A Nagy Reménység

Győzelem Sátán felett

A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat — a parancsolatokat, amelyeket semmibe vettek és áthágtak. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: „Nagyok és csodálatosak a te müveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya!” (Jelenések 15:3) — és térdre esve imádják az élet Fejedelmét! NR 119.4

Sátán bénultan nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kerúb volt, tudja, honnan esett ki. A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Azt is látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Egy hatalmas angyal az, és Sátán tudja, hogy ez a megtisztelő hely az övé lenne. NR 119.5

Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt; a béke és a boldogság, amelyet ő is élvezett addig, amíg nem kezdett Isten ellen zúgolódni, és Krisztusra irigykedni. Vádaskodott, lázadozott, hazudozott, hogy megnyerje az angyalok rokonszenvét és támogatását. És amikor Isten bocsánatot kínált neki, ő semmit nem tett saját gyógyulása érdekében. Ezek az emlékképek mind felidéződnek benne. Elgondolkozik azon a munkán is, amit az emberek között végzett, és tevékenységének a következményein — egymás közötti ellenségeskedésükön, a rettenetes mészárlásokon, birodalmak emelkedésén és bukásán, királyságok megdöntésén, kavargások, harcok, forradalmak hosszú során. Eszébe jut, milyen szívósan támadta Krisztus munkáját, és miként próbálta az embert mindjobban lezülleszteni. A nagy küzdelemben újra és újra vereséget szenvedett, és meghódolásra kényszerült. Nagyon jól ismerte az Örökkévaló hatalmát és méltóságát. NR 120.1

Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkal-matlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazsága ellen emelt vádjai elnémulnak. Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. „ Magasztal, Uram minden teremtményed, és híveid áldanak téged.” (Zsoltárok 145:10) NR 120.2

Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek, hatalmasságok és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért — hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát — nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. A Megváltó rátekint az átalakult megváltottakban kiábrázolódott képmására, akiknek jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arcuk Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja:” Itt állnak ők, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.” NR 121.1