Próféták és királyok

30 &mdash Szabadulás Asszíriától

Az ország súlyos helyzetében — amikor Asszíria seregei betörtek Júda földjére, és úgy tűnt, hogy semmi sem mentheti meg Jeruzsálemet a teljes pusztulástól — Ezékiás lelkesítette országa katonaságát, hogy töretlen bátorsággal szálljanak szembe pogány elnyomóikkal, és bízzanak Jahve szabadító hatalmában. “Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az asszíriai királytól és a vele való egész sokaságtól — buzdította Ezékiás Júda embereit -, mert velünk többen vannak, hogynem ővele. Ővele testi-erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék” (2 Krón 32:7-8). PK 218.1

Nem ok nélkül beszélt Ezékiás ilyen meggyőződéssel a harc kimeneteléről. A kérkedő Asszíria — jóllehet Isten egy ideig haragjának botjaként (Lásd: Ésa 10:5), a népek megbüntetésére használta fel — nem fog mindig diadalmaskodni. “Ne félj ... az Assíriabeli királytól” — üzente az Úr Ésaiással néhány évvel korábban Sion lakóinak; — “mert még csak egy kevés idő van: ... és a seregeknek Ura ostort emel ő ellenük, miként a Midián levágatása idején az Oreb kőszikláján, és pálcáját a tenger fölé emeli, mint Egyiptomban egykoron. És lesz ama napon: eltávozik az ő terhe válladról és igája nyakadról, és megromol az iga a kövérségnek miatta” (Ésa 10:24-27). PK 218.2

Egy másik prófétikus üzenetben, amelyet abban az esztendőben kapott, amikor “meghalt Akház király”, a próféta kinyilatkoztatta: “Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém: megrontom Assíriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik. Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az Ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?” (Ésa 14: 28. 24-27) PK 218.3

Az elnyomó hatalma meg fog törni. Uralkodása első éveiben Ezékiás mégis tovább fizette a hadisarcot Asszíriának, az Akház által kötött megállapodás értelmében. Időközben a király “tanácsot tarta vezéreivel és vitézeivel”, és minden lehetőt megtett országa védelmére. Gondoskodott arról, hogy bőségesen legyen víz Jeruzsálem falain belül, mialatt a városon kívül szűkösen lesz. “És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kívül másik kőfalat is emelt, s Millót a Dávid városában megerősíté; ennekfelette szerze sok fegyvert és paizst. És a nép fölé seregvezéreket tett” (2 Krón 32:5-6). Mindent megtett, amit tudott, hogy a várost felkészítse az ostromra. PK 218.4

Mielőtt Ezékiás Júda trónjára lépett, az asszírok már sok foglyot vittek Izráel fiai közül az északi királyságból. Néhány évvel trónra lépése után — mialatt még erősítgette Jeruzsálem védelmi készültségét — az asszírok megostromolták és bevették Samáriát, a tíz törzset pedig szétszórták a sok asszír tartományban. Júda határai csak néhány mérföldnyire⁴ voltak, Jeruzsálem pedig nem egészen ötven mérföldre; és a templomban található gazdag zsákmány visszatérésre csábította az ellenséget. PK 219.1

Júda királya eltökélte, hogy megteszi a tőle telhetőt az ellenség visszaverésére. Miután elkövetett mindent, amire emberi ügyesség és erő képes, összegyűjtötte és bátorságra buzdította seregét. “Nagy közötted Izráelnek Szentje!” (Ésa 12:6) — nyilatkoztatta ki Ésaiás próféta Júdának. A király most rendíthetetlen hittel mondta: “Velünk... az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék” (2 Krón 32:8). PK 219.2

Semmi sem lelkesít jobban a hitre, mint a hit gyakorlása. Júda királya felkészült a közelgő viharra. Biztos volt az asszírok ellen mondott prófécia teljesedésében, és ráhagyatkozott Istenre. “És megbátorodék a nép, ezt hallván Ezékiástól” (2 Krón 32:8). Mit számít, ha Asszíria seregei a föld legnagyobb nemzeteinek meghódításától új erőre kapva és Samária legyőzésétől diadalittasan most Júda ellen fordulnak? Mit számít, ha így kérkednek: “Miképpen megtalálta volt kezem a bálványok országait, holott pedig több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, avagy amint cselekedtem Samáriával és az ő bálványaival, nem úgy cselekedhetem-é Jeruzsálemmel és bálványképeivel?” (Ésa 10:10-11.) Júdának semmitől sem kellett félnie, mert Jahve volt reménysége. PK 219.3

A régóta valószínűnek tartott válság végül is bekövetkezett. A győzelmesen előrenyomuló asszír csapatok megjelentek Júdeában. A győzelemben biztos vezetők haderejüket két seregre osztották. Az egyikkel délen az egyiptomi sereggel akartak szembeszállni, a másikkal pedig Jeruzsálemet akarták megostromolni. PK 219.4

Júda egyedüli reménysége Isten volt. Az Egyiptomból kapható minden segítségtől elvágták őket, és nem volt más nemzet a közelben, hogy baráti segítséget nyújtson. PK 220.1

Az asszír tisztek fegyelmezett seregük erős voltának biztos tudatában megbeszélésre hívták Júda főembereit. A tárgyalás során arcátlanul követelték, hogy adják meg a várost. Követelésüket a héberek Istene elleni istenkáromló gyalázkodások kíséretében mondták el. Izráel és Júda gyengesége és hitehagyása miatt a népek már nem tisztelték Isten nevét, hanem szüntelenül becsmérelték. (Lásd: Ésa 52:5.) PK 220.2

“Mondjátok meg Ezékiásnak — szólt Rabsaké, Szanhérib egyik főtisztje -: ezt mondja a király, Assíria nagy királya: Micsoda bizodalom ez, amelyben te bizakodtál? Azt mondád: csak szóbeszéd; tanács és erő kell a hadakozáshoz; vajon kihez bíztál, hogy fellázadtál ellenem?” (2 Kir 18:19-20.) A tisztek a város kapuin kívül tanácskoztak, de azok is hallhatták őket, akik a falon őrködtek. Amikor az asszír király képviselői hangosan unszolták Júda főembereit javaslataik elfogadására, a főemberek kérték őket, hogy inkább szír, mint zsidó nyelven beszéljenek, mert nem akarták, hogy a falon levők megtudják, miről folyik a tárgyalás. Rabsaké gúnyolódott ezen a javaslaton. Még jobban felemelte a hangját, és tovább is héberül beszélt. Ezt mondta: PK 220.3

“Halljátok a nagy királynak, Assíria királyának beszédit! Ezt mondja a király: Meg ne csaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket. És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az assíriai király kezébe! Ezékiásra ne hallgassatok, mert azt mondja Assíria királya: Tegyetek velem szövetséget és jöjjetek ki hozzám, és akkor ki-ki ehetik szőlőjéből és az ő olajfájáról és illatja kútjának vizét, míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minő a ti földetek, gabona és must földére, kenyér és szőlő földére. PK 220.4

Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, ki-ki az ő földét Assíria királyának kezéből? Hol vannak Hamáth és Árpádnak istenei? hol Sefárvaimnak istenei? talán bizony megmentették Samáriát kezemből? PK 220.5

Kicsoda e földek minden istenei között, aki megszabadította volna földét kezemből, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezemből?” (Ésa 36:13-20.) PK 221.1

Júda fiai “egy szót sem feleltek” a kötekedő megjegyzésekre. A tárgyalás véget ért. A zsidók képviselői visszatértek Ezékiáshoz “meghasogatott ruhákban, és hírül adák néki a Rabsaké beszédeit” (Ésa 36:21-22). Amikor a király meghallotta az istenkáromló kihívást, “megszaggatá az ő ruháit, és zsákba öltözék, és bement az Úr házába” (2 Kir 19:1). PK 221.2

A király elküldte követét Ésaiáshoz, hogy közölje vele, mivel végződött a tárgyalás. “E nap nyomorúságnak, szidalmazásnak és káromlásnak napja” — üzente a király. “Netalán az Úr, a te Istened meghallotta Rabsakénak minden beszédit, akit elküldött az ő ura, Assíria királya, hogy szidalommal illesse az élő Istent és káromló beszédekkel, amelyet az Úr, a te Istened meghallott: könyörögj azért azokért, akik még megmaradtak” (2 Kir 19:3-4). PK 221.3

“Ezékiás király könyörge, és ővele Ésaiás próféta az Ámós fia e káromlásért, és felkiáltának az égre” (2 Krón 32:20). PK 221.4

Isten meghallgatta szolgái imáját. Ésaiással ezt üzente Ezékiásnak: “Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel szidalmaztak engem Assíria királyának szolgái. Imé én oly lelket adok belé, hogy hírt hallván, visszatér az ő földjére és fegyverrel vágatom le őt az ő földjében” (2 Kir 19:6-7). PK 221.5

Az asszír megbízottak, miután elváltak Júda főembereitől, királyukkal léptek közvetlenül érintkezésbe, aki az egyiptomiak közeledésére ügyelő hadosztállyal volt. Amikor Szanhérib meghallotta a jelentést, leveleket írt, “az Urat, Izráel Istenét káromlással illetvén, és szólván ellene ilyen módon: Amint e földön lakozó népek istenei meg nem szabadíthatták az ő népüket az én kezemből: ekképpen az Ezékiás Istene sem szabadíthatja meg az ő népét kezemből” (2 Krón 32:17). PK 221.6

A kérkedő fenyegetéshez e szavakat fűzte: “Meg ne csaljon téged a te Istened, akiben bízol, ezt mondván: Nem adatik Assíria királyának kezébe Jeruzsálem. Ímé hallottad, mit cselekedtek Assíria királyai minden országokkal, elvesztvén azokat; és te megszabadulhatsz-é? Vajon megszabadították-é a pogányok istenei azokat, akiket elvesztettek az én atyáim: Gózánt, Aránt, Résefet és az Eden fiait, akik Thelasárban voltak? Hol van Hámát királya, Arphád királya és Sefárvaim város királya? Héna és Hivva?” (2 Kir 19:10-13.) PK 221.7

Amikor Júda királya megkapta a gúnyolódó levelet, elvitte a templomba. ,,Kiterjeszté... — az Úr előtt” (2 Kir 19:14), és erős hittel mennyei segítségért könyörgött. Hadd tudják meg a föld népei, hogy most is él és uralkodik a héberek Istene! Jahve méltósága forgott kockán. Egyedül Ő hozhat szabadulást. PK 222.1

“Uram, Izráel Istene! aki a Kérubok között lakol — esdekelt Ezékiás -, te vagy egyedül a föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet; hajtsd hozzám Uram a te füledet és halld meg; nyisd fel, Uram a te szemeidet és lásd meg; és halld meg a Sénakhérib beszédét, aki ide küldött, hogy szidalommal illesse az élő Istent. Igaz Uram, Assíria királyai elpusztították a pogányokat és azok országait. És az ő isteneiket a tűzbe hányták; de azok nem voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért vesztették el őket. Most azonban, mi Urunk Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje a föld minden országa, hogy te, az Úr vagy az egyetlen Isten!” (2 Kir 19:15-19.) PK 222.2

“Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg,
Aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat;
Aki Kérubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!
Efraim, Benjámin és Manasse előtt támaszd fel
a te hatalmadat,
És jöjj el, hogy szabadíts meg minket!
Oh Isten, állíts helyre minket,
És világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk.

Seregeknek Ura, Istene:
Meddig haragszol a te népednek könyörgésére?
Könnyhullatásnak kenyerével éteted őket;
S könnyhullatásnak árjával itatod meg őket.
Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között,
És a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk.
Seregek Istene, állíts helyre minket;
Világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt hoztál ki,
Kiűzéd a pogányokat és azt elültetéd.
Helyet egyengettél előtte,
És gyökeret eresztett, és ellepé a földet.
Hegyeket fogott el az árnyéka,
És vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái.
Sarjait a tengerig ereszté,
És hajtásait a folyamig.

Miért rontottad el annak gyepűit,
Hogy szaggathassa minden járókelő?
Pusztítja azt a vaddisznó,
És legeli a mezei vad.
Oh seregek Istene! kérlek, térj vissza,
Tekints alá az egekből, és lásd és tekintsd meg e szőlőtőt!
És a csemetét, amit jobbod ültetett,
A sarjat, melyet felneveltél!...

Eleveníts meg minket, és imádjuk a te nevedet.
Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket;
Világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsoltár 80. fejezet.) PK 222.3

Ezékiás esdeklése Júdáért és legfőbb Uruk becsületéért összhangban volt Isten akaratával. Salamon arra kérte az Urat templomszentelési imája végén, hogy tegyen ítéletet ,,az ő népének, az Izráelnek, minden időben, hogy megismerjék a földön minden népek, hogy csak az Úr az Isten, és hogy őkívüle nincsen más” (1 Kir 8:59-60). Különösen akkor mutassa meg kegyelmét az Úr, amikor háború vagy katonai megszállás idején Izráel főemberei az imádság házába lépnek, és szabadulásért könyörögnek! (Lásd: 1 Kir 8:33-34.) PK 223.1

Isten nem hagyta Ezékiást reménytelenségben. Ezzel az üzenettel küldte hozzá Ésaiást: ,,Azt mondja az Úr, Izráel Istene: A te könyörgésedet, Assíria királya, Sénakhérib felől meghallgattam. Ez az, amit az Úr Őfelőle mondott: PK 223.2

Megutál téged és megcsúfol Sionnak szűz leánya, utánad fejét hajtogatja Jeruzsálem leánya. PK 224.1

Kit szidalmaztál és kit gyaláztál? És ki ellen emelted fel a te szódat, vagy ki ellen emelted fel a te szemeidet a magasságba? Az Izráel Szentje ellen! Követeid által gúnyoltad az Urat és mondád: Szekereim sokaságával meghágom a hegyek magasságait, a Libánon oldalait, és levágom magas cédrusait, legfelségesebb ciprusfáit, és bemegyek csúcsának lakóhelyébe, kertes erdejébe. Ástam és ittam idegen vizeket, és kiszárítom lábaim talpával Egyiptom minden folyóvizét. PK 224.2

Avagy nem hallottad? Régen megcsináltam, ős időktől elvégeztem ezt! Most csak véghezvittem, hogy puszta kőhalmokká döntsd össze az erős városokat; és hogy a benne lakók erejükben megfogyatkozzanak, megrontassanak és megszégyenüljenek, és olyanok legyenek, mint a mező füve, fiatal paréj, a háztető füve és mint a kalászhajtás előtt elszáradt gabona. PK 224.3

És ismerem a te ülésedet, és járásodat, kelésedet, és ellenem való tombolásodat: a te ellenem való tombolásodért és a te elbizakodásodért, amely felhatott füleimbe, az én karikámat orrodba vetem, és zablámat szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen eljöttél” (2 Kir 19:20-28). PK 224.4

Júda földjét letarolta a megszálló hadsereg, de Isten megígérte, hogy csoda útján gondoskodik a nép szükségleteiről. Ezt üzente Ezékiásnak: “Legyen ez jeled: Ez esztendőben táplál a hulladék termése, a második esztendőben, ami magától terem; de a harmadik esztendőben már vettek és arattok, szőlőket plántáltok és azok gyümölcsét eszitek. És a Júda házából a kiszabadult és megmaradt gyökeret ver alól, és gyümölcsöt terem felül. Mert Jeruzsálemből fog származni a maradék, és a megszabadult a Sion hegyéről; a Seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt! PK 224.5

Azért azt mondja az Úr Assíria királya felől: Be nem jő e városba, és nyilat sem lő bele, sem paizs nem ostromolja azt, sem sáncot nem ás mellette. Azon az úton, amelyen jött, tér vissza, de a városba be nem jő, azt mondja az Úr. És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt, én érettem és Dávidért, az én szolgámért” (2 Kir 19:29-34). PK 224.6

Azon az éjszakán jött a szabadulás. “Kijött az Úr angyala, és levágott az Assíriabeli táborban száznyolcvanötezret” (2 Kir 19:35). Megölt “minden erős vitézt, elöljárót és vezért az assíriai király táborában” (2 Krón 32:21). A Jeruzsálem elfoglalására küldött sereg rettenetes megítélésének híre csakhamar eljutott Szanhéribhez, aki még mindig az Egyiptomból Júdába vezető utat őrizte. Az asszír király rémülten elrohant, és “nagy szégyennel megtére az ő földébe” (2 Krón 32:21). Uralkodása nem tartott sokáig. A jövendölés szerint, amely hirtelen halálát jelezte, saját családtagjai gyilkolták meg, és “fia, Esárhaddon uralkodék helyette” (Ésa 37:38). A héberek Istene diadalmaskodott a büszke asszíron. Jahve megvédte méltóságát a környező népek előtt. Jeruzsálemben a nép szíve szent örömmel telt meg. Buzgón esedeztek szabadulásért, és könnyek között vallották meg bűneiket. Nagy ínségükben teljesen bíztak Isten szabadító hatalmában, és Isten nem hagyta őket cserben. A templom udvarai visszhangzottak az ének, az ünnepélyes dicsőítés hangjától. PK 224.7

“Ismeretes az Isten Júdában,
Nagy az ő neve Izráelben.
Mert hajléka van Sálemben,
És lakhelye Sionban.
Ott törte össze a kézív villámait,
Paizst, szablyát és a hadat.

Ragyogó vagy te, felségesebb,
Mint a zsákmányadó hegyek.
Kifosztattak a bátor szívűek, álmukat alusszák,
És minden hős kezének ereje veszett.
A te dorgálásodtól, oh Jákób Istene,
Megzsibbadt mind szekér, mind ló.

Te, te rettenetes vagy,
És ki állhat meg orcád előtt, mikor haragszol?
Az egekből jelentetted ki ítéletedet?
A föld megrettent és elcsendesedett,
Mikor felkelt Isten az ítéletre,
Hogy megszabadítsa a föld minden nyomorultját!

Mert az emberek haragja megdicsőít téged,
Miután felövezed végső haragodat. Tegyetek fogadást és adjátok meg azokat az Úrnak a ti Isteneteknek;
Mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek.
Mert a fejedelmek gőgjét megtöri,
Rettenetes a föld királyaihoz” (Zsolt 76. fejezet). PK 225.1

Az asszír birodalom emelkedése és bukása nagy tanulsággal szolgál ma is a föld népeinek. Az ihletett Ige a sikere csúcsán levő Asszíria dicsőségét pompás fához hasonlítja, amely Isten kertjében kimagaslik a környező fák közül. PK 226.1

“Assur cédrus vala a Libánonon, szép ágakkal és sűrű gallyaival árnyékot tartó s magas növésű, melynek a felhőkig ért a teteje... árnyékában lakik vala sok mindenféle nép. És széppé lőn magasságával, hosszan kiterjedt ágaival, mert gyökere sok víz felé nyúlik vala. A cédrusok el nem takarák őt az Isten kertjében, a ciprusok nem valának hasonlók ágaihoz, s a platánoknak nem valának olyan gallyai, mint neki; Isten kertjében egy fa sem vala hasonló hozzá az ő szépségében... Irigykedett rá Éden minden fája az Isten kertjében” (Ez 31:3~9). PK 226.2

Asszíria uralkodói azonban ahelyett, hogy a rendkívüli áldásokat az emberiség javára használták volna, számos ország ostorává lettek. Könyörtelenek voltak. Nem gondoltak Istennel, és nem voltak tekintettel embertársaikra. Minden néppel erőszakkal el akarták ismertetni Ninive isteneinek felsőbbségét. A magasságos Isten fölé emelték bálványaikat. Isten elküldte hozzájuk Jónást intő üzenettel. Egy ideig megalázták magukat a seregek Ura előtt, és bocsánatért könyörögtek. Nemsokára azonban újra bálványokat imádtak, és világuralomra törtek. PK 226.3

Náhum próféta Ninive bűnözői ellen emelt vádjában így kiáltott:
,,Jaj a vérszopó városnak!
Mindenestől hazug és erőszakkal telve,
És nem szűnik rabolni; Ostorcsattogás, kerékzörgés zaja;
Dobogó ló, robogó szekér.
Törtető lovag, kardok villogása,
dárdák villanása,
Sebesült tömegek...

Imé, rád török,
Azt mondja a Seregek Ura” (Náh 3 :1-3. 5). PK 226.4

A végtelen Isten most is tévedhetetlen pontossággal tartja számon a népek dolgait. Amíg kegyelmét kínálva bűnbánatra szólít, a számvetés nincs lezárva. De amikor az ember túllépi az Isten által szabott határt, akkor haragját megmutatja. A számadás lezárul. Isten türelme véget ér. A kegyelem már nem védi. PK 227.1

“Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő. Megfeddi a tengert és kiapasztja azt, és minden folyamot kiszáraszt. Elfonnyad a Básán és a Kármel, és a Libánon virága elfonnyad. A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, ami rajta él. Ki állhatna meg haragja előtt, és ki bírhatná ki búsulásának a tüzét? Heve szétfoly, mint a láng, és a kőszálak is szétporlanak tőle” (Náh 1:3-6). PK 227.2

Ezért Ninive, “a víg város, a bátorságban lakozó, amely ezt mondja vala szívében: Én vagyok és nincs kívülem más!” — pusztasággá lett; “feldúlva, széthányva, kifosztva”, “az oroszlánok tanyája, és az oroszlán-kölyköknek ama legelője, ahová járt a nőstény- és hím-oroszlán, az oroszlán-kölyök, és nem volt aki elriassza” (Sof 21:5; Náh 2:10-11). Sofóniás előre látta a gőgös Asszíria megalázását, és így prófétáit Ninivéről: “Nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban azoknak szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a cédrus” (Sof 2:14). PK 227.3

Nagy volt az asszír birodalom dicsősége; de nagy volt bukása is. Ezékiel próféta tovább fejtegette a pompás cédrusfa példázatát, és félreérthetetlenül megjövendölte, hogy Asszíria elpusztul gőgje és kegyetlensége miatt. így hangzik kinyilatkoztatása: PK 227.4

“Így szól az Úr Isten:... fölemelé tetejét a felhők közé, és szíve felfuvalkodott az ő magasságában, azért adom őt a nemzetek urának kezébe, bánjék el vele, gonoszságáért kiűztem őt. És kivágták őt az idegenek, a nemzetek legkegyetlenebbjei, és leterítették. A hegyekre és minden völgyekbe hullottak ágai, és összetörtek gallyai a föld minden mélységében, és leszállt árnyékából a föld minden népe, és ott hagyták őt. Ledőlt törzsökén lakik vala minden égi madár, és ágaihoz gyűl vala a mező minden vada; azért, hogy magasra ne nevekedjék egy víz mellett való fa se... így szól az Úr Isten: Azon a napon, amelyen sírba aláméne, gyászba öltöztetém miatta a mélység vizeit,... és a mező minden fája elepede miatta. Zuhanásának hangja miatt megreszkettetém a nemzeteket” (Ez 31: 10-16). PK 227.5

Asszíria gőgje és bukása legyen intő példa az idők végéig! Isten ezt kérdezi ma a föld népeitől, akik dölyfösen és kevélyen felsorakoznak ellene: “Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái közt!? Hiszen le fogsz szállíttatni Éden fáival a mélység országába” (Ez 31:18). “Jó az Úr, erősség a szorongatás idején, és ő ismeri a benne bízókat. De gáttörő árvízként pusztít” (Náh 1:7-8). Elpusztítja mindazokat, akik a magasságos Isten fölé akarják emelni magukat. PK 228.1

“Letöretik Assíriának kevélysége, és Egyiptom királyi pálcája elvész ” (Zak 10:11). Ez nemcsak azokra a népekre vonatkozik, amelyek az ókorban felsorakoztak Isten ellen, hanem ma is érvényes azokra, akik elmulasztják végrehajtani Isten szándékát. Az utolsó ítéletkor, amikor a föld igazságos Bírája “megrostálja a népeket” (Ésa 30:28), és azok, akik megőrizték az igazságot, beléphetnek Isten városába, a menny boltozata visszhangzik a megváltottak győzelmes énekétől. “Fölzendül éneketek — mondja a próféta -, mint a szent ünnepek éjszakáján, és örvendez szívetek, mint azé, aki sípolva megy az Úr hegyére, Izráel kőszálához. És megzendíti az Úr dicsőséges szavát... Az Úr szavától megretten Assíria, veri azt akkor vesszővel; és a büntető vessző minden sújtását, amelyet az Úr mérend reá, dobokkal és citerákkal fogjátok kísérni”(Esa 30:29-32). PK 228.2