Próféták és királyok

59 — Izráel háza

Isten egyháza ma megvalósítja a földön ezt az ősi próféciát: “Virágzik és virul Izráel, és betöltik a földnek színét gyümölccsel (Ésa 27:6), mert hirdeti az örökkévaló evangélium igazságait minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek. Jézus követői a mennyei lényekkel együttműködve rohamosan betöltik az evangéliummal a föld parlagon heverő részeit. Fáradozásuk eredménye gazdag gyümölcstermésben, drága lelkek beérésében jelentkezik. Az odaszentelt egyház a Biblia igazságainak elhintésével ma minden eddiginél jobban árasztja az emberek fiaira azokat az áldásokat, amelyeket az Ábrahámnak és egész Izráelnek — Isten egyházának a földön minden korszakban — adott ígéret századokkal előbb jelzett: “Megáldalak téged, ... és áldás leszesz” (1 Móz 12:2). PK 438.1

E megígért áldásból Izráelnek sokat kellett volna kapnia a fogságból való visszatérésük utáni századokban. Isten azt akarta, hogy az egész föld felkészüljön Krisztus első eljövetelére, mint ahogy ma is készül második adventjének útja. A megalázó száműzetés végén az irgalmas Isten Zakariás prófétával ezt az üzenetet küldte népének, Izráelnek: “Megtértem a Sionhoz, és Jeruzsálem közepette lakozom, és Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek.” Népéről pedig ezt mondta: “Ímé ... Istenükké leszek hűséggel és igazsággal” (Zak 8:3. 7-8). PK 438.2

Ezek az ígéretek feltételesek voltak. Teljesedésük a nép engedelmességén múlott. A zsidóknak nem lett volna szabad megismételniük fogság előtti bűneiket. “Igaz ítélettel ítéljetek — intette az Úr azokat, akik részt vettek az újjáépítésben -, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon ki-ki az ő felebarátjával! Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” “Igazságot szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban” (Zak 7:9. 10; 8:16). PK 438.3

Gazdag volt a jutalom — mind a földi, mind a lelki -, amit Isten ígért azoknak, akik a gyakorlatban megvalósítják az igazságnak ezeket az alapelveit. “A vetés békességes lészen — nyilatkoztatta ki az Úr — a szőlőtő megadja gyümölcsét... az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát. És lészen, hogy amiképpen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképpen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek” (Zak 8:12-13). PK 438.4

A babiloni fogság kigyógyította a zsidókat a faragott képek imádásából. Miután visszatértek, nagy figyelmet szenteltek a vallásoktatásnak, és gondosan tanulmányozták azt, amit a törvénykönyv és a próféták az igaz Isten imádásáról írtak. A helyreállított templomban lehetőség volt az összes templomi szertartás végzésére. Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezéri működése idején a nép ismételten elkötelezte magát Jahve parancsai és rendeletei megtartására. A jólét időszaka — ami ezután következett — bőségesen bizonyította, hogy Isten kész elfogadni őket és megbocsátani nekik. Végzetes rövidlátásuk miatt azonban ismételten elfordultak dicsőséges rendeltetésüktől, és önzően kisajátították maguknak azt, ami sok-sok embernek gyógyulást és lelki megújulást hozott volna. PK 439.1

Erről a mulasztásról — Isten szándéka betöltésének elhanyagolásáról — Malakiás kora kirívóan tanúskodik. Az Úr hírnöke szigorúan foglalkozott azokkal a bűnökkel, amelyek megnyirbálták Izráel földi jólétét és lelki erejét. A törvényszegőkkel szembeni dorgálásában a próféta nem kímélte sem a papokat, sem a népet. “Az Úr igéjének terhe Izráel ellen Malakiás által” az volt, hogy a múlt tanulságait ne felejtsék el, és hogy a szövetséget, amelyet Jahve kötött Izráel házával, hűségesen tartsák meg. Csak őszinte bűnbánat vonja maga után Isten áldását. “Engeszteljétek meg az Istennek orczáját — esdekelt a próféta -, hogy könyörüljön rajtunk” (Mal 1:1.9). PK 439.2

Izráelnek semmilyen időleges kudarca nem hiúsíthatta meg a korszakokat átfogó tervet, az emberiség megváltásának tervét. Lehet, hogy azok, akikhez a próféta szólt, nem vették figyelembe a kapott üzenetet. Jahve tervei mégis biztosan haladtak előre a teljes megvalósulás felé. “Napkelettől fogva napnyugotig nagy az én nevem a pogányok között — üzente hírnökével az Úr -, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok között!” (Mal 1:11.) PK 439.3

A szövetség megtartásából — amelyet az Úr “életre és békességre” kötött a Lévi fiaival — kimondhatatlan áldás fakadt volna. Isten felkínálta, hogy megújítja a szövetséget azokkal, akik valamikor lelki vezetők voltak, de törvényszegésük következtében “szidalmasakká” és “utálatosokká” lettek “az egész nép előtt” (Mal 2:5. 9). PK 439.4

Jahve ünnepélyes komolysággal figyelmeztette a gonosztevőket, hogy eljön az ítélet napja és elpusztít hirtelen minden törvényszegőt. A reménységet azonban senkitől sem vonta meg. Malakiás az ítélet meghirdetésével együtt hívta a megátalkodottakat, hogy kössenek békét Istennel. “Térjetek hozzám — buzdította őket az Úr és én is hozzátok térek” (Mal 3:7). PK 440.1

Az ember azt gondolná, hogy az ilyen hívás minden ember szívét érinti. A menny Istene hívja vissza tévelygő gyermekeit, hogy vele együttműködve vigyék újra előre művét a földön. Az Úr kinyújtja kezét, kézen fogja Izráelt, hogy elvezesse az önmegtagadás és önfeláldozás keskeny útjára, és részt adjon neki Isten fiai örökségéből. Meghallják-e vajon kérlelését? Megértik-e, mi egyedüli reménységük? PK 440.2

Milyen szomorú, hogy a Malakiás-korabeli zsidók vonakodtak szívük büszkeségét megtagadni és szeretettel engedelmeskedve őszintén együttműködni Istennel! Kérdésük önigazolást tükröz: “Miben térjünk meg? PK 440.3

Az Úr feltárja népének egyik sajátos bűnét. “Avagy az ember csalhatja-é Istent? — kérdezi — ti mégis csaltatok engem.” Az engedetlenek — akiket még mindig nem lehetett meggyőzni arról, hogy bűnösök — kérdezik: “Mivel csalunk téged?” PK 440.4

Az Úr válasza nagyon határozott: “A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben! Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal 3:7-12). PK 440.5

Isten megáldja az ember keze munkáját, hogy visszaadhassa Neki az Ő részét. Ad napfényt és esőt, gazdagon virultatja a növényzetet. Egészséget és képességeket ad anyagiak szerzésére. Minden áldás az Ő jóságos kezéből származik; és akarja, hogy az ember egy rész visszaadásával, tizeddel és adakozással — hálaáldozattal, önkéntes adakozással, bűnért való áldozattal — megmutassa háláját. Áldozzák javaikat az Úr szolgálatára, hogy ne maradjon szőlőskertje kopár pusztaság! Kutassák, hogy mit tenne az Úr helyükben! Vigyenek Hozzá imában minden nehéz ügyet! Tanúsítsanak önzetlen érdeklődést Isten műve világszéles haladása iránt! PK 440.6

Olyan tanításokból, amilyeneket Malakiás, az Ótestamentum utolsó prófétája is tolmácsolt, valamint a pogány ellenségektől elszenvedett sanyargatásból a zsidók végül megtanulták, hogy az igazi jólét az Isten törvénye iránti engedelmesség függvénye. A nép közül azonban sokan nem hitből és szeretetből, hanem önző indítékokból engedelmeskedtek. Külsőséges szolgálatukkal nemzeti nagyságra akartak szert tenni. A választott nép nem lett a világ világossága, hanem elzárkózott a világtól, hogy bebiztosítsa magát a bálványimádás rontása ellen. Isten korlátozó intézkedéseit — a pogányokkal való házasság megtiltását és a környező népek bálványozó szokásaitól való eltiltást — Izráel és más népek közötti válaszfallá torzították, és ezzel kizártak másokat azokból az áldásokból, amelyeket Isten utasítása alapján nekik kellett volna továbbítaniuk a világnak. PK 441.1

A zsidók Istentől is elkülönítették magukat bűneikkel. Képtelenek voltak felfogni szimbolikus szolgálataik mélységes lelki jelentőségét. Önigazultságuk következtében saját cselekedeteikben, magukban az áldozatokban és szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy Annak érdemeire támaszkodtak volna, akire mindezek mutattak. Így “az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni” (Rm 10:3), körülfalazták magukat önhitt külsőségekkel. Mivel óhajtották Isten Lelkét és kegyelmét, megpróbálták a hiányt a vallási formaságok és szertartások túlságosan szigorú betartásával pótolni. Kevesellték azokat az előírásokat, amelyeket Isten határozott meg. Az isteni parancsolatokat számtalan fárasztó követeléssel nehezítették meg, amelyeket ők maguk gondoltak ki. Minél távolabb voltak Istentől, annál szigorúbban tartották ezeket az előírásokat. PK 441.2

A nép képtelen volt megtartani a törvényt ezekkel az aprólékos és terhes követelményekkel. Az igaz élet nagyszerű alapelvei — amelyeket a Tízparancsolat mutat meg — elhomályosultak, és éppúgy a szimbolikus szolgálattal jelképezett dicsőséges igazságok is. Betemette őket az emberi hagyományok és rendeletek halmaza. Akik igazán vágytak Istennek szolgálni, és akik megpróbálták megtartani az egész törvényt, ahogy azt a papok és vezetők parancsolták, azok súlyos teher alatt nyögtek. PK 441.3

Mialatt Izráel népe mint nemzet vágyakozott a Messiás adventjére, szívében és életében olyan messzire távolodott Istentől, hogy nem lehetett igazi fogalma a megígért Megváltó jelleméről és küldetéséről. Ahelyett, hogy a bűntől való megváltásra, a szent élet szépségére és békéjére vágyakoztak volna, érdeklődésük a népük ellenségeitől való szabadulásra és a világi hatalom visszaszerzésére összpontosult. A Messiást mint győztest várták, aki minden igát összetör, Izraelt pedig minden nemzet urává emeli. Sátánnak tehát sikerült előkészíteni az emberek szívét arra, hogy a Megváltót elutasítsák, amikor megjelenik. Saját büszke szívük, valamint a Megváltó jelleméről és küldetéséről alkotott hamis fogalmaik miatt nem tették becsületesen mérlegre Messiás voltának bizonyítékait. PK 442.1

A zsidó nép több mint ezer évig várt a megígért Megváltó eljövetelére. Legfényesebb reményeik fűződtek ehhez az eseményhez. Ezer éven át énekbe és próféciába, templomi szertartásokba és családi áhítatok imáiba foglalták; és amikor eljött, mégsem ismerték fel Benne régóta várt Messiásukat. “Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt” (Jn 1:11). Világot szerető szívüknek a menny kedveltje olyan volt, mint “gyökér a száraz földből”. Szemükben “nem volt néki alakja és ékessége”. Nem láttak Benne semmi szépséget, hogy vágyakoztak volna utána (Ésa 53:2). A Názáreti Jézus egész életével kárhoztatta a zsidó nép önzését. Önzésük miatt megtagadták a gondozásukra bízott szőlőskert tulajdonosának jogos igényét. Gyűlölték igaz és kegyes voltának példamutatását. Amikor pedig a végső próba jött — amely alapján az engedelmesek része örök élet, az engedetleneké pedig örök halál — elvetették Izráel szentjét, és felelősek lettek golgotai keresztre feszítéséért. PK 442.2

Földi küldetése vége felé a szőlőskertről szóló példázatban Krisztus felhívta a zsidó tanítók figyelmét az Izráelre árasztott gazdag áldásokra. Mindezekkel tanúsította, hogy Isten igényt tart engedelmességükre. Világosan elébük tárta Isten dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességük által valósíthatnak meg. Félrehúzva a jövő fátyolát, megmutatta, hogy Isten szándéka betöltésének elmulasztásával hogyan játssza el az egész nemzet a menny áldását, és okozza saját romlását. PK 442.3

“Vala egy házigazda — mondta Krisztus -, aki szőlőt plántála, és azt gyepűvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék” (Mt 21:33). PK 442.4

A Megváltó ezzel “a seregek Urának szőlőjé”-re utalt, amelyet Ésaiás próféta századokkal előbb ,,Izráel házá”-nak mondott (Ésa 5:7). PK 443.1

“Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét. És a munkások megfogván az ő szolgáit, az egyiket megverék, a másikat megölék, a harmadikat pedig megkövezék. Ismét külde más szolgákat, többet, mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének. Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül és megölék.” PK 443.2

Miután Krisztus a papok előtt megrajzolta gonoszságuk csúcsát, feltette a kérdést: “Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?” A papok nagy érdeklődéssel figyelték a történetet, és anélkül, hogy átgondolták volna, milyen kapcsolatban áll velük, a néppel együtt válaszolták: “Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében.” PK 443.3

Akaratlanul kimondták saját ítéletüket. Jézus rájuk nézett, és fürkésző tekintete elárulta, hogy olvas szívük titkaiban. Istensége félreérthetetlen erővel villant fel előttük. A munkásokban meglátták önmagukat, és önkéntelenül felkiáltottak: “Távol legyen!” PK 443.4

Krisztus ünnepélyes komolysággal és szánakozva kérdezte: “Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Annak okáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki e kőre esik szétzúzatik; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt” (Mt 21:34-44). PK 443.5

Krisztus elhárította volna a zsidó nemzet pusztulását, ha a nép befogadta volna Őt. Irigységük és féltékenységük azonban kérlelhetetlenné tette őket. Elhatározták, hogy nem fogadják el Messiásként a Názáreti Jézust. Elvetették a világ Világosságát, és ettől kezdve életüket éjféli sötétség vette körül. A zsidó népet utolérte megjövendölt végzete. Saját vad indulataik, zabolátlan szenvedélyeik okozták romlásukat. Elvakult haragjukban egymást pusztították. Lázadó, konok gőgjükkel kihívták a győztes rómaiak haragját. Jeruzsálem elpusztult, a templom romokban hevert. Helyét felszántották, mint a mezőt. Júda fiai a legborzalmasabb halállal pusztultak el. Embermilliókat adtak el közülük, hogy pogány földön rabszolgákként szolgáljanak. PK 443.6

Amit Isten Izráel, a választott nép által akart tenni a világért, ma megvalósítja egyházával. Kiadta ,,a szőlőt... más munkásoknak”, a szövetségét megtartó népének, akik hűségesen “beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében”. Az Úrnak mindig voltak a földön hűséges képviselői, akik magukévá tették érdekeit. Istennek ezek a tanúi a lelki Izráel közé számítanak, és Jahve teljesíti nekik ősi népének tett minden szövetségi ígéretét. Isten egyháza ma szabadon viheti előre, egészen a befejezésig, az elveszett ember megváltására készített mennyei tervet. Hosszú századokon át Isten népét korlátozták szabadságában. Nem hirdethették az evangéliumot a maga tisztaságában. A legszigorúbb büntetésekkel sújtották azokat, akik áthágni merészelték az emberi rendelkezéseket. Ennek következtében az Úr nagy erkölcsi szőlőskertje majdnem teljesen parlagon hevert. Az emberek nélkülözték Isten Igéjének világosságát. Félő volt, hogy a tévelygés és babona sötétsége elfeledteti az igaz vallás nyújtotta ismeretet. Isten földi egyháza olyan fogságban volt e sokáig tartó, könyörtelen üldözés idején, mint Izráel babiloni száműzetésekor. PK 444.1

Hála Istennek, hogy egyháza nincs már szolgaságban. A lelki Izráel visszakapta azokat a kiváltságokat, amelyekben Isten népe Babilonból való szabadulása után részesült. A föld minden részén férfiak és nők szívét érinti a mennyből küldött üzenet, amelyről János, a látnok, azt prófétálta, hogy Krisztus második adventje előtt hirdetni fogják: “Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7). PK 444.2

A gonosz hatalom seregei nem tartják már fogságban az egyházat, mert “leomlott, leomlott Babilon, a nagy város”, amely “az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek”. A lelki Izráelnek pedig ez az üzenet szól: “Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 14:8; 18:4). Ahogyan a száműzöttek annak idején, megfogadva a “fussatok ki Babilonból” (Jer 51:6) üzenetet, visszajutottak az ígéret földjére, ma is mindazok, akik félik Istent, elhagyják a lelki Babilont, és Isten kegyelmének győzelmi jeleiként nemsokára ott lesznek az újjáteremtett földön, a mennyei Kánaánban. PK 444.3

Malakiás korában a megátalkodottak “hol van az ítéletnek Istene? gúnyos kérdésére ez volt a válasz: “Mindjárt eljön az ő templomában az Úr... a szövetségnek követe... De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! És ül mint ötvös vagy ezüst-tisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak. És kedves lesz az Úrnak a Júda és Jeruzsálem ételáldozatja, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben” (Mal 2:17; 3:1-4). PK 445.1

Közvetlenül a megígért Messiás megjelenése előtt Krisztus előfutára ezt az üzenetet hozta: Térjetek meg, vámszedők és bűnösök, térjetek meg, farizeusok és sadduceusok, “mert elközelített a mennyeknek országa” (Mt 3:2). PK 445.2

Ma Istentől megbízott hírnökök Illés és Keresztelő János lelkével és erejével felhívják az ítéletre megérett világ figyelmét a kegyelemidő utolsó óráival és Krisztus Jézusnak, a királyok Királyának és urak Urának megjelenésével kapcsolatos, hamarosan bekövetkező, ünnepélyes eseményekre. Isten nemsokára megítél minden embert e testben véghezvitt tettei alapján. Eljött Isten ítéletének órája, és földi egyháza tagjainak ünnepélyes kötelessége, hogy figyelmeztesse az örök pusztulás határán állókat. E széles világon mindenki előtt — aki csak figyel rájuk — világossá kell tenniük az egész emberiség sorsát meghatározó elveket. Ezek az elvek forognak kockán a most folyó nagy küzdelemben. PK 445.3

A kegyelemidő utolsó óráiban, amikor minden ember sorsa nemsokára örökre eldől, a menny és föld Ura az eddiginél élénkebb tevékenységet vár el egyházától. Az Úr Jézus Krisztus a maga választottainak tartja és a földön mindenkinél jobban kedveli azokat, akiket drága igazságának ismerete feloldott megkötözöttségükből; és elvárja, hogy megdicsőítsék Őt, aki a sötétségből csodálatos világosságra hívta ki őket. Az áldásokat, amelyekben olyan gazdagon részesülnek, meg kell osztaniuk másokkal is. A megváltás jó hírének el kell jutnia minden nemzethez, nemzetséghez, nyelvhez és néphez. PK 445.4

Az ősi próféták látomásaiban a dicsőség Ura a második eljövetele előtti sötétség és hitetlenség napjaiban különleges fényt hint egyházára. Az Igazság Napjaként megjelenik egyházában, ,,és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt” (Mal 4:2). Minden igaz tanítvány éltessen, bátorítson, segítsen és gyógyítson! PK 445.5

Krisztus a föld történelmének legsötétebb szakában jön el. Noé és Lót kora szimbolizálja a világban Isten Fia eljövetele előtt uralkodó állapotokat. A Szentírás arról az időről beszélve kijelenti, hogy Sátán minden hatalmával és ,,a gonoszságnak minden csalárdságával” fog dolgozni (2 Thessz 2:9-10). Munkájáról félreérthetetlenül árulkodik a gyorsan fokozódó sötétség, az utolsó napok sokféle tévelygése, eretneksége és csalása. Sátán nemcsak a világot ejti fogságba, de megtéveszti azokat az egyházakat is, amelyek állítólag a mi Urunk Jézus Krisztuséi. A nagy hitehagyás olyan mélységessé fajul, mint az éjfél sötétsége. Isten népe számára ez a próbák éjszakája, a könnyhullatás éjszakája, az igazságért való üldözés éjszakája lesz. De a sötét éjszakában felragyog Isten világossága. PK 446.1

Isten ,,a sötétségből világosság”-ot sugároztat (2 Kor 4:6). Amikor ,,a föld kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén”, “Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság” (1 Móz 1:2-3). A lelki sötétség éjszakájában ugyanígy szól Isten: “Legyen világosság!” Népének ezt mondja: “Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt” (Ésa 60:1). PK 446.2

“Ímé, sötétség borítja a földet — mondja a Szentírás -, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik” (Ésa 60:2). Krisztus, az Atya dicsőségének kisugárzása, eljött a világra e dicsőség fényeként, hogy képviselje Istent az emberek előtt. A Szentírás szava szerint felkente “Őt az Isten Szentlélekkel és hatalommal”, “és széjjeljárt jót tévén” (Acs 10:38). A názáreti zsinagógában ezt mondta Krisztus; “Az Úrnak Lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét” (Lk4: 18-19). Ezzel a munkával bízta meg tanítványait. “Ti vagytok a világ világossága” — mondta. — “Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt5:14, 16). PK 446.3

Ezt a munkát rajzolja meg Ésaiás próféta, amikor így szól: “Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba be vigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ” (Ésa 58:7-8). PK 447.1

A lelki sötétség éjszakájában tehát Isten dicsősége egyházán át sugárzik, amikor felemeli a meggörnyedtet és vigasztalja a gyászolót. Körülöttünk mindenütt hallatszik a világ jajveszékelése. Mindenhol vannak szűkölködők és szomorkodók. A mi feladatunk segítséget nyújtani, hogy könnyítsünk az élet terhein és nyomorán. A lélek éhségét csak Krisztus szeretete elégítheti ki. Ha Krisztus bennünk lakik, akkor szívünk tele van mennyei együttérzéssel. A forró, krisztusi szeretet lezárt forrásai felfakadnak. PK 447.2

Sok ember már nem tud reménykedni. Hozzuk vissza életükbe a napfényt! Sok elcsüggedt ember van. Bátorítsuk őket! Imádkozzunk értük! Vannak, akik kívánják az élet kenyerét. Olvassunk nekik Isten Igéjéből! Sokan lelkileg annyira betegek, hogy földi gyógyír nem segít rajtuk. Orvos nem tudja meggyógyítani őket. Imádkozzunk ezekért a lelkekért! Vigyük őket Jézus elé! Mondjuk nekik, hogy van balzsam Gileádban, és Orvos is! PK 447.3

A fény áldás, egyetemes áldás, amely árasztja kincseit a hálátlan, gonosz, erkölcstelen világra. Így van ez az Igazság Napjával is. Az egész földet, bármennyire burkolja is a bűn, a bánat és a fájdalom sötétsége, meg kell világítani az isteni szeretet ismeretének fényével. Semmilyen hitfelekezettől, semmilyen rendű-rangú embertől vagy társadalmi osztálytól nem szabad elzárni a mennyei tróntól sugárzó fényt. PK 447.4

A reménység és kegyelem üzenetét el kell vinni a föld végső határáig. Kinyújthatja kezét mindenki, aki akarja, és megragadhatja Isten erejét. Békét köthet Vele, és békessége lesz. Nem borítja többé áthatolhatatlan éjféli sötétség a pogányokat. A homály eltűnik az Igazság Napjának ragyogó fénysugarai előtt. PK 447.5

Krisztus mindent megtett azért, hogy egyháza a világ Világosságától fénybe borított, átalakult közösség, Immánuel dicsőségének hordozója legyen. Azt akarja, hogy minden hivő embert a világosság és béke lelki légköre vegye körül. Azt akarja, hogy életünk bemutassa a menny örömét. PK 447.6

“Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt” (Ésa 60:1). Krisztus eljön hatalommal és nagy dicsőséggel; a maga dicsőségével és az Atya dicsőségével. Útján a szent angyalok kísérik. Miközben az egész világot sötétség borítja, szentjeinek lakhelyen világosság lesz, és felfogják második eljövetelének első fénysugarát. A makulátlan tiszta fény az Ő tündöklő lényéből sugárzik, és mindazok imádják Krisztust, a Megváltót, akik szolgálták. Míg a gonoszok menekülnek, követői Krisztus közelségében örvendeznek. PK 448.1

Ekkor veszik át megígért örökségüket mindazok, akiket Krisztus megváltott az emberek közül. Így teljesedik szó szerint Isten szándéka Izráellel. Az ember nem hiúsíthatja meg Isten akaratát. A gonosz ténykedése közepette Isten szándéka biztosan halad a megvalósulás felé. Így volt ez Izráel házával is a megosztott birodalom történelmében. Így van ez ma is a lelki Izráelben. PK 448.2

A pátmoszi látnok áttekintette a korszakokat egészen addig, amíg Isten helyreállítja Izráelt az újjáteremtett földön, és így tanúskodott: PK 448.3

“Látám, és ímé egy nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; és kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé! PK 448.4

Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arccal leborulának, és imádák az Istent, ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké.” PK 448.5

“És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki.” Ő “uraknak Ura és királyoknak Királya”, és akik Vele vannak “hivatalosak és választottak és hívek is” (Jel 7:9-12; 19:6-7. 17:14). PK 448.6