Próféták és királyok

42 — Az igazi nagyság

[DÁNIEL 4. fejezet]

A földi méltóság csúcsára emelkedett Nabukodonozor, akit még az ihletett Ige is “királyok királyá”-nak (Ez 26:7) ismer el, időnként Jahve kegyének tulajdonította birodalmának dicsőségét és uralkodásának nagyszerű voltát. Ez történt azután is, hogy a nagy szoborról álmodott. Mélységesen hatott rá az, amit látott, valamint az a gondolat, hogy a babilóniai birodalom — egyetemes volta ellenére — végül elbukik, és más birodalmak fognak uralkodni; míg aztán minden földi hatalom helyére lép az a birodalom, amelyet a menny Istene állít fel. Ez a birodalom soha nem semmisül meg. PK 319.1

Nabukodonozor később szem elől tévesztette nemes elképzelését Isten szándékáról. Nem gondolt már arra, hogy mi Isten terve a népekkel. Amikor azonban Dura mezején gőgje letört, újra elismerte, hogy Isten országa “örökkévaló ország és az ő uralkodása nemzedékről nemzedékre száll” (Dn 3:33). Jóllehet születésénél és neveltetésénél fogva bálványimádó volt, és bálványimádó nép élén állt, de ösztönösen érezte, hogy mi az igazság és jogosság. Ezért Isten fel tudta használni eszközként a lázadók megbüntetésére és szándékának véghezvitelére. “A nemzetek legkegyetlenebb”-jének (Ez 28:7), Nabukodonozornak a feladata volt, hogy évekig tartó türelmes és fárasztó munka árán legyőzze Tirust. Győzelmes hadainak Egyiptom is áldozatul esett. Miközben korának legnagyobb uralkodója egyik országot a másik után csatolta a babilóniai birodalomhoz, a maga dicsőségét is egyre öregbítette. PK 319.2

Nem csoda, hogy a nagy sikereket elért, becsvágyó és hiú uralkodót Sátán arra kísértette, hogy térjen le az alázatosság útjáról, amely az igazi nagysághoz vezető egyedüli út. A hódító hadjáratai közötti fegyverszünetekben sok gondot fordított fővárosa erősítésére és szépítésére, míg végül Babilon városa birodalmának legfőbb ékessége, “arany város”, “az egész földnek dicséreti” (Jer 51:41) lett. Építési szenvedélye, valamint az a rendkívüli dolog, hogy sikerült Babilont a világ egyik csodájává tennie, növelte hiúságát. Addig-addig, amíg súlyosan fenyegette az a veszély, hogy elrontja bizonyítványát, amely bölcs uralkodónak minősítette, akit Isten eszközként tudott használni szándéka véghezvitelére. PK 319.3

Az irgalmas Isten egy másik álmot is adott neki, hogy figyelmeztesse veszélyes helyzetére és a megrontására állított csapdára. Éjszakai látásban Nabukodonozor látott egy nagy fát, amely a föld közepén nőtt, és az égig tornyosult. Ágai a föld széléig nyúltak. A hegyeken és dombokon levő nyáj menedéket talált árnyékában, ágain pedig az ég madarai fészkeltek. “Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; ... és róla evék minden élő.” PK 320.1

Amint a király bámulta a fenséges fát, észrevett egy “Vigyázó”-t s “Szent”-et, aki közeledett a fához, és hangosan kiáltott: “Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól. De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és érc láncokba verve a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része a föld füvében. Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette. Vigyázok határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.” PK 320.2

A királyt nagyon nyugtalanította az álom, amely kétségkívül szerencsétlenséget jövendölt, és elmondta az írástudóknak, varázslóknak, káldeusoknak és jövendőmondóknak. Az álom nagyon világos volt, de a bölcsek közül mégsem tudta senki megfejteni. PK 320.3

A bálványimádó országban újra bizonyságot kellett tenni arról, hogy csak azok értik a mennyek országának titkait, akik szeretik és félik Istent. Tanácstalanságában a király szolgájáért, Dánielért küldött, akit nagyra értékelt becsületességéért, állhatatosságáért és páratlan bölcsességéért. Amikor a király hívására Dániel megjelent, Nabukodonozor így szólt: “Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, amiket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.” Miután Nabukodonozor elmondta az álmot, Így szólt: “Te, Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.” PK 320.4

Dániel jól értette, hogy mit jelent az álom, és nagyon megdöbbent. “Egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt.” Amikor a király látta Dániel tétovázását és szorongását, megértéssel fordult hozzá. “Baltazár — mondta — az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged!” “Uram — felelt Dániel -, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata a te ellenségeidre!” A próféta megértette, hogy ünnepélyes kötelessége kinyilatkoztatni Nabukodonozornak azt a büntető ítéletet, amely gőgje és önteltsége miatt fogja sújtani. Dánielnek olyan nyelvezettel kell megmagyaráznia az álmot, amelyet a király meg tud érteni; és jóllehet félelmes jelentése miatt tétovázott és döbbenten hallgatott, de meg kell mondania, mi az igazság, bármilyen következményekkel jár is ez számára. Ekkor Dániel közölte a Mindenható rendelkezését: “A fa, amelyet láttál — mondta -, amely nagy és erős volt, és amelynek magassága az eget érte és ellátszék az egész földre; és levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek: alatta tartózkodék a mező vada, és ágain az égi madarak lakozának; te vagy az, oh király, aki naggyá és erőssé lettél, akinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig. PK 321.1

Hogy pedig láta a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és az mondá: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és érc láncokba verve a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, amíg hét idő múlik el felette; ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, amely bekövetkezik az én uramra, a királyra. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyest megismered, hogy az Ég uralkodik.” PK 321.2

Miután Dániel őszintén elmondta az álom értelmét, kérlelte a büszke királyt, hogy térjen meg és forduljon Istenhez. Igaz tettekkel talán elháríthatja a fenyegető csapást. “Oh király — esdekelt a próféta -, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.” PK 321.3

A próféta intése és tanácsa egy ideig erősen hatott Nabukodonozorra. De az a szív, amelyet Isten kegyelme nem formált át, hamar elveszti azt a hatást, amit a Szentlélek gyakorol rá. Lelke mélyén ott voltak a nagyravágyás gyökerei, és az elpuhultságtól sem szabadult meg. Ezek a jellemvonások később újra előtűntek. A nagy jóindulattal adott eligazítás és a múlt tapasztalataiból fakadó intések ellenére Nabukodonozor engedte, hogy az utána következendő birodalmakkal szemben féltékenység uralja. Uralkodása, amely mindeddig nagyon igazságos és irgalmas volt, zsarnokivá lett. Mivel megkeményítette szívét, a maga dicsőségére használta fel Istentől kapott képességeit, és önmagát Isten fölé emelte, aki életet és hatalmat adott neki. PK 322.1

Isten hónapokig halogatta büntető ítéletét. Ahelyett azonban, hogy ez a türelem megtérésre késztette volna a királyt, annyira gőgössé vált, hogy végül elvesztette bizalmát az álom magyarázásában, és tréfálkozott korábbi félelmén. PK 322.2

Egy évvel azután, hogy a figyelmeztetést kapta, Nabukodonozor palotá-jában sétált, és büszkén gondolt uralkodói hatalmára, építészeti eredmé-nyeire, és felkiáltott: ,,Nem cz-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisz-tességére?” PK 322.3

A gőgös dicsekvés még el sem hagyta a király ajkát, amikor egy hang a mennyből kihirdette, hogy elérkezett az idő, amelyet Isten a büntetésre kijelölt. Hallotta Jahve parancsát: “Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, amíg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.” Egy pillanat alatt elvesztette Istentől kapott értelmét. Ítélőképessége, amelyet a király tökéletesnek vélt, bölcsessége, amellyel hivalkodott, eltávozott tőle, és az egykor hatalmas uralkodó megőrült. Nem tudta többé kezében tartani a kormánypálcát. Az intő üzeneteket nem fogadta meg. Megfosztva a Teremtőjétől kapott hatalomtól, és elűzve az emberek közül, Nabukodonozor “füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntöteték az ő teste, mígnem szőre megnöve, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi”. PK 322.4

Hét éven át döbbenten gondolt Nabukodonozorra minden alattvalója. PK 322.5

A király hét éven át megalázottan élt az egész világ előtt. Hét év után visszakapta értelmét. Alázattal a menny Istene felé tekintett, és felismerte Isten kezét a büntetésben. Nyilvánosan meghirdetett nyilatkozatában elismerte vétkességét, és azt, hogy gyógyulásában Isten nagy irgalma mutatkozott meg. “Az idő elteltével — mondta — én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent, és dicsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről nemzedékre áll. És a föld minden lakosa olyan, mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, aki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél? PK 323.1

Abban az időben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltoságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.” Az egykor büszke király Isten alázatos gyermekévé lett; a zsarnoki, fennhéjázó uralkodó bölcs és könyörületes királlyá. Aki valamikor dacolt a menny Istenével, és káromolta őt, most elismerte a magasságos Isten hatalmát; buzgón igyekezett alattvalóiban Jahve iránt tiszteletet ébreszteni és boldogságukat elősegíteni. A királyok Királya és uraknak Ura dorgálása nyomán Nabukodonozor végre megtanulta azt a leckét, amelyet minden uralkodónak meg kell tanulnia — hogy az igazi nagyság tulajdonképpen az igazi jóság. Elismerte Jahvét élő Istenként. Így szólt: “Én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” PK 323.2

Istennek az a szándéka, hogy a világ legnagyobb birodalma megdicsőítse őt, most valóra vált. Ezt a nyilatkozatot, amelyben Nabukodonozor nyilvánosan elismerte Isten irgalmát, jóságát és hatalmát, a szent történelem élete utolsó tetteként jegyezte fel. PK 323.3