Gondolatok a hegyi beszédről

Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal (Mt 7:12)

Embertársainkkal való bánásmódban mindig képzeljük magunkat az ő helyzetükbe: érzelmi világukba, nehézségeikbe, örömeikbe és szenvedéseikbe! Helyezkedjünk bele életkörülményeikbe, s azután úgy tegyünk velük, mint ahogy mi szeretnénk, hogy velünk bánjanak, ha az ő helyükben lennénk! HB 138.1

A becsületességnek ez a valódi szabálya. Ez egyenértékű a törvény kijelentésével: “Szeresd felebarátodat!” Ez a próféták tanításainak lényege és a Menny alapelve, s mindazokban kifejlődik, akik alkalmasakká váltak arra, hogy Istennel szent közösségben éljenek. HB 138.2

Ez az aranyszabály az őszinte barátság alapelve; mindezt Krisztus élete és jelleme szemlélteti a leghívebben. A szelídség és szépség ragyogó sugarai áradtak szét Üdvözítőnk mindennapi életéből. Mily jóság sugárzott jelenlétéből! Ugyanez a lelkület nyilatkozik meg gyermekeiben is; akikben Krisztus lakozik, azokat mennyei légkör övezi. Tisztaságuk fehér ruhája Isten kertjének illatát árasztja; arcuk Krisztus világosságát sugározza, amely az elfáradtak és tévelygők ösvényét beragyogja. HB 138.3

Aki helyes fogalmat nyert a tökéletes jellemről, annak Krisztus részvétét és gyengédségét is ki kell nyilatkoztatnia. A kegyelem hatása lágyítja meg a szívet, megtisztítja, nemesbíti érzelmeit, és mennyből fakadó gyengédséget kölcsönöz. HB 138.4

Ennek az aranyszabálynak azonban még mélyebb jelentősége is van. Isten azt kívánja mindazoktól, akik gazdag kegyelme által sáfáraivá váltak, hogy a tudatlanságban és sötétben élő lelkeket olyan mértékben részesítsék a rájuk bízott javakból, mint amilyen mértékben ők maguk kívánnának részesedni azokból, ha a helyükben lennének. Pál apostol mondta: “Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok” (Róm 1:14). HB 139.1

Amennyivel többet tudtok Isten szeretetéről, s amennyivel gazdagabb kegyelemben részesültetek, mint e földön bármely elbukott s elvakult lélek, annyival vagytok adósaik. HB 139.2

Vonatkozik ez a földi élet javaira és áldásaira is. Ha több a vagyonunk, ez bennünket az aránylag kevésbé jómódúak adósaivá tesz. Ha vagyonosak vagyunk, vagy életünk kényelmesebb, akkor ez ünnepélyesen kötelez bennünket, hogy a betegekről, özvegyekről és árvákról gondoskodjunk, mint ahogy mi is szeretnénk, hogy ők gondoskodjanak rólunk ellenkező esetben. HB 139.3

Az itt lévő aranyszabály ugyanazt az igazságot tanítja, mint a Hegyi Beszéd más részein: “Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek”. Amit mással cselekszünk — akár jó, akár rossz —, bizonyosan visszaszáll ránk, áldásként vagy átokként. Mert amit adunk, azt kapjuk vissza. Ha földi áldásokban részesítjük embertársainkat, ezek az áldások ugyanúgy térnek hozzánk vissza. Sőt a nyomorúság idején gyakran megnégyszereződve kapjuk vissza őket. Ezen kívül a jó cselekedeteket már ebben az életben is megjutalmazza az Úr, szeretetének nagyobb arányú kiárasztása által. Ez a menny dicsőségének és kincseinek summája. Gonoszságunkért is megkapjuk a megérdemelt büntetést. Ha könnyelműen elkedvetlenítettünk és elítéltünk valakit, magunknak is ugyanazt az utat járjuk ki, amelyen másokat járattunk, s nekünk is át kell éreznünk mindazt a fájdalmat, amelyet részvétlenségünk, szeretetlenségünk által okoztunk. HB 139.4

Isten szeretete rendelte ezt így: Ő azt akarja, hogy meggyűlöljük keményszívűségünket, és szívünket kitárván abban Krisztus lakozhassék. Így a benne levő gonoszság átalakul, s ami átoknak látszott, áldássá válik. HB 140.1

Ennek az igazságnak az alapelve: a kereszténység alapelve. Ezt bármilyen módon megváltoztatni: csalás. A vallás, amely arra tanítja híveit, hogy kevéssé értékeljen lelkeket, akiket Krisztus annyira értékelt, hogy érettük életét áldozta, olyan vallás, amely érzéketlen az emberek ínsége, szenvedése és jogai iránt: így nem lehet igaz vallás. Ha a szegények, szenvedők és bűnösök jogaival mitsem törődünk, Krisztus árulói vagyunk. Olyan sokan veszik fel Krisztus nevét, de életükkel mégis megtagadják jellemét: ezért olyan erőtlen a kereszténység, és nincs hatása e világon. Az ilyen magatartás csak káromolja és megszentségteleníti az Úr nevét. HB 140.2

Az apostoli gyülekezetről tudjuk, hogy azokban a napokban, amelyet a feltámadt Üdvözítő dicsősége ragyogott be: “senki semmi marháját nem mondta magáénak.” “Mert szűkölködő sem vala őközöttük senki.” “És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; nagy kegyelem vala mindnyájukon.” “És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel, dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel” (Acs 4:32, 34, 33; 2:46, 47). Az eget-földet átkutathatjuk, s végül rájövünk, hogy Isten egyetlen igazságot sem nyilatkoztatott ki olyan hatalmasan, mint azt, hogy az ínségben élőket segítenünk kell. Ez a Krisztusban rejlő igazság. HB 140.3

Ha a Krisztus nevét vallók ennek az aranyszabálynak elveit gyakorolják, akkor ugyanaz az erő kíséri majd az evangéliumot, mint az apostolok idejében. HB 141.1