Próféták és királyok

27 — Akház

Akiláz trónra lépése olyan félelmes helyzet elé állította Ésaiást és társait, amely Júda országában minden eddigit felülmúlt. Sok embert, akik korábban ellenálltak a bálványimádó szokások rontásának, most rávettek a pogány istenségek imádására. Fejedelmek is hűtleneknek bizonyultak megbízatásukhoz. Hamis próféták támadtak, akik tanításukkal félrevezették az embereket. Még a papok között is voltak felbérelt tanítók. De a hitehagyó vezetők megtartották az istentiszteleti formákat, és azt állították, hogy Isten népe közé tartoznak. PK 202.1

Mikeás próféta — aki ezekben a nyugtalan időkben tett bizonyságot — kijelentette, hogy Sion bűnösei “vérrel” építik a “Siont, és Jeruzsálemet hamissággal”, — miközben azt állítják, hogy “az Úrra támaszkodnak”, és istenkáromlóan így dicsekszenek: “Avagy nincsen-é közöttünk az Úr?! Nem következik mireánk veszedelem!” (Mik 3:11. 10.) Ésaiás próféta kemény dorgálással emelte fel hangját a gonoszságok ellen: “Halljátok az Úrnak beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füleidbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr... Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvaraimat tapossátok?” (Esa 1:10-12.) Az ihletett Ige kinyilatkoztatja: “Az istentelenek áldozatja útálatos; kivált mikor gonosz tettért viszi” (Péld 21:27). A menny Istenének “tisztábbak szemei”, mintsem nézhetné a gonoszt, és nem szemlélheti a nyomorgatást (Hab. 1:13). Nem azért fordul el a törvényszegőtől, mert nem akar megbocsátani. A bűnös nem akarja igénybe venni azt, amiről Isten kegyelemből, gazdagon gondoskodott, és ezért Isten nem tudja a bűntől megszabadítani. PK 202.2

“Nem olyan rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg ne hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott (Ésa 59:1-2). PK 202.3

Salamon ezt írta: “Jaj néked ország, kinek a te királyod gyermek!” (Préd 1o: 13.) Így volt ez Júda országával is. Az állandó vétkezés nyomán uralkodói olyanokká lettek, mint a gyermekek. Ésaiás felhívta a nép figyelmét arra, hogy meggyengült helyzetük a föld népei között. Rámutatott arra, hogy ez azért van, mert gonoszságokat követnek el a magaslatokon. “Ímé — mondta a próféta — az Úr, a seregeknek Ura elveszi Jeruzsálemből és Júdából a támaszt és a táplálót, a kenyérnek minden erejét és a víznek minden erejét; az erőst és hadakozót, bírót és prófétát, jóst és öreget; az ötvenedes hadnagyot, a tisztes embert, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt; és adok nékik gyerkőcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtuk.” “Mert megromlott Jeruzsálem, és Júda elesett, mert nyelvük és cselekedeteik az Úr ellen vannak” (Ésa 3:2-5. 9). PK 202.4

“Vezéreid hitetők — folytatta a próféta — és ösvényeidnek útját elrejtik előled” (Ésa 3:13). Akház uralkodása alatt szó szerint így volt. Róla olvassuk: “Az Izráel királyainak útján járt, és öntött bálványokat is csináltatott a Baál tiszteletére. Annakfelette tömjéneze a Hinnom fiának völgyében” (2 Krón 28:2-3); ; ,,még az ő fiát is átvitte a tűzön, a pogányok útálatosságai szerint, akiket az Úr az Izráel fiai előtt kiűzött” (2 Kir 16:3). PK 203.1

Ez az idő valóban nagyon veszélyes volt a választott nép számára. Csak néhány év, és Izráel országának tíz törzse szétszóródik a pogány világ népei között. Júda országában szintén sötétek voltak a kilátások. A jó hatások rohamosan csökkentek, és a rosszak egyre szaporodtak. Mikeás próféta, látva a helyzetet, erre a felkiáltásra kényszerült: “Elveszett a földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között.” “Aki jó közöttünk, olyan, mint a tüske, az igaz olyan, mint a töviskóró” (Mik 7:2.4). “Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk — nyilatkoztatta ki Ésaiás -, úgy jártunk volna, mind Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók” (Ésa 1:9). PK 203.2

Isten minden korban sokáig tűrt az engedetleneknek a hűségesekért és a tévelygők iránti végtelen szeretetéből. Kérlelte őket, hogy hagyjanak fel bűnös életmódjukkal, és térjenek vissza Hozzá. “Parancsra új parancs, szabályra új szabály” hangzott elhívott emberei által, “itt egy kicsi, ott egy kicsi” (Ésa 28:10). Így tanította a vétkezőket az igazság útjára. Így történt Akház uralkodása alatt is. Jahve egyre csak megtérésre hívta Izráelt, és kérte, hogy legyen hűséges Hozzá. A próféták szeretettel kérlelték a népet. Amikor előttük álltak, nyomatékosan buzdítva őket bűnbánatra és reformációra, szavaik gyümölcsöztek Isten dicsőségére. Mikeás által hangzott a döbbenetes felhívás: “Halljátok csak, amit mond az Úr! Kelj fel, perelj a hegyekkel, és hallják meg szódat a halmok! Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az ő népével, és az Izráellel is perbe száll. PK 203.3

Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem! Hiszen felhoztalak Egyiptom földjéről, és a szolgák házából megváltottalak, és előtted küldém Mózest, Áront és Máriát! PK 204.1

Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? Sittimtől fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit” (Mik 6:1-5). PK 204.2

Isten, akit szolgálunk, hosszútűrő Isten: “Nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!” (Jer sir 3 :22.) A kegyelmi idő alatt Lelke egyre kérleli az embert, hogy fogadja el az élet ajándékát. “Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen! Térjetek meg, térjetek meg gonosz útai- tokról! hiszen miért halnátok meg?!” (Ezék 33:11.) Ez Sátán sajátságos cselfogása: az embert bűnbe viszi, azután ott hagyja tehetetlen, reménytelen állapotban, hogy féljen bocsánatot kérni. De Isten hívja: “Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem” (Ésa 27:5). Krisztusban mindenről gondoskodott, minden támogatást megad. PK 204.3

Júda és Izráel hitehagyása idején sokan kérdezték: “Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban?” A válasz világos és határozott: “Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6:6-8). PK 204.4

Amikor a próféta a gyakorlati kegyesség értékét hangsúlyozta, megismételte azt a tanácsot, amelyet Izráel századokkal előbb kapott. Közvetlen azelőtt, hogy beléptek az ígéret földjére, ezt üzente az Úr Mózessel: “Most pedig, oh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy jó legyen dolgod!” (5 Móz 10:12-13.) Jahve szolgái korszakról korszakra elismételték ezeket a tanácsokat azoknak, akiket az irgalmasság elfelejtésének veszélye és a formai vallásosság fenyegetett. Amikor Krisztustól — földi szolgálata idején — megkérdezte egy törvénytudó: “Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” — Jézus így válaszolt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:36-40). PK 204.5

A próféták és a Mester világos kijelentéseit úgy kell fogadnunk, mint Isten szavát, amely mindenkinek szól. Ragadjunk meg minden alkalmat a terheket hordozók és lesújtottak iránti irgalmasságra, szerető gondoskodásra és keresztény szívességre! Ha többre nincs lehetőségünk, öntsünk bátorságot és reményt azokba, akik nem ismerik Istent, és akiket együttérzéssel és szeretettel nagyon könnyen megközelíthetünk. PK 205.1

Sok-sok ígéret szól azoknak, akik éberen figyelik, mikor vihetnek örömet és áldást mások életébe. “Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa 58:10-11). PK 205.2

Akház bálványimádó életmódjának — amelyen a próféták nyomatékos kérlelései ellenére sem változtatott — csak egy következménye lehetett. “Az Úrnak haragja Júdán és Jeruzsálemen” volt, “és adta volt őket rabságra és pusztulásra és kigúnyoltatásra” (2 Krón 29:8). Az ország gyorsan hanyatlott, és a nemsokára beözönlő seregek még fennmaradását is veszélyeztették. Feljött “Réczin, Siria királya, és Péka, a Remália fia, az Izráel királya, Jeruzsálemet vívatni és körülzárták Akházt” (2 Kir 16:5). Ha Akház és a birodalom főemberei a magasságos Isten hű szolgái lettek volna, nem kellett volna olyan erőszakolt szövetségtől félniük, amilyet ellenük szerveztek. Sorozatos vétkezésük azonban elvette erejüket. A megbántott Isten büntető ítéletétől való leírhatatlan félelem fogta el a királyt, és “megindula szíve s népének szíve, amint megindulnak az erdő fái a szél miatt” (Ésa 7:2). A válságos helyzetben az Úr megparancsolta Ésaiásnak, hogy menjen el a reszkető királyhoz, és mondja neki: “Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved ... Mivelhogy gonosz tanácsot tartott ellened Szíria, Efreim és Romaija fia.” A próféta kijelentette, hogy Izráel országa, és Szíria is, nemsokára megszűnik. ,,Ha nem hisztek — fejezte be-, meg nem maradtok” (Ésa 7:4-9). Júda országának javára lett volna, ha Akház mennyből küldött üzenetként fogadja ezt. De úgy döntött, hogy emberi erőre támaszkodik, és ezért pogányoktól kért segítséget. Kétségbeesésében ezt üzente Tiglát-Pilésernek, Asszíria királyának: “Te szolgád és te fiad vagyok; jöjj fel és szabadíts meg engem Siria királyának kezéből és az Izráel királyának kezéből, akik reám támadtak” (2 Kir 16:7). A kéréssel együtt gazdag ajándékot küldött a királyi kincstárból és a templom tárházából. PK 205.3

A kért segítséget elküldték, és Akház király egy időre megnyugodott. De micsoda árat kellett ezért Júdának fizetnie! A felajánlott sarc felkeltette Asszíria kapzsiságát, és ez az alattomos nép nemsokára megszállással és kifosztással fenyegette Júdát. Akház és szerencsétlen alattvalói nagyon féltek attól, hogy mindenestől a kegyetlen asszírok kezébe esnek. PK 206.1

,,Az Úr megalázta Júdát”, mert minduntalan vétkezett. Akház, ahelyett hogy megtért volna, amikor Isten fenyítette, “tovább vétkezék az Úr ellen;... mert áldozék Damaskus isteneinek”. “Mivel Siria királyainak istenei megsegítik őket — mondta azért én is azoknak áldozom, hogy segéljenek engem is” (2 Krón 28:19. 22-23). PK 206.2

A hitehagyó király — uralkodásának vége felé — bezáratta a templom kapuit. A szent szolgálatok megszakadtak. A lámpákban kialudt a tűz. Nem mutattak be többé bűnökért való áldozatokat a templomban. Nem szállt fel jóillat a reggeli és esti áldozat idején. A város hitetlen lakói, Isten házának udvarait elhagyva és kapuit szorosan bezárva, vakmerően oltárokat állítottak fel a pogány istenségek tiszteletére Jeruzsálem utcasarkain mindenütt. A pogányság látszólag diadalmaskodott; a sötétség hatalmai már-már győztek. PK 206.3

Éltek azonban Júdában olyanok, akik hűségesek maradtak Jahvehoz. Nem lehetett rávenni őket a bálványimádásra. Rendületlenül ellenálltak a csábításnak. Rájuk tekintettek reménykedve Ésaiás, Mikeás és társaik, amikor felmérték az Akház utolsó éveiben véghezvitt pusztítást. Templomuk zárva volt, de a hűségeseket Ésaiás megnyugtatta: “Isten van mivelünk!” “A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen”(Esa 8:10. 13-14) PK 206.4