Gondolatok a hegyi beszédről

Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz (Mt 7:14)

Krisztus korában Palesztina lakosai fallal körülvett városokban laktak, amelyek rendszerint hegyeken vagy halmokon terültek el. Meredek, sziklás utak vezettek fel a kapukhoz, amelyeket napnyugtakor bezártak. Az otthonaikba igyekvő utasoknak sietniük kellett, hogy még naplemente előtt odaérjenek. Aki későn jött, az az egész éjszakát a városon kívül tölthette. HB 141.2

Jézus az ilyen keskeny és meredek ösvénnyel ábrázolta hallgatóinak a hazafelé — a nyugodt otthonba — vezető utat, amellyel a keresztény életét ismertette. Az út, amelyet számotokra kijelöltem: szűk, rögös és nehéz a kapun átjutni, mert az aranyszabály minden büszkeséget és önzést kizár. Van ugyan egy szélesebb út is, de annak vége kárhozat. Ha a lelki élet útját választjuk, akkor állandóan kapaszkodnunk kell felfelé, mert ez az út meredek. Kevés útitársatok lesz, mert a nagy tömeg a lefelé vezető utat választja. HB 141.3

A halál útján a legnagyobb kényelemmel haladhat az egész emberiség, minden világiasságával, haszonlesésével, büszkeségével, becstelenségével és erkölcsi züllöttségével. Ott szabad tér nyílik mindenféle véleménynek és tanításnak; bő alkalom kínálkozik mindenkinek, hogy saját hajlamait kövesse, s hogy azt cselekedje, amit önzése kíván. Keresni sem kell a kárhozat útját, mert a kapu tágas, az út széles, s minden megerőltetés nélkül haladhatunk rajta. HB 141.4

Ám az élethez vezető út keskeny, s a kapuja szűk. HB 141.5

Amíg valamely bűnös szenvedélyhez ragaszkodunk, mindaddig keskenynek találjuk ezt az utat. Ha az Úrnak útján akarunk haladni, le kell mondanunk saját útjainkról, akaratunkról, gonosz szokásainkról és életvezetésünkről. Aki Krisztusnak akar szolgálni, nem követi a világ felfogását, és nem állhat azzal azonos állásponton. A mennybe vezető út sokkal keskenyebb, semhogy rang vagy gazdagság elférnének rajta; keskenyebb, semhogy kielégíthetnénk a becsvágyat, amely az önző ént tekinti középpontnak. Sokkal meredekebb és sziklásabb, semhogy a kényelemhez ragaszkodók megmászhatnák. Munka, türelem, önmegtagadás, gáncs, a bűnösök ellentmondása volt Krisztus osztályrésze; nekünk mindezt szintén vállalnunk kell, ha valaha Isten országába akarunk jutni. HB 142.1

Mindebből azonban nem következik, hogy a felfelé vezető út mindig nehéz, a lefelé vezető út pedig mindig könnyű. A halál felé vezető úton mindenütt fájdalom, csalódás, bűnhődés és bánat sorakozik, amelyek mind megannyi figyelmeztetés, hogy ne menjünk tovább. Isten végtelen szeretete folyton megnehezíti az önfejűek és könnyelműek öngyilkosságát; Sátán azonban természetesen kívánatossá teszi az utat, de mindez csak csalás. A kárhozat útja emésztő gonddal, fájdalommal és önváddal terhes. Kellemes dolognak látszhat a világi gőg, becsvágy kielégítése, de a vége gond és fájdalom. A haszontalan tervek az élvezet legjobb kilátásaival és reménységével kecsegtetnek, azonban csakhamar tapasztaljuk, hogy az öröm méreggé válik, s életünk keserűvé; szertefoszlanak reményeink, amelyekkel saját énünket tettük középponttá. Bár a széles út bejáratát virágos kapu díszíti, az út maga mégis tövises. A bejáratnál tündöklő reménysugár a kétségbeesés homályává válik, s az a lélek, amely ezt az utat járja, a végtelen éj homályába süllyed. HB 142.2

“A hitetleneknek útja kemény”, ám a bölcsesség “útai gyönyörűséges utak, és minden ösvénye békesség” (Péld 13:15; 3:17). A Krisztus iránti engedelmesség minden egyes megnyilvánulása, minden érette hozott önmegtagadás, minden békén elszenvedett fájdalom s a kísértések felett kivívott minden győzelem: a végső diadal dicsőségéhez vezető út. Aki Krisztust választja vezetőjének, az biztonságban halad; még a legnagyobb bűnös sem kerülhet útvesztőbe. Egyetlen remegő, kétségbeesett tévelygő sem fogja nélkülözni az útjára vetett szent és tiszta világosságot. Bár az út olyan keskeny és szent, hogy bűn nem fér el rajta, mégis mindenki számára van segítség, s egyetlen kétségbeesett léleknek sem kell így panaszkodnia: “Az Úr nem gondoskodik rólam!” HB 142.3

Lehet, hogy a felfelé vezető út rögös és meredek, jobbra-balra örvények tátonghatnak, esetleg útközben számos akadállyal kell megküzdenünk, s dolgoznunk kell akkor is, amikor már fáradtan vágyunk nyugalom után, vagy harcolnunk kell, amikor már erőnk elfogyott, és bíznunk kell, amikor reményünk szertefoszlott: azonban Krisztus vezetésével biztosan elérünk a béke várva várt kikötőjébe. Ő előttünk haladt a sziklás úton, és egyengette számunkra. HB 144.1

Az életnek e meredek útján mindenütt fellelhetők az öröm forrásai, amelyek a bölcsesség útján haladó fáradt vándorokat felüdítik. Ők még a szenvedések közepette is vidáman kitartanak, mert Krisztus — akit lelkük szeret — láthatatlanul mellettük halad. Minden egyes felfelé vezető lépésnél határozottabban érzik kezének érintését, újabb és újabb sugarakat vetít ösvényükre a Láthatatlan, s dicsénekük mind magasabbra szárnyal. Így haladnak mindig feljebb és feljebb, míg dicshimnuszuk egyesül az Isten trónusa köré sereglett angyalok énekével. “Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig” (Péld 4:18). HB 144.2