Próféták és királyok

56 — Isten törvényének tanítása

Elérkezett a kürtölések ünnepe. Sokan gyűltek össze Jeruzsálemben. Szomorú jelenet volt ez. Jeruzsálem falai újjáépültek ugyan és a kapuk álltak, de a város nagy része még romokban hevert. PK 410.1

Egy széles utcán felállított emelvényen, amelyet mindenfelől Júda letűnt dicsőségének emlékei vettek körül, állt a megöregedett Ezsdrás. Jobb és bal oldalán lévita testvérei csoportosultak. Az emelvényről letekintve, szemével átfutotta az emberfejek tengerét. Az egész környező vidékről összegyűltek a szövetség gyermekei. “És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép... Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arccal a földre.” PK 410.2

Izráel bűnének még itt is volt tanújele. Más népekkel való összeházasodás következtében a héber nyelv megromlott. A szónoknak a nép nyelvén kellett a törvényt magyaráznia, hogy mindenki megértse. Erre nagyon kellett vigyáznia. Ezsdrással együtt papok és léviták is magyarázták a törvény alapelveit. “Olvasának ... a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat.” PK 410.3

“Az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.” Feszülten és tisztelettel hallgatták a magasságos Isten szavait. Amint a törvényt eléjük tárták, meggyőződtek bűnös voltukról, és keseregtek vétkeik miatt. De ez a nap örömünnep volt, szent gyülekezés napja. Az Úr megparancsolta, hogy örömmel ünnepeljék. Leküzdve fájdalmukat, örvendezniük kellett Isten irántuk tanúsított nagy irgalmán. “E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek — mondta Nehémiás -, ne keseregjetek és ne sírjatok... Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest, és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek.” PK 410.4

A nap első részét istentiszteletekre szentelték. A többi időben pedig a nép hálásan számba vette Isten áldásait, és örvendezett ajándékainak. A szegényeknek is küldtek az ajándékokból, akik semmit sem tudtak hozni. Nagy volt az örvendezés, mert a törvény igéit felolvasták nekik, és ők megértették. PK 410.5

Másnap tovább olvasták és magyarázták a törvényt. A kitűzött napon pedig — a hetedik hónap tizedik napján — megtartották az engesztelésnapi ünnepélyes istentiszteleteket, az Úr parancsa szerint. PK 411.1

E hónap tizenötödik napjától huszonkettedik napjáig a nép — vezetőivel együtt — megtartotta a sátoros ünnepet. Kihirdették “minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vad olajfáról, mirtus és pálmalombokat, szóval akármely sűrű levelű fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, amint meg van írva. Kiméne azért a nép és hozának lombokat, és csinálának magoknak leveles színeket, ki-ki a maga háza tetején és pitvaraikban, továbbá az Isten háza pitvaraiban, és lőn felette igen nagy örömük. És olvasának az Isten törvényének könyvéből minden napon, az első naptól fogva mind az utolsó napig.” PK 411.2

Napról napra hallgatva a törvény igéit, a nép meggyőződött a maga és a letűnt nemzedékek bűnösségéről. Tudatára ébredt annak, hogy Isten elpártolásuk miatt vonta vissza oltalmazó gondviselését, és hogy Ábrahám fiai ezért szóródtak szét idegen országokban. Elhatározták, hogy kegyelemért könyörögnek Istenhez, és elkötelezik magukat, hogy parancsolataiban járnak. Mielőtt — a sátoros ünnepet követő második napon — megkezdték ezt az ünnepélyes istentiszteletet, elkülönítették magukat a köztük levő pogányoktól. PK 411.3

Az Úr előtt leboruló, bűneit megvalló és bocsánatért esedező népet vezetői bátorították, hogy higgyenek az Úr ígéretében: meghallgatja imájukat, ahogy azt megmondta. Nemcsak bánkódni és sírni kell, nemcsak bűnbánatot tartani, hanem hinni is, hogy Isten megbocsát. Jótéteményei számbavételével és jósága dicsőítésével mutassák meg hitüket. “Áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké” — mondták a tanítók. PK 411.4

Majd felhangzott az ének a tömegből, amely menny felé tárt karokkal állt ott: PK 411.5

“Áldják a te dicsőséges nevedet,
Mely magasabb minden áldásnál és dicséretnél!
Te vagy egyedül az Úr!
Te teremtetted az eget, az egeknek egeit
és minden seregöket, A földet és mindent, ami rajta van,
A tengereket minden bennök valókkal együtt
És te adsz életet mindnyájoknak.
És az égnek serege előtted borul le.” PK 411.6

Amikor a dicsőítő ének véget ért, a gyülekezet vezetői elbeszélték Izráel történetét, tanúsítva, hogy Isten milyen jó volt hozzájuk, és ők milyen hálátlanok. Majd az egész gyülekezet elkötelezte magát Isten parancsolatai megtartására. Bűneik miatt büntetést szenvedtek. Elismerték, hogy Isten igazságosan bánt velük. Megfogadták, hogy engedelmeskednek törvényének. Hogy pedig “erős kötés” legyen és állandó emléket állítsanak annak, amit vállaltak, írásba foglalták, a papok, a léviták és a fejedelmek pedig aláírták. Ennek az volt a célja, hogy figyelmeztesse őket kötelességükre és hogy korlátként álljon a kísértések ellen. A nép ünnepélyesen megesküdött, “hogy az Isten törvényében jár, amely Mózes által, az Isten szolgája által adatott vala ki; s hogy megőrzik és cselekszik az Úrnak, a mi Urunknak minden parancsolatait, végzéseit és rendeléseit.” Esküvel fogadták, hogy nem kötnek házasságot annak a földnek lakóival. A böjtnap lezárulása előtt a nép másként is kifejezte azt, hogy vissza akar térni az Úrhoz. Kötelezte magát, hogy nem fogja többé a szombatot megszentségteleníteni. Nehémiás ekkor még hatalmi szóval nem tiltotta ki a pogány kereskedőket Jeruzsálemből, ahogy azt később tette. De, hogy a népet védje a kísértéstől, ünnepélyesen megfogadtatta velük, hogy nem hágják át a szombat törvényét ezektől az árusoktól való vásárlással. Remélte, hogy ez majd a kereskedők kedvét szegi, és véget vet a kufárkodásnak. PK 412.1

Gondoskodás történt a nyilvános istentiszteletekről is. A gyülekezet megfogadta, hogy a tizeden kívül évenként meghatározott összeget ad a szentélyszolgálatra. “Sorsot veténk — írja Nehémiás -, hogy fölvisszük földünknek első zsengéjét és minden fa gyümölcsének első zsengéjét esztendőnként az Úr házába; annak felette fiainknak, barmainknak első fiait, amint meg van írva a törvényben; továbbá, szarvasmarháinknak és juhainknak első fajzását.” PK 412.2

Izráel visszatért az Úrhoz, és mélységesen bánta bűneit. Sírva és keseregve vallották meg őket. Elismerték, hogy Isten igazságosan bánt velük, és megfogadták, hogy engedelmeskednek törvényének. Meg kell mutatniuk, hogy hisznek Isten ígéreteiben. Isten elfogadta bűnbánatukat. Az ő részük az örvendezés volt, tudva, hogy Isten megbocsátotta bűneiket és újra kegyelmébe fogadta őket. PK 412.3

Nehémiás vissza akarta állítani az igaz Isten templomának szolgálatait. Igyekezetét siker koronázta. Amíg a nép hű maradt fogadalmához, ameddig engedelmeskedett Isten szavának, addig az Úr teljesítette ígéretét, és gazdagon hintette rájuk áldásait. PK 413.1

Ebből a történetből hitet és bátorságot meríthetnek azok, akik meggyőződve bűnös voltukról, súlyos teherként érzik méltatlanságukat. A Biblia hitelesen mondja el Izráel hitehagyásának következményeit, de beszámol mélységes megalázkodásukról és bűnbánatukról, buzgó odaszeentelődésükről és bőkezű áldozatukról is, amivel tanúsították, hogy visszatértek az Úrhoz. PK 413.2

Amikor őszintén az Úrhoz térünk, maradandó öröm tölti be életünket. A Szentlélek befolyásának engedve, a bűnös meglátja, hogy milyen éles ellentét van az emberi szív csodálatos Vizsgálójának szentsége és a maga vétkes, szennyes volta között. Látja magát elítélt bűnösként. De nem kell kétségbeesnie, mert Krisztus megszerezte számára a bocsánatot. Örömmel töltheti el az a tudat, hogy Isten megbocsátotta bűneit, és hogy bűnbocsátó mennyei Atyja szereti. Isten magához öleli szeretetével a bűnbánó bűnöst és körülveszi dicsőségével. Bekötözi sebeit, megtisztítja bűneitől és az üdvösség ruhájába öltözteti. PK 413.3