Gondolatok a hegyi beszédről

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek (Mt 5:7)

Az emberi szív természeténél fogva rideg, sötét és szeretetlen. Amikor irgalmas és megbocsátó, ezt nem önmagától teszi, hanem Isten Lelkének befolyása, munkája nyomán. “Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19). HB 26.1

Isten az irgalmasság forrása. Az Ő neve: “irgalmas és kegyelmes” (2Móz 34:6). Nem úgy bánik velünk, mint ahogy megérdemelnénk; nem kérdezi, méltók vagyunk-e szeretetére, hanem ránk árasztja jóságának gazdagságát. Nem bosszúálló, nem büntetni akar, hanem megváltani. HB 26.2

Gondviselésében megnyilatkozó szigorúsága is az elesettek üdvére szolgál. Leghőbb vágya, hogy az emberiség szenvedéseit enyhítse, és sebeit gyógyítsa. Isten előtt egyetlen ember sem bűntelen, Ő azonban el akarja törölni vétkeinket. HB 26.3

Az irgalmas emberekben Isten részvétteljes szeretete nyilvánul meg, mert ők az isteni természet részesei. Szívük egy ütemre dobban a végtelen Szeretettel; menteni törekszenek, és nem kárhoztatni. Istennek bennük való lakozása kiapadhatatlan forrássá teszi őket. Akiben Krisztus lakozik, annak szíve túlárad a jóakarattól. HB 26.4

Ha a szerencsétlenek, a szűkölködők, a bűn és a hitetlenség áldozatai segítséget kérnek, a keresztény nem azt kérdezi: vajon megérdemlike? — hanem, hogyan segíthetek rajtuk? A legnyomorultabb és legmegvetettebb emberben is olyan lelket lát, akiért Jézus meghalt, s akik érdekében Isten megbízta gyermekeit, hogy a békéltetés szolgálatát végezzék. Az irgalmasok azok, akik részvétet éreznek a szegények, a szenvedők és elnyomottak iránt. Jób önmagáról mondja: “Mert megmentém a kiáltozó szegényt és az árvát, akinek nem volt segítsége. A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém. Az igazságot magamra öltém, és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem. A vaknak én szeme valék és a sántának lába. A szűkölködőnek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém” (Jób 29:12-16). HB 26.5

Sokan vannak, akik számára az élet csak kemény küzdelem. Érzik kiszolgáltatottságukat, nyomorultak, hitetlenek, és nem tudják, hogy kinek és miért is tartoznának hálával? Ezeket az embereket úgy felüdítené egy barátságos pillantás, egy részvétteljes szó, az együttérzés kifejezése, miként a friss víz a szomjazót. A baráti segítségnyújtás megkönnyítené a terhet, amely oly nagy súllyal nehezedik fáradt vállaikra. Az önzetlen szeretet minden egyes szava és megnyilvánulása Krisztus szeretetének kifejezésre juttatása az elveszett emberiség iránt. HB 27.1

Az irgalmasok “irgalmasságot nyernek”. “A mással jóltevő ember megkövéredik, és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld 11:25). A részvétteljes szív édes békét, csendes megelégedettséget érez, s míg másokkal jót tesz, önmagáról megfeledkezik. Ha Isten Lelke a szívben lakozik — ami az életünkből egyértelmű kell, hogy legyen —, meglágyítja a kemény szívet, és együttérzést, gyengédséget ébreszt mások iránt. Ki mint vet, úgy arat. “Boldog, aki a nyomorultra gondol... Az Úr megőrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kívánságának” (Zsolt 41:2-3). HB 27.2

Aki életét Istennek ajánlotta fel — az Ő gyermekei szolgálatára —, az kapcsolatba került vele, aki az egész világ összes javainak tulajdonosa. Életét változhatatlan ígéretek aranylánca fűzi az Örökkévalóhoz. A szükség és bánat óráiban az Úr nem hagyja magára. “Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil 4:19). A végső szükség órájában védelmet talál az irgalmas ember a részvétteljes Üdvözítő irgalmában: Isten befogadja az örökkévaló hajlékokba. HB 27.3