Próféták és királyok

3 — Sikerek és elbizakodottság

Amíg Salamon magasra emelte a menny törvényét, Isten vele volt és bölccsé tette, hogy pártatlanul és irgalommal tudjon uralkodni Izráelen. Amikor gazdagsághoz és világi dicsőséghez jutott, még alázatos volt, és befolyása messze hatott. “Salamon pedig uralkodék minden országokon a folyóvíztől fogva egész a Filiszteusok földéig és Egyiptomnak határáig.” “Békessége volt néki minden alattvalóitól köröskörül. És lakozék Júda és Izráel bátorsággal, ki-ki mind az ő szőlőtője és fügefája alatt: Salamonnak minden idejében” (I Kir 4:21. 24. 25). PK 34.1

De a sokat ígérő indulás után életét beárnyékolta a hitehagyás. A történelem feljegyzi azt a szomorú tényt, hogy Salamon felhagyott Jahve imádásával, térdet hajt a pogányok bálványai előtt. Pedig Nátán Jedidjának — az Úr kedveltjének (2 Sm 12: 25) — nevezte, és Isten olyan feltűnően kitüntette kegyeivel, hogy bölcsessége, egyenessége világra szóló hírnevet szerzett neki, és másokat arra késztetett, hogy dicsőítsék Izráel Istenét. Évszázadokkal Salamon trónra lépése előtt az Úr Mózes által eligazítást adott Izráel jövendő uralkodóinak, mert előre látta az őket környékező veszélyeket. Utasította azt, aki Izráel trónjára ül, hogy “írja le magának könyvbe” Jahve rendelkezéseinek “mását a Lévita papokéból”. “Legyen az őnála — mondta az Úr -, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden igéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában: ő és az ő fiai Izráelben” (5 Móz 17: 18-20). PK 34.2

Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban az Úr különösen figyelmeztette azt aki felkent király lesz, hogy “sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa” (5 Móz 17: 17). Salamon jól ismerte ezeket az intéseket; egy ideig meg is fogadta őket. Legfőbb óhaja az volt, hogy a Sinai hegynél kapott rendelkezések szerint éljen és uralkodjék. Az a mód, ahogy a birodalom ügyeit igazgatta, szöges ellentétben állt kora népeinek szokásaival, olyanokéval, akik nem félték Istent, akiknek uralkodói lábbal taposták szent törvényét. PK 34.3

Mialatt Salamon az Izráeltől délre elterülő hatalmas birodalommal igyekezett kapcsolatait erősíteni, tiltott területre merészkedett. Sátán tudta, hogy mit eredményez az engedelmesség. Salamon uralkodásának első éveiben — amelyek bölcsessége, nagylelkűsége és egyenessége folytán dicsőséges évek voltak — Sátán igyekezett olyan hatásoknak kitenni Salamont, amelyek alattomosan aláássák elvhűségét és elszakítják Istentől. Az ellenség kísérlete sikerrel járt. Ezt a következő leírásból tudjuk: ,,Sógorságot szerze azután Salamon a Fáraóval, az Egyiptombeli királlyal: és elvévé a Fáraó leányát, és hozá Dávidnak városába” (i Kir 3 :1). Emberi szemszögből nézve ez a házasság — bár ellentétben állt Isten törvényének tanításaival — áldásnak tűnt, mert Salamon pogány felesége megtért, és vele együtt imádta az igaz Istent. Azonkívül a Fáraó figyelemre méltó szolgálatot tett Izráelnek azzal, hogy meghódította Gézert, ,,a Kananeusokat, akik a városban laktak, megölte, és adá azt ajándékba az ő leányának, a Salamon feleségének” (1 Kir 9:16). A várost Salamon újjáépíttette, és ez kétségtelenül alaposan megerősítette királyságát a Földközi-tenger partvidékén. Salamon azonban azt a rendelkezést, amelyet Isten hozott népe tisztasága megőrzésére, meggondolatlanul áthágta, akkor, amikor szövetségre lépett egy pogány nemzettel, és ezt az egységet a bálványimádó hercegnővel kötött házasságával pecsételte meg. Az a reménye, hogy egyiptomi felesége esetleg megtér, csupán gyenge mentség volt bűnére. PK 35.1

Az irgalmas Isten egy ideig hatástalanította ezt az iszonyatos botlást, a király pedig bölcs intézkedéseivel fékezhette volna — ha nem is egészen, de nagymértékben — a gonosz erőket, amelyeket meggondolatlanságával működésbe hozott. Salamon azonban kezdte szem elől téveszteni hatalmának és hírnevének Forrását. Amint hajlamai elhatalmasodtak értelmén, magabízása nőtt, és az Úr szándékát a maga választotta úton igyekezett végrehajtani. Úgy okoskodott, hogy ha politikai és kereskedelmi szövetséget köt a környező népekkel, azok megismerkednek az igaz Istennel. Szentségtelen szövetségre lépett egyik nemzettel a másik után. A szövetségeket sok esetben azzal pecsételte meg, hogy házasságot kötött pogány hercegnőkkel. Jahve parancsait félretette, hogy a környező népek szokásainak hódoljon. PK 35.2

Salamon azzal áltatta magát, hogy bölcsessége és példamutatása feleségeit a bálványimádásból az igaz Isten imádására fogja vezetni, és hogy az így kötött szövetségek a szomszédos nemzeteket közeli kapcsolatba hozzák Izráellel. Hiú ábránd! Salamon végzetesen tévedett, amikor elég erősnek tartotta magát ahhoz, hogy ellenálljon pogány társai befolyásának. Végzetes volt az az öncsalása is, amely azt a reményt keltette benne, hogy míg ő maga figyelmen kívül hagyja Isten törvényét, másokat arra késztethet, hogy tiszteljék és kövessék a törvény szent előírásait. PK 36.1

A szövetségek és a pogány népekkel kialakult kereskedelmi kapcsolatok hírnevet, dicsőséget szereztek a királynak, és a világ gazdagságát nyújtották neki. Tudott hozni nagy mennyiségű aranyat Ofirból és ezüstöt Tarsisból. “Felhalmozá a király az ezüstöt és aranyat, mint a köveket Jeruzsálemben; a cédrusfákat is felhalmozá, mint a vadfügefákat, melyek a lapályon nagy tömegben vannak” (2 Krón 1:15). Salamon idejében egyre nőtt a gazdagok száma a gazdagsággal járó kísértésekkel együtt; de a jellem tiszta aranya megfakult és csúnya lett. PK 36.2

Salamon fokozatosan adta fel hitét, és mire észrevette, már messzire elkalandozott Istentől. Szinte észrevétlenül egyre kevésbé bízott az isteni vezetésben és a menny áldásában. A maga erejében kezdett bízni. Lassanként megtagadta Istentől azt a rendíthetetlen engedelmességet, amely Izráelt különleges néppé tette, és egyre jobban alkalmazkodott a környező népek szokásaihoz. Engedett a sikerrel és magas tisztséggel járó kísértéseknek, és elfeledkezett eredményessége Forrásáról. Az a vágya, hogy hatalomban és pompában túlszárnyaljon minden más népet, arra késztette, hogy önző célból megrontsa a menny ajándékait, amelyeket mindeddig Isten dicsőségére használt. A pénzt, amelyet szent kötelessége lett volna az arra érdemes személyek javára fordítani, és arra, hogy a szent életelveket világszerte megismerjék, nagyratörő tervei megvalósításába fektette be. PK 36.3

A királyt teljesen hatalmába kerítette az a vágy, hogy felszínes csillogásban túlszárnyaljon más népeket. Közben elfeledkezett a szép és tökéletes jellem elsajátításának fontosságáról. Miközben önmagát akarta a világ előtt megdicsőíteni, áruba bocsátotta becsületét és feddhetetlenségét. Az állam roppant bevételeit, amelyekhez sok országgal folytatott kereskedelem útján jutott, növelték a súlyos adók. A kérkedés, becsvágy, pazarlás és mértéktelenség kegyetlenséget és zsarolást vont maga után. PK 36.4

Hiányzott már az a lelkiismeretesség és figyelmesség, amely a néppel való bánásmódját uralkodása elején jellemezte. A legbölcsebb és legirgalmasabb uralkodó zsarnokká korcsosult. Aki egykor a nép jószívű, istenfélő őrzője volt, elnyomóvá, kényúrrá vált. Adót adó után vetett ki a népre, hogy az anyagi eszközöket előteremtse fényűző udvartartása fedezésére. A nép panaszkodni kezdett. Az a tisztelet és csodálat, amelyet egykor királyuk iránt tápláltak, elégedetlenséggé és undorrá változott. PK 37.1

Az Úr védeni akarta Izráel uralkodóit attól, hogy fizikai erőben bízzanak. Ezért előre óva intette őket, hogy ne szerezzenek sok lovat a maguk számára. Salamon azonban egyáltalán nem törődött ezzel a paranccsal. “Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Egyiptomból és minden országból.” ,,Gyűjte Salamon szekereket és lovagokat, úgy, hogy ezer és négyszáz szekere, és tizenkétezer lovagja volt néki, akiket helyeztete a szekerek városaiba, és a király mellé Jeruzsálembe” (2 Krón 1:16; 9:28; 1 Kir 10:26). PK 37.2

A fényűzést, saját vágyainak kielégítését és a világ tetszését egyre inkább a nagyság jeleinek tartotta. Egyiptomból, Föníciából, Edomból, Moábból és sok más helyről szép és vonzó nőket hoztak. Ezek száma százakra rúgott. Vallásuk a bálványimádás volt; s azt tanulták, hogy végezzenek kegyetlen és lealjasító szertartásokat. A király — szépségüktől megbabonázva — elhanyagolta Isten és a birodalom iránti kötelességeit. PK 37.3

Feleségei nagy befolyást gyakoroltak rá. Fokozatosan rávették, hogy tartson velük istentiszteletükben. Salamon először semmibe vette azt a rendelkezést, amelyet Isten a hitehagyás elleni védőgátként adott. Most pedig teljesen a hamis istenek imádására adta magát. ,.Mikor megvénült Salamon, az ő feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után, úgy hogy nem volt már az ő szíve tökéletes az Úrhoz az ő Istenéhez, amint az ő atyjának, Dávidnak szíve. Mert Salamon követi vala Astoretet, a Sidonbeliek istenét, és Milkómot, az Ammoniták utálatos bálványát” (1 Kir II: 4- 5). PK 37.4

Az Olajfák hegyének déli magaslatán — a Mória hegyével szemben, ahol Jahve gyönyörű temploma állt — Salamon impozáns épületsort emelt bálványszentélyekül. Feleségei kedvét keresve, hatalmas bálványokat idomtalan fa- és kőszobrokat — helyeztetett el a mirtusz- és olajfa-ligetekben. A pogány istenségek — ,,Kámosnak, a Moábiták utálatos bálványának...” (1 Kir 11:7) oltárai előtt végezték a pogányság legalávalóbb szertartásait. PK 37.5

Salamon élete maga után vonta elkerülhetetlen büntetését. Romlását az okozta, hogy bálványimádókkal tartott kapcsolatot, és ez a társulás elszakította Istentől. Amint megtagadta Isten iránti hűségét, nem tudott uralkodni önmagán. Erkölcsi ereje elhagyta. Romlatlan fogékonyságát elvesztette. Lelkiismerete eltompult. Aki uralkodása kezdetén nagy bölcsességről és együttérzésről tett bizonyságot — amikor visszaadta a tehetetlen csecsemőt szerencsétlen anyjának (lásd: I Kir 3:16-28) -, olyan mélyre süllyedt, hogy beleegyezett egy olyan bálvány felállításába, amelynek élő gyermekeket áldoztak. Aki ifjúságában isteni sugallatra ezt írta: “Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Péld 14:12), későbbi éveiben olyan messzire eltért a tisztaságtól, hogy megtűrte a Kámos és Astóret imádásával kapcsolatos feslett, undorító ceremóniákat. Aki a templom felszentelésénél ezt mondta a népnek: ,,A ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz” (1 Kir 8: 61), ő maga vétkezett, szívében és életével megtagadta saját szavait. Összetévesztette a szabadságot a szabadossággal. Megpróbálta — de micsoda áron! — összeegyeztetni a világosságot a sötétséggel, a jót a rosszal, a tisztaságot a tisztátalansággal, Krisztust Béliállal. Salamonból, a világ egyik legnagyobb uralkodójából, mélyre süllyedt ember, mások eszköze és rabja lett. Jelleme egykor nemes és férfias volt, most pedig gyenge, elpuhult ember lett belőle. A tagadás kételyei kiszorították az élő Istenbe vetett hitét. Hitetlensége megrontotta boldogságát, aláásta elveit, lealacsonyította életét. Az a mélytányosság és nagylelkűség, amellyel uralkodását kezdte, zsarnoksággá és erőszakossággá változott. Szegény esendő ember! Mit is tehet Isten olyan emberekért, akik elfeledkeznek arról, hogy Tőle függnek! PK 38.1

Ezekben a hitehagyó években Izráel lelkileg egyre hanyatlott. Hogyan is lehetett volna másképp, amikor királyuk Sátán eszközeivel egyesítette érdekeit! Az ellenség ezeken az eszközökön keresztül akarta megzavarni a zsidók gondolkozását az igaz és hamis istentisztelettel kapcsolatban; és könnyű prédává lettek. A más nemzetekkel folytatott kereskedelem közvetlen kapcsolatba hozta őket azokkal, akik nem szerették Istent, és az ő Isten iránti szeretetük is nagyon megfakult. Isten magasztos és szent jelleméről alkotott fogalmaik eltompultak. Amikor letértek az engedelmesség ösvényéről, hűségükkel az igazság ellenségét ajándékozták meg. Általános gyakorlattá vált, hogy összeházasodtak bálványimádókkal. PK 38.2

Izráel népe gyors tempóban vesztette el irtózását a bálványimádástól. Megtűrték a többnejűséget. Bálványimádó anyák pogány szertartások megtartására nevelték gyermekeiket. Egyesek életében az Isten által létesített istentiszteletet a legsötétebb bálványimádás váltotta fel. PK 39.1

A keresztények határolják és különítsék el magukat a világtól, a világ szellemétől és hatásaitól! Isten meg tud bennünket őrizni a világban, de mi ne legyünk a világból valók. Isten szeretete nem bizonytalan és nem változó. Mindig mérhetetlen gondoskodással őrködik gyermekein. De osztatlan hűséget kíván. “Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6:24). PK 39.2

Isten rendkívüli bölcsességgel áldotta meg Salamont. De a világ elvonta Istentől. Az emberek ma sem erősebbek Salamonnál. Éppen úgy hajlamosak arra, hogy olyan hatásoknak engedjenek, amelyek az ő bukását okozták. Isten figyelmeztette Salamont az őt fenyegető veszélyre. Ma is óva inti gyermekeit, hogy ne veszélyeztessék lelküket a világhoz kapcsolódással. “Menjetek ki közülük — kérlel — és szakadjatok el ... — és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2 Kor 6:17-18). PK 39.3

A jólét közepette leselkedik a veszély. A gazdagság és dicsőség minden korszakban veszélyeztette az alázatosságot és lelkiséget. Az üres kelyhet könnyű vinni. A csordultig töltött kehely az, amelyet vigyázva kell egyensúlyban tartani. A szenvedés, a megpróbáltatás, a csapás fájdalmat okozhat, de a legnagyobb veszélyt a jólét jelenti a lelki életre. Ha az ember nem veti magát alá állandóan Isten akaratának, ha az igazság nem szenteli meg, a siker biztosan felébreszti benne az elbizakodottságra való természetes hajlamot. PK 39.4

Az alázat völgye — ahol az ember minden lépésénél csak Istentől várhat tanítást és eligazítást — viszonylag veszélytelen. De a legsúlyosabb veszélyben van az az ember, aki magas csúcson áll, és akit állása folytán nagyon bölcsnek tartanak. Ha nem Istenre támaszkodik, biztosan elbukik. A gőg és becsvágy — ha ápoljuk magunkban — megrontja életünket, mert a büszkeség és önelégültség bezárja szívünket a menny végtelen áldásai előtt. Aki önmagának keres dicsőséget, rá fog ébredni arra, hogy nem kíséri Isten kegyelme, akinek a segítségével lehet igazán meggazdagodni és örülni. Aki pedig mindent odaad és mindent megtesz Krisztusért, tapasztalja ennek az ígéretnek a teljesedését: “Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi nem szerez hántást” (Péld 10:22). Ha a Megváltó szelíden megérint kegyelmével, lelkünkből eloszlik a nyugtalanság és minden szentségtelen törekvés. A gyűlölet szeretetre változik, a hitetlenség pedig bizalomra. Amikor így szól hozzánk: “Kövess engem”, a világ varázsa megtörik. Szavára a kapzsiság és becsvágy eltűnik szívünkből, és felszabadultan állunk talpra, hogy kövessük a Megváltót. PK 39.5