Gondolatok a hegyi beszédről

Ti vagytok a földnek sava (Mt 5:13)

A sót tartósító és romlástól megóvó ereje miatt becsülik. Isten sónak nevezi gyermekeit, amivel arra tanította őket, hogy szándéka szerint általuk akar megnyerni másokat. Nemcsak azért választott ki Isten valamennyi nép közül egy népet magának, hogy őket fiaivá és leányaivá fogadja, hanem hogy általuk megmentő kegyelme feltáruljon minden ember előtt (Tit 2:11). Isten Ábrahámot sem azért választotta ki, hogy csupán barátja legyen, hanem hogy általa valamennyi nép elfogadhassa azokat a nagyszerű kiváltságokat, amelyeket az Úr nekik akart adni. Kereszthalála előtt Jézus a következő imát mondta tanítványai körében: “És én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban” (Jn 17:19). Hasonlóképpen, azok a keresztények is, akiket az igazság megtisztított, olyan megmentő tulajdonságokkal bírnak, amelyek a világot a teljes erkölcsi romlástól megóvják. HB 39.1

A sónak az eltartásra szánt anyaggal teljesen össze kell vegyülnie, azt egészen át kell hatnia és át kell járnia. Hasonlóképpen, csakis személyes érintkezés útján juthat el az emberekhez az evangélium meg-mentő ereje. Nem menthetjük meg őket nagy tömegben, hanem csak egyenként. A személyes befolyás hatalom. Ezért közel kell jutni azokhoz, akiken segíteni akarunk. HB 39.2

A só íze a keresztény életerejét jelképezi: Jézusnak szívünkben lakozó szeretetét és Krisztusnak a mi teljes valónkat átható életszentségét. Krisztus szeretete kiárad a szívből, és másokat is befolyásol; ha bennünk lakozik, másokra is kiárad. Úgy kell hozzájuk közelednünk, hogy szívük a mi önzetlen részvétünktől és szeretetünktől felmelegedjék. Az őszinte hívőkből életet jelentő erő árad szét azokra, akikkel kapcsolatba kerülnek. Azonban mégsem az emberek, hanem Isten Lelkének ereje végzi el az átalakító munkát. HB 40.1

Jézus a következő ünnepélyes figyelmeztetést fűzte hasonlatához: “Ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” Miközben a tömeg Jézus szavaira figyelt, emlékezetükben felelevenedett az útszélen, a lábuk alatt csillogó só, amelyet, miután ízét vesztette és teljesen hasznavehetetlenné vált, kiszórtak. Világosan feltárta előttük a farizeusok állapotát és az általuk tanított hitelveknek környezetükre gyakorolt hatását. De bemutatta egyúttal annak a léleknek az életét is, akitől Isten ereje eltávozott, aki elhidegült, és Krisztus nélkül él. Az ilyen lelkeket Isten és az emberek is értéktelennek tekintik, bármilyen magas állást tölt is be. Krisztus mondja: “Vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból” (Jel 3:15-16). HB 40.2

Krisztusba, a személyes Üdvözítőbe vetett, élő hit nélkül lehetetlen, hogy befolyásunkat érvényesítsük a kétkedéssel teli világban. Hogyan is adhatnánk át másoknak azt, amivel nem rendelkezünk! Csak saját odaszentelődésünk mélysége szerint gyakorolhatunk áldásos és üdvös befolyást embertársainkra. Ha nem szolgáljuk az embereket, ha nincs bennünk őszinte szeretet, valóságos, élő tapasztalatok hiányában élünk, akkor hiányzik a megmentő erő, nincs meg az összeköttetés a mennyel, nem ízesíti meg Krisztus az életet. HB 40.3

Ha Isten Lelke nem használhat fel bennünket eszközül, hogy általunk Jézus igazságát e világgal megismertesse, akkor olyanok vagyunk, mint az ízét vesztett, értéktelenné vált só. Ha mindennapjainkban nem nyilatkozik meg Krisztus kegyelme, akkor azt bizonyítjuk a világ előtt, hogy az igazság, amelyet vallunk, nem bír megszentelő erővel. Ezáltal Isten szava hatását veszti befolyásunk körében. “Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból” (1Kor 13:1-3). HB 41.1

Ha szeretet lakozik szívünkben, az másokra is árad, nem azért, hogy előnyöket szerezzünk, hanem, mert a szeretet cselekedeteink mozgatóereje. Ez lágyítja jellemünket, uralja érzelmeinket, elnyomja ellenséges indulatainkat, és nemesbíti hajlamainkat. Az ilyen szeretet oly nagy, mint a világegyetem, és összhangban dobban az angyalok szívével. Ha szívünkben lakozik, megdicsőíti egész életünket, és áldást áraszt környezetünkre. Vagyis egyedül szeretet által válhatunk a földnek sójává. HB 41.2