Próféták és királyok

57 — Reformáció

Júda népe ünnepélyesen és nyilvánosan megfogadta, hogy engedelmeskedik Isten törvényének. Amikor azonban Ezsdrás és Nehémiás befolyása nem volt közvetlenül érezhető, sokan elfordultak az Úrtól. Nehémiás visszatért Perzsiába. Távollétében bűnök lopództak be Jeruzsálembe, és félő volt, hogy megrontják a nemzetet. Egyes bálványimádók nemcsak a városban vetették meg lábukat, de jelenlétükkel még a templomot is megfertőzték. Házasságkötés útján barátság jött létre Eliasib, a főpap és Izráel elkeseredett ellensége, az ammonita Tóbiás között. E szentségtelen kapcsolat következményeként Eliasib megengedte Tóbiásnak, hogy elfoglalja a templomhoz tartozó egyik helyiséget, amelyet azelőtt a nép tizedének és adományainak tárolására használtak. PK 414.1

Isten Mózes által kijelentette, hogy az ammonitákat és moábitákat örökre ki kell zárni népe gyülekezetéből, Izráellel szembeni kegyetlenségük és árulásuk miatt. (Lásd 5 Móz 23 :3—6.) Ezzel a paranccsal dacolva a főpap kidobta az Úr házának kamrájában tárolt adományokat, hogy helyet készítsen a kitiltott nemzetség e képviselőjének. Jobban nem is sérthette volna meg Istent, mint ezzel a kedvezménnyel, amelyben Isten és igazsága ellenségét részesítette. PK 414.2

Amikor Nehémiás Perzsiából visszatérve megtudta, hogy milyen arcátlanul megszentségtelenítették a templomot, azonnal intézkedett a betolakodó eltávolításáról. ,,Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem — mondja s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamrából; és parancsolatomra megtisztíták a kamrákat, és visszahordatám azokba Isten házának edényeit, az ételáldozatot és a tömjént.” PK 414.3

Nemcsak hogy megszentségtelenítették a templomot, hanem az áldozatokat is hűtlenül kezelték. Ez rossz hatással volt a nép adakozó kedvére. Elvesztették buzgalmukat és lelkesedésüket. Kelletlenül fizettek tizedet. Az Úr házának kincstára elszegényedett. Számos énekes és egyéb templomi szolgálattevő otthagyta Isten munkáját, hogy máshol dolgozzanak, mert nem kaptak elég fizetést. PK 414.4

Nehémiás munkához látott, hogy helyrehozza ezeket a visszaéléseket. Összegyűjtötte azokat, akik otthagyták az Úr házának szolgálatát, és “helyökre állítám őket”. Ez bizalmat ébresztett a népben, és az egész Júda elhozta “az olajnak, a mustnak és a gabonának tizedét”. Nehémiás “a tárházak fölé” olyan felügyelőket rendelt, akik “híveknek ítéltettek”; “és az ő tisztök vala kiosztani atyjokfiainak részét”. PK 415.1

A bálványimádókkal való kapcsolat másik következménye volt, hogy nem figyeltek a szombatra, arra a jelre, amely megkülönböztette a zsidókat — mint az igaz Isten imádóit — minden más nemzettől. Nehémiás látta, hogy a környékről pogány kereskedők jönnek Jeruzsálembe, és sok zsidót rávesznek a szombatnapi kereskedésre. Nem mindenkit lehetett az elvek feláldozására rábírni. De voltak, akik vétkeztek, és a pogányokkal együtt igyekeztek a lelkiismeretesebbek aggályait eloszlatni. Sokan merészelték nyíltan megrontani a szombatot. “Azon napokban láttam Júdában, hogy sajtót taposnak szombaton — írja Nehémiás -, és gabonát hoznak be, szamarakra rakván, sőt bort, szőlőt és olajat is és mindenféle terhet behoznak Jeruzsálembe szombat napon ... Tírusiak is lakozának a városban, akik hoznak vala halat és mindenféle árut, amelyeket eladnak vala szombat napon Júda fiainak.” PK 415.2

Ezt az állapotot meg lehetett volna előzni, ha a vezetők gyakorolták volna hatalmukat. De saját érdekeiket helyezték előtérbe, és ezért kedveztek a gonoszoknak. Nehémiás bátran megdorgálta őket kötelességük elhanyagolása miatt. “Micsoda gonosz dolog ez, amit cselekesztek, hogy megfertőztetitek a szombatnak napját?” — kérdezte szigorúan. “Avagy nem így cselekedtek-é a ti atyáitok, s a mi Istenünk reánk hozá mindezen gonoszt és e városra?! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, megfertőztetvén a szombatot!” Ezután parancsot adott, hogy amikor megárnyékosodnak “Jeruzsálem kapui a szombat előtt”, zárják be őket, és ne nyissák ki a szombat végéig. Saját szolgáit állította a kapukhoz, hogy figyeljék, vajon végrehajtják-e utasításait, mivel jobban bízott bennük, mint azokban, akiket Jeruzsálem elöljárói jelöltek volna ki. PK 415.3

“A kereskedők és minden áruk árusai” nem akartak szándékukról elállni, és ezért “kívül hálának Jeruzsálemen egyszer vagy kétszer”. Remélték, hogy üzletet tudnak kötni a város polgáraival vagy a vidék népével. Nehémiás figyelmeztette őket, hogy bűnhődni fognak, ha ezt folytatják. “Miért háltok ti e kőfal előtt?” — kérdezte. “Ha ezt ismételitek, kezet vetek reátok!” “Az időtől fogva nem jöttek szombaton.” A lévitákat is megbízta a kapuk őrzésével. Tudta, hogy nagyobb tiszteletet keltenek, mint a köznép; és az Isten házával való szoros kapcsolatuk folytán elvárható tőlük, hogy buzgóbban késztetik a népet Isten törvénye iránti engedelmességre. PK 415.4

Nehémiás ezután arra a veszélyre irányította figyelmét, amely ismét fenyegette Izráelt a bálványimádókkal való összeházasodásuk és barátkozásuk miatt. “Ugyanazon napokban — írja — meglátogatám azokat a zsidókat, akik asdódi, Ammonita és Moábita asszonyokat vettek feleségül. És fiaik felerésze asdódi nyelven beszél vala, és nem tudnak vala beszélni zsidóul, hanem egyik vagy másik nép nyelvén.” PK 416.1

Ezek a törvényellenes kapcsolatok nagy zűrzavart keltettek Izráelben, mert magas állású emberek is voltak azok között, akik ilyen viszonyt alakítottak ki — vezetők, akiktől a nép jogosan várt tanácsot és biztonságos példamutatást. Előre látva a katasztrófát, ami a népre vár, ha ezt a gonoszságot szabadon folytathatja, Nehémiás komolyan beszélt a törvénysértőkkel. Salamon esetét említve emlékeztette őket, hogy egyetlen népnek sem volt hozzá hasonló királya, akinek Istene olyan bölcsességet adott; bálványimádó asszonyok mégis elfordították szívét Istentől, és példája rossz útra vitte Izráelt. “Néktek engedjük-é — kérdezte szigorúan Nehémiás -, hogy cselekedjétek mindezen nagy gonoszságot?” “Bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak.” PK 416.2

Amikor eléjük tárta Isten parancsait és kilátásba helyezett büntetését, valamint azokat a büntető ítéleteit, amelyekkel éppen ezért a bűnért látogatta meg Izráelt a múltban, lelkiismeretük felébredt, és reformációs munka indult. Istennek tetszett Izráel reformációja, ezért megszűnt haragja, és áldását küldte rájuk. PK 416.3

A szent tisztségek viselői közül egyesek védelmükbe vették pogány feleségüket. Azt mondták, hogy nem tudnak elszakadni tőlük. Nehémiás azonban nem tett különbséget. Nem volt tekintettel sem rangra, sem állásra. Mindazokat a papokat és vezetőket, akik nem voltak hajlandók megszakítani kapcsolataikat a pogányokkal, azonnal elbocsátotta az Úr szolgálatából. A főpap unokáját, aki a hírhedt Szanballat leányát vette feleségül, nemcsak eltávolította szolgálatából, hanem haladéktalanul száműzte Izráelből. “Emlékezzél meg őróluk én Istenem — könyörgött PK 416.4

Nehémiás a papságnak és a papság szövetségének és a Lévitáknak ilyen megfertőztetéséért! ” PK 417.1

Egyedül az ítélet fogja megmutatni, hogy milyen sok gyötrelembe került Isten hűséges szolgájának ez a nélkülözhetetlen szigor. Állandóan küzdenie kellett az ellenszegülőkkel, és csak böjtöléssel, megalázkodással és imádkozással tudott előre lépni. PK 417.2

Sokan azok közül, akik bálványimádókkal kötöttek házasságot, vállalták velük a számkivetést, és a közösségből kiűzöttekkel együtt átpártoltak a samaritánusokhoz. Ezt az utat választották Isten munkájának egyes magas állású tagjai is, és egy idő után teljesen összekötötték sorsukat velük. A samaritánusok erősíteni akarták ezt a kapcsolatot. Ezért azt ígérték, hogy jobban alkalmazkodnak a zsidó valláshoz és szokásokhoz; a hitehagyók pedig, hogy túlszárnyalják korábbi testvéreiket — templomot építettek Garizim hegyén. Így foglaltak állást Isten jeruzsálemi templomával szemben. Vallásuk ezentúl a júdaizmus és pogányság keveréke volt. Állításuk, hogy ők Isten népe, forrása volt a két nép között nemzedékről nemzedékre tartó vallási szakadásnak, versengésnek és ellenségeskedésnek. PK 417.3

A ma végrehajtandó reformációs munkában szükség van ezsdrásokra és nehémiásokra, akik nem szépítgetik és nem mentegetik a bűnt, és bátran megvédik Isten méltóságát. Azok, akikre ennek a munkának a terhe nehezedik, nem hallgathatnak a gonoszság láttán, és nem takarhatják be a bűnt a hamis könyörület köpenyével. Tudniuk kell, hogy Isten nem személyválogató, és látni fogják, hogy a kevés emberrel szemben gyakorolt szigor irgalmasságot jelent a tömegek iránt. Azt se felejtsék el, hogy a bűn megfeddőjében Isten Lelkének mindig meg kell mutatkoznia. Ezsdrás és Nehémiás — miközben dolgoztak — megalázták magukat Isten előtt; megvallották a maguk és népük bűneit. Bocsánatért könyörögtek, mintha ők lettek volna a vétkesek. Türelmesen fáradoztak, imádkoztak és szenvedtek. Nem a pogányok nyílt ellenségeskedése nehezítette leginkább munkájukat, hanem állítólagos barátaik rejtett ellenszegülése, akik befolyásukat a gonoszság szolgálatába állítva, tízszeresen súlyosbították Isten szolgáinak terhét. Ezek az árulók olyan anyagot szolgáltattak az Úr ellenségeinek, amelyet felhasználhattak a népe elleni harcban. Gonosz indulataik és lázadó szándékaik állandó harcban álltak Isten világos kívánalmaival. PK 417.4

A Nehémiás erőfeszítéseit kísérő eredmények mutatják, hogy mit lehet elérni imával, hittel és bölcs, határozott cselekvéssel. Nehémiás nem volt pap. Próféta sem volt. Nem tartott igényt rangos címre. Nehémiás reformátor volt, akit Isten a szükség idejére támasztott. Azt akarta, hogy a nép megbéküljön Istennel. E nemes céltól lelkesítve, minden energiáját annak megvalósítására összpontosította. Igyekezetét mélységes és törhetetlen becsületesség jellemezte. Amikor bűnnel és az igazság megvetésével találkozott, olyan határozottan foglalt állást, hogy a nép új hévvel és lelkesedéssel látott munkához. Meg kellett látniuk hűségét, Istene és hazája iránti mélységes szeretetét. Ezt látva, készek voltak követni, és menni, amerre ő ment. PK 418.1

Az Isten által ránk bízott munkában hitvallásunk fontos része az igyekvő szorgalom. Isten eszközeiként meg kell ragadnunk azokat a körülményeket, amelyekkel végrehajthatjuk akaratát. A gyors és határozott cselekvés a megfelelő időben fényes győzelmeket arat; míg a késlekedés és hanyagság következménye kudarc és Isten meggyalázása. Ha Isten ügye vezető munkásai lagymatagok, közömbösek és határozatlanok, akkor a gyülekezet nemtörődöm, tétlen és szórakozni vágyó lesz. Ha azonban eldöntötték, hogy Istennek és csakis Neki szolgálnak, és ez a szent cél betölti lelküket, akkor a nép egységes, bizakodó és lelkes lesz. PK 418.2

Isten Igéje bővölködik meglepő és éles ellentétpárokban. Egymás mellett található a bűn és a szentség, hogy látva őket, az előbbitől őrizkedjünk, az utóbbit pedig magunkévá tegyük. Azok az oldalak, amelyek leírják Szanballat és Tóbiás gyűlölködését, álnokságát és árulását, leírják Ezsdrás és Nehémiás emelkedettségét, odaszentelődését és önfeláldozását. Mi döntjük el, hogy melyik példát választjuk. Isten parancsai áthágásának félelmes következményeit a Szentírás szembeállítja az engedelmességből származó áldásokkal. Nekünk kell döntenünk: vállaljuk-e a büntetést vagy örvendezni akarunk az áldásoknak. PK 418.3

Az a helyreállítási munka és reformáció, amelyet a hazatért foglyok Ezsdrás és Nehémiás vezetésével végeztek, a lelki helyreállításnak olyan képét tárja elénk, amilyet a föld történelmének záró napjaiban kell véghezvinni. Izráel maradéka gyenge, esendő nép volt, kitéve ellenségei rontásának. Isten azonban velük akarta megőriztetni a földön a maga és törvénye ismeretét. Ők voltak az igaz istentisztelet és szent kinyilatkoztatások őrei. Különböző tapasztalatokban volt részük Jeruzsálem falai és a templom építése közben. Heves támadásokat kellett kivédeniük. Súlyosak voltak a terhek, amelyeket a munka vezetőinek hordaniuk kellett. De megingathatatlan bizalommal és alázatos lélekkel mentek előre. Szilárdan bíztak Istenben, és hitték, hogy diadalra viszi igazságának ügyét. Ezékiás királyhoz hasonlóan, Nehémiás is ,,az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott ő tőle, és megőrizte az ő parancsolatait ... És vele volt az Úr mindenütt” (2 Kir 18:6-7). PK 418.4

Azt a lelki helyreállítást, amelyet a Nehémiás korában véghezvitt munka előképezett, Ésaiás így körvonalazza: “Megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják.” “Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak” (Ésa 61:4; 58:12). PK 419.1

A próféta olyan népet rajzol meg itt, amely az igazságtól és jogosságtól való általános elhajlás idején igyekszik helyreállítani Isten országának elveit. Ez a nép javítja ki az Isten törvényén ütött rést — azon a falon, amelyet Isten védelmül emelt választott népe köré. Jogos, igazságos és tiszta elveinek követése állandó védelmet jelent számukra. PK 419.2

A próféta félreérthetetlen szavakkal határozza meg a falat építő maradék különleges munkáját. “Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ésa 58:13-14.) PK 419.3

A vég idején minden isteni intézményt helyre kell állítani. Azt a rést, amelyet a szombat megváltoztatásakor ütöttek a törvényen, ki kell javítani. Isten maradék népének — amelynek tagjai reformátorokként állnak a világ előtt — meg kell mutatnia, hogy Isten törvénye minden maradandó reform alapja, és hogy a negyedik parancsolat szombatja a teremtés emlékműveként, Isten hatalma állandó emlékeztetőjeként érvényben marad. Világosan és érthetően magyarázzák meg, hogy a Tízparancsolat minden előírásának engedelmeskedni kell. Krisztus szeretetének késztetésére együtt kell működniük Vele a puszta helyek felépítésében. A romlás kijavítóinak és ösvények helyreállítóinak kell lenniük, “hogy ott lakhassanak”. (Lásd Ésa 58:12.) PK 419.4