követte. “Nem volt Akhábnak mása, aki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei előtt, amelyre az ő felesége, Jézabel ösztökélé őt. Mert igen utálatos dolgot cselekedék, követvén a bálványokat mind aszerint, amint cselekedének az Emoreusok, akiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt” (1 Kir 21:25-26). Akháb erkölcsileg gyenge, befolyásolható ember volt. A bálványimádó, határozott, ellentmondást nem tűrő asszonnyal kötött házassága végzetes következményekkel járt mind maga, mind a nemzet számára. Az elvtelen Akháb jellemét, aki tetteit nem szabta magas normákhoz, Jézabel a maga határozottságával könnyen tudta alakítani. Az önző Akháb nem tudta értékelni Izráel Istenének jótéteményeit, sem pedig megítélni, hogy mint a választott nép őrének és vezetőjének milyen kötelességei vannak. Akháb uralkodásának átkos hatására Izráel messzire elkalandozott az élő Istentől, és rossz útra tért. Hosszú éveken át egyre kevésbé tisztelték és félték Istent. Most pedig úgy tűnt, mintha senki sem merné önmagát leleplezve, nyíltan szembeszállni az általános istenkáromlással. A hitehagyás sötét árnya borult az egész országra. Mindenütt Baál és Astoret bálványokat lehetett látni. Szaporodtak a bálványtemplomok és felszentelt ligetek, ahol az emberi kéz alkotásait imádták. A levegőt beszennyezte a hamis isteneknek bemutatott áldozatok füstje. Hegy és völgy visszhangzott a pogány papság részeg kiabálásától, akik a napnak, holdnak és csillagoknak áldoztak. PK 73.3

Jézabel és szentségtelen papjai arra tanították a népet, hogy a felállított bálványok istenek, akik titokzatos hatalmukkal uralják a föld, a tűz és a víz alkotóelemeit. A menny minden ajándékát — a sebes folyású patakokat, az élő vízfolyásokat, a könnyű harmatot, a záport, amelyek felüdítik a földet, és nyomukban gazdagon terem a rét — minden jó és tökéletes ajándék Adója helyett Baál és Astoret kegyeinek tulajdonították. Az emberek elfelejtették, hogy a hegyek és völgyek, a folyók és források az élő Isten kezében vannak; hogy Ő irányítja a napot, az ég felhőit és minden természeti erőt. PK 74.1

Az Úr — hűséges követei által — ismételten figyelmeztette a hitehagyó királyt és népét. De hiába hangzottak a feddő szavak. Az ihletett követek hiába bizonygatták, hogy egyedül Jahvét nevezhetik jogosan Izráel Istenének. Hiába magasztalták a reájuk bízott törvényeket. A bálványistentisztelet káprázatos pompájától és elbűvölő szertartásaitól lebilincselve, a nép követte királyának és udvarának példáját. Átengedte magát a kultikus erkölcstelenség mámorító, lealacsonyító élvezeteinek. Elvakult oktalanságukban úgy döntöttek, hogy nem imádják Istent, hanem elfordulnak Tőle. Így az a világosság, amelyet Isten irgalmasan adott nekik, sötétséggé vált. A színarany ehomályosult. PK 74.2

Ó jaj! Elmúlt Izráel dicsősége! Isten választott népe azelőtt soha nem süllyedt ilyen mélyre a hitehagyásban. A Baál próféták “négyszázötven”-en voltak, “Aserának négyszáz prófétájá”-n (1 Kir 18:19) kívül. Csak Isten csodatevő hatalma tudta megőrizni a nemzetet a teljes pusztulástól. Izráel saját akaratából, önként szakadt el Jahvétól. A könyörülő Isten azonban még mindig sóvárgott azok után, akik bűnbe sodródtak, és elküldte hozzájuk egyik legnagyszerűbb, legcsodálatosabb prófétáját, aki által sokan visszatértek atyáik Istenéhez. PK 74.3