Próféták és királyok

6 — A birodalom kettészakadása

“Elaluvék Salamon az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyjának, Dávidnak városában. És Roboám, az ő fia uralkodék helyette” (i Kir 11:43). Roboám — nem sokkal trónra lépése után — Sikembe ment, azt remélve, hogy ott a törzsek formailag is elismerik királynak. “Sikembe gyűlt vala az egész Izráel, hogy őt királlyá választanák” (2 Krón 10:1). PK 58.1

Jelen volt Jeroboám, Nébát fia is, akit Salamon uralkodása alatt “erős férfiú”-nak ismertek, és akinek a silóbeli Ahija ezt a megdöbbentő üzenetet adta át: “ímé elszakasztom ez országot Salamon kezétől, és néked adom a tíz nemzetséget” (1 Kir 11:31). PK 58.2

Az Úr — követe által — világosan elmondta Jeroboámnak, hogy a birodalom kettéoszlik, “mert elhagytak engem, és imádták Astoretet, a Sidonbelick istenét, és Kámost, a Moábiták istenét, és Milkomot, az Ammon fiainak istenét, és nem jártak az én utaimban, hogy azt cselekedtek volna, ami tetszett volna az én szemeimnek: az én rendelésimet és végzéseimet, amint Dávid, az ő atyja” (1 Kir 11:33). PK 58.3

Jeroboám azt is megtudta a prófétától, hogy a birodalom Salamon uralkodása alatt még egységes marad. “Nem veszem el az egész birodalmat az ő kezétől — nyilatkoztatta ki az Úr -, hanem akarom, hogy fejedelem legyen életének minden idejében Dávidért az én szolgámért, akit választottam; mivelhogy megőrizte az én parancsolataimat és rendelésimet; hanem az ő fiának kezétől már elveszem a királyságot, és néked adom azt, tudniillik a tíz nemzetséget” (1 Kir 11:34-35). PK 58.4

Salamon szerette volna kiválasztott utódját, Roboámot lelkileg felkészíteni arra, hogy bölcsen fogadja az Isten prófétája által megjövendölt válságot. Roboám gyermekkori nevelésében azonban sok mulasztás terhelte, és később már képtelen volt jó irányba alakítani a fiú lelkületét. Roboám ammonita anyjától ingatag jellemet örökölt. Időnként megpróbált ugyan Istennek szolgálni. Volt is némi fellendülés. Roboám azonban nem volt állhatatos, és végül engedett a rossz hatásoknak, amelyek kicsi korától körülfogták. Roboám botlásaiban és végső hitehagyásában jelentkezett azoknak a kapcsolatoknak félelmes következménye, amelyeket Salamon bálványimádó nőkkel alakított ki. PK 58.5

A törzseket hosszú ideig terhelték az előző királyuk zsarnoki intézkedéseiből fakadó súlyos méltánytalanságok. Salamon uralkodásának hitehagyó évei alatti pazarlása együtt járt a nép súlyos megadóztatásával és sok megalázó szolgálat kikényszerítésével. Az új uralkodó felkenése előtt a különböző törzsek vezetői meg akarták tudni, hogy Salamon fiának szándékában áll-e ezeket a terheket csökkenteni vagy nem. “Eljőve azért Jeroboám és az egész Izráel, és szólának Roboámnak, mondván: A te atyád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát és az ő nehéz igáját, amelyet mi reánk vetett és szolgálunk néked.” PK 59.1

Roboám — mielőtt ismertette volna álláspontját — tanácsadói véleményét akarta megtudni. Ezért ezt mondta: “Harmadnapig gondolkodom róla, azután jöjjetek hozzám. Elméne azért a nép.” PK 59.2

“És tanácskozék Roboám király a vén emberekkel, akik Salamon előtt, az ő atyja előtt állottak vala életében, mondván: Mit tanácsoltok, mit válaszoljak a népnek? És azok ekképpen szólának: Ha javára leendesz ennek a népnek, s kedvezel nékik és jó szóval beszélsz hozzájuk: akkor te szolgáid lesznek mindenkor” (2 Krón 10:3-7). PK 59.3

Ez a tanács nem tetszett Roboámnak, és a fiatalabbakhoz, ifjúkori barátaihoz fordult. Tőlük érdeklődött: “Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, amely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, amelyet reánk vetett a te atyád?” (1 Kir 12:9.) A fiatalok azt javasolták, hogy bánjon keményen alattvalóival, és értesse meg velük, hogy már uralkodása kezdetén sem tűr beleszólást személyes ügyeibe. PK 59.4

Roboámot elkápráztatta az a kilátás, hogy a legfőbb hatalmat gyakorolhatja. Elhatározta, hogy semmibe veszi birodalma öregjei tanácsát, és a fiatalabbakat teszi tanácsosaivá. Így történt, hogy a kitűzött napon, amikor “elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz”, hogy meghallgassa, milyen irányvonalat akar követni, Roboám “kemény választ adott a népnek... mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket” (1 Kir 12:12-14). PK 59.5

Ha Roboám és tapasztalatlan tanácsadói megértették volna, hogy mi Isten terve Izraellel, akkor meghallgatták volna a népet, amikor határozott reformokat kért a kormányzásban. De a sikemi találkozáskor nem éltek a lehetőséggel, és az okokból nem következtettek az okozatra. Ezért soha többé nem tudták befolyásukat a nép nagy tömegein érvényesíteni. Kinyilvánított elhatározásuk — hogy állandósítják és megnövelik a Salamon uralkodása alatt elkezdődött elnyomást — éles ellentétben állt Isten Izraellel való tervével. Ez bőséges alkalmat kínált a népnek arra, hogy kétségbe vonja indítékaik őszinteségét. Amikor a király és választott tanácsadói ilyen oktalan és kegyetlen módon akartak hatalmat gyakorolni, azt tanúsították, hogy hivalkodnak a ranggal és tekintéllyel. PK 59.6

Az Úr nem engedte, hogy Roboám megvalósítsa ismertetett célkitűzéseit. A törzsekben sok ezer embert felháborítottak Salamon zsarnoki intézkedései, és ezek az emberek most úgy érezték, hogy fel kell lázadniuk Dávid háza ellen. “Mikor pedig... látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta őket a király, felele az egész nép a királynak ekképpen: Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nekünk örökségünk az Isai fiában : menj el a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az Izráel az ő hajlékiba” (i Kir 12:16). A meghasonlás, amelyet Roboám meggondolatlan szavai támasztottak, helyrehozhatatlannak bizonyult. Izráel kettészakadt. Júda és Benjámin törzséből tevődött össze Júda déli birodalma, amelyen Roboám uralkodott. A tíz északi törzs pedig külön kormányzatot alakított, Jeroboám uralkodásával. Az utóbbi Izráelként lett ismert. Így teljesedett a próféta jövendölése, amit az ország kettészakadásáról mondott. ,,Az Úr fordította ekként” (1 Kir 12:15). PK 60.1

Amikor Roboám látta, hogy a tíz törzs nem hajlandó meghódolni előtte, tettekre szánta magát. Országának egyik tekintélyes embere, az adószedő Adorám útján próbálta maga mellé állítani őket. A békekövetet azonban “megkövezé... az egész Izráel, és meghala”. Eljárásuk tanúskodott Roboámmal szembeni érzéseikről. A lázadás hevességétől megrémülve “Roboám király... hamarsággal szekerébe üle, hogy elmeneküljön Jeruzsálembe” (1 Kir 12:18). PK 60.2

Jeruzsálemben “összegyűjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolcvanezer válogatott hadra való férfiút, hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjek az országot Roboámnak, a Salamon fiának. De az Isten beszéde lőn Sémájához az Isten emberéhez, mondván: Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván: Azt mondja az Úr: fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátok fiai ellen, az Izráel ellen: térjetek meg ki-ki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint” (1 Kir 12:21-24). PK 60.3

Roboám három évig igyekezett hasznosítani uralkodása elején szerzett szomorú tapasztalatait. Törekvését siker koronázta. “Megerősíté a városokat Júdában”, és “megerősítette az erősségeket, helyezett azokba elöljárókat és szerze tárházakat eleségnek és bornak és olajnak”. Gondoskodott arról, hogy ezek “rendkívül” megerősített (2 Krón 11 : 5.11—17) városokká épüljenek. Annak a fellendülésnek titka azonban, amelyet Júda Roboám uralkodásának első éveiben tapasztalt, nem ezekben az intézkedésekben rejlett. Júda és Benjámin törzse azért jutott előnyös helyzetbe, mert Istent legfőbb uralkodójuknak ismerték el. Az északi törzsekből sok istenfélő ember csatlakozott hozzájuk. “Izráel minden nemzetségei közül azok — olvassuk a feljegyzést -, akik szívük szerint keresték az Urat, Izráelnek Istenét, ménének Jeruzsálembe, hogy áldoznának az Úrnak, az ő atyáik Istenének. És megerősíték Júda országát, és megerősíték Roboámot, a Salamon fiát három esztendeig; mert három esztendeig járának Dávidnak és Salamonnak útján” (2 Krón 11:16-17). PK 61.1

Ennek az eljárásnak folytatásával Roboám nagymértékben helyrehozhatta volna a múlt hibáit, és a nép újra bízott volna abban, hogy képes józanul uralkodni. De az ihletett író Salamon utódjának szomorú krónikájáról számol be. Roboám nem tett erőfeszítéseket arra, hogy nagy befolyásával Jahve iránti hűségre késztesse a népet. Természeténél fogva önfejű, öntelt, makacs volt, és hajlott a bálványimádásra. Ennek ellenére erős jellemű, rendíthetetlen hitű, Isten kívánságát teljesítő emberré fejlődhetett volna, ha bizalmát teljesen Belé veti. De amint múlt az idő, a király a maga társadalmi befolyásában bízott és az erődökben, amelyeket megerősített. Lassanként engedett öröklött gyengeségének, míg végül befolyását teljesen a bálványimádás mellett vetette latba. “Lőn pedig, mikor Roboám az ő királyságát megszilárdította és abban megerősödött: elhagyta az Úr törvényét, és vele együtt az egész Izráel” (2 Krón 12:1). Milyen sokatmondó és szomorú szavak ezek: “És vele együtt az egész Izráel”! A nép, amelyet Isten a környező népek világosságául választott ki, elfordult ereje Forrásától, és igyekezett a körülötte élő népekhez hasonlítani. Roboám példája, éppúgy mint Salamoné, sok embert tévútra vitt. Többé vagy kevésbé így van ez ma is. Mindazoknak a bűnei, akik a gonosz cselekvésére adják magukat, nem korlátozódnak csupán rájuk. Egy ember sem él önmagának, és ha gonoszsága miatt elpusztul, másokat is magával ránt. Az ember élete vagy világosság, amely beragyogja és felvidítja mások életútját; vagy sivár sötétség, amely kétségbe ejt és pusztulást okoz. Vagy felfelé, a boldogság és halhatatlanság felé vezetünk másokat, vagy lefelé, oda, ahol fájdalom és örök halál vár rájuk. Ha tetteinkkel a körülöttünk élők gonoszságát fokozzuk vagy tettre sarkalljuk, osztozunk bűneikben. PK 61.2

Isten nem hagyta büntetés nélkül Júda uralkodóinak hitehagyását. “Roboám királyságának ötödik esztendejében feljőve Sésák az egyiptomi király Jeruzsálem ellen (mert az Úr ellen vétkezének). Ezerkétszáz fegyveres szekérrel és hatvanezer lovaggal, és megszámlálhatatlan vala a nép, amely vele Egyiptomból feljött... És elfoglalá Júdának erős városait, azután méne Jeruzsálem alá. PK 62.1

Akkor Sémája próféta méne Roboámhoz és a Júda fejedelmeihez, akik Jeruzsálembe gyűltek össze Sésáktól való féltőkben, és monda nékik: Ezt mondja az Úr: Mivel ti engem elhagytatok, én is a Sésák kezébe bocsátlak titeket” (2 Krón 12:2-5). PK 62.2

A nép meg nem jutott olyan messzire a hitehagyásban, hogy semmibe vegye Isten büntető ítéleteit. A veszteségben, amelyet Sésák támadása miatt szenvedtek, felismerték Isten kezét, és egy ideig megalázták magukat. “Az Úr igaz” — vallották. PK 62.3

“És mikor az Úr látta, hogy megalázták magukat, ekképpen szóla az Úr Semája prófétának: Megalázták magukat, nem vesztem el őket, hanem némi szabadulást szerzek nékik, és nem ontom ki az én haragomat Jeruzsálem ellen Sésák által; mindazáltal szolgái lesznek néki, hogy megtudják a különbséget az én szolgálatom és más országok királyságainak szolgálatai között. PK 62.4

Feljőve azért Sésák az egyiptomi király Jeruzsálem ellen, és elvivé az Úr házának kincsét, s a király házának kincsét; mindazokat elvivé; az arany paizsokat is elvivé, amelyeket Salamon csináltatott vala. Ezek helyett Roboám király rézpaizsokat csináltata, és bízá azokat a gyalogosok fejedelminek kezére, akik őrzik a király házának ajtaját... Mikor azért megalázá magát Roboám, eltávozék az Úr haragja őróla, hogy meg ne semmisülne mindenestől, mert Júdában is volt még jó dolog” (2 Krón 12:6-12). PK 62.5

Mihelyt azonban a baj elmúlt, és a népnek újra jól ment dolga, sokan elfeledkeztek arról, amitől féltek, és újra visszatértek a bálványimádáshoz. Közöttük volt maga Roboám király is. A csapás súlya alatt ugyan megalázkodott, de elmulasztotta ezt a megpróbáltatást élete igazi fordulópontjává tenni. Elfelejtette a leckét, amire Isten meg akarta tanítani, és visszasüllyedt azokba a bűnökbe, amelyek előzőleg Isten büntető ítéleteit hozták a népre. Néhány dicstelen év után, amelyek alatt a király “cselekedék... gonoszt, mert az Urat szíve szerint keresni nem akará”, “elaluvék Roboám az ő atyáival és eltemetteték a Dávid városába; és uralkodék az ő fia, Abija, helyette” (2 Krón 12:14. 16). PK 63.1

A birodalom kettészakadásával — Roboám uralkodása kezdetén — Izráel dicsősége hanyatlani kezdett, és azt soha többé nem kapta vissza a maga teljességében. A következő századok során időnként széles látókörű, erkölcsileg értékes emberek ültek Dávid trónjára. Ezeknek a királyoknak uralkodása alatt a Júda népére áradt áldás a környező népekre is kiterjedt. Jahve nevét időnként minden hamis isten fölé emelték, és törvényét tiszteletben tartották. Időről időre nagyszerű próféták támadtak, hogy erősítsék az uralkodók kezét, és további hűségre biztassák a népet. De a gonoszság magvait, amelyek Roboám trónra lépésekor már kikeltek, soha többé nem lehetett gyökerestől kitépni. Az a nép, amelynek Isten egykor kedvezett, időnként olyan mélyre süllyedt, hogy közmondásossá vált a pogányok között. PK 63.2

A bálványimádó szokások felé hajlók romlottsága ellenére az irgalmas Isten minden lehetőt megtett, hogy a kettéoszlott birodalmat megmentse a teljes romlástól. Amint múltak az évek, és úgy tűnt, hogy a sátáni erőktől befolyásolt emberek elgondolásai végképp meghiúsítják Isten szándékát Izraellel, az Úr a választott nép fogsága és helyreállítása által újra megmutatta, hogy javukat akarja. PK 63.3

Az ország kettészakadásával elkezdődött az a csodálatos történet, amelyben megmutatkozott Isten türelme és szerető könyörülete. Öröklött és ápolt gonosz hajlamaik miatt a szenvedések tűzpróbáján vezetett át útjuk. Azokkal, akiket Isten különleges és jó cselekedetekre igyekvő népévé akart tisztítani, a próba elismertette: “Nincs hozzád hasonló, Uram! PK 63.4

Nagy vagy és nagy a te neved a te hatalmadért! Ki ne félne tőled, nemzetek királya?... A nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló!” “Az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király” (Jer 10:6-7. 10). PK 64.1

A bálványimádóknak meg kellett tanulniuk, hogy a hamis istenek képtelenek felemelni és üdvözíteni. “Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!” (Jer 10:11.) Az ember csak akkor talál nyugalmat és békét, ha engedelmeskedik az élő Istennek, a mindenség Teremtőjének és Urának. PK 64.2

Izráel és Júda büntetéssel fegyelmezett és bűnbánó népe végül egy akarattal megújítja szövetségét Jahvéval, a seregek Urával, atyáik Istenével; és hirdeti: PK 64.3

“Ő teremtette a földet az ő erejével,
Ő alkotta a világot az ő bölcsességével,
És ő terjesztette ki az egeket az ő
értelmével.

Szavára víz-zúgás támad az égben,
És felhők emelkednek fel a föld
határairól;
Villámlásokat készít az esőnek, és kihozza
a szelet az ő rejtekhelyéből.

Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül,
Minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével,
Mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban
lélek.

Hiábavalók azok, nevetségre való munka,
Elvesznek az ő megfenyíttetésük idején
Nem ilyen a Jákób része, mint ezek;

Mert a mindenség alkotója ő;
És Izráel az ő örökségének pálcája;
Seregek Ura az ő neve!” (Jer 10:12-16.) PK 64.4