Próféták és királyok

5 — Salamon megtérése

Salamonnak — uralkodása alatt — kétszer jelent meg az Úr éjszakai látásban, jóváhagyó és tanácsadó szavakkal: először Gibeonban, amikor a bölcsesség, gazdagság és dicsőség ígéretén kívül figyelmeztette, hogy maradjon alázatos és engedelmes; majd a templom felszentelése után, amikor ismét elvhűségre buzdította. Világos figyelmeztetéseket és csodálatos ígéreteket kapott Salamon. Mégis azt olvassuk róla, hogy nem ,,őrizte meg az Úr parancsolatját”. “Elhajlott az ő szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki megjelent volt néki kétszer is, és azt parancsolta volt néki, hogy ne kövessen idegen isteneket” (i Kir n :9~io). Pedig jelleme, élete és körülményei alkalmassá tették arra, hogy komolyan vegye megbízatását és megfeleljen a menny várakozásának. Olyan messzire távolodott el Istentől, szívét annyira megkeményítette a bűn, hogy helyzete szinte reménytelennek látszott. PK 50.1

Salamon eldobta magától az Istennel való bensőséges közösség örömet, és az érzéki örömök gyönyörűségét kereste. Így számol be erről: PK 50.2

“Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket. Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket... Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevelkedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, akik voltak én előttem Jeruzsálemben... PK 50.3

Valamit kívánnak vala az én szemeim; meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vigasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyűjtött jókban; ...És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt! Azért fordulék én, hogy lássak bölcsességet és bolondságot és esztelenséget, azaz hogy mit cselekesznek az emberek, akik a király után következnek: azt, amit régen cselekedtek... Gyűlöltem az életet... Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt” (Préd 2:5-19). PK 50.4

Salamon a saját keserves tapasztalataiból tanulta meg, hogy milyen üres az az élet, amely a földi dolgokban keresi a legfőbb jót. Pogány isteneknek emelt oltárokat, de meg kellett látnia, mennyire üres ígéretük, amely nyugalmat kínál az emberi léleknek. Nyomasztó gondolatok nyugtalanították éjjel és nappal. Nem tudott már semminek sem örülni az életben. Lelke békéjét elvesztette, és a jövőt kétségbeejtően sötétnek látta. Az Úr azonban nem hagyta el. Dorgáló üzenetekkel és szigorú büntetésekkel akarta ráébreszteni arra, hogy milyen bűnös utat követ. Megvonta tőle védelmét. Hagyta, hogy ellenség zaklassa és gyöngítse birodalmát. “Ellenséget támaszta az Úr Salamonra, az Edombeli Hadádot... a sereg hadnagyá”-t, aki “gyűlölte Izráelt, és uralkodott Siriában. Azután Jeroboám, ... a Salamon szolgája, aki “erős férfiú” volt, “emelte fel kezét a király ellen” (i Kir n : 14-26). PK 51.1

Végül az Úr ezt a megdöbbentő üzenetet küldte Salamonnak egy prófétával: “Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, amelyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a te szolgádnak. Mindazáltal míg élsz, nem cselekszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt” (1 Kir 11:11-12). PK 51.2

Mintha álomból ébresztette volna fel Salamont az ítélet, amelyet Isten ellene és családja ellen mondott ki! Lelkiismerete felébredt, és igazi megvilágításban kezdte látni oktalanságát. Kiábrándultan, testben és lélekben elerőtlenedve, elfáradva és megszomjazva fordult el a föld repedezett kútjaitól, hogy újra ihasson az élet forrásából. A szenvedés fegyelmezése végül elérte célját. Hosszú ideje nyugtalanította már az a gondolat, hogy végleg tönkrejut, mert képtelen megszabadulni oktalanságától. A kapott üzenetben felcsillant előtte a remény sugara. Isten nem vetette el végleg, hanem kész volt megszabadítani a sírnál is kegyetlenebb rabságából, amelyből önmaga képtelen volt menekülni. PK 51.3

Salamon hálás szívvel ismerte el Annak hatalmát és szeretetét, aki “Felsőbbrendű” a legfelsőbb rendűeknel is. Bűnbánattal elindult, hogy visszajusson a tisztaságnak és szentségnek arra a magaslatára, ahonnan olyan messzire eltávozott. Soha nem törölhette ki lelkéből annak az életnek emlékeit, amelyben önmagának mindent megengedett. De nagyon komolyan igyekezett másokat lebeszélni a hiábavalóság követéséről. Alázatosan megvallotta, hogy téves utakon járt. Felemelte intő szavát, nehogy mások menthetetlenül elvesszenek régebbi rossz befolyása következtében. PK 51.4

Aki őszintén megbánja bűneit, az nem feledkezik el arról, hogy a múltban mit vétkezett. Amikor békesség költözik szívébe, nem válik közömbössé hibáival szemben. Azokra gondol, akiket élete példájával bűnre vitt, és minden lehetőt megpróbál, hogy visszavezesse őket az igaz útra. Minél nagyobb világosság veszi körül, annál jobban vágyik másokat a helyes útra téríteni. Nem szépítgeti helytelen életfolytatását, és nem veszi könnyen tévedéseit; megszólaltatja a vészjelet, hogy mások óvakodjanak. PK 52.1

Salamon beismerte, hogy “az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjükben minden bolondság van” (Préd 9:5). Továbbá kijelentette: “Mivelhogy hamar a szentencia nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve őbennük, hogy gonoszt cselekedjenek. Bár meghosszabbítja életét a bűnös, aki százszor is vétkezik; mégis tudom én, hogy az istenfélőknek lészen jól dolguk, akik az ő orcáját félik. A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az istennek orcáját” (Préd 8:11-13). PK 52.2

Isten Lelkének sugallatára a király írásba foglalta eltékozolt éveinek történetet és a benne rejlő elrettentő tanulságokat a későbbi nemzedékek számára. És így — bár népe learatta Salamon vetésének gonosz gyümölcseit — a király életműve nem veszett el teljesen. Későbbi éveiben szelíden és alázatosan “a népet... tudományra tanította, és fontolgatott és tudakozott, és írt sok bölcs mondást”. Igyekezett “megtudni sok kívánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket”. “A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökehez, és mint a szegek, erősen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak szavai: melyek egy pásztortól adattak. Mindezekből, fiam, intessél meg” (Préd 12:11-14). PK 52.3

“A dolognak summája, mindezeket hallván, ez — írta -: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:15-16). PK 52.4

Salamon későbbi írásai arról tanúskodnak, hogy egyre jobban ráébredt élete gonoszságára. Különös gonddal intette az ifjúságot, hogy ne essen azokba a hibákba, amelyek következtében ő eltékozolta a menny legnagyszerűbb ajándékait. Szomorúan és szégyenkezve vallotta meg, hogy férfikora teljében, amikor Istenben kellett volna megtalálnia vigaszát, támaszát és életét, elfordult a menny világosságától, Isten bölcsességétől, és Jahve tiszteletét bálványimádással cserélte fel. És most, miután szomorú tapasztalatok árán megtanulta, hogy milyen oktalan dolog így élni, sóvárogva vágyott arra, hogy másokat megóvjon a maga keserű tapasztalataitól. PK 52.5

Szívbe markoló szavakkal írt arról, hogy milyen kiváltságok és kötelezettségek várnak az ifjúságra Isten szolgálatában: PK 53.1

“Valóban, édes a világosság, és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot. Mert ha sok esztendeig él is az ember, mindazokban örvendezzen; és megemlékezzék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz. Valami eljövendő, mind hiábavalóság. Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek utaiban, és szemeidnek látásaiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedtől; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság” (Préd 11:7-8; 12:1-2). PK 53.2

“Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében,
Míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek,
És míg el nem jőnek az esztendők,
Melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!

Amíg a nap meg nem setétedik,
A világossággal
A holddal
És csillagokkal egybe;
És a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.

Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői,
És megrogynak az erős férfiak,
És megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek
És meghomályosodtak az ablakon kinézők.
És az ajtók kívül bezáratnak. Amikor is a malom zúgása halkabbá lesz;
És felkelnek a madár szóra,
És halkabbá lesznek minden éneklő leányok.

Minden halmocskától is félnek,
És mindenféle ijedelmek vannak az úton,

És a mandolafa megvirágzik,
És a sáska nehezen vonszolja magát,
És kipattan a kapor;

Mert elmegy az ember az ő örökös házába,
És az utcán körül járnak a sírók.

Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél,
És megromolna az arany palackocska,
És a veder eltörnék a forrásnál,
És beletörnék a kerék a kútba.

És a por földdé lenne,
Mint azelőtt volt;
A lélek pedig megtérne Istenhez,
Aki adta volt azt” (Préd 12:3-9). PK 53.3

Salamon élete tele van figyelmeztetéssel, nemcsak az ifjúság, hanem a középkorúak, valamint azok számára is, akik már a delelőn túl a lenyugvó nap útját járják. Látjuk és halljuk, hogy az ifjúság állhatatlan. Ingadozik a jó és rossz között, és belekerül a bűnös szenvedélyek sodrába. Az érettebb korban nem számítunk ilyen állhatatlanságra és megbízhatatlanságra. Tőlük kiforrott jellemet és jól meggyökerezett elveket várunk. De ez nem mindig válik be. Amikor Salamon jellemének olyannak kellett volna lennie, mint az erős tölgynek, a kísértések hatására megingott és elbukott. Amikor a legerősebbnek kellett volna lennie, akkor volt a leggyengébb. PK 54.1

Az ilyen példákból meg kellene tanulnunk, hogy csak éberség és imádkozás jelent védelmet ifjúnak és idősnek egyaránt. Nem magas állásban és nagy kiváltságokban rejlik a biztonság. Élhet valaki őszinte keresztény életet hosszú éveken át, akkor is Sátán támadásainak célpontja. Még a bölcs és erős Salamon is vereséget szenvedett harcában, amelyet a lelke mélyén lévő bűnökkel és a kívülről támadó kísértésekkel vívott. Kudarca arra tanít, hogy bármilyen értelmi képességei legyenek az embernek, és bármennyire hűségesen szolgálta Istent a múltban, soha nem bízhat a saját bölcsességében és feddhetetlenségében. PK 54.2

A jellemépítés igazi alapja és módja mindenütt, minden nemzedék idején ugyanaz. Isten törvénye: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből ... és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27) — a Megváltónk jellemében és életében kifejezésre jutott nagy alapelv — az egyetlen biztos fundamentum, az egyetlen biztonságos vezető. “Békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban” (Ésa 33:6), abban a bölcsességben és tudományban, amelyet csak Isten adhat. PK 55.1

Épp úgy van ma is, mint amikor ezek a szavak elhangzottak Izráel előtt a parancsolatok iránti engedelmességről; “Ez lesz a ti bölcsességtek és értelmetek a népek előtt” (5 Móz 4:6). Csakis ez biztosítja az ember egyéni feddhetetlenségét, a család tisztaságát, a társadalom jólétét és a nemzet állóképességét. Az élet kuszasága, veszélyei és egymásnak ellentmondó követelményei közepette az egyetlen biztos és biztonságos irányelv: cselekedni azt, amit Isten mond. “Az Úrnak rendelései helyesek”, és “aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké” (Zsolt 19:9; 15:5). Akik megfogadják a Salamon hitehagyásában rejlő intést, azok óvakodnak attól, hogy megtegyék az első lépést a Salamont elbuktató bűnök felé. Csak a menny akarata iránti engedelmesség óvja meg az embert a hitehagyástól. Isten nagy világosságot és sok áldást árasztott az emberre. Ha ezt a világosságot és ezt a sok áldást nem fogadja el, semmi sem védi meg az engedetlenségtől és hitehagyástól. Amikor azok, akiket Isten magas állással és felelős megbízatással tisztelt meg, Tőle elfordulva emberi bölcsességre építenek, világosságuk sötétséggé változik. A rájuk bízott képességek saját csapdájukká válnak. PK 55.2

Amíg a küzdelem véget nem ér, mindig lesznek olyanok, akik eltávoznak Istentől. Sátán úgy alakítja körülményeinket, hogy szinte észrevétlenül aláássák lelkünk védőképességét, ha Isten ereje nem őriz. Minden egyes lépésnél meg kell kérdeznünk: “Ez az Úrnak útja?” Ameddig tart életünk, céltudatosan, szilárd elhatározással kell őrködnünk érzelmeinken és indulatainkon. Egyetlen pillanatig sem lehetünk biztonságban; csak akkor, ha Istenre bízzuk magunkat, és életünk Krisztusban rejtőzik. Éberség és imádkozás őrzi meg tisztaságunkat. PK 55.3

Mindazok, akik a szoros kapun Isten városába lépnek, gyötrődő küzdelem árán lépnek be oda; mert “nem megy abba be semmi tisztátalan” (Jel 21 27). De azért ne adja fel a reményt, aki elesett! Lehet, hogy idős emberek, akiket Isten egykor nagyon megtisztelt, feláldozva erkölcsi tisztaságukat a vágyak oltárán, beszennyezik lelküket. De ha megtérnek, ha elhagyják a bűnt, és Istenhez fordulnak, van remény részükre. Aki azt mondja, hogy “Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját” (Jel 2:10), felszólít erre is: “Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ésa 55:7)Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. “Kigyógyítom őket hűtlenségükből — hirdeti -; szeretem őket ingyen kegyelemből” (Hós 14:5). PK 56.1

Salamon bűnbánata őszinte volt; de azt a kárt, amelyet cselekedeteinek rossz példája okozott, nem lehetett meg nem történtté tenni. Mialatt hitét megtagadva élt, voltak emberek az országban, akik híven teljesítették megbízatásukat, megőrizték hitüket és lelki tisztaságukat. Salamon sok embert tévútra vitt; és a gonoszság erőit, amelyek a bálványimádás és világi szokások bevezetésével működésbe léptek, a bűnbánó király nem tudta egykönnyen feltartóztatni. Jó befolyása nagyon lecsökkent. Sokan gondolkoztak azon, hogy vajon bízzanak-e teljesen vezetésében. Annak ellenére, hogy megvallotta bűnét, és a későbbi nemzedékek tanulságára írásban is beszámolt oktalanságáról és bűnbánatáról, azt nem remélhette, hogy teljesen megszünteti tetteinek rontó hatását. Hitehagyásán felbátorodva, sokan megmaradtak gonoszságukban, és csakis a gonoszt művelték. Sok vezető lelki hanyatlását vissza lehet vezetni ahhoz a szomorú befolyáshoz, amelyet a király Istentől kapott képességeinek áruba bocsátásával gyakorolt. PK 56.2

Bűnös életének keserű emlékei gyötörték Salamont, és ezek a szavak kívánkoztak ki belőle: “Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bűnös sok jót veszt el.” “Van egy gonosz, amelyet láttam a nap alatt, mintha tévedés volna, amely a fejedelemtől származik. Hogy a bolondság nagy méltóságra helyeztetett.” PK 56.3

“A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; azonképpen hathatósabb a bölcsességnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság” (Préd 9:20; 10:2-3; 9:21). PK 56.4

Salamon életének egyik leghangsúlyosabb tanulsága az, hogy a jó és rossz befolyás hatalom. Bármilyen szűk is az a tér, ahol hatni tudunk, jó vagy rossz befolyást árasztunk. Anélkül, hogy tudnánk róla, vagy megszabhatnánk határát, áldásos vagy átkos nyomai meglátszanak másokon. Lehet, hogy a panasz és önzés komor hangulatától terhes, vagy valamilyen dédelgetett bűn halálos szennyével fertőz; lehet, hogy a hit, bátorság, reménység életadó erejét tartalmazza, és a szeretet jóillata teszi kedvessé. De biztos, hogy hatalom, amelyből jó vagy rossz fakad. PK 57.1

Félelmetes az a gondolat, hogy befolyásunk halál illata; pedig ez lehetséges. Ha egy lelket megrontunk és elveszti örök üdvösségét — ki mérheti fel a veszteséget! Pedig egyetlen elhamarkodott tettel, egyetlen meggondolatlan szóval olyan mélyreható befolyást gyakorolhatunk valakire, hogy lelkileg tönkremegy. Egyetlen jellemhibánk miatt talán sokan eltávoznak Krisztustól. PK 57.2

Ha a magot elvetjük, termést aratunk; és ha a termést is elvetjük, megsokszorozódik a termés. Ugyanez a törvény érvényesül másokhoz való viszonyunkban. Minden tett, minden szó egy-egy mag, amely gyümölcsöt hoz. Minden figyelmes, előzékeny, engedelmes, önmegtagadó cselekedet megismétlődik másokban, és általuk ismét másokban. Ugyanígy minden irigy, gyűlölködő vagy viszályt keltő tett olyan mag, amelyből a “keserűség gyökere” (Zsid 12:15) nő ki, és sok embert megfertőz. De mennyivel több azoknak a száma, akiket az a “sok” ember megmételyez! Így folytatódik a jó és a rossz magvak vetése, és meghozza termését a földi életre és az örökkévalóságra. PK 57.3