Próféták és királyok
37 — A babiloni fogság
Sedékiás uralkodásának kilencedik évében “feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen”, hogy megostromolja a várost (2 Kir 25:1). Júda helyzete kilátástalan volt. “Ímé, én reád megyek” — jelentette ki maga az Úr, Ezékiel által. “Én, az Úr vontam ki kardomat hüvelyéből, mert belé többé vissza nem tér... Elolvad minden szív és elerőtlenedik minden kéz és elcsügged minden lélek és minden térd elolvad, mint a víz.” “Kiontám haragomat reájuk, megemésztém őket búsulásom tüzével, útjukat fejükhöz verém, azt mondja az Úr Isten” (Ez 2113. 5-7. 22:31). PK 281.1
Az egyiptomiak a körülzárt város segítségére akartak sietni. A káldeusok pedig, hogy őket visszaverjék, egy időre abbahagyták Júda fővárosának ostromát. Sedékiás reménykedni kezdett. Követet küldött Jeremiáshoz azzal a kéréssel, hogy imádkozzék Istenhez a zsidó nemzetért. PK 281.2
A próféta válasza félelmes volt. Azt mondta, hogy a káldeusok visszatérnek, és elpusztítják a várost. A parancs elhangzott. A megátalkodott nemzet már nem háríthatja el Isten ítéletét. “Ne csaljátok meg magatokat” — figyelmeztette népét az Úr. “A káldeusok... nem mennek el. Mert ha a káldeusoknak egész seregét megveritek is, akik ostromolnak titeket, és közülük csak néhány megsebesült marad is: valamennyi felkél az ő sátorából és megégetik e várost tűzzel” (Jer 37:9-10). Júda maradéka fogságba megy, hogy viszontagságok közt tanulja meg azt a leckét, amelyet nem volt hajlandó kedvezőbb körülmények között megtanulni. A szent Vigyázó határozatát nem lehet megfellebbezni. PK 281.3
A még Jeruzsálemben lakó igazak közül — akik előtt világosan feltárult Isten szándéka — egyesek elhatározták, hogy elrejtik a szent frigyládát, amelyben a Tízparancsolat elveit megörökítő kőtáblák voltak, hogy ne érinthessék kíméletlen kezek. Meg is tették. Sírva és bánkódva rejtették el egy barlangban, hogy Izráel és Júda ne tudják hol van, mert vétkeztek. Nem is láthatták meg soha többé. Az a szent láda még mindig rejtve van. Mióta elrejtették, senki sem bolygatta. PK 281.4
Jeremiás hosszú évekig Isten hűséges tanújaként állt a nép előtt. Most, hogy a pusztulásra ítélt város a pogányok kezére kerül, úgy gondolta, hogy munkája befejeződött, és távozni próbált. De egy hamis próféta fia megakadályozta. Azt híresztelte, hogy Jeremiás a babilóniaiakkal akar összefogni, akik előtt való meghódolásra buzdította Júda népét. A próféta visszautasította a hazug vádat, de ,,a fejedelmek megharaguvának Jeremiásra, és megvereték őt, és veték a fogházba” (Jer 37:15). PK 282.1
A remény, amely akkor támadt a fejedelmek és a nép szívében, amikor Nabukodonozor hadai dél felé fordultak, hogy szembeszálljanak az egyiptomiakkal, csakhamar porba hullott. Az Úr ezt üzente: “Ímé, én ellened megyek, Fáraó, Egyiptom királya.” Egyiptom hatalma csak olyan volt, mint a törött nád. Megtudják “mindnyájan Egyiptom lakói — hangzott az ihletett kinyilatkoztatás -, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának.” “Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Fáraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Egyiptomnak földje ellen” (Ez 29:3. 6; 30:25). Miközben Júda fejedelmei hiába vártak Egyiptom segítségére, Sedékiás aggasztó sejtelmek között gondolt Isten börtönbe vetett prófétájára. Hosszú napok múltával a király érte küldött, és titokban megkérdezte tőle: “Van-é kijelentésed az Úrtól?” Jeremiás így válaszolt: “Van! És azt is mondá: A babiloni király kezébe adatol. PK 282.2
Azután monda Jeremiás Sedékiás királynak: Mit vétettem ellened és a te szolgáid ellen és e nép ellen, hogy a fogházba vetettetek engem? És hol vannak a ti prófétáitok, akik prófétáltak néktek mondván: Nem jő el a babiloni király tiellenetek és e föld ellen? Most halld csak, uram király, és hallgasd meg az én könyörgésemet, és ne küldj engem vissza az írástudó Jonatán házába, hogy ott ne haljak meg” (Jer 37:17-20). PK 282.3
Ekkor Sedékiás megparancsolta, hogy “vessék Jeremiást a tömlöc pitvarába, és adjanak néki naponként egy-egy darab kenyeret a sütők utcájából, amíg minden kenyér elfogy a városból. És ott marada Jeremiás a tömlöc pitvarában” (Jer 37:21). PK 282.4
A király nem merte nyíltan megvallani, hogy hisz Jeremiásnak. Félelme azonban arra késztette, hogy titokban kikérdezze. Ahhoz gyenge és gyáva volt, hogy a fejedelmek és a nép rosszallását vállalva, meghódoljon Isten akarata előtt, a próféta szavai szerint. PK 282.5
Jeremiás a börtön pitvarából továbbra is tanácsolta a Babilon ura előtti meghódolást. Az ellenállás biztos halált jelent. Ezt üzente az Úr Júdának: “Aki megmarad e városban, meghal fegyver miatt, éhség miatt és döghalál miatt, aki pedig kimegy a Káldeusokhoz, él, és az ő élete nyereség lesz néki és él.” Világosak és határozottak voltak ezek a szavak. A próféta bátran kijelentette az Úr nevében: “Bizonnyal a babiloni király seregének kezébe adatik a város, és beveszi azt” (Jer 38:2-3). PK 283.1
Végül a fejedelmek felbőszülve Jeremiás újra és újra elmondott tanácsán — amely ellentétben állt elszánt ellenállásukkal — nyomatékosan tiltakoztak a király előtt. Hangoztatták, hogy a próféta a nemzet ellensége, és szavai meggyengítették a nép kezét, és bajt hoztak rájuk. Ezért halálra kell ítélni! PK 283.2
A gyáva király tudta, hogy ezek hamis vádak. De hogy megbékítse a magas és befolyásos tisztséget viselőket, azt színlelte, hogy elhiszi hazugságaikat és Jeremiást átadta nekik, hogy tetszésük szerint bánjanak vele. A prófétát bevetették “Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, amely a tömlöc pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba” (Jer 38:6). Isten azonban barátokat támasztott, akik könyörögtek a királynak érte, és Jeremiást visszahelyeztették a börtön udvarába. PK 283.3
A király titokban újra Jeremiásért küldött, és megparancsolta neki, hogy pontosan mondja el, mi Isten szándéka Jeruzsálemmel. Jeremiás kérdéssel válaszolt: “Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám.” A király titkos egyezségre lépett a prófétával. “Él az Úr, aki teremtette nekünk e lelket — ígérte Sedékiás -, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, akik keresik a te lelkedet!” (Jer 38:15-16.) PK 283.4
A királynak még volt lehetősége megfogadni Jahve figyelmeztetését, hogy kegyelem vegyülhessen a várost és a népet sújtó ítéletbe. “Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez — szólt az üzenet a királynak — él a te lelked, és e város nem égettetik meg tűzzel, hanem élsz te és a te házad népe. Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem szaladsz el kezükből.” PK 283.5
“Félek én a Júdabeliektől, akik átszöktek a Káldeusokhoz — válaszolt a király -, hátha azok kezébe adnak engem, és csúfoskodnak rajtam!” PK 283.6
A próféta azonban megígérte: “Nem adnak.” És nagyon könyörgött neki: “Kérlek, halld meg az Úrnak szavát, amelyet én mondok neked, és jó dolgod lesz, és él a te lelked” (Jer 38:17-20). PK 284.1
Tehát Isten még az utolsó órában is világosan megmutatta, hogy kész irgalmazni azoknak, akik engedelmeskednek jogos kívánalmainak. Ha a király az engedelmességet választja, megmentheti a nép életét, és a várost is a tűzvésztől. A király azonban azt gondolta, hogy túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon. Félt a zsidóktól, félt a gúnytól, féltette életét. Évek óta tartó istenellenes lázadása után Sedékiás túl megalázónak tartotta ezt mondani népének: Megfogadom az Úr szavát, amelyet Jeremiás prófétával üzent. Nem merek az intésekkel szembehelyezkedve háborúzni az ellenséggel. PK 284.2
Jeremiás könnyek közt kérlelte Sedékiást, hogy mentse meg magát és népét. Aggódó lélekkel, szíve fájdalmában bizonygatta neki, hogyha nem fogadja meg Isten tanácsát, az életébe és javaiba kerül; minden a babilóniaiakhoz jut. A király azonban rossz irányba indult el, és nem akart visszamenni a megtett úton. Úgy döntött, hogy a hamis próféták tanácsát követi és azokét, akiket valójában megvetett: akik kinevették, mert gyengeségből olyan könnyen teljesítette kívánságaikat. Feláldozta emberi mivoltának nagyszerű szabadságát, és a közvélemény meghunyászkodó rabszolgájává lett. Nem akart szántszándékkal rosszat tenni, de nem határozta el azt sem, hogy bátran kiáll az igazságért. Jóllehet meg volt győződve Jeremiás tanácsának értékéről, de nem volt erkölcsi ereje engedelmeskedni. Kitartóan rossz irányba ment. PK 284.3
A király gyengeségből még azt sem akarta, hogy udvaroncai tudomást szerezzenek Jeremiással folytatott tárgyalásáról. Ennyire úrrá lett rajta az emberektől való félelem. Milyen pusztítást lehetett volna elkerülni, ha Sedékiás bátran feláll, és kijelenti, hogy elhiszi, amit a próféta mondott, — ami már félig; be is teljesedett! Ezt kellett volna mondania: Engedelmeskedem az Úrnak, és megmentem a várost a pusztulástól. Ha félek is az emberektől, és szívesen keresném kegyeiket, arra még sincs bátorságom, hogy áthágjam Isten parancsát. Szeretem az igazságot, gyűlölöm a bűnt, és követem Izráel mindenható Urának tanácsát! Akkor a nép tisztelte volna bátorságát, és a hit és kételkedés között ingadozók határozottan az igazság mellé álltak volna. Éppen ez a bátorság és becsületesség ébresztett volna csodálatot és hűséget alattvalóiban. Sokan álltak volna mellé, és akkor Júda megmenekül a vérontás, az éhség és a tűzokozta kimondhatatlan szenvedéstől. PK 284.4
Sedékiás gyengesége bűn volt, amelyért félelmes árat fizetett. Az ellenség feltartóztathatatlan lavinaként söpört végig a városon, és feldúlta. Az összezavarodott zsidó csapatokat visszaszorították. Legyőzték a nemzetet. Sedékiás fogságba esett, és fiait szeme láttára ölték meg. A királyt fogolyként vitték el Jeruzsálemből, szemét kiszúrták, és Babilonba érkezése után nyomorultul elpusztult. A Sion hegye ormán több mint négy évszázadon át koronaként ékeskedő gyönyörű templomot sem kímélték “Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították” (2 Krón 36:19). PK 285.1
Amikor Nabukodonozor véglegesen legyőzte Jeruzsálemet, sokan — akik a hosszú ostrom borzalmait átvészelték — kard által pusztultak el. A megmaradtak közül egyeseket Babilonba vittek — különösen a vezető papokat, tisztségviselőket és az ország fejedelmeit -, és kivégezték őket mint árulókat. Másokat pedig azért vittek fogságba, hogy Nabukodonozornak és fiainak szolgáljanak, “míg a persiai birodalom fel nem támadott; hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde” (2 Krón 36:20-21). PK 285.2
Jeremiásról ezt olvassuk: “Jeremiás felől pedig parancsot ada Nabukodonozor, a babiloni király Nabuzáradánnak, a poroszlók fejének, mondván: Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz neki, hanem azt cselekedd vele, amit ő akar” (Jer 39:11-12). PK 285.3
A babiloni tisztek kiszabadították Jeremiást fogságából. A próféta önként osztozott az erőtlen maradék, “a föld szegényei” közül valók sorsában, akiket a káldeusok ott hagytak, hogy legyenek “szőlőmívesek” és “szántó-vető emberek”. A babiloniak Gedáliát tették kormányzóvá. Csak néhány hónap múlt el, és az újonnan kinevezett kormányzót orvul megölték. A szegény népet — sok megpróbáltatás után — végül vezetői rávették arra, hogy keressen menedéket Egyiptom földjén. Jeremiás felemelte tiltakozó szavát e lépés ellen. “Ne menjetek be Egyiptomba” — könyörgött. De az ihletett tanácsot nem fogadták meg, és ,,Júdának egész maradéka” Egyiptomba menekült — férfiak, asszonyok és gyermekek. “Nem hallgattak az Úr szavára, és bemenének Táfnesig” (Jer 43 :2. 5-7). PK 285.4
A maradék megítéléséről szóló jeremiási próféciák a megbocsátás ígéreteivel szövődtek át. A maradék Egyiptomba menekülésével Nabukodonozor ellen lázadt. A bocsánat ígérete azoknak szólt, akik megbánták oktalanságukat és készek voltak visszatérni. Az Úr nem kímélte azokat, akik az egyiptomi bálványimádás csábítására elfordultak tanácsától, de irgalmat tanúsított a hűségesek és igazak iránt. ,,Akik a fegyvertől megszabadulnak, visszatérnek Egyiptom földéről Júdának földére, szám szerint kevesen, és mind megtudják Júdának maradékai, akik bementek Egyiptom földébe, hogy ott tartózkodjanak: melyik szó teljesedik be, az enyém-é vagy az övék?” (Jer 44:28.) PK 285.5
A próféta a Siralmak könyvében mondja el fájdalmát azok romlottsága miatt, akiknek a világ világosságává kellett volna lenniük; fájdalmát Sion és a Babilonba vitt fogoly nép sorsáért. Írásban állított emléket annak, hogy milyen oktalan dolog Jahve tanácsa helyett emberek bölcsességét elfogadni. A romok között is el tudta mondani: ,,Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk”; és egyre így könyörgött: “Tudakozzuk a mi utainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz!” (Jer sir 3 :22. 40.) Mialatt Júda még birodalom volt a nemzetek között, a próféta megkérdezte Istenét: “Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont utálja-é lelked?” Majd felbátorodva így esdekelt: “Ne vesd meg a te nevedért!” (Jer 14:19. 21.) Tökéletesen hitte, hogy Isten örök szándéka ez: rendet teremteni a zűrzavarból, valamint kinyilatkoztatni a föld népeinek és az egész világegyetemnek, hogy ő igazságos és szerető Isten. Ez a hite késztette arra, hogy bizalommal esedezzék azokért, akik talán elfordulva gonoszságuktól az igaz útra térnek. PK 286.1
Sion most teljesen romokban hevert. Isten népe pedig fogságban volt. A próféta fájdalomtól porba sújtva kiáltott: “Jaj! de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn! Sírván sír éjjelente, s könny borítja orcáját! Senki sincs, aki vigasztalná, azok közül, kik szerették: mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek. Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utolérte a szorultságában. Sionnak utai gyászolnak; nincsen, aki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szüzei nyögnek, csak keserűsége van neki. Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságba mentek az elnyomó előtt.” PK 286.2
“Jaj! de sűrű felhőt borított haragjában az Úr Sionnak leányára! Az égből a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ő haragja napján. Elnyelte az Úr, nem kímélte Jákobnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erősségeit, a földre terítette; megfertőzteté az országot és fejedelmeit. Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobb kezét az ellenség elől. Jákób ellen pedig mint lángoló tűz emésztett körös-körül. Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobb kezét, mint támadó, és megölt mindent, ami a szemnek kívánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását.” PK 287.1
“Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvigasztaljalak, Sionnak szűz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger; kicsoda gyógyít meg téged?!” PK 287.2
“Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat! A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi. Apátian árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek. ... Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket. Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs, aki megszabadítson kezükből... Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink.” PK 287.3
“Te Uram örökké megmaradsz, a te királyi széked nemzedékről nemzedékre! Miért feledkezel el örökre mirólunk? miért hagysz el minket hosszú időre? Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen” (Jer sir 1:1-5; 2:1-4. 13 ; 5:1—3. 7-8. 17 19-21). PK 287.4