Próféták és királyok

43 — A láthatatlan Vigyázó

[Dániel 5. fejezet]

Dániel élete vége felé nagy változások történtek abban az országban, ahová hatvan évvel azelőtt őt és három héber társát fogságba vitték. Nabukodonozor, “a nemzetek legkegyetlenebbje” (Ez 28:7) meghalt, és Babilon, “az egész földnek dicsérete” (Jer 51:41), utódainak esztelen uralkodása alatt semmivé lett; bekövetkezett a fokozatos, de biztos pusztulás. Nabukodonozor unokájának, Belsazárnak ostobasága és gyengesége miatt a büszke Babilon csakhamar elbukott. Belsazár, aki fiatalon részt kapott az uralkodásból, hatalma fényében sütkérezett és szívével a menny Istene ellen fordult. Sok lehetősége volt Isten akarata megismerésére, és annak megértésére, hogy kötelessége engedelmeskedni Neki. Tudott arról, hogy nagyapját — Isten határozatából — kiűzték az emberi társadalomból. Jól ismerte Nabukodonozor megtérése és csodálatos gyógyulása történetét is. De engedte, hogy az élvezetek szeretete és az öndicsőítés homályba borítsa azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna szabad elfelejtenie. Eltékozolta kegyelemből kapott lehetőségeit, és nem igyekezett arra, hogy általuk teljesen megismerje az igazságot. Amire Nabukodonozor végül kimondhatatlan szenvedés és megalázás árán eljutott, attól Belsazár közömbösen elfordult. PK 324.1

A kudarcig nem sok idő telt el. Círusz, a méd Dárius unokaöccse, a médek és perzsák egyesített seregének hadvezére, megostromolta Babilont. A látszólag bevehetetlen, az Eufrátesz folyó által védett vár masszív falain és rézkapuin belül, ahol bőségesen volt élelem, a kéjsóvár király biztonságban érezte magát. Idejét szórakozással és tivornyázással töltötte. PK 324.2

A hivalkodó, öntelt Belsazár vakmerő biztonságérzetében “nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék”. Mindaz a szórakozás, amit a gazdagság és hatalom nyújtott, növelte a lakoma pompáját. Gyönyörű nők is voltak a maguk elbűvölő varázsával a királyi lakoma vendégei között. Lángeszű és művelt emberek is voltak közöttük. Fejedelmek és államférfiak úgy itták a bort, mint a vizet, és tivornyáztak izgató hatása alatt. PK 324.3

A féktelen orgiát maga a király vezette, akinek a botrányos részegség elvette józan eszét. Alantas ösztönei és szenvedélyei vették át az uralmat. Lakoma közben “monda Belsazár, hogy hozzák elő az arany- és ezüstedényeket, amelyeket elvive Nabukodonozor... a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai”. A király be akarta bizonyítani, hogy nincs olyan szent dolog, amelyhez hozzá ne nyúlhatna. “Előhozák az aranyedényeket... és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.” PK 325.1

Belsazár nem is sejtette, hogy bálványimádó tivornyázásának mennyei Tanúja van; hogy egy láthatatlan mennyei Vigyázó figyeli az istengyalázó jelenetet, hallja a szentségtörő nevetgélést, látja a bálványimádást. A hivatlan Vendég azonban csakhamar éreztette jelenlétét. Amikor a tivornya tetőzött, megjelent egy vértelen kéz, és tűzként fénylő betűket rajzolt a falra. A roppant tömeg nem értette az írás szavait, de az ítélet baljóslatú előjelét látták benne a lelkiismeretében megérintett király és vendégei. PK 325.2

Elhalkult a zsivalygó jókedv, miközben az emberek valami leírhatatlan rémülettől megdermedve figyelték a kezet, amely lassan rajzolta a titokzatos betűket. Egymás után vonultak el előttük gonosz életük cselekedetei. Mintha az örökkévaló Isten ítélőszéke elé állították volna őket, akinek a hatalmával éppen szembeszálltak. Ahol néhány pillanattal előbb hangos jókedv volt és istenkáromló élcelődés hallatszott, ott most fakó arcokat lehetett látni; és az emberek kétségbeesve jajveszékeltek. Amikor Isten megfélemlíti az embert, akkor nem tudja elrejteni rettegését. Belsazár rémült meg a legjobban, ő volt elsősorban felelős azért az Isten ellenes lázadásért, amely a babiloni birodalomban azon az éjszakán tetőzött. Az Istent képviselő láthatatlan Vigyázó jelenlétében, akinek hatalmát megkérdőjelezték és nevét káromolták, a király megdermedt a félelemtől. Lelkiismerete felébredt. “Derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének.” Belsazár szentségtörően szembehelyezkedett a menny Istenével, és saját erejében bízott, nem is sejtve, hogy valaki meg meri kérdezni: Miért cselekszel így? Most azonban rádöbbent arra, hogy el kell számolnia, miként sáfárkodott azzal, amit reá bíztak, és arra, hogy nem tud semmilyen mentséget felhozni elszalasztott alkalmaira és kihívó viselkedésére. PK 325.3

A király hasztalan próbálta kiolvasni az izzó betűket. Olyan titokkal állt szemben, amelyet nem tudott feltárni; olyan hatalommal, amelyet sem megérteni, sem letagadni nem tudott. Kétségbeesve fordult segítségért birodalma bölcseihez. Eszeveszett kiáltásától zengett a terem, amint a varázslókat, káldeusokat és jövendőmondókat szólította, hogy olvassák el az írást. “Akárki legyen az az ember, aki elolvassa ezt az írást — ígérte — és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranylánc lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.” De hasztalan könyörgött és ígért gazdag jutalmat bizalmát élvező tanácsadóinak. Mennyei bölcsességet nem lehet venni és eladni. “A király bölcsei mind... nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.” Éppúgy nem tudták elolvasni a titokzatos betűket, mint ahogy az előző nemzedék bölcsei nem tudták megmagyarázni Nabukodonozor álmát. Ekkor az anyakirálynénak eszébe jutott Dániel, aki több mint fél évszázaddal előbb ismertette Nabukodonozor királynak a nagy szoborról szóló álmát, és meg is magyarázta. “Király, örökké élj!” — mondta. “Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el! Van egy férfiú a te országodban, akiben a szent istenek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcsességéhez hasonló bölcsesség találtaték benne, és akit Nabukodonozor király... az írástudók, varázslók, káldeusok és jövendölők fejévé tőn... Mivelhogy Dánielben, akit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet.” “Erre Dániel a király elé viteték.” Belsazár — meg sem próbálva visszanyerni önuralmát — kérdezte a prófétától: “Te vagy-é ama Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, akit ide hozott a király, az én atyám, Júdából? És aki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcsesség találtatott tebenned? Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni. PK 326.1

De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranylánc lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban.” PK 326.2

A magasságos Isten szolgájának nyugodt méltóságával és a király ígéreteivel szemben érzéketlenül állt Dániel a rémülettől dermedt tömeg előtt, nem azért, hogy hízelgő szavakat mondjon, hanem hogy megmagyarázza az ítéletet hirdető üzenetet. “Ajándékaid tiéid legyenek — mondta -, és adományaidat másnak adjad: mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.” PK 327.1

A próféta először olyan dolgokra emlékeztette Belsazárt, amelyeket jól ismert, de nem tanulta meg belőlük azt az alázatosságot, amely megmenthette volna. Beszélt Nabukodonozor bűnéről és bukásáról, valamint arról, hogyan bánt vele az Úr. Beszélt a reá ruházott hatalomról és dicsőségről. Elmondta, hogy milyen büntetést kapott kevélységéért, és hogy ezután elismerte Izráel Istenének hatalmát és irgalmát. Majd Dániel bátran és félreérthetetlenül megfeddte Belsazárt súlyos gonoszságáért. A király elé tárta bűnét, és rámutatott a tanulságokra, amelyeket elmulasztott levonni, pedig volt rá lehetősége. Belsazár nem értette meg nagyapja tapasztalatait, és figyelembe sem vette a számára is oly nagy jelentőségű események intő szavát. Alkalma lett volna megismerni és követni az igaz Istent, de nem szívlelte meg a leckéket. Ezért most aratnia kell lázadása következményét. PK 327.2

“Te, Belsazár — jelentette ki a próféta, — nem aláztad meg szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dicséréd, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te utad, nem dicsőítetted. Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.” A próféta a mennyből küldött üzenet felé fordulva ezt olvasta: “Mene, mene, tekel, ufarszin!” A kéz, amely a betűket rajzolta, nem volt már látható, de ez a négy szó még mindig félelmetesen fénylett, és tisztán el lehetett olvasni. Az emberek pedig lélegzetvisszafojtva hallgatták, amikor az idős próféta kijelentette: PK 327.3

“Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak.” PK 327.4

Eszeveszett ostoba életüknek ezen az utolsó éjszakáján Belsazár és főurai betöltötték önmaguk és a káldeus birodalom gonoszságának mértékét. Isten nem tudta már féken tartani, sem elhárítani a küszöbön álló veszedelmet. Számos intézkedésével igyekezett törvénye tiszteletére megtanítani őket. “Gyógyítottuk Babilont — nyilatkoztatta ki azokról, akiknek ítélete most az egekig ért -, de nem gyógyult meg” (Jer 51:9). Az emberi szív megdöbbentő romlottsága miatt Isten végül szükségesnek látta, hogy kimondja a megmásíthatatlan ítéletet: Belsazár elbukik és birodalma mások kezébe kerül. PK 327.5

Amikor a próféta elhallgatott, a király megparancsolta, hogy jutalmazzák meg az ígért kitüntetésekkel. Ezért “öltöztették Dánielt bíborba, és aranyláncot vetének nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol mint harmadik az országban”. PK 328.1

Több mint egy évszázaddal előbb az ihletett Ige előre jelezte, hogy “a kedves éjszaka” (Esa 21:4), amelyen a király és tanácsosai versenyeznek egymással az istenkáromlásban, hirtelen a félelem és pusztulás idejére változik. Most pedig egyik nagy jelentőségű esemény gyors egymásutánban követte a másikat. Pontosan úgy, ahogy a prófétai ige évekkel a dráma főszereplőinek születése előtt megrajzolta. PK 328.2

A király még az ünnepség csarnokában volt, körülvéve azokkal, akiknek sorsa megpecsételődött, amikor egy hírnök közölte vele, hogy “bevétetett az ő városa”, elfoglalta az ellenség, akinek cselfogásai ellen olyan biztonságban érezte magát; hogy “a révhelyek elfoglaltattak... és a vitézek elrettentek” (Jer 51:31-32). Mialatt ő és főemberei Jahve szent edényeiből ittak, és dicsőítették ezüst és arany isteneiket, a médek és a perzsák — az Eufrátesz vizét medréből elvezetve — bevonultak az őrizetlen város belsejébe. Círusz serege már a palota falai alatt állt; a várost megtöltötték az ellenség katonái, “mint sáskák” (Jer 51:14); és diadalittas ordításuk túlharsogta a megdöbbent tivornyázók kétségbeesett kiáltozását. “Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a káldeusok királya”, és idegen uralkodó ült a trónra. PK 328.3

A héber próféták világosan megmondták, hogyan fog Babilon elesni. Amikor Isten látomásban kinyilatkoztatta nekik a jövő eseményeit, így kiáltottak: “Mint bevétetett Sésák, és elfoglaltatott az egész földnek dicséreti! Milyen útálattá lett Babilon a nemzetek között!” “Hogy elmúlott és összetört az egész föld pörölye! Milyen útálatossá lett Babilon a nemzetek között.” “Babilon bevételének zajától megindul a föld, és kiáltása hallatszik a nemzetek között!” PK 328.4

“Hamar elesett Babilon és összeomlott.” “Pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik az ő kézívök, mert a megfizetésnek Istene az Úr, bizonnyal megfizet. És megrészegítem az ő fejedelmeit, bölcseit, hadnagyait, tiszttartóit és vitézeit, és örök álmot alusznak, és nem serkennek fel, azt mondja a király, akinek neve a Seregek Ura!” PK 329.1

“Tőrbe ejtettelek téged, és meg is fogattál Babilon, de nem tudtad, utol érettél és megragadtattál, mert pörlekedtél az Úrral. Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit: mert e cselekedet az Úré, a Seregek Uráé Káldea földén.” PK 329.2

“Ezt mondja a Seregek Ura: Megnyomoríttattak az Izráel fiai és Júda fiai együtt és mindnyájan, akik fogságra vitték őket, beléjük ragadnak, nem akarják őket elbocsátani. De az ő megváltójok erős, Seregek Ura az ő neve, bizonnyal felveszi az ő peröket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse” (Jer 51:41; 50:23.46; 51:8.56-57; 50:24-25. 33-34) PK 329.3

Tehát “Babilon széles kőfala földig lerontatik, és az ő büszke kapuit tűz égeti meg”. Így szüntette meg Jahve, a Seregek Ura “az istentelenek kevélységét” és megalázta “az erőszakoskodóknak gőgjét”. Így lett “Babilon, a királyságok ékessége, a káldeusok dicsekvésének dísze” olyanná, mint Sodoma és Gomora — örökre megátkozott hely. “Nem ülik meg soha — nyilatkoztatta ki az ihletett Ige és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott; hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struccok laknak ott, és bakok szökdelnek ott; és vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok.” “A sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével, szól a Seregeknek Ura” (Jer 51:58;Ésa 13:11. 19-22; 14:23). PK 329.4

Babilon utolsó uralkodója az elsőhöz hasonló ítéletet hallott a mennyei Vigyázótól: “Néked szól oh... király, a birodalom elvétetett tőled” (Dán 4:28). PK 329.5

“Szállj le és ülj a porba, Babilon
szűz leánya,
Ülj a földre királyi szék nélkül...
Ülj némán
És menj a sötétre, te a káldeusok leánya, Mert nem hívnak többé téged országok úrnőjének!
Fölgerjedtem volt népem ellen;
Megfertőztettem örökségemet, és kezedbe
adtam azt:
Te nem cselekedtél velük irgalmasságot...

És ezt mondád: Örökre úrnő leszek!
Úgy, hogy ezekre nem is gondolál,
És nem emlékeztél meg annak végéről.
És most halld meg ezt,
Bujálkodó, aki bátorságban ülsz,
Aki ezt mondja szívében:
Én vagyok és nincs senki több,
Nem ülök özvegységben,
És a gyermektelenséget nem ismerem!...

Mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon,
Gyermektelenség és özvegység,
Teljességökben jőnek el reád, noha gazdag
vagy e varázslásban, és sok nagyon
igéző szózatod.
Gonoszságodban bíztál,
És ezt mondád: Nem lát senki engem!

Bölcsességed és tudományod csalt meg téged,
És ezt mondád szívedben:
Én vagyok és nincs senki több.
Azért jő te reád a gonosz,
Amelynek keletkezését nem tudod
És romlás sújt le rád,
Amelyet meg nem engesztelhetsz,
És hirtelen jő pusztulás reád, nem is
tudod! No állj elő hát igéző szózatiddal,
és varázslásodnak sokaságával,
amelyekkel ifjúságodtól fogva vesződtél,
Talán segíthetsz valamit,
Talán visszariaszthatod a veszedelmet.

Tanácsaid sokaságában megfáradál;
No álljanak elő és tartsanak meg az
égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik,
Akik megjelentik az új holdak napján, hogy mi
jövend reád.
Ímé olyanok lettek, mint a polyva...
Nem mentik meg életöket a lángból...
Senki nem segít néked!” (Ésa 47:1-15.) PK 329.6

A cselekvés színterére lépő nemzetek azért foglalhatják el helyüket a földön, hogy megmutatkozzék, vajon betöltik-e a “Vigyázó” és “Szent” szándékát. A prófécia felvázolta a világ nagy birodalmainak — Babilónia, Médó-Perzsia, Görögország és Róma — emelkedését és útját. Mindegyiküknél — mint a kevésbé hatalmas nemzeteknél is — a történelem megismételte önmagát. Mindegyiknek volt próbaideje; mindegyik kudarcot vallott. Dicsőségük megfakult, hatalmuk elmúlt. PK 331.1

A nemzetek elvetették a mennyei elveket, és ezzel saját pusztulásukat munkálták. De az isteni, a mindent legyőző akarat kétségtelenül hatott a korszakokon át véges-végig. Ezt látta Ezékiel próféta abban a csodálatos látomásban, amelyet a káldeusok földjén való rabsága idején kapott. Ámuló szemei előtt kirajzolódtak a mindenek felett álló hatalmat kinyilatkoztató szimbólumok. Ezt a hatalmat földi uralkodók nem zárhatják ki ügyeikből. PK 331.2

A Kébár folyó partján Ezékiel forgószelet látott, amely mintha észak felől támadt volna. Nagy felhő tárult elé “egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki”. Négy élőlény egymást keresztező kerekeket hajtott. Magasan felettük “látszék... királyi széknek formája és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül”. “És látszék a Kérubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt” (Ez 1:4. 26; 10:8). A kerekek elrendezése olyan bonyolult volt, hogy első látásra úgy tűnt, mintha megbomlott volna közöttük a rend, pedig teljesen összehangoltan működtek. Mennyei lények mozgatták azokat a kerekeket. A mennyei lényeket pedig a kérubok szárnyai alatt levő kéz tartotta és irányította. Felettük, a zafírtrónon ült az Örökkévaló. A trón körüli szivárvány pedig az isteni kegyelmet szimbolizálta. PK 331.3

Isten hatalma úgy irányítja az emberi események szövevényes váltakozását, mint ahogy a kérubok szárnyai alatt levő kéz vezérli a kerékféleségek bonyolult rendszerét. Az, Aki a kérubok felett ül — a nemzetek harcai és kavargásai közepette -, most is irányítja ennek a földnek ügyeit. PK 332.1

A nemzetek történelme szól hozzánk is. Isten nagyszerű tervében minden népnek és minden egyes embernek szerepet adott. Az egyéneknek és nemzeteknek ma oda kell állniuk a mérlegre, amely Annak kezében van, Aki soha nem téved. Mindenki maga határoz sorsáról, Isten pedig mindazt kezében tartva megvalósítja saját szándékát. PK 332.2

A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket — a múlt örökkévalóságától a jövő örökkévalóságáig — láncszemekként egymáshoz kapcsolják, és megmondják, hogy hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt nyomon követhetjük a történelem lapjain, aminek a prófécia szerint napjainkig be kellett következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy mindaz, ami még hátra van, be fog teljesedni a maga idejében. PK 332.3

Az idők jelei ma azt mutatják, hogy nagy és ünnepélyes események küszöbén állunk. Világunkban minden kavarog. Szemünk előtt mennek teljesedésbe azok az események, amelyeknek a Megváltó próféciája szerint meg kell előznie eljövetelét: “Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről... Nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé” (Mt 24:6-7). PK 332.4

Mindenki számára rendkívül nagy jelentőségű időben élünk. Uralkodók és politikusok, bizalmi állásban levő és vezető helyet betöltő emberek, minden társadalmi osztályból való gondolkozó férfiak és nők figyelme a körülöttünk zajló eseményekre szegeződik. Figyelik a nemzetek egymás közti viszonyát. Észreveszik, hogy milyen feszültség uralkodik minden területen. Ráébrednek arra, hogy valami súlyos és döntő esemény van készülőben — hogy a világ rettenetes válság küszöbén áll. PK 332.5

A Biblia, és csakis a Biblia ad helyes látást ezekről a dolgokról. Benne tárulnak fel világunk történelmének végső nagy jelenetei, azok az események, amelyek már előrevetítik árnyékukat. Közeledésük zaja megremegteti a földet, és emberek halnak meg a félelemtől. PK 333.1

“Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!... mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakólnak a rajta lakók!” (Ésa 24:1-5-6.) PK 333.2

“Jaj ez a nap! Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól... Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak, összedőltek a csűrök; mert kiaszott a gabona. Mint nyög a barom! Megháborodtak a marha-csordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juh-nyájak is!” “Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül” (Jóel 1:15-18. 12). PK 333.3

“Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei!... nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harci riadót! Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld.” (Jer 4:19-20.) “Jaj! mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és a háborúság ideje az Jákobon; de megszabadul abból!” (Jer 30:7.) PK 333.4

“Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam;
A Felségest választottad a te hajlékoddá:
Nem illet téged a veszedelem,
És csapás nem közelget a sátorodhoz.” (Zsolt 91:9-10.) PK 333.5

“Sionnak leánya, .. .ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből. Mert ímé, sok nemzetség gyűlt össze ellened, akik ezt mondják: Legyen szentségtelen, és legeltessük szemeinket a Sionon! De ők nem tudják az Úr gondolatait és nem értik az ő szándékát” (Mik 4:10-12). Isten nem hagyja cserben egyházát a legvészterhesebb órában. Szabadulást ígért. “Visszahozom Jákób sátorának foglyait — nyilatkoztatta ki -, és könyörülök az ő hajlékain” (Jer 30:18). PK 333.6

Akkor teljesül Isten szándéka. Országának elveit mindenki megdicsőíti a nap alatt. PK 333.7