Gondolatok a hegyi beszédről

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek (Mt 7:7)

A Megváltó háromszoros ígérettel biztat a kérésre, nehogy a hitetlenkedésre, félreértésre és félremagyarázásra alkalmat adjon. Azt szeretné, ha mindazok, akik Istent keresik, hinnének is benne, ezért — akinek minden lehetséges — hozzáfűzi: “Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Más feltételhez nem köti Isten ezeket az ígéreteket, minthogy kegyelmét éhezzük, tanácsát kérjük és szeretete után vágyódjunk. HB 134.2

“Kérjetek!” A kéréssel bizonyítjuk, hogy felismertük ínségünket, s amennyiben hittel kértünk, meg is kapjuk kérésünket. Isten zálogul adta szavát, tehát bizonyosak lehetünk, hogy megtartja ígéretét. Ha őszinte töredelemmel közeledünk hozzá, nem kell attól félnünk, hogy merészségnek tartja, ha ígéretének teljesítését kérjük. HB 134.3

Ha azokat az áldásokat kéritek, amelyekre szükségetek van, hogy jellemeteket Krisztus képmására alakíthassátok át, akkor olyasmit kértek, ami összhangban áll Isten ígéretével, tehát teljesíti is kéréseteket. Bűnös voltotok felismerése és tudata elégséges alap arra, hogy Isten kegyelmét kérhessétek. Hogy Isten elé járulhassatok, annak nem a ti szentségetek a feltétele, hanem az az óhaj, hogy megtisztítson benneteket minden bűntől és minden erkölcstelenségtől. Amit állandóan felhozhatunk Isten előtt, az nagy nyomorúságunk és végtelen gyámoltalanságunk; ezért szorulunk teljesen Isten megváltó hatalmára. HB 134.4

“Keressetek!” Ne csak Isten áldása után, hanem Isten után is sóvárogjatok! Ismerkedjetek meg Istennel, és csendesedjetek el! “Keressetek és találtok!” Isten keres titeket, s a ti iránta érzett vágyakozásotok: Lelkének vonzása. Engedjetek a Lélek vonzásának! Krisztus — a megkísértettek, tévelygők s a hűtlenek Képviselője — arra törekszik, hogy őket önmagával közösségbe hozza. “Hogyha őt keresed, megtalálod” (1Krón 28:9). HB 135.1

“Zörgessetek!” Különleges meghívás folytán járulunk Istenhez. Ő már vár reánk, hogy bennünket fogadótermében üdvözölhessen. Az első tanítványok, Krisztus követői, nem elégedtek meg azzal, hogy útközben, rövid ideig vele beszélgessenek, hanem megkérdezték tőle: “Rabbi, hol lakol?... Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon” (Jn 1:39, 40). Ugyanígy juthatunk mi is a legbensőbb közösségbe és a legbizalmasabb kapcsolatba vele. “Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az” (Zsolt 91:1). Kopogtassanak tehát a kegyelem ajtaján mindazok, akik Isten áldása után vágyakoznak, és mondják el meggyőződéssel: “Uram, te megígérted: aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik!” HB 135.2

Jézus a körülötte álló emberekre tekintett, s szívének egyetlen vágya az volt, hogy az egész sereg megismerje Isten kegyelmét és szeretetét. Egy éhes gyermeket állított képzeletben szemük elé — aki földi atyjától kenyeret kér —, hogy így értesse meg velük ínségüket, s azt, hogy Isten mindig kész kielégíteni hiányukat. “Avagy ki az az ember közületek, aki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?” Jézus itt az atyai szívnek gyermeke iránt érzett természetes szeretetéről beszél, s így folytatja: “Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” Egyetlen szerető atya sem tudná éhes gyermekét elutasítani, ha kenyeret kérne tőle, az ember pedig Istenével szemben mégis bizalmatlan, és nem hiszi, hogy Isten meghallgatja gyermekei kérelmét. Elképzelhető lenne Istenről, hogy gondatlanul bánjon gyermekével, s kínozza, és csak azért csigázza, hogy végül is kiábrándítsa őt? Hogyan gondolhatjuk, hogy Isten csak ígéri az embernek a jó és tápláló eledelt, hogy azután követ adjon neki? HB 135.3

“Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik” (Lk 11:13). Isten helyettese a Szentlélek, a legnagyobb adomány. “Minden jó ajándék” benne foglaltatik, és a Teremtő Isten sem adhat ennél többet és jobbat. Ha az Úrhoz fohászkodunk, hogy legyen irgalmas irántunk ínségünkben, s hogy vezéreljen bennünket Szentlelke által, lehetetlen, hogy imánk elől elzárkózzék. Az előfordulhat esetleg, hogy a szülők elfordulnak éhező gyermeküktől, de Isten mindig meghallgatta a szükségben lévő és hozzá vágyakozó szív jajkiáltását. Csodálatosan gyengéden közli velünk szeretetét. Akik azért a komor napokon úgy vélik, hogy Isten megfeledkezett róluk, szívleljék meg Ésaiás próféta üzenetét: “És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr. Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem. Imé az én markaimba metszettelek fel téged” (Ésa 49:14-16). HB 136.1

Isten Igéjének minden egyes ígéretét imánkba foglalhatjuk, amennyiben Isten adott szavára támaszkodunk. Bármilyen lelki áldást óhajtunk, kiváltságunk, hogy Jézus nevében kérjük. Egyszerű szavakkal, gyermeki hittel tárhatjuk fel Isten előtt szívünket. Amennyiben szükséges, táplálékért és ruházatért is könyöröghetünk hozzá; éppúgy, mint lelki ínségünkben az élet kenyerét és az igazság öltönyét is tőle kérjük. Mennyei Atyátok jól tudja, hogy nektek minderre szükségetek van, s ezért felszólít benneteket, hogy jöjjetek és kérjetek. HB 137.1

Csak Jézus nevében nyerhetjük el mindezen áldásokat, hiszen Isten éppen azáltal akarja Fia nevét megdicsőíteni, hogy kínzó szükségleteinket kegyelmének kincstárából ingyen és bőkezűen kielégíti. HB 137.2

Ne feledjük azonban, hogy amikor Istenhez, mennyei Atyánkhoz fordulunk, akkor egyben elismerjük, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk. Nem csak jóságában bízunk ezután, hanem mindenben alárendeljük magunkat akaratának — annak tudatában, hogy szeretete változhatatlan —, és átadjuk magunkat neki, hogy a ránkbízottakat végezzük. Jézus megígérte azoknak, akiknek megparancsolta, hogy először Isten országát és annak igazságát keressék: “Kérjetek és adatik néktek!” HB 137.3

Istené minden hatalom mennyen és földön, az Ő ajándékai viszont gyermekeinek a tulajdonát képezi. Ezek az adományok olyan értékesek, hogy csak a Megváltó drága vére által válhattak tulajdonunkká. Olyan adományok, amelyek a szív legtitkosabb vágyait is kielégítik, és mindörökké megmaradnak; mindazok tulajdonává válhatnak, akik kisgyermekként jönnek Istenhez. Tekintsétek Isten ígéreteit tulajdonotoknak, hivatkozzatok rájuk, mint adott szavára, s az örömök áradatát árasztja majd reátok. HB 137.4