Keresztény életmód

11/21

Általános egészségápolás

Isten rendelte el, hogy az ember tevékeny és hasznos életet folytasson. Mégis sokak élete csaknem haszontalan. Ahelyett, hogy embertársaik életét megvilágítanák és áldásukra szolgálnának, csak terhükre vannak. A jó előmozdításán nem fáradoznak, mert szívüket csak ritkán vidítja fel egy-egy önzetlen cselekedet. Egyetlen kedves emlék sem marad utánuk, mivel egész életükben nem tettek valóságos jót senkivel, mely barátaikra maradandó hatást gyakorolt volna. Az ilyen élet: elhibázott élet; így csak hűtlen sáfár élhet, aki megfeledkezik Ura megbízatásáról, Teremtője igényeiről. Önző gondolatok irányítják, melyek arra ösztökélik, hogy az Urat és az ember teremtésének célját elfelejtse. Az Úr helyezte Ádámot és Évát a paradicsomba, és mindent, ami szép és hasznos volt, megadott nekik. Kertet ültetett, melyből nem hiányzott sem a virág, sem a szebbnél szebb fa, sem dísznövény. Ámbár az Éden minden érzéki gyönyörüket kielégítette, mégsem volt számukra elegendő. Szükségük volt valamire, ami az emberi test csodálatos szerkezetét foglalkoztassa. Ha a boldogság a semmittevésből állna, akkor Isten az ártatlanságában élő embernek nem adott volna munkát. A Teremtő azonban tudta, hogy mi szolgál az ember tökéletes boldogságára, s mihelyt megteremtette az embert, kijelölte munkakörét is. A hasznos, munkás élet elkerülhetetlenül szükséges az ember testi, szellemi és erkölcsi jólétéhez. KE 101.1

Isten mindnyájunknak munkát adott, s ha különböző kötelességeinknek eleget teszünk, akkor életünk hasznossá lesz, és áldást nyerünk. “Az igyekezetben ne legyetek restek” (Róma 12, 11.) — mondja intelmül Pál apostol. Aratásra várni, mikor nem is vetettünk, képtelenség. Éppily képtelenség üdvösséget remélni, holott restek és hanyagok vagyunk. A futásban nem mindig a gyorsaság segít, a harcban sem az erő, de “szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel.” (Péld. 10, 4.) Aki szorgalmasan dolgozik, talán nem mindig szerencsés; de a tunyaság és a tétlenség biztosan megszomorítják Isten Lelkét és kiölik az igaz istenfélelmet. Az állóvíz lassan megbüzösödik, de a tiszta, csobogó forrás egészséget és örömet áraszt, amerre csak folyik. KE 102.1

Sokan a gazdagságot és a tétlenséget nagy áldásnak tartják. A valóság az, hogy legboldogabbak azok, akik örömmel végzik mindennapi munkájukat és emellett a legjobb egészségnek örvendhetnek. A fáradtság, mely a jólvégzett munkát követi, üdítő álommal ajándékozza meg őket. Az a parancs, hogy az ember dolgozzék a mindennapi kenyérért, valamint az eljövendő üdvösség és dicsőség ígérete, a Teremtőtől ered. Mindkettő az ember áldására szolgál. KE 102.2

A gazdagság és a tétlen unalom, határozott életcél nélkül, kevéssé serkentenek szellemi és testi tevékenykedésre. Így veszti el sok nő egészségét és kénytelen valamely gyógyintézetben segítséget keresni. Itt magas fizetéssel ápolónőket alkalmaznak, hogy a tétlenségben elgyengült izmokat masszírozzák. Milyen balgaság! Mennyivel okosabb volna, ha akár fiatal, akár öregasszonyok a józan emberi észre és a természet törvényeire hallgatnának, még akkor is, ha a divat tisztelőitől gúnyt és megvetést kellene elviselniök. Ha tétlen lányaik örömmel tennének eleget a háztartás kötelességeinek, akkor hasznos és boldog tagjai lehetnének az emberi családnak. Sok ember részére a munka hasznosabb és hatásosabb gyógymód, mint az orvosok bármilyen kitalált “mozgási gyakorlata”. KE 102.3

Mind az ifjak, mind a fiatal lányok fellépésében gyakran megnyilvánul az erkölcsi önállóság és a komoly életcél hiánya. Sok látszatkeresztény abban látja a boldogság eszményét, ha öltözködhet, dohányozhat, badarságokat beszélhet és szenvedélyeinek, szórakozásainak szabad folyást engedhet. Szomorú, hogy a drága időt ilyen haszontalanságokkal fecsérlik el. Órákat, melyeket a Biblia tanulmányozásával, vagy az Úrért munkálkodva kellett volna eltölteni, még az elfecsérelésnél is rosszabbul használják fel. Az életet szent célra nyertük és sokkal értékesebb annál, semhogy ilymódon eltékozoljuk. Kérlek titeket, akik Krisztus nevét hordozzátok, vizsgáljátok meg sziveteket és ítéljétek meg magatokat. Vajjon jobban szeretitek-e a gyönyört, mint Istent és embertársaitokat? Sok a tennivalónk. Mindenütt megmentésre váró lelkek kiáltanak felénk, mindenfelé harcolnunk kell; az örök élet pedig dicső jutalomként integet felénk. Értelmünket minden rendelkezésünkre álló eszközzel erősítenünk és a mennyei bölcsesség kincseivel gazdagítanunk kell. Így, Isten ereje által, nemes munkát végezhetünk az Úrért. KE 103.1

Isten szándéka az, hogy mindenki dolgozzék. Akik a legjobb képességeket és alkalmakat kapták, azokon nyugszik a legsúlyosabb felelősség. A legszigorúbb ítéletet várhatják, ha talentomaikat hűtlenül kezelték. Még az igavonó állatok is megszégyenítik a resteket, akik vonakodnak helyüket betölteni Isten nagy tervében, jóllehet értelmes lények, és ismerik Isten akaratát. KE 103.2

Mivel sokan tétlenek és lusták arra, hogy önállóan gondolkozzanak vagy cselekedjenek, azért másoknak agyon kell hajszolniok magukat. A tétlenek semmi hajlandóságot sem éreznek, hogy az előítélet és a tévelygés vágányáról letérjenek; ferdeségeikkel gátolják a haladást és azokat, akik az igazság zászlaját hordozzák, csak annál hősiesebb erőfeszítésekre kényszerítik. Sok komoly és hűséges munkás roskad össze segítség nélkül és törik le a kétszeres teher miatt. Sírhantjaik útmutatóul szolgálnak az üdvös reform meredek ösvényén. Igaz boldogságot és őszinte életörömet csak dolgos férfiú és szorgalmas asszony érezhet. A munka önmagát jutalmazza, és a napi munka után édes a nyugalom. Ámde van káros és önmagunkra kényszeritett, kielégülést nem nyujtó munka is, amelyet a szentségtelen becsvágy táplál, mert feltűnni óhajt és nevet igyekszik szerezni. A meggazdagodás és a feltűnés vágya ezreket csábít, hogy azt, ami önmagábanvéve helyes és jó, túlzásba vigyék. Minden szellemi és testi erőt arra használnak, amire csak idejük egy részét szabadna fordítani. Teljes igyekezetük arra irányul, hogy rangot, vagyont, vagy hírnevet szerezzenek; minden egyéb csak másodrangú kérdés. Fáradhatatlanul dolgoznak, évről-évre, hogy ezt elérjék, de ha elérték, és az epedve vágyott jutalmat biztosították, akkor rövidesen porrá válik kezükben s miként az árnyék, eltűnik. Életüket haszontalan dolgokra fordították. KE 104.1

Minden élethivatást, mely jó és tisztességes, nyugodtan betölthetünk, ha lelkünket nem szennyezi be önző remény, csalás és irigység. A keresztény ember üzleti élete éppoly tiszta és becsületes legyen, mint amilyen volt Jézusé Názáretben. Azok a szorgalmas férfiak és nők, akik élethivatásukat hittel és reménnyel vállalják, megtalálják az életben azt, ami jó és nemes. Ti, akik munkátokat szorgalmasan végzitek, gondoljatok mindig arra, hogy azok, akiket az Üdvözítő munkatársakul kiválasztott, erőteljes, szorgalmas munkások voltak: galileai halászok és korintusi sátorkészítők. Ezen alázatos férfiakból oly erő áradt szét, mely az egész örökkévalóságon át él és hat. KE 104.2

Az angyalok is munkások, Isten küldöttei, akik az embereknek szolgálnak. A lusta szolgáknak, akik azt hiszik, hogy a mennyben semmi tennivaló sincs, furcsa fogalmaik vannak a mennyei dolgokról. A Teremtő nem készített helyet a bűnös henyélés kielégítésére. A menny a tevékeny szeretet helye; de mindazokra, akik fáradtan és terhet hordva megharcolták a hit nemes harcát, ott gyönyörű, dicső pihenőhely vár. Élvezhetik majd az örök ifjúságot, a halhatatlanságot; ott végleg megszűnik a Sátán és a bűn elleni küzdelmük. E tevékeny munkások részére az örök henyélés teher lenne, nem pedig mennyország. A keresztényekre kiszabott munka és fáradság ösvénye lehet nehéz, de a Megváltó lábnyoma megdicsőíti azt; aki ezen a megszentelt úton jár, az helyes irányban halad. KE 105.1

Egyesek azt vélik, hogy ha testi és lelki erejüket túlfeszítették, vagy ha lelkileg és testileg összeroskadtak, akkor csak munkájukat kell abbahagyniok, hogy egészségüket visszanyerjék. Ez azonban nagy tévedés. Csak ritka esetben szükséges a teljes nyugalom, legtöbbször az ilyen nagy változás csak károsan hathat. KE 105.2

Akik a túlfeszített szellemi munka következtében roskadtak össze, kerüljék a fárasztó gondolkozást. De ha azt mondják nekik, hogy nem szabad, sőt veszélyes az agyat megerőltetni, akkor arra a gondolatra jutnak, hogy állapotuk sokkal rosszabb, mint a valóságban. Idegesek lesznek és végül önmaguknak és gondozóiknak terhére válnak. Ilyen kedélyállapotban gyógyulásuk nagyon kétséges. KE 105.3

Ha valaki szerfelett megerőltette testi erejét, akkor sem szabad a teljes pihenést tanácsolni. Mert ha a munkát teljesen abbahagyja, sok esetben késleltetni fogja felépülését. Az akaraterő együttműködik kezeink munkájával, de ha az akaraterő tétlen, akkor kedélyállapotunk rendellenes lesz és képtelenek vagyunk a betegségnek ellenállni. Ilyen kedélyállapotban a tétlenség az elképzelhető legnagyobb hiba. KE 106.1

A természet finom és csodálatos gépezetének mindig mozgásban kell lennie, hogy célját betölthesse. A semmittevés nagyon veszélyes. A hasznos testi munka megvidámítja a lelket, erősíti az izmokat, elősegíti a vérkeringést, a beteget pedig kielégíti, hogy dolgozhat, hogy nem teljesen hasznavehetetlen ezen a zajos világon. Ha nem így járunk el, a beteg mindig csak magára gondol, és állapotát súlyosabbnak véli, mint amilyen tényleg. Ha a gyengélkedőknek valamilyen szabályos testgyakorlatot kellene végezniök, anélkül, hogy túlerőltetnék magukat, ez felépülésüket elősegítené. KE 106.2

Ha szép az idő, akár nyáron, akár télen, menjenek ki a szabadba, főleg azok, akik napközben zárt helyen ülő munkát végeznek. Megfelelően öltözzenek fel és tartsák lábukat jó melegen. A mozgás sokszor sokkal többet használ, mint minden orvosság. Aki bírja a gyaloglást, az gyalogoljon, mert sokkal többet ér, mintha kocsin hajt ki a szabadba. A gyaloglás révén az összes izmok megfeszülnek és a tüdő is kitágul, megtelik friss levegővel. A testmozgás sokat segít a gyomorbajosokon és kitünően erősíti az emésztőszerveket. KE 106.3

Ha valaki közvetlen étkezés után tanulásba merül, vagy más erőltető testi munkát végez, akkor ezzel az emésztéshez szükséges életerőket a munka köti le. De az evés utáni rövid séta, — kihúzott vállakkal — igen hasznos. Elfeledkezünk magunkról és szívünk csak a természetben gyönyörködik. Minél kevesebbet törődünk a gyomrunkkal, annál jobb. Ha valaki folyton csak arra gondol, hogy amit eszik, megárthat neki, akkor bizonnyal be is következik. Felejtsétek el gondjaitokat s gondoljatok vidámító dolgokra. KE 106.4

Többen halnak meg testi mozgás hiányában, mint túlerőltetésben. Többen berozsdásodnak, mintsem a munkában emésztődnek fel. A henyélés következtében a vérkeringés lassúbb és a szükséges anyagcserét nem tudja lebonyolítani. A bőr parányi likacsai, melyeken át a test lélekzik, eldugulnak és azután a szervezet nem tudja az elhasznált anyagokat ezeken át eltávolítani. Ez a többi kiválasztószervre kétszeres terhet ró és csakhamar betegség következik be. Aki ellenben megszokta a friss levegőt és a mozgást, annak sokkal jobb és gyorsabb a vérkeringése is. Férfiak és nők, fiatalok és öregek, akik egészségesek akarnak lenni és az életet élvezni óhajtják, gondoljanak arra, hogy ez főként az egészséges vérkeringéstől függ. Bármily helyzetben legyenek is, bármi legyen foglalkozásuk, tekintsék szent kötelességüknek, hogy bölcs előrelátással megelőzzék a betegségeket, melyek oly hosszú ideig a szobához láncolnák őket. KE 107.1