Próféták és királyok

44 — Az oroszlánok vermében

[Dániel 6. fejezet]

Amikor a méd Dárius elfoglalta a babiloni uralkodók trónját, azonnal hozzáfogott a kormányzat újjászervezéséhez. ,,Rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót... És azok fölé három igazgatót, akik közül egy vala Dániel, hogy a tiszttartók nékik adjanak számot, és a királynak semmi károsodása ne legyen. Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkívüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozék tenni az egész birodalom fölé.” PK 334.1

Az a megbecsülés, amelyben Dániel részesült, felkeltette a birodalom vezető emberei féltékenységét, és valamilyen okot kerestek, amellyel bepanaszolhatnák. De nem találtak, “mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne”. PK 334.2

Dániel kifogástalan viselkedése még jobban elmélyítette ellenségei irigységét. “Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot — be kellett ismerniük -, hacsak nem találhatunk ellene valamit az ő Istenének törvényében!” PK 334.3

Ekkor az igazgatók a tiszttartókkal tanácskozva kieszeltek egy tervet, és remélték, hogy általa a prófétát elpusztítják. Elhatározták, hogy aláíratnak a királlyal egy általuk megfogalmazott rendeletet, amely megtiltja, hogy bárki a birodalomban — Dárius királyon kívül — bármit kérjen harminc napig bárkitől, Istentől vagy embertől. Ha pedig valaki áthágja ezt a rendeletét, büntetésül az oroszlánok vermébe vetik. PK 334.4

A tiszttartók tehát megfogalmazták a rendeletet, és bemutatták Dáriusnak aláírásra. Hiúságánál fogták meg a királyt, és meggyőzték arról, hogy e rendelet végrehajtása nagyon megnöveli méltóságát és tekintélyét. A tiszttartók alattomos szándékáról mit sem sejtve, a király nem vette észre a rendeletben megmutatkozó rosszindulatot, és engedve a hízelgésnek, aláírta. PK 334.5

Dániel ellenségei a Jahve szolgájának állított biztos csapdán örvendezve távoztak Dáriustól. Sátán fontos szerepet játszott ebben az összeesküvésben. A próféta főember volt a birodalomban, és a gonosz angyalok attól féltek, hogy befolyása gyöngíti az uralkodókra gyakorolt hatásukat. Ezek a sátáni erők szítottak a tiszttartókban irigységet és féltékenységet. Ők sugalmazták a Dániel elpusztítását célzó rendelelet. A tiszttartók pedig a gonosz szolgálatába álltak, és eszközeiként végrehajtották a tervet. PK 334.6

A próféta ellenségei Dániel szilárd elvhűségére építve számítottak tervük sikerére. Nem is tévedtek Dániel jelleme megítélésében. Dániel rögtön felismerte, hogy milyen gonosz szándék húzódik a rendelet mögött, de semmilyen vonatkozásban nem változtatta meg életmódját. Miért is hagyná abba az imát éppen most, amikor a legnagyobb szüksége van rá? Inkább az életét adja fel, mintsem az Isten segítségébe vetett reménységét! Nyugodtan ellátta a tiszttartók irányításával járó feladatait. Az imádkozás órájában pedig szobájába ment, és szokása szerint Jeruzsálem felé kitárt ablakkal, elmondta könyörgését a menny Istenének. Nem próbálta eltitkolni tettét. Jóllehet teljesen tudatában volt Istenhez való hűsége következményének, de nem ingadozott. Azok előtt, akik elvesztését forralták, még a látszatát is kerülte annak, hogy a mennyel való kapcsolata megszakadt. Dániel engedelmeskedett mindig, amikor a királynak joga volt parancsolni. De sem a király, sem rendelete nem téríthette el a királyok Királya iránti hűségétől. PK 335.1

A próféta bátran, de csendesen és alázatosan mutatta meg, hogy semmilyen földi hatalomnak nincs joga az ember és Isten közé állni. A bálványimádókkal körülvett próféta hűségesen tanúskodott erről az igazságról. Az igazsághoz való hős lelkű ragaszkodása fényesen világított a pogány királyi udvar erkölcsi sötétségében. Dániel a keresztény bátorság és hűség nagyszerű példaképeként áll a világ előtt. PK 335.2

A tiszttartók egy álló napig figyelték Dánielt. Háromszor látták bemenni szobájába, és háromszor hallották, amint hangját buzgó könyörgésben emeli fel Istenhez. Másnap reggel a király elé tárták panaszukat. Dániel, a nagyra becsült és kötelességtudó államférfi, szembeszállt a királyi rendelettel. ,,Nem megírtad-é a tilalmat — emlékeztették a királyt -, hogy ha valaki kér valamit valamely istentől vagy embertől harminc napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe?” “Áll a szó — felelte a király — a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint.” Ekkor diadalittasan közölték Dáriussal, hogy milyen magatartást tanúsított legmegbízhatóbb tanácsadója. “Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, amit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését.” PK 335.3

E szavak hallatára a király azonnal felismerte a hűséges szolgájának állított csapdát. Látta, hogy nem a királyi dicsőség és méltóság érdekében való buzgólkodásból, hanem a Dániellel szembeni féltékenységből született meg a javaslat a királyi rendeletre. “Igen restelkedék” e gonoszságban betöltött szerepe miatt, “és napnyugotig törekedék” barátját megmenteni. A tiszttartók, számítva a király mentési szándékára, ezzel hozakodtak elő: “Tudd meg király, hogy ez a médek és perzsák törvénye, hogy semmi tilalom vagy’ végzés, amelyet a király rendel, meg ne változtassék.” A rendelet, jóllehet elhamarkodottan jött létre, megváltoztathatatlan volt, és végre kellett hajtani. PK 336.1

“Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűjével, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve. Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom.” PK 336.2

Isten nem akadályozta meg Dániel ellenségeit abban, hogy a prófétát az oroszlánok vermébe dobják. Megengedte, hogy a gonosz angyalok és gonosz emberek ilyen messzire jussanak szándékuk végrehajtásában. Így tudta szolgája szabadulását feltűnőbbé, az igazság és igaz élet ellenségeinek kudarcát pedig teljesebbé tenni. “Az emberek haragja megdicsőít téged” (Zsolt 76:11). Ennek az egy embernek a bátorsága által, aki inkább az igazságot választotta, mint a megalkuvást, Sátán vereséget szenvedett, Isten neve pedig megdicsőült. PK 336.3

Másnap korán reggel Dárius király a veremhez sietett, és “szomorú szóval kiálta: ... Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?” PK 336.4

A próféta válaszolt: “Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. PK 336.5

Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta, mert hitt az ő Istenében. PK 336.6

És parancsola a király, és előhozák azokat a férfiakat, akik Dánielt vádolák és az oroszlánok vermébe vettetének mind ők, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére semjutának, amikor rájuk rontának az oroszlánok és minden csontjukat összezúzták.” PK 336.7

Újra megszületett egy pogány királyi kiáltvány, amely Dániel Istenét magasztalta mint igaz Istent. “Dárius király íra minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, akik az egész földön lakozának: Békességtek bőséges legyen! Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mindvégig megtart; aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.” PK 337.1

Az Isten szolgája elleni gonosz támadás teljes vereséget szenvedett. “Dánielnek jó szerencsés lőn dolga a Dárius országában, és a perzsa Czírus országában.” A vele való kapcsolatuk nyomán ezek a pogány uralkodók arra kényszerültek, hogy Istenét “élő Isten”-ként ismerjék el, aki “örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol”. PK 337.2

Dániel szabadulásának történetéből megtanulhatjuk, hogy Isten gyermekeinek a próbában és fájdalomban pontosan úgy kell viselkedniük, mint amikor a jövő ragyogó kilátásokkal kecsegtet, és környezetük a lehető legkívánatosabb. Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz volt, mint aki első miniszterként és a magasságos Isten prófétájaként állt a király előtt. Az az ember, akinek szíve Istenre támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában is, mint a jó sorsban, amikor Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik reá. A hit felfogja a láthatatlant, és megragadja az örök valóságokat. PK 337.3

A menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért. Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentei személyében; és aki választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Az a hatalom, amely megszabadít fizikai bajtól és gyötrelemtől, közel van, hogy a nagyobb vésztől is megmentsen. Lehetővé teszi Isten szolgája számára, hogy minden körülmények között becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjék. PK 337.4

Dánielnek mint államférfinak élete a babiloni és médó-perzsa birodalomban tanúsítja azt az igazságot, hogy egy közéleti személyiség nem szükségképpen fondorlatos, ravasz, hanem lehet olyan is, akit Isten minden lépésnél eligazít. Dániel, a leghatalmasabb földi ország miniszterelnöke, Isten prófétája is volt, akit a menny ihletett. Ezt a hozzánk hasonló indulatú embert a Szentírás feddhetetlennek jellemzi. Amikor ellenségei a legalaposabban megvizsgálták ügyintézését, egyetlen hibát sem találtak benne. Dániel megmutatta, hogy mivé lehet minden közéleti ember, ha megtér, Istennek szenteli életét, és indítékai Isten szemében helyesek. Isten kívánalmainak pontos teljesítése földi és lelki áldásokat hoz. Az Istenhez tántoríthatatlanul hű Dániel, aki hajthatatlan önuralmat gyakorolt, nemes méltóságával és rendíthetetlen becsületességével már ifjú korában megnyerte a felügyeletével megbízott pogány hivatalnok kegyét és irgalmát. (Lásd: Dn 1:9.) Ugyanezek a tulajdonságok jellemezték későbbi életét is. Gyorsan emelkedett fel a babiloni birodalom miniszterelnöki tisztségébe. Az egymást követő királyok uralkodása alatt, az egyik világbirodalom bukása és a másik felállítása idején, bölcsességről és államférfiúi képességekről tanúskodott. Olyan tapintatos, udvarias, jószívű és elvhű volt, hogy még ellenségei is kénytelenek voltak megvallani: “semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hűséges volt”. PK 337.5

A felelős állami hivatallal megtisztelt Dánielt, akire világbirodalmak rábízták titkaikat, Isten a maga követeként becsülte, és az elkövetkezendő korszakokról számos kinyilatkoztatást adott neki. Csodálatos próféciáit, amelyeket a nevét viselő könyv 7-12. fejezetéig jegyzett fel, nem értették meg teljesen, még maga a próféta sem. Mielőtt azonban életműve lezárult, azt az áldott ígéretet kapta, hogy “a napoknak végén” — a világtörténelem utolsó szakaszában — újra felkelhet, és helyére állhat. Nem érthette meg mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott a maga szándékáról. “Zárd be e beszédeket, és pecsételd be e könyvet” — kapta a parancsot profetikus írásaira vonatkozóan. Be kellett őket pecsételni “a végső időig”. “Menj el Dániel — utasította az angyal még egyszer Jahve hűséges követét -, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. ... Menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén” (Dn 12:4. 9. 13). PK 338.1

A Dániel által feljegyzett próféciák különös figyelmünket igénylik most, a világtörténelem alkonyán, mivel korunkról szólnak. Kapcsoljuk össze velük az utolsó újtestamentomi könyv tanításait! Sátán sok emberrel elhiteti, hogy Dániel és a látnok János írásainak profetikus részeit nem lehet megérteni. Pedig az ígéret világosan mondja, hogy különleges áldások kísérik e próféciák tanulmányozását. “Az értelmesek értik” (Dn 12:10) — mondta Isten Dániel látomásairól. Az utolsó napokban lepattan róluk a pecsét. Azokról a kinyilatkoztatásokról pedig, amelyeket Krisztus szolgájának, Jánosnak adott, hogy vezessék Isten népét a századok alatt végig, így hangzik az ígéret: “Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban” (Jel 1:3). PK 338.2

A nemzetek emelkedéséből és bukásából — ahogy azt Dániel és a Jelenések könyve megvilágítja — meg kell tanulnunk, hogy milyen értéktelen a pusztán külső, földi dicsőség. Milyen tökéletesen eltűnt Babilon, minden hatalmával és ragyogásával együtt! Pedig korának népe előtt olyan szilárdnak és maradandónak tűnő hatalom volt, amelyhez hasonlót világunk azóta sem látott. Elenyészett, “mint a fűnek virága!” (Jk 1:10.) Ugyanúgy elpusztult a medó-perzsa birodalom, valamint Görögország és Róma is. És ugyanúgy múlik el mindaz, aminek nem Isten az alapja. Csak az maradhat meg, ami beleilleszkedik Isten tervébe, és az Ő jellemét tükrözi. Egyedül Isten elvei állandóak és maradandóak mindabból, amit világunk ismer. PK 339.1

Ha figyelmesen tanulmányozzuk, hogyan viszi véghez szándékát Isten a nemzetek történelmében és hogyan váltja valóra az eljövendő dolgokra vonatkozó kinyilatkoztatásait, akkor jobban megértjük a látható és láthatatlan dolgok igazi értékét, az élet igazi célját. Ha az időt az örökkévalóság fényében értékeljük, akkor Dánielhez és társaihoz hasonlóan élni tudunk azért, ami igaz, nemes és maradandó. Ha ebben az életben megtanuljuk Urunk és Megváltónk örökké megmaradó áldott országának alapelveit, akkor beléphetünk Vele oda, hogy birtokba vegyük. PK 339.2