Próféták és királyok

31 — A pogányok reménysége

Ésaiás mindvégig világosan bizonyságot tett szolgálatában arról, hogy mi Isten szándéka a pogányokkal. Más próféták is említést tettek Isten tervéről, de beszédüket nem mindig értették. Ésaiás azt a megbízatást kapta, hogy tegye nagyon világossá Júda előtt azt az igazságot, amely szerint Isten Izráele közé számítanak majd sokan, akik test szerint nem Ábrahámtól származnak. Ez a tanítás nem volt összhangban korának teológiájával. A próféta mégis bátran hirdette azt az üzenetet, amelyet Istentől kapott, és reményt ébresztett sok olyan szívben, amelyben az Ábrahám magvának ígért lelki áldások utáni sóvárgás élt. PK 229.1

A pogányok apostola a római hivőkhöz írt levelében figyelmeztet Ésaiás tanításának erre a jellegzetességére. “Ésaiás... bátorságosan ezt mondja — jelenti ki Pál -: Megtaláltak azok, akik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek” (Rm 10:20). Sokszor úgy tűnt, hogy a zsidók nem tudják vagy nem akarják megérteni Isten szándékát a pogányokkal. Pedig Isten éppen ennek a szándéknak véghezvitelére különítette el őket a többi néptől, és ezért tette őket önálló nemzetté a föld népei között. Atyjukat, Ábrahámot, aki először kapta a szövetségi ígéretet, azért hívta ki rokonai közül és küldte távoli vidékre, hogy fényt vigyen a pogányoknak. Jóllehet az ígéretben az is benne volt, hogy utódainak száma annyi lesz, mint a tenger homokja, de nem önző célból kellett Kánaán földjén nagy nemzetet alapítania. “Megáldalak téged — nyilatkoztatta ki Jahve -, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei” (1 Móz 12:2-3). PK 229.2

Amikor Izsák születése előtt nem sokkal Isten megújította a szövetséget, újra világossá tette, hogy mi a célja az emberiséggel. “Benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei” (1 Móz 18:18) — bíztatta Isten Ábrahámot az ígéret gyermekével kapcsolatosan. Később pedig a mennyei látogató újra kinyilatkoztatta: “Megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” (1 Móz 22:18). PK 229.3

Ennek a szövetségnek mindnyájukat érintő feltételeit jól ismerték Ábrahám gyermekei és azok gyermekei. Isten azért szabadította meg a zsidó népet az egyiptomi szolgaságból, hogy áldás legyen a nemzetek számára, és hogy Isten neve ismertté legyen ,,az egész földön” (2 Móz 9:16). Ha engedelmeskednek Isten kívánalmainak, messze túlszárnyalják a többi népet bölcsességben és értelmi képességekben. Ezt az elsőbbséget azonban azért kell elérniük és megőrizniük, hogy általuk megvalósuljon Isten szándéka ,,a föld minden nemzetségé”-vel kapcsolatban. PK 230.1

Izráel Egyiptomból való szabadulását és az ígéret földje elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. “Megtudják az Egyiptombeliek — hangzott az ígéret -, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyújtándom kezemet Egyiptomra és kihozándom az Izráel fiait őközülök” (2 Móz 7:5). Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát. “Menjetek, szolgáljatok az Úrnak — sürgette Mózest — és áldjatok engem is” (2 Móz 12:31-32). PK 230.2

Izráel előrenyomuló serege azt tapasztalta, hogy azoknak a csodálatos dolgoknak a híre, amelyeket Isten a héberekkel cselekedett, megelőzte őket. A pogányok közül is felismerték egyesek, hogy egyedül ő az igaz Isten. Egy pogány asszony így tett bizonyságot a gonosz Jerikóban: “Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön!” (Józs 2:11) Amit Jahvéról így megtudott, szabadulását jelentette. “Hit által nem veszett el Ráháb... az engedetlenekkel együtt” (Zsid 11:31). Nem egyedül az ő megtérése tanúsította, hogy Isten irgalmas azokhoz a bálványimádókhoz, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében egy nagyszámú nép felhagyott pogányságával; egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták. PK 230.3

Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. PK 230.4

Az ígéret földje elfoglalását követő években Izráel majdnem teljesen szem elől tévesztette Jahvénak a pogányok számára is üdvösséget hozó, áldott szándékát. Ezért tervét újra ki kellett nyilatkoztatnia. “Megemlékeznek és megtérrnek az Úrhoz a föld minden határai — énekelte Istentől ihletve a zsoltáríró — és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.” “Eljőnek a főemberek Egyiptomból; Szerecsenország hamar kinyújtja kezeit Istenhez.” “És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet.” “Írattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat. Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait. Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben. Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.” (Zsolt 22:28; 68:32; 102:16. 19-23). PK 231.1

Ha Izráel hű marad megbízatásához, a föld minden népe részesül azokban az áldásokban, amelyeket ő kapott. De azok, akikre Isten a megmentő igazság ismeretét bízta, érzéketlenek voltak a körülöttük levők szükségleteivel szemben. Mivel Isten szándékát szem elől tévesztették, úgy kezelték a pogányokat, mint akiket Isten kizárt kegyelméből. Az igazság világosságát elrejtették, és így sötétség uralkodott. A tudatlanság sötét fátyola terült el a népeken. Nem sokat tudtak Isten szeretetéről. Burjánzott a tévelygés és a babona. PK 231.2

Ez a kép fogadta Ésaiást, amikor Isten elhívta a prófétai szolgálatra. Mégsem csüggedt el, mert fülében csengett az Isten trónját körülvevő angyalok diadalmas kórusa: “Teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével” (Esa 6:3). Hitét erősítették Isten egyházának nagyszerű győzelmeiről kapott látomásai, amikor “teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa 11:9). “A fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, mely befödött vala minden népségeket” (Ésa 25:7), végül Isten elveszi, és kitölti Lelkét minden testre. Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, azok Isten Izráele közé számítanak. “Nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál — mondta a próféta. Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákob nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi” (Esa 44:4-5). PK 231.3

Isten kinyilatkoztatta a prófétának áldott célját, amelyért szétszórja Júdát a föld népei között. Így szólt: “Hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom” (Ésa 52:6). És nemcsak nekik kellett megtanulniuk az engedelmesség és bizalom leckéjét. Száműzetésük helyén másokkal is meg kellett ismertetniük az élő Istent. Az idegenek fiai közül sokan megtanulják szeretni mint Teremtőjüket és Megváltójukat. Ünnepelni kezdik szent szombatját mint teremtő hatalmának emlékművét; és amikor “feltűri” szent karját minden népeknek szemei előtt”, hogy megszabadítsa népét a fogságból, “a föld minden határainak meg kell látnia Isten szabadítását (Ésa 52:10). A pogányságból megtértek közül sokan csatlakozni kívánnak Izráelhez, és velük tartanak, amikor visszamennek Júdeába. Ne mondja egyikük sem: “Bizony elszakaszt az Úr engem az Ő népétől!” (Ésa 56:3). Az Úr azt mondta prófétája által azoknak, akik meghódolnak előtte és megtartják törvényét, hogy ezentúl földi egyházához, a lelki Izráelhez tartoznak. PK 231.4

“Az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét, hogy Őnéki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat; szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hívatik minden népek számára! Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izráel elszéledt fiait: Még gyűjtök őhozzá, az ő egybegyűjtötteihez!” (Ésa 56:6-8). PK 232.1

Isten megengedte a prófétának, hogy a századokon át a megígért Messiás adventjének idejéig ellásson. Először csak “nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája” (Ésa 8:22) volt az, amit látott. Sok embert, akik az igazság világosságára vágyakoztak, hamis tanítók a filozófia és a spiritizmus szédítő útvesztőibe vittek. Mások a kegyesség formaságaiba bíztak, de az nem szentelte meg életüket. A jövő kétségbeejtőnek tűnt. Azonban csakhamar változott a kép, és a próféta szeme elé csodálatos látomás tárult. Látta, amint felkel az Igazság Napja, és “szárnyai alatt” (Mal 4:2) gyógyulás van. A csodálattól önfeledten kiáltott fel: “Nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!”(Esa 9:1-2) PK 232.2

A világ dicső Világossága üdvösséget hoz az egész emberiségnek. A próféta az előtte álló feladatról hallotta az örökkévaló Atya kinyilatkoztatását: ,,Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” “Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! és azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő!” “Ímé, ezek messziről jönnek, ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sínnek földéről!” (Ésa 49:6. 8-9. 12). PK 233.1

Amikor a próféta még messzebbre nézett a korszakokon át, látta ezeknek a dicsőséges ígéreteknek szó szerinti teljesedését. Látta az üdvösség örömhírének hordozóit, amint elmennek a föld végső határáig, minden nemzetséghez és néphez. Hallotta, amint az Úr így szólt az evangéliumi egyházhoz: “Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsőségét” (Ésa 66:12); és hallotta a megbízatást: “Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékidnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe” (Ésa 54:2-3). PK 233.2

Jahve kinyilatkoztatta a prófétának, hogy bizonyságtevőket fog küldeni “a népekhez, Tarsisba, Pukba és Ludba,... Tubáihoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe” (Ésa 66:19). PK 233.3

“Mily szépek a hegyeken
Az örömmondónak lábai,
Aki békességet hirdet,
Jót mond,
Szabadulást hirdet,
Aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik
a te Istened!” (Ésa 52:7) PK 233.4

A próféta hallotta az Úr hívó hangját. Kijelölt munkája végzésére szólította egyházát, hogy utat készítsen örök országa jövetelére. Az üzenet félreérthetetlen volt: PK 233.5

“Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod,
És az Úr dicsősége rajtad feltámadt.

Mert ímé, sötétség borítja a földet,
És éjszaka a népeket,
De rajtad feltámad az Úr,
És dicsősége rajtad megláttatik.
A népek jönnek világosságodhoz,
És királyok a néked feltámadt fényességhez.

Emeld fel körös-körül szemeidet, és lásd meg:
Mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek,
Fiaid messziről jönnek,
És leányaid ölben hozatnak el.

Az idegenek megépítik kőfalaidat,
És királyaik szolgálnak néked;
Mivel haragomban megvertelek,
És kegyelmemben megkönyörültem rajtad.
És nyitva lesznek kapuid szüntelen,
Éjjel és nappal be nem zároltatnak,
Hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát,
És királyaik is bevitetnek.

Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek min-
den határai,
Mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (Ésa 60:1-4. 10-11; 45:22.) PK 234.1

A sűrű sötétség idején támadt nagy lelki ébredésről szóló prófécia most teljesedik a misszióállomások kiterjedése által, amelyek elérik a föld lelkileg sötét vidékeit. A pogány országokban tevékenykedő misszionárius csoportokat a próféta zászlókhoz hasonlítja, amelyeket azért állítottak fel, hogy mutassák az utat az igazság világosságát keresőknek. PK 234.2

“Lesz ama napon — mondja Ésaiás -, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen. És lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye. ... És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól” (Ésa 11:10-12). PK 234.3

A szabadulás napja közel van. ,,Az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón 16:9). Minden nép között lát olyan férfiakat és nőket, akik világosságért és ismeretért imádkoznak. Lelkük éhes. Régóta hamuban gyönyörködnek. (Lásd: Ésa 44:20.) Az igazság ellensége félrevezette őket, és most tapogatódznak, mint a vakok. De becsületesek, és szeretnének megismerni valami jobb utat. Jóllehet a pogányság sötétségében élnek, és nem ismerik Isten írott törvényét, sem pedig Fiát, Jézust, mégis sokféleképpen tanúsítják, hogy Isten hatalma munkálkodik értelmükön. PK 235.1

Olykor azok, akik csak annyit tudnak Istenről, amennyit kegyelmének ereje megismertetett velük, jóindulatúak szolgáihoz, és életük kockáztatásával védik őket. A Szentlélek Krisztus kegyelmét árasztja az igazság sok nemes szívű keresője szívébe. Természetüket és korábbi neveltetésüket megcáfoló rokonszenvet kelt bennük. A “világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert” (Jn 1:9), és bevilágít lelkükbe. Ez a Világosság, ha az ember figyel rá, elvezeti Isten országába. Mikeás próféta ezt mondta: “Ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom... Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát” (Mik 7:8-9). PK 235.2

A menny megváltási terve elég széles ahhoz, hogy átfogja az egész világot. Isten szeretné az élet leheletét lehelni a porba sújtott emberiségbe. Nem engedi, hogy bárki is csalódjék, aki őszintén sóvárog valami szebb és nemesebb után, mint amit a világ kínál. Isten állandóan küldi angyalait azokhoz, akik — miközben a legcsüggesztőbb körülmények között élnek — hittel imádkoznak azért, hogy valamilyen hatalom, amely náluk erősebb, birtokba vegye őket, és szabadulást, békességet hozzon. Isten különböző utakon nyilatkoztatja ki önmagát, és olyan helyzetet teremt, amely bizalmat ébreszt bennük Krisztus iránt, aki önmagát adta váltságul mindenkiért, “hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne feledkezzenek Isten dolgairól, hanem az Ő parancsolatait megtartsák” (Zsolt 78:7). “Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?” “Így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya” (Ésa 49:24-25). “Mélyen megszégyenülnek, akik a bálványban bíznak, akik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink” (Ésa 42:17). “Boldog, akinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az ő Istenében” (Zsolt 146:5). “Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai” (Zak 9:12). A pogány földeken mindazoknak, akik szívük mélyén becsületesek, akik “igazak” a menny előtt — “világosság fénylik a sötétben” (Zsolt 112:4). Így szól Isten: “A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom” (Ésa 42:16). PK 235.3