Próféták és királyok

28 — Ezékiás

Akház meggondolatlan kormányzásával éles ellentétben állt az a reformáció, amely fia gyümölcsöző uralkodása idején ment végbe. Ezékiás azzal az elhatározással lépett trónra, hogy minden tőle telhetőt megtesz Júda érdekében, mert meg akarta menteni az északi királyság sorsától. A próféták tanításai nem bíztattak középutas megoldásokra. Csak a leghatározottabb reformációval lehet a fenyegető ítéletet elhárítani. PK 207.1

Ezékiás olyan embernek bizonyult, amilyenre a válságban éppen szükség volt. Alighogy trónra lépett, terveket kezdett lefektetni és megvalósítani. Először a nagyon régóta elhanyagolt templomi szolgálatok helyreállítására fordított figyelmet. A szent elhivatásukhoz hűséges papokat és lévitákat nyomatékosan kérte, hogy támogassák munkáját. Bízva megértő segítségükben, nyíltan beszélt velük arról, hogy azonnal széleskörű reformokat szeretne kezdeni. “Vétkeztek a mi atyáink — vallotta meg — és az Úr előtt, a mi Istenünk előtt gonoszul cselekedének, és elhagyták őt, az Úr sátorától elfordították arcukat.” “Most azért elvégeztem magamban, hogy az Úrral, Izráel Istenével szövetséget szerzek, hogy haragját tőlünk elfordítsa” (2 Krón 29:6. 10). PK 207.2

A király találó szavakkal ismertette a helyzetet, amellyel számolniuk kellett: a templomot bezárták, és falain belül szünetel minden szolgálat; botrányos bálványimádást folytatnak a város utcáin és országszerte; tömegek hagyták el hitüket, akik talán hűségesek maradnak Istenhez, ha a vezetők Júdában jó példát mutatnak nekik; az ország gyenge, és elvesztette erkölcsi súlyát a környező népek előtt. Az északi királyság hamar részekre szakadt; sokan pusztultak el kard által; tömegeket vittek fogságba. Nemsokára egész Izráel az asszírok kezére jut, és teljesen elpusztul. Bizonyára ez a sors éri Júdát is, hacsak Isten nem munkálkodik rendkívüli módon választott képviselői által. PK 207.3

Ezékiás közvetlenül a papokhoz fordult, és kérte őket, hogy segítsenek neki a szükséges reformok megvalósításában. “Most ne tévelyegjetek — intette őket -, mert az Úr választott titeket, hogy Ő előtte állván, néki szolgáljatok; hogy szolgái legyetek néki és jóillatot szerezzetek.” “Most szenteljétek meg magatokat, az Úrnak, atyáitok Istenének házát is szenteljétek meg” (2 Krón 29:11.5). PK 207.4

Az idő gyors cselekvést követelt. A papok azonnal elindultak. Azokat is megnyerték az együttműködésre, akik közülük nem voltak jelen a megbeszélésen. Lelkesen belekezdtek a templom megtisztításába és megszentelésébe. Ez sok nehézséggel járt, mivel éveken át megszentségtelenítették és elhanyagolták. A papok és léviták lankadatlanul fáradoztak, és meglepően hamar jelenteni tudták, hogy feladatukat elvégezték. A templomkapukat kijavították és kitárták. A szent edényeket összeszedték és helyükre tették. Minden készen volt a szentélyszolgálat helyreállításához. Az első istentiszteleten a város vezetői Ezékiás királlyal, a papokkal és a lévitákkal együtt kérték Istent, hogy bocsássa meg a nép bűneit. Bűnért való áldozatokat helyeztek az oltárra ,,az egész Izráel megtisztulására”. “És amikor elvégezték az áldozatokat, a király és mindnyájan a vele valók leborulván arccal, imádkozának.” A templom udvarai újra visszhangzottak a dicsőítés és imádat hangjától. Amikor a hívek felfogták, hogy megszabadultak a bűn és hitehagyás rabságából, örömmel énekelték Dávid és Aszáf énekeit. “Örvendeze azért Ezékiás, és ővele az egész gyülekezet, hogy az Isten erre hajlandóvá tette a népet; mert hirtelen történt ez a dolog” (2 Krón 29:24. 29. 36). PK 208.1

Isten felkészítette Júda főembereit a határozott reformációs mozgalom megindítására, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát. Prófétáival egyik isteni üzenetet a másik után küldte választott népének. Az üzenetek tartalma nyomatékos kérlelés volt. Izráel országának tíz törzse — amely az ellenség kezére került — semmibe vette és elvetette Isten üzeneteit. Júdá- ban azonban maradt szépszámú maradék. Őket a próféták továbbra is kérlelték. Figyeljük meg Ésaiás buzdítását: “Térjetek vissza hát hozzá, akitől oly nagyon elpártoltatok, Izráelnek fiai!” (Ésa 31:6.) Hallgassuk meg Mikeás bizakodó kijelentését: “Én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, amíg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát” (Mik 7:7-9). PK 208.2

Ezek és hasonló üzenetek reményt öntöttek sok csüggedő lélekbe azokban a sötét években, amikor a templomajtók zárva voltak. Az üzenetek azt tanúsították, hogy az Úr készségesen megbocsát a teljes szívvel hozzá térőknek, és elfogadja őket. Most pedig, amikor a vezetők reformot indítottak, a bűn szolgaságába belefáradt tömegek készek voltak engedelmeskedni. PK 208.3

A Szentírás prófétikus szakaszai csodálatos bátorítást kínáltak azoknak, akik a templom udvarába léptek, hogy bocsánatért esedezzenek és megújítsák Jahvénak tett hűségfogadalmukat. A bálványimádás ellen küldött intéseket — amelyeket Mózes az egész Izráel hallatára mondott -, ünnepélyes próféciák kísérték. E próféciák azt hirdették, hogy Isten kész meghallgatni azokat, akik a hitehagyás idején teljes szívükből keresik őt, és készségesen megbocsát nekik. ,,Mikor... megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez — mondta Mózes — és hallgatsz az ő szavára; (mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened), nem hágy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt nékik” (5 Móz 4:30-31). PK 209.1

Ezékiás és munkatársai helyreállították a templom szolgálatait. A felszentelésekor elhangzott prófétikus imájában Salamon annak idején így imádkozott: PK 209.2

,,Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtéréndenek, és vallást teéndenek a te nevedről, és néked imádkozándanak és könyörgéndenek e házban; Te hallgasd meg a mennyekből és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét” (1 Kir 8:33-34). Isten jóváhagyásának pecsétjét helyezte erre az imára. Amikor Salamon befejezte imáját, tűz szállt alá a mennyből, hogy megeméssze az égő áldozatot és a véres áldozatot. Isten dicsősége betöltötte a templomot. (Lásd: 2 Krón 7:1.) Éjszaka pedig az Úr megjelent Salamonnak. Elmondta, hogy imáját meghallgatta, és kegyelmet tanúsít azok iránt, akik ott imádkoznak. Így hangzott a könyörületes bátorítás: “Mikor... megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket és megszabadítom földjüket” (2 Krón 7:14). PK 209.3

Ezek az ígéretek gazdagon teljesedtek az ezékiási reformáció idején. PK 209.4

A jó munkát, amely a templom megtisztításakor elindult, átfogóbb megmozdulás követte. Ebben Izráel és Júda egyaránt részt vett. Ezékiás azt akarta, hogy a templom szolgálatai igazán áldást hozhassanak a nép számára. Buzgóságában elhatározta, hogy feleleveníti a páskabárány ünneplésének ősi szokását, és összegyűjti a zsidókat az ünnepre. PK 209.5

Már hosszú évek óta nem tartották meg a páska ünnepét mint nemzeti ünnepet. Salamon uralkodása végén, a birodalom kettészakadása következtében, ez megoldhatatlan feladatnak látszott. A tíz törzset sújtó rettenetes büntetés azonban egyesek szívében vágyat ébresztett valami jobb után, és a próféták buzdító kijelentései nem maradtak hatástalanok. Királyi futárok tették közhírré a meghívást közelben és távolban, “városról városra ... az Efraim és Manassé földjén, mind Zebulonig”, és hívták a népet a páska ünnepére Jeruzsálembe. A többség ridegen elutasította a szívélyes meghívás hordozóit. A megátalkodottak meggondolatlanul elfordultak. Mások azonban, akik nagyon vágytak arra, hogy jobban megismerjék Isten akaratát, “megalázták magukat, és eljövének Jeruzsálembe” (2 Krón 30: 10-11). PK 210.1

Júda földjén szinte mindenki szívesen fogadta a hívást. Rajtuk volt “az Istennek keze, adván beléjük egy akaratot, hogy engednének a király parancsolatjának és a fejedelmekének” (2 Krón 30:12) — olyan parancsnak amely összhangban volt Istennek a prófétái által kijelentett akaratával. Ez az alkalom igen hasznos volt az összegyűlt sokaság számára. A város megszentségtelenített utcáit megtisztították az Akház uralkodása alatt odahelyezett bálványszentélyektől. A kitűzött napon megtartották a páska ünnepét, és a nép békeáldozatok bemutatásával töltötte a hetet. Arról is tanultak, hogy mit kell Isten akarata szerint cselekedniük. A léviták nap mint nap az Úr dolgait tanították, és akik szívből keresték az Urat, azok bocsánatban részesültek. Nagy öröm töltötte el az imádkozó sokaságot; “Dicsérik vala az Urat minden nap a Léviták és a papok, az Úr erejét éneklő szerszámokkal” (2 Krón 30:21). Mind egy akarattal dicsőítették Őt, aki ilyen könyörületes és irgalmas. PK 210.2

A páskabárány ünnepére szokás szerint szentelt hét nap nagyon gyorsan eltelt. A nép további hét napot akart eltölteni tanulással, hogy jobban megismerje az Úr útját. A tanító papok folytatták az oktatást a törvény könyvéből. A nép naponként összegyűlt a templomban, hogy dicsérettel és hálaadással adózzék. A nagy istentisztelet végére kétségtelenné vált, hogy Isten csodálatosan cselekedett a bűnbe süllyedt Júda megtéréséért és a mindent elsöpréssel fenyegető bálványimádás áradatának feltartóztatására. A próféták nem hiába mondták ünnepélyes figyelmeztetéseiket. “Volt nagy vigasság Jeruzsálemben; mert Salamonnak, az Izráel királyának, Dávid fiának idejétől fogva nem volt ehhez hasonló ünnep Jeruzsálemben” (2 Krón 30:26). PK 210.3

Elérkezett az idő, amikor a híveknek vissza kellett térniük otthonaikba. “Felállának a papok és a Léviták, és megáldák a gyülekezetet; és meghallgatásra talált az ő szavuk, és felhata az ő könyörgésük a mennybe, az Isten szentséges lakhelyébe” (2 Krón 30:27). Isten elfogadta azokat, akik megtört szívvel, bűneiket megvallva, eltökélten hozzá fordultak bocsánatért és segítségért. PK 211.1

Még volt egy fontos feladat, amelyben minden hazatérőnek tevékenyen részt kellett venni. E munka végrehajtása tanúsította, hogy igazi reformáció történt. A feljegyzésben ez áll: “Kiméne az egész Izráel, akik Júdának városaiban találtatának, s a bálványokat széttörték... azután visszatérének... ki-ki az ő örökségébe és városaiba” (2 Krón 31:1). PK 211.2

Ezékiás és munkatársai különböző reformokat hoztak létre az ország lelki és földi érdekeinek helyreállítására. “Ami jó, igaz és helyes vala az Úr előtt, az ő Istene előtt, azt művelé” a király “egész Júdában”. “És minden munkában, amelyet elkezdett... teljes szívvel jár vala el, és ezért szerencsés vala.” “Az Úrban, Izráel Istenében bízott,... és el nem hajolt őtőle, és megőrizte az ő parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala. És vele volt az Úr mindenütt és... előmenetele volt” (2 Krón 31:20-21; 2 Kir 18:5-7). PK 211.3

Ezékiás uralkodását számos jelentős intézkedés jellemezte, amelyek tanúsították a környező népeknek, hogy Izráel Istene népével van. Amikor uralkodása korábbi szakaszában az asszíroknak sikerült Samáriát elfoglalniuk, és a tíz törzs darabokra tört maradékát a népek között széjjelszórniuk, sokan megkérdőjelezték a héberek Istenének hatalmát. A niniveiek ekkor már — sikereiken felbátorodva — jó ideje félretették Jónás üzenetét, és makacsul állást foglaltak a menny szándékaival szemben. Néhány évvel Samária eleste után a győztes hadak újra megjelentek Palesztinában. Haderejüket Júda bekerített városai ellen irányították, és értek is el némi sikereket. Egy időre azonban visszavonultak, mert birodalmuk más részeiben nehézségek támadtak. Csak néhány évvel később, Ezékiás uralkodásának vége felé nem volt már kétséges, a világ előtt, hogy győznek-e a pogányok istenei. PK 211.4